Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. október 9., srombot MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Mai művészeti mellékletünket - a múzeumi és műemléki hónap alkalmából — a nemrégiben felújított verpeléti kovácsműhely képeivel illusztráljuk. (Fotó: Szántó György) lepődött azon, hogy ez csaknem fölöslegesnek bizonyult. Az emberek átérezték a dolog jelentőségét, vállalkoztak a nagy feladatra, csupán a Bánk megformálására kiszemelt Istók István, a mezőcsal ánosi Csőművek igazgatója tiltakozott. — Mégis, hogy képzeli? Életemben nem voltam színpadon. — Az a jó! A hatás így annál természetesebb lesz. — De hát ez egy hős. Én nem vagyok az. — Dehogynem. Tudjuk, hogy naponta hősiesen küzd az üzem továbbfejlesztéséért, a dolgozók érdekeiért, a nemzetközi piacok megtartásáért ..: — Bánk indulatos ember, ezt sem lehet rám mondani. Mindenki bizonyíthatja, hogy én inkább a szelíd meggyőzés híve vagyok. — Ez a legkevesebb. Majd szelídebbre vesszük a figurát. Más oldalról közelítjük meg. Rendezői koncepció. — De ez a Bánk még a királynőt is megöli! Kérem, én még egy lepkét sem tudnék agyoncsapni. — Ezt sajnos nem tudjuk kihagyni, de majd nagyon szelíden fogja megölni. — Talán valaki más ... II. Endre, magyarok királya Gertrudis királyné-------------B éla--------------------------------Endre kisgyermekeik----------Mária--------------------------O ttó, Gertrudisnak testvérde én nem... Ne haragudjon kérem, de nem---Csóka ekkor cselhez folyamodott. Melinda szerepét — bár eredetileg másképpen tervezte —, Istóknéra bízta, és megkérte, hogy beszélje rá férjét Bánk bán alakítására. — És mondja főrendező úr, nem akadna valami szerep Pistikének is? — Hány éves? — Három. — Akkor ő fogja játszani Bánk és Melinda gyermekét, Somát. — Nagyszerű! Hallottad Pistike, te leszel a Soma. De ugye csak akkor — hunyorított Csókára Istókné —, ha ezentúl nem dugdossa a 'szekrények alá a szalámis kenyeret, és nem töltögeti tele vízzel a lakásban található összes cipőket. Értetted, Pistike? Csóka jól számított, az asszony rábeszélte Istók Istvánt a főszerepre, így a próbákat el lehetett kezdeni. — Mi lesz ebből? — sírta Susák Kálmán, a főrendezőnek. — Siker — nyugtatta Csóka. És két hónap múlva, a bemutatót megelőzően, így festett a Bánk bán szereposztása a városszerte kiragasztott plakátokon: Dr. Kiss Vendel, a mezőcsa- lánosi Városi Tanács elnöke Dr. Kiss Vendelné, háztartásbeli Kiss Béla Kiss Endre Kiss Mária öccse Bánk bán, Magyarország nagyura-----------------------— M elinda, a felesége---------S oma, fiacskájuk--------------Mikhál bán----------------------Melinda bátyjal Simon Bán Egy zászlós úr------------------Petur bán bihari főispán — Myska bán, a királyfiak nevelője--------------------------Solon mester, ennek fia-----I zidora, türingiai lány-----E gy udvornik------------------B iberach, egy lézengő ritter Tiborc, paraszt------------------Az emberek álmélkodva álltak a plakátok előtt, akadtak, akik vitatták a szereposztást (más jelöltjeik voltak!), egy azonban biztos, hogy a bemutatóra minden jegy elkelt. És zsúfolt házakkal mentek a következő előadások is. Hiszen csak a Csőműveknek ezerötszáz dolgozója volt, és mindegyik kiváncsi volt Bánk bán szerepében az igazgatóra. És aztán még ott volt a Tanács, a Posta, az iskolák, a téesz... A közönség tapsolt, és ebben az ünneplésben a művészi élmény teljes hiánya Mézes Mózes esperes, plébános, a Hazafias Népfront helyi szervezetének elnöke Istók István, a mezőcsalánosi Csőművek igazgatója Istók Istvánné gépkönyvelő If j. Istók Pistike Szemerkényi Béla, nyugalmazott postafőfelügyelő If j. Szemerkényi Béla, a Moziüzemi Vállalat propagandistája P. Nagy Sámuel, a „Tele Hordó” kisvendéglő üzletvezetője Peták Gábor sírkőfaragó mester, magánvállalkozó Pala Pál, ált. isk. tanár Dr. Pala Ervin fogorvos Hátas Bea kozmetikus Pénzes József, a „Tele Hordó” kisvendéglő felszolgálója Ternyik Tas író szabadfoglalkozású Dr. Vad Boldizsár, a mezőcsalánosi „Űj Csapáson”, Termelőszövetkezet főkönyvelője sem zavarta. A szereplők ugyanis dadogtak, morogtak, selypegtek, susogtak, hará_ koltak makogtak, hadartak, handabandáztak, pontosan úgy akár az életben. De hát — mentségükre legyen mondva — egyik sem vallotta magát színésznek. — Hát nem megmondtam! lelkendezett Csóka. — Az egésznek életszaga van! Valami elindult, valami más, valami eredeti. .. Ügy érzem végre sikerülni fog igazi színházat csinálni Mezo- csalánoson. Ezután a .Csongor és Tünde következik. Természetesen az is talpig civilekkel! Könyvespolc Elias Canetti: \ A megőrzött nyelv Egy Ifjúkor történetét olvashatjuk annak a memoárnak a lapjain, amelyet az 1981-es Irodalmi Nobel-díj kitüntetettje, Elias Canetti írt, Sárközy Elga ültetett át magyar nyelvre, s az Európa Könyvkiadó Emlékezések című sorozatában jelent meg Annak a jovális öregúmak. aki a könyv borítólapjáról nevet az olvasóra, kora gyermekével nem mindennapi környezetben teltek el. A török fennhatóság alól nemrég felszabadult századeleji Bulgáriában spanyol zsidó családjában bolgár cselédlányok félelmetes meséit hallgatja, de felfigyel arra is, hogy anyja és apja között a. „varázsnyelv”, a meghittség és szerelem szava a német. Azt a sokszínűséget, ami őt körülveszi, az élmények sokaságát öntudatlanul éli át, részben mert számára természetes' környezetként adódik, részben azért, mert ennek a világnak a benyomásait megszűri és önmagához idomítja az a furcsa, előítéletektől terhelt, eredetét szinte arisztokratikus gőggel emlegető nagy család, amelynek nem egy emlékezetes alakja fel-feltűnik a könyv későbbi lapjain is. A család ellentmondásosságára elég megemlíteni az örök. ké aktív, állandóan utazó, üzleteket kötő, tapasztalatokat gyűjtő és tizenhét nyelvet beszélő apai nagyapát egyik pólusként, míg a másikat a szinte mindig mozdulatlanul ülő, kávézó és dohányzó nagyanya képviseli, akiben mintegy megtestesült a keleti lustaság. Sok olyan emléke maradt meg Canettinek, amely félelmet, beteges rettegést keltett fel benne: anyja a lovas szánokat megtámadó farkasokról mesél, a bolgár cselédlányok meg emberfarkasokról, vámpírokról. Az udvarukban ott vágja a fát egy szelíd örmény, aki arra emlékezik vissza, hogyan irtották ki a törökök a családját. A mesét hallgató gyermek retteg, de vágyakozik is arra, hogy újra és újra elmondják neki a történeteket. A kötet leglátványosabb lapjain is egy groteszk eset bontakozik ki: a cigányok látogatása. A kisfiú érzéseit így összegzi az író: „Majd megvesztem, annyira akartam látni őket, de mihelyt megpillantottam őket, újra elfogott a rémület: hátha engem szemeltek ki maguknak, és sivalkodva elrohantam." Ezt a kettős gyökerű érzelmet tudatosítja és menti át felnőtt korába, későbbi életébe, ezt teszi emberi mivoltunk égjük kritériumává. „A félelem burjánzik a legerősebben, az ember elmondhatatlanul keveset érne a kiállott félelmei nélkül.” — Vallja írói és férfiúi tudatossággal. A gyermek és ifjúvá váló Canetti további sorsát mégsem a korai élmények határozzák meg. Igaz ugyan, hogy a változatosság, sokszínűség továbbra is jellemző az életében; már ami a lakóhelyek és a nyelvek változatosságát illeti. Manchesterben, Bécsben, Zürichben él, jár iskolába, tanulja meg spanyol anyanyelve mellé az angolt és németet, de belekóstol a héberbe, latinba, franciába is. Ezért a gazdaságért, azt hiszem, nagy árat fizet. Bár nem tudatosodik az íróbán, de látható a gyökértelensége; nem alakul ki benne semmiféle azonosságtudat, nem tud igazán sehová sem tartozni. Ezzel magyarázható, hogy hiányzik az élmények közül a közösséghez, néphez, hazához, sorsokhoz való kötődés emléke, aminek meglétét mi itt Közép-Eurépában annyira természetesnek tartjuk. A gyermek és ifjú, hogy betöltse az űrt, a mindenkori környezetben próbál megkapaszkodni, de igazi kapcsolatokat nem, vagy alig tud kialakítani. Barátai inkább beszélgetőpartnerek csupán, tanárai nem emberi eszmények, hanem intellektuálisak. Műveltséget, műveltségeszményt közvetítenek az ifjú embernek, nem emberségeket. Hiába az az erős érzelmi kötődés az apához, amely annak halála után sem szűnik meg, hiába az az erőskezű és okos anyai irányítás, amely felnyitja az értékekre Canetti szemét; mindez csak a védettséget, az élettől való elfordulást erősíti. A kórossá vált, de tudattalanul működő védettség-keresés a kamaszkorban, a Yalta-villa üvegházszerű beltenyészetében éri el a tetőpontját. A fiatalember már-már odáig fajul, hogy szinte minden kapcsolata megszakad a külvilággal. Canetti szerkesztési tudatosságát dicséri az, hogy visszaemlékezésének e mélypontjából egyetlen jelenettel a csúcsra kerül. Az anya, aki ifjabb korában irányítja fiát, aki elvezette a könyvekhez, a művészethez, tehát aki felelős fia visszahúzódásáért, most egyszerre szétrombolja ezt a világot. Ezzel a lépéssel kiragadja fiát a gyermekded ábrándozásból, de egyszersmind el is veszíti őt. Az író is úgy érzi, ekkortól kezdve idegenednek el egymástól. Viszont megmentette fiát az életnek, tehát látszólag cselekedett csupán korábbi magatartásával ellentétesen, valójában a maga módján következetes volt: a fia érdekeit szolgálta. E tragikus hősökhöz méltó ellentmondásossággal és a drámai konfliktusokra emlékeztető összeütközéssel csak látszólag ér véget a mű. Azt lehet mondani, ez egyetlen felvonás vége, hiszen valójában út nyílott most a folytatáshoz: az ifjú Canetti felnőtté érett azáltal, hogy kiűzetett a Paradicsomból. Mindazt, ami ezután következhet, talán megtudhatjuk a további művekből — ha megjelennek egyszer magyarul. Reménykedve várjuk. (Európa, 1982.) Törőcsik Miklós BÖKKON GÁBOR: Pályaudvar Kendők alszanak lebegve Bejönnek pohár sörre vagy pogácsát rágni A nyilvános WC csempéi vakító tiszták Szerelmesek parkban töltött órák után — mikor magányuk homokba fúródott üvegszilánk — átfázott testtel elnehezülnek A kéményekből fekete hó hull és nincs két forintod az automatához 1/2 5 is elmúlt Még nem tudjuk: köd miatt a Názárethi késik
