Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-28 / 253. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 2$3. szám ÁRA: 1982. október 28., csütörtök 1,40 FORINT Az új szociális és kulturális létesítmény Mecénások a dohánygyáriak ,,/tt minden új és csodaszép“ Új óvoda, bölcsőde, étterem, szociális létesítmény, kultúrterem Hajdú György átvágja a díszszalagot (Fotó: Szántó György) Politikai könyvnapok Szerény külsőségek közt zajló, ám a mindennapok­ban hasznosan kamatozó eseménysorozatot üdvöz­lünk: az idén immár 21. al­kalommal sorra kerülő po­litikai könyvnapokat, ame­lyeknek ünnepi megnyitója november 3-án lesz Szege­den. Az őszi hónapokban, hetekben, intézmények, ál­lami gazdaságok, termelő- szövetkezetek, művelődési házak sokaságában irányul a figyelem — ankétokon, könyvkiállításokon, író—ol­vasó találkozókon — a tár­sadalmi-politikai ismeretek szerzésére, ami a lakosság, a dolgozók körében egyre növekvő igény. Ezért is foglal el szellemi életünk ünnepi alkalmai között mind rangosabb helyet a politikai könyvnapbk ese­ménysorozata. Hazánkban sok százezren tanulmányozzák évről évre szervezett formában is; párt- és tömegszervézeti is­kolákon, tanfolyamokon, előadássorozatokon a mar­xizmus—leninizmust. Marx, Engels, Lenin műveinek ol­vasottsága azonban nem­csak a politikai oktatás eredményességét jelzi, ha­nem könyvkiadásunk fej­lődését is. Azt, hogy az MSZMP kiadója, a Kossuth Kiadó mindinkább megta­lálja a helyes arányokat, alapvető feladata a marx­izmus—leninizmus klasszi­kusainak gondozása, újbóli kiadása, illetve a társada­lomtudományok mai fejlő­dését, időszerű problémáit nyomon követő művek megjelentetése, valamint a politikailag egyelőre talán még csak a napi események szintjén érdeklődők igé­nyeinek kielégítése. Termé­szetesen az évek múlásával, új generációk belépésével mindkét fajta igény újra­termelődik. A magyar könyvkiadás igyekszik lé­pést tartani velük. Megis­merteti az érdeklődőkkel pártunk tevékenységét, po­litikáját; közreadja a nem­zetközi kommunista és munkásmozgalom friss ta­pasztalatait, miközben a tömegek ismereteit népsze­rű tudományos munkákkal, érdekes, gyakran új isme­reteket adó kiadványokkal is gyarapítja. A körülöttünk zajló, sok ellentmondást is tartalma­zó, s így magyarázatoit, ér­telmezést igénylő világunk alaposabb megismerésének hasznos segítői a politikai könyvek. Az idei gazdag kínálatból említsük meg a Marx, En­gels, Lenin: a kultúráról című gyűjteményes kötetet, amely napjaink sok vitás kérdésében is jó iránytűül szolgálhat. Most kerül az érdeklődők kezébe Leonyid Brezsnyev Az SZKP és a szovjet állam külpolitikája című könyve, segítve job­ban megérteni a Szovjet­unió rendkívüli erőfeszíté­seit a békéért, a háború nélküli világ megteremté­séért. Égető mai problémá­kat világít meg a Fegyver­kezés és világgazdaság cí­mű tanulmánykötet, vala­mint Havasi Ferenc köny­ve, az Üj fejlődési pályán. Ízelítőül ennyi is elég an­nak szemléltetésére, hogy az idei politikai könyvna­pok kínálata ismét nem okoz majd csalódást. A mai gazdasági világunk­ban igazi kuriózumnak szá­mító esemény színhelye s egyben főszereplője is volt tegnap az Egri Dohánygyár. Az öröm oka nem kisebb: a tervezettnél is korábban ké­szült el és került ünnepé­lyes külsőségek között át­adásra a patináns hírű gyár új óvodája, bölcsődéje, étter­me, kultúrháza, szociális lé­tesítménye. Az esemény résztvevőit — közöttük dr. Villányi Miklóst, a MÉM államtitkárát, Vaskó Mihályt, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Heves me­gyei Bizottságának első tit­kárát, Lévai Ferencet, az SZMT titkárát, Schmidt Re­zsőt, az MSZMP Eger városi Bizottságának első titkárát, dr. Gyula Zoltánt, az egri városi tanács vb-titkárát — valamint a Pénzügyminiszté­rium, a MÉM, a megye és Eger város párt-, tanácsi és tömegszervezeti képviselőit Kocsis József, az Egri Do­hánygyár párttitkára köszön­tötte. Ezt követően dr. Domán László, az Egri Dohánygyár és Ott László, a Heves me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat igazgatója méltatta az új létesítmények jelentősé­gét, és a munka élenjáróinak mindkét igazgató jutalmakat adott át. Ezután került sor az átadás-átvétel ünnepé­lyes pillanataira. — Mi, akik megépítettük ezeket az új létesítményeket — mondotta Hajdú György, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Május 1. szocialista brigádjának veze­tője — szívből gratulálunk azoknak, akik két évvel ez­előtt úgy döntöttek, hogv még jobbá, még szebbé te­szik az Egri Dohánygyár dolgozóinak életkörülménye- it. A szocialista brigád veze­tője ezután átvágta a dísz- szalagot, amely egyben a be­ruházás végleges átadását je­lentette. Utána az avatási ünnepség résztvevői sorra járták az új óvoda, bölcső­de, étterem, kultúrterem példás minőségben elkészített helyiségeit. Az ünnepélyes átadás-át­vételi eseményt követően interjút készítettünk a beru­házásban részt vevő vállala­tok vezetőivel. — Honnan volt ilyen cé­lokra — kérdeztük dr. Do­mán Lászlótól — ennyi pén­ze az Egri Dohánygyárnak? — A most átadott létesít­mények — válaszolt az igaz­gató — 29 millió forintba kerültek. Ehhez három és fél millió forintot az egri városi tanács, adott. És hon­nan volt a többi? Gyárunk dolgozói teremtették elő. Mégpedig abban a hitben és azzal a szándékkal, hogy mi nemcsak mondjuk, ha­nem hiszünk is abban, hogy a javuló munka- és életkö­rülmények előbb-utóbb meg­térülnek a termelésben. Töb­bek között ezért sem sajnál­tunk ezekre a célokra anya­gi áldozatokat hozni. Az effajta kollektív szellemnek egyébként valamennyiünk szerencséjére több évtizedes hagyományai vannak már az Egri Dohánygyárban. Az igazsághoz tartozik ugyanak­kor az is, hogy a Pénzügy­minisztérium és az egri vá­rosi tanács segítése nélkül aligha büszkélkedhetnénk ma hasonló óvodával, bölcsődé­vel, étteremmel, kultúrte­remmel. — Ilyen intézményei ko­rábban is voltak a gyárnak. Mennyivel lettek most na­gyobbak az újak a korábbi­nál? — Gyermekintézményeink a korábbi 352 négyzetméter alapterület helyett most 1252 négyzetméterrel rendelkez­nek. A száz négyzetméteres régebbi konyhánk és étter­münk ma több mint négy­száz négyzetméteres lett. És amire még büszkék va­gyunk: az úgynevezett kul­túrtermünk valóban minden igényt kielégít Ez utóbbit egyébként nemcsak a gyár dolgozóinak kívánják hasz­nos és értelmes célokra fel­használni, hanem szívesen rendelkezésére bocsátjuk Eger városának is. Ott László, a kivitelező vállalat igazgatója: Kétszeres öröm számunkra ez az ese­mény. örülünk a dohánygyá­riak újabb sikereinek, és mi tagadás, az is nagyon jólesik, hogy a korábbi ha­gyományoktól eltérően ben­nünket, az építőket is meg­hívták az ünneplésre. Bár csak sok ilyen gyára lenne a városnak, a megyének, az országnak... És végezetül hallgassuk meg a legilletékesebbek „küldöttének” véleményét Nevezetesen: Bárdos Rita óvodást, aki szintén ezekben a napokban ismerkedik az új óvoda kényelmével, szép­ségével, értékével: — Itt minden új és csoda­szép. .. Koós József Új kutatási eredmények sikeres vizsgája a mezőgazdaságban A mezőgazdasági kutatók és a termelők együttműködé­sének új vonása, hogy a tu­dományos műhelyekben meg­alapozott módszereket, eljá­rásokat, az ott kinemesített fajtákat a gazdaságok igen széles köre viszonylag gyor­san, nagy területen, vagy ép­pen nagy mennyiségben hasz­nosítja. Megszűnőben van a korábbi tartózkodás, az új eredmények bevezetésétől nem kell különösebben „rá­beszélni” a felhasználókat, a termelőket arra, hogy ké­sedelem nélkül hasznosítsák. Szorosabb a kapcsolat az ' egyetemi kutatóműhelyek és az üzemek között. A tudósok és a gyakorlati szakemberek együttműködésének eredmé­nye a nádudvari Kukorica és Ipari Növény Termelési Rendszer — a KITE — ta­lajművelési módszere, amely­nek kidolgozásában a Deb­receni Agrártudományi Egye­tem és a MÉM Műszaki In­tézete vett részt. Az eljárás lényege: új gépsorokkal a hagyományos szántási mód­nál jobb minőségű talajmunkát végezhetnek és a gépek energiaigényét is mérsékel­hetik. A hagyományos eké- - zéshez képest 20 százalékos üzemanyag-megtakarítást ér­hetnek el, s a gépek menet­ideje is rövidebb. Eddig 34 KITE-gazdaságban alkal­mazták az új módszert. Az idén a jő eredmények isme­retében további 22 üzem csatlakozott, s mintegy 200 ezer hektáron készítik elő a talajt a gabonaféléknek az energiatakarékos, módszerrel. Az energiaköltségek csök­kentésére dolgozott ki új el­járást a Kertészeti Egyetem Zöldségtermesztési Intézete. A geotermikus energiát —- a talaj természetes hőjét — hasznosítják. A Hydrosol ne­vű eljárásnál kettős falú fó­liasátrat emelnek, s a két fal közé talajvizet permetez­ve állandósítják a sátor bel­sejében a hőmérsékletet. A talajvíz ugyanis a nagy hidegben is legalább 5—6 fo­kos, így megvédi a fagytól a hideget jobban tűrő zöld­ség — elsősorban a karalá­bé, a saláta és a retek — palántákat. A hagyományos üvegházhoz képest a fólia alatt tizedére csökken az energia- igény, mivel csakis a vízszivattyút kell járatni. A találmányt eddig csaknem száz gazda­ság alkalmazza, a legtöbb helyen javult az ágazat jö­vedelmezősége. Az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Inté­zetében az elmúlt 5 évben nemesített növények közül 5 búzafajta és 14 kukoricahib­rid állami minősítést nyert. A hozamnövekedés a gazda­ságokban 5 év alatt.össze­sen 1,3 milliárd forint érté­kű többlettermelést eredmé­nyezett. A Szegedi Gabona- termesztési Kutató Intézet ál­tal kinemesített, illetve ho­nosított kukoricák foglalják el a termőterület több mint háromnegyedét. A kutatók szoros kapcsolatban állnak a hét nagy növénytermesztési rendszerrel. Együttműköd­nek 13 olyan tsz-szel és álla­mi gazdasággal is, amelyek vetőmagtermesztésre ren­dezkedtek be. A Veszprémi Nehézvegy­ipari Kutató Intézet új szert — Nevirolt — dolgozott ki, a hozamok növelésére. Az idén már 150 ezer hektáron vizsgázott sikerrel a Nevi- rol. Alkalmazásával a nap­raforgó-termesztési rendsze­rekben mintegy 10 százalék­kal növekedett a hozam, ugyanakkor mérséklődött az egyik leggyakoribb betegség, a tányérrothadás kárértéke is. Jó eredményt értek el a Nevirol felhasználásával a dinnyetermesztők. Karádon például az ellenőrző táblák­hoz viszonyítva, felével “na­gyobb termést hoztak a szer­rel kezelt táblák. Ígéretesek a szőlőben végzett kísérletek is. Az új termékhez a nehéz- vegyipari kutatóintézet kí­sérleti üzemében évente -csaknem 100 tonnát állítanak elő. (MTI) A gyengébben gazdálkodó üzemek felzárkózásáról Mezőgazdasági aktíva a megyei pártbizottságon Mint lapunkban részlete­sen beszámoltunk róla, az MSZMP Heves megyei Bi­zottsága október 1-én tartott ülésén megtárgyalta és el­fogadta a mezőgazdasági üzemek differenciálódásának tapasztalatairól szóló jelen­tést és határozatot hozott a további feladatokra is. Er­ről tartott tájékoztatást szerdán délelőtt Egerben, a megyei pártszékházban Bar- ta Alajos, az MSZMP He­ves megyei Bizottságának titkára az állami gazdasá­gok, a termelőszövetkezetek, az élelmiszeripari vállalatok, a tanácsok és a termelési rendszerek vezetőinek. A nagy érdeklődéssel kí­sért aktívaértekezletet Vas­kó Mihály, az MSZMP Köz­ponti Ellenőrző Bizottságá­nak tagja, a Heves megyei Pártbizottság első titkára nyitotta meg. Ott volt dr. Villányi Miklós, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Minisztérium államtitkára, Fóti Gábor, a TOT főosz­tályvezetője és dr. Je­nes Pál, az SZMT titkára is. Barta Alajos tájékoztató­jában szólt arról, hogy gaz­dasági fejlődésünk, a válto­zó közgazdasági környezet természetes velejárója a nagyüzemek közötti diffe­renciálódás, a termőhelyi adottságok, a termelési szer­kezet, a pénzügyi eredmé­nyek és a hozamok alapján. Többször hozzájárultak eh­hez az üzemekben levő ve­zetési és szakmai hiányos­ságok is. Rámutatott, hogy az átlagosnál gyengébben gazdálkodó üzemek munká­jára a következő években is nagy szükség lesz. Ezért az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának legutóbbi hatá­rozata szellemében, ezeknek a gazdaságoknak arra kell törekedniük, hogy a változó közgazdasági feltételek kö­zött is javítsák eredményei­ket és felzárkózzanak. A tájékoztatást vita követ­te, amelyben felszólalt dr. Villányi Miklós államtitkár is. Kifejtette, hogy az áru- és pénzviszonyok követke­zetes érvényesítésével a jövőben is számolni kell az üzemek közötti differenciá­lódással. Ennek ellenére erősödik az a törekvés, hogy a veszteséges gazdaságokkal szemben még szigorúbban lépjenek fel. Ezért a helyi adottságokat, a közgazdasá­gi lehetőségeket megfelelő szakmai munkával ötvözve hasznosítsák ezek az üze­mek és ez az előbbre lépés kulcsa lehet! A vitában elmondta még a véleményét Csörgő Tibor, a viszneki Béke Termelőszö­vetkezet elnöke, Sramkó László, a Heves megyei TESZÖV titkára, Vass Ist­ván, a vámosgyörki Egye­sült Barátság Termelőszövet- zet párttitkára, Sárközi Jó­zsef, a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezet elnöke. Gazsó László, a KISZ Heves megyei Bizottságának t-'tká- ra, Szőllősi Kálmán. a gyöngyösoroszi Február 24. Termelőszövetkezet elnö­kké, valamint Bágyi Imre, 'Heves megye Tanácsának el­nökhelyettese is. Az aktíva, Vaskó Mihály összegző zárszavával ért vé­get.

Next

/
Thumbnails
Contents