Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-10 / 238. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. október 10., vasárnap Rohanás és megtorpanás, avagy Vihar az akváriumban MINDENNAPI NYELVÜNK „Hepékkel és kupákkal...”? A címbeli szokatlannak tetsző nyelvi formát ebből a szövegösszefüggésből emeltük ki: „Néhány éve készült el a vadonatúj út, a szokott kivitelben, a szokásos hepékkel és Kupákkal" (Magyar Nemzet, 1982. jún. 10.). Szokatlan a szóhasználat, mert külön, önállóan nemigen használjuk sem a he- pét, sem a hupát. Mint ikerftett szóalak, ezekben az alakváltozatokban vállal nyelvi szerepet: hepehupa, hepehupás. Erről bizonykodnak a napilapok hasábjairól szemelgetett példáink is: „Befordultunk a föld útra, a hepehupák között egy tengelytörést kockáztatunk” (M. Nemzet, 1982. júl. 6.). — „A Városmajor utca szörnyű hepehupáin botorkálhatok a botommal” (M. Nemzet, 1982. júl. 15.). — „Miért hepehupásak az éppen hogy elkészült járdák, utak?” (Népszabadság, 1982. júl. 18.). Egy-egy mai versben is feltűnik ez az ikerszó: „Kezdődik ez a falu is... / mohos hepehupákkal...” (Bihari Sándor: Falevelek rése). A szó jelentését és használati értékét, tekintve ebbe a rokon értelmű kifejezés- sorba! illeszthető bele:’ „buckák és gödrök az útszakaszon; buckás, gödrös, egyenetlen felületű út, terep. Eleinte, mint tájszó volt ismeretes, s a gödrös, kátyús út megnevezésére szolgált. Ady is ilyen minőségben emelte bele költeményébe: „Hepehupás, vén Szilágyban, / hét szilvafa árnyékában / Szunnyadt lelkem ezer évet”. Több tájegységben a hápahupa, hápahupás alakváltozatok is használatosak. A tölgyek és dombok váltakozására utalnak e megnevezésekkel. A hepehupa, a hápahupa ikerszavakban az előtag a Kepe, illetőleg a hápa, az utótag pedig a Kupa. Az előtag és az utótag között sajátos, hangtani viszony van: a magas és a mély hangrend az összetétel testében a nyelvi fokozás kifejezésére szolgál, mint ezekben a szóalakokban is: cepecupg, tinglitang- li stb. A régi magyarok nyelvhasználatában a hátahupás forma jelentkezett. A hát szó birtokos s zemély rá gós alakja a háta hasonulással formálódott hápahupás változattá, s később a hangren- di különbséget is tükrözve osztódva ikerffiéssel születtek meg a hepehupa és a hepehupás nyelvi alakulatok. Dr. Bakos József A Rohanj velem! című magyar film *em ügyetlen munka, de magában hordja azokat az ellentmondásokat, amelyekkel a művészeti ágnak meg kell birkóznia. Egyszóval afféle modell, orvosegyetemi szobor, amelyen tudnivalóan minden betegséget feltüntetnek. Az irodalomban régen bevált szokás, hogy különböző társadalmi ellentmondásokat kórházi, intézeti körülmények között jelenítenek meg. Az ok egyszerű: köny- nyebben, kevesebb szereplővel lehet bemutatni az összeütközéseket, szinte laboratóriumi körülményeket teremtve. A „kísérlet", amely a szoros fehér falak között játszódik, sarkítva két különböző indítékot takarhat: az író vagy nem ismeri, s nem képes bemutatni a szerteágazó jelenségek gyökereit, vagy nagyon is jól látva azokat, magasabb szintre emeli a történést. A filmművészetben hasonló a helyzet, láttunk már olyan műveket, amelyek ilyen szűk körben is fontosat tudtak elmondani, hogy csak a legutóbbi Vasárnapi szülők című alkotásra gondoljunk. Vagy ott vannak a klasszikus francia „ifjúsági” filmek, például a Négyszáz csapás. Azért bocsátom ezeket a példákat előre, mert úgy érzem, hogy e magyar film nem eleve kudarcra ítélt vállalkozás volt. Mivel azonban a saját maga által fölvetett gondokkal se tudott, mert szembenézni, felemás eredmény született. Nem mintha hiányoznának ebből a műből a szép képsorok, a megható, vagy mosolyt fakasztó jelenetek. De a különös intézet lakói kevés hitellel tudják közvetíteni a külvilág ellentmondásait. Ezpn a helyen olyan gyermekék gyűltek össze, akik a serdülőkor határán már tudatosan érzik számkivetett- ségüket, azt a válási statisztikákból ismert szomorú tényt, amelyet Weöres Sándor gyermekversében így parodizál: „Hun házasodunk, hun elválunk / Különféle jerekekkel kísérletezünk”. A főhős, Imre is egy ilyenfajta „kísérleti” kapcsolatból született meg, anyja, a ki tudja hányadik viszonya miatt meg sem tudja látogatni. Érzékeny fiú, elüt társaitól, akik több kevesebb akasztófahumorral, brutalitással veszik tudomásul az élet szomorú tényeit. Mert itt a felnőttek idesejlő világa roppant hazug és becstelenségeket rejteget. Már önmagában ez a kialakuló kép is meglehetősen egysíkú, különösen akkor válik ez bántóvá, amikor az Imre által kedvelt „nagyok” is hasonlóan viselkednek. Szerelmes lesz kis barátunk az egyik nővérkébe, aki az intézet egyik családos tanárának a szeretője. Ügy látjuk a kamasz szemével ekkorra, mintha a dolgokat csak a nemiség mozgatná. Ezzel már nagyon leszűkíti a forgatókönyv írója és a rendező a történetet. A többi vonatkozás rendkívül halványra sikerül, s ez az egy, lényeginek tartott — sokszor valóban azzá való — mozgatóerő is nagyon gyenge. Annyira, hogy a konfliktusok maguktól elsimulnak, nem kerül sor igazi összeütközésre Imre és a tanár között, hanem lezárul annyival a film, hogy „nekünk még nagyon sokat kell beszélgetnünk egymással". Annyira összemosódnak a konfliktusok, hogy fölvetődhet joggal a nézőben, hogy ezt a semmit mondó történetet miért is kellett filmre vinni. A mű közepéig — a jellemek megformálásáig — még magával ragadó a cselekmény. De bármiféle alkotás létjogosultságát az adja meg, ha az indulatokról nemcsak annyit mond el, hogy „majd megoldjuk őket, majd sort kerítünk rájuk, hogy majd beszélünk róla”. Ott torpant meg ez az alkotás, ahol valóban föl kellett volna tárnia a miérteket. Ennyire futotta — s ez nem sok. S így hiába játszott jól az Imrét alakító Jámbor Árpád, hiába fényképezett szépen Illés György, egy nagyon könnyen elfelejthető, keveset nyújtó film készült. Gábor László KIÁLLÍTÁS. Kollégánk, Kőhidi Imre, a Népújság fotóriportere munkáiból ma, délelőtt 11 órakor, kiállítás nyílik Gyöngyösön, a galériában. A kiállítás — amelyet Kaposi Levente főszerkesztő-helyettes nyit meg — két hétig tekinthető meg. Az oktatótelevíziós szeminárium vendégkönyve Sikereink, francia szemmel Tizennyolc országból érkeztek vendégek az egri nemzetközi oktatótelevíziós szemináriumra. Valamennyien neves szakemberek, akik hisznek az egymást segítő ötletek kamatoztatásában, akik töretlen kedvvel munkálkodnak a felnövekvő nemzedékek kiegyensúlyozott jövőjéért. Egyikőjük Pierre Thouze- ry Párizsból jött, a Francia Nemzeti Audiovizuális Intézet munkatársaként. A művészettörténetből doktorált tudósember a könyvek világában is tölthette volna életét, ő azonban az ifjúság szolgálatába állította képességeit. — Munkám sokrétű, változatos, épp ezért nem bántam meg a pályamódosítást. Kommunikációs kutatásokkal foglalkozom, azaz elemzem a korszerű szemléltető eszközök, oktatófilmek hatásának összetevőit. Emellett — s ez aztán alkotás a javából — magam is készítek ilyen műveket. Az itteni konferencia központi témaköre azért is izgatott, mert olyan kérdéseket ölel föl, amelyek bárhol aktuálisak. Nálunk különösképp, hiszen szakmai berkekben komoly vita folyik arról, hogy milyen jellegűek legyenek az ilyen műsorok. Jó néhányan az áttételesen befolyásolók- ra esküsznek. Emiatt is kíváncsi voltam arra, mi a divat önöknél. Eddigi tapasztalatairól szívesen szól, s ez egyáltalán nem véletlen. — A bemutatott, illetve a vetített munkák arról győztek meg, hogy az itteni kollégák — legalábbis én így látom —, jó úton járnak. Rendkívül sikerültnek, pedagógiailag értékesnek és hatékonynak tartom a ne- velést-oktatást direkten vállaló, ezt a nemes szándékot következetesen érvényesítő produkciókat. Ügy érzem, ebből a szempontból tanul(Fotó: Szántó György) hatunk magyar barátainktól. Jó néhány tippet, módszertani fogást megjegyeztem, s arra törekszem, hogy otthon hasznosítsam ezeket, természetesen a helyi adottságainkhoz idomítva. Elismerő szavakban nem szűkölködik, a terjedelmes listából most csak a leglényegesebb mozzanatokat emeljük ki. — Régen értesültem arról, hogy a történelem folyamán — többek között az Árpádházi királyok idejében jó kapcsolat formálódott országaink között. Más honfitársaimmal együtt azt vallom, hogy ezt a gyümölcsöző összhangot érdemes tovább fejleszteni, hiszen mindkét partner jól jár, mert nincs felemelőbb érzés annál, ha az emberek meglelik a közös hullámhosszot, s olyan barátságok szövődnek közöttük, amelyek maradandósá- ga követésre méltó példa lesz mások számára is... (P. i.) A mozgássérültek javára Hangverseny a Székesegyházban Az egri Székesegyházban ma délután 3 órától hangversenyt rendeznek. Közreműködik Pallagi János, az Állami Hangverseny-zenekar koncertmestere hegedűn és Lehotka Gábor két tanítványa : Révész László és Bó- diss Tamás orgonán. A műsorban, Bach, Mozart, Beethoven, Liszt művei szerepelnek az ismertebb alkotók közül, de hallhatnak az érdeklődők Lübeck, Schütz, Veracini, Wolf, Percy, Kahn és Reger alkotásokat is. Az Agria Játékszín a teljes bevételt a Mozgássérültek Egyesületének számlájára utalja át. Azt mondják a rossznyelvek, hogy korunkban már nincsenek polihisztorok. Sokan vissza, is sírják a sötét középkort, amikor még Mi- chelangelók meg Danték születtek. Bezzeg ma ... Ma legföljebb egy-egy szakbarbár látja meg időnként a kömyezetszennyezett napvilágot. És a nevek, a nevek! Ha még lenne is benne valami szikrája a zseninek, hát lehet valaki ilyen névvel polihisztor, mint mondjuk Kovács vagy Lakatos? Igenis, lehet. A polihisztória legújabb kutatásai szerint lehet. Elsőként a század első felében említenek a feljegyzések egy Lakatos nevű gyermeket, aki fél éves koráiban édesanyjától, akit feltehetően Lakatosáénak hívtak, ajándékba kapott egy csörgőt. Az anya muzikális lévén, esténként eolhárfa- hangversennyel szórakoztatta gyermekét. A kisded néhány estén át csak hallgatott, aztán egy szép éjszakán intett az ő jó édesanyjának, hogy állítsa oda a hárfát fekvőhelye mellé, majd hevenyészett pólyájából előkotort egy vaskos, kottacsomót. Kiterítette maga elé, s fújni kezdte a húrokat, akár a szél. Csodálatos hangzású fújását csörgőszóval kísérte. Az anya ettől előbb ámulatba, majd mély álomba zuhant. Látva ezt a gyermek, kibontotta pólyája kötőszalagjáit, s le sem vetvén guminadrágját, a szomszédos erkély alá surrant, s mélabús andalúziai dallamokkal puhítgatta a szépnek mondott Kovácsné szívét. Alig telt el háromnegyed év, s Kovácsék terven felüli gyermekáldásban részesültek. Arról nem szól a fáma, hogy közben Lakatos és Kovács úr a napi sajtó kacsáit ker- gette-é, vagy az egyik közeli kisvendéglőben szivaroztak. Sajnos, a csodálatos szerenádról sémi készült lemez- felvétel. Más forrásokból értesültünk egy irodalmi zseniről, egy igazi csodagyerekről. Történt volt egyszer, hogy egy Lakatos nevű hároméves gyermek édesatyjáva.1 meglátogatta annak író barátját. Beszélgetés közben megemlítette a jeles férfiú, hogy most éppen egy történelmi nagyregényen dolgozik. Az ókori Rómában és Attila hun birodalmában játszódik a cselekmény, de a tizedik oldalnál megakadt, mert nem ismeri eléggé a kort. „Ó”, mondta erre a gyermek, s nyílt tekintetét atyjára vetve papírt és; írószert kért, hogy elfoglalhassa magát, míg a felnőttek megbeszélik érdektelen, gyerekes gondjaikat. Mire felfigyeltek rá, 3256 oldalt telerajzolt a gyermek, s bejelentette, hogy nagyregényt írt Rómáról és Attila hun birodalmáról. Csupán' azért írta képregénynek, mert nem ismerte még a betűket. A történettudomány azóta is alapvető forrásmunkának tartja ezt a hogyishívják című könyvet. Feljegyezték még, hogy miután a gyermek iskolába került, s megtanulta a betűvetést, két szót írt csupán a ház falára: „hűje kovács!” Az Est Lapok egyik decemberi száma szenzációként számolt be a tehetségtelen festők ligeti kiállításáról. Ennek egyik érdekessége volt, hogy egyes szemétre való alkotások ott, a helyszínen készültek. A lap munkatársa is éppen arra settenkedett, amikor egy Lakatos nevű, pelyhedző állú ifjonc kivette az ecsetet és a palettát a legtehetségtelenebb antitalentum kezéből, s annak harsány tiltakozása ellenére lemeszelte az egészet, és úgy kedvtelésből elkezdte pingálni a teremőrt. Mire megérkeztek a rendőrök, hogy eltávolítsák a betolakodót, éppen el is készült a portré. Ki is akarták dobni, de véletlenül arra sétált a Louvre igazgatója, s egy- milliárd dollárért megvette a képet. Az ifjú ember mosolyogva ajánlotta fel az összeget az elaggott Kova esnék megsegítésére, és soha többé nem fogott ecsetet a kezébe. Fájdalom, a kutatók ezután szem elől tévesztették, feltehetően egy híd alá ment aludni, mások szerint levesért ment a szegények konyhájára. Élete alkonyán, miután már nagyon húzta a csúza, felajánlotta szolgálatait a Szétszedem-összerakom Műveknek. Fel is vették műszaki rajzolónak, ugyaniserről volt pecséttel ellátott állami iskolai bizonyítványa Egy alkalommal elvesztette a skiccet, s fejből rajzolta meg a gép alkatrészeit. Amikor véletlenül ennek alapján készült el a szerkentyű, kiderült, hogy világszabadalom is lehet. Lett is, a főmérnök nevén. Feldühödött erre, s meghirdette a „fúrd a főnököt!” mozgalmat. Szó, ami szó, ezt is jól csinálta. Felterjesztették az elsőosztályú becsületrendre, és kinevezték főosztályvezetőnek. Erre nem számított... Ennek már több mint öt éve. Azóta csak telefonon tárgyal a beosztottaival, kitiltotta a gyárból a fúrógépeket, és lecsavaroztatta a padlóhoz a karos&zékét, nehogy egy óvatlan pillanatban kihúzza alóla valaki. Tegnap temették, az utolsó polihisztort,' a nagy zsenit. Ügy temették el, mint a légi barbár királyokat. Igaz, őt nem lóháton, hanem a hozzánőtt székével és íróasztalával. Pályázat A HNF megyei bizottsága, a megyei tanács, az SZMT, a KISZ mb, a MÉSZÖV, a KISZÖV és a TESZÖV, az M'MK irodalmi pályázatot hirdet a megyében élő alkotók számára. Lírával, epikával és drámával lehet indulni. A pályázat jeligés. Minden résztvevő tetszés szerinti terjedelmű és számú — még meg nem jelent — művet küldhet be. Nevét, címét zárt borítékban mellékelje a másfeles sortávolsággal legépelt, két példányban elkészített munkájához. Beküldési határidő: 1983. ja-, -nuár 31. A pályaműveket neves írók értékelik, az eredményhirdetésre 1983. április 4-én kerül sor. A legjobban sikerült írásokat megjelenéshez is segítik. A díjak a következők: a lírai alkotásoké 7 ezer forint, az epikáé (elbeszélés, kisregény, regény) 12 ezer forintj a drámáé (jelenet, egy- és háromfelvonásos színmű) 10 ezer forint. A cím, ahol a műveket várják: Megyei Művelődési Központ, Eger, Knézich Károly utca 8.