Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

NÉPÚJSÁG. 1982. október 23., siómból ‘ MŰVÉSZETÉS IRODALOM

Berze Nagy János emléke

Besenyőtelken

Egy világhírű hagyaték

krónikája

%

Beszélgetés ifjú dr. Berze Nagy Jánossal

Számunkra kötelezettség, hogy falunk szülöttének, dr. Berze Nagy János néprajz- kutatónak emlékét őrizzük, ápoljuk hagyományait, hiszen nem minden községnek adatott meg, hogy ilyen világhírű, ismert és méltán elismert szülötte legyen.

Községünkben 1961-ben új iskolát adtak át, amely felvette és ma is viseli nevét. Emlékének tisztelete nyilvánult meg akkor is, amikor felavatták az intézmény előtt álló szobrát. A bejárat feletti sgraffito egyik népmeséjének részletét ábrázolja. Sajnos elég rossz állapotban van, most folynak a tárgyalások a művésszel a restaurálás ügyében.

'Dr. Berze Nagy János az egykori nemes községben — amely 200 éven keresztül lényegében zárt egységet alkotott — s népszokásoknak és népköltészetnek szinte felmérhetetlen értékű tárházát hozta létre. Egy élet munkájával több kötetre való mesét és hagyományt gyűjtött össze. Községünk nép- költészetének számos szép, felbecsülhetetlen értékű darabját mentette meg az utókor számára. Mi is ezt tesz- szük, amikor az 6 munkáját folytatjuk, természetesen eredményeinket nem mérve az övéhez, de valamit hozzátéve ahhoz a munkához, amelynek során elődeink bebizonyították a szülőföldjük iránti megbecsülést. Ma is élő emberekkel sikerült találkozni és beszélgetni, akik ismerték és környezetében éltek rövidebb-hosszabb ideig, népdalokat énekeltek, népmeséket mondtak neki, amikor megpihenni, erőt meríteni és alkotni érkezett szülőfalujába. Szeretettel beszéltek róla, emlékeztek — ha nagyon halványan is — emberi értékeire és munkásságára. A mai közép és fiatalabb korosztály csak hátrahagyott műveiből ismerte meg és lehet büszke nagy hírű néprajztudósára. Művei megtalálhatók a könyvtárunkban — meséi ma is a gyermekek kedvelt olvasmányai. A • magyar oktatásügy is elismerte dr. Berze Nagy János érdemeit, hiszen gyűjteményének számos darabja megtalálható tankönyveinkben. Hogy emléke és hagyományai továbbra is elevenen élnek a községben, ezt bizonyítja az is, hogy a helybeli pávakör több szép népdal- feldolgozását ma is énekli, de az emléktábla-avatás és tudományos emlékülés is ezt igazolja. Ifj. dr. Berze Nagy János szoros kapcsolatot tart fenn intézményünkkel, a község vezetőivel és lakóival.

Azt hiszem, mégis egy kicsit elkéstünk a dr. Berze Nagy Jánossal kapcsolatos kutatásokkal. Ügy érzem, előbb kellett volna foglalkoznunk vele, hiszen akkor megmenthettük volna szülőházát az utókor számárra. A közeljövőben mindenképpen pótolnunk kell az évtizedes lemaradást, és létre kell hoznunk — amíg nem késő — szülőfalujában egy emlékszobát. Ha a szomszédos község Dormánd emléket tudott állítani Remenyik Zsigmondnak, akkor dr. Berze Nagy János is megérdemli azt, hogy emlékét megőrizzük az utókor számára azon a helyen, ahol élt és alkotott.

Béres Endre

tanár

Besenyőtelek

Csodákra képes a szülő iránti tisztelet. Ez jut eszembe, amikor a nemzetközi szinten is a legnevesebb néprajzkutatók közé sorolt Berze Nagy János fiával, ifj. dr. Berze Nagy Jánossal, a nyugdíjas jogásszal beszélgetek apja tevékenységéről, világhírű hagyatékáról.

Ez az ember egész eddigi életét arra áldozta, hogy mind szélesebb rétegekkel ismertesse meg a neves egyéniség szellemi örökségét, azt a kincset, amelyre eleinte nem figyeltek föl, azt a ritka értéket, amely nélkül szegényebb lenne ~ a tudomány.

Küzdelem a kiadásért

— Az igazság az, hogy a a legrangosabb munkák kéziratban maradtak. Ebbe nem nyugodtam bele, jóformán minden időmet arra fordítottam, hogy felfedeztessem, megjelentessem őket. A sok próbálkozás szerencsére nem volt hiába, mert

általában megértéssel fogadtak, s így az utókor törlesztette azt az adósságot, amit már a tudós életében kellett volna. Csak elismeréssel szólhatok a Baranya megyei Tanács mecénási alapállásáról. Ennek köszönhető, hogy 1957-ben végre napvilágot látott apám 36 esztendei szorgoskodásának gyümölcse a Magyar népmesetípusok című kétkötetes, 1214 oldalas mű, amely nemzetközi viszonylatban is példamutatóan rendezte a hazai anyagot, s eredeti módon elemezte az eddig fel nem tárt összefüggéseket. Kár, hogy mindössze ezer példány került a „piacra”, ugyanis ma már sehol sem kapható, pedig egyre többen keresik, mivel olyan forrásmunka, amelyből bármikor meríthetnek.

Az elveszett meseszótár

Fáradozásairól keveset szól, pedig közérdekű céljainak valóra váltásáért ezernyi

akadállyal kellett megbirkóznia. Külföldi professzorokkal levelezett, hozta a posta a küldeményeket Bécs- ből, Ulánbátorból, Jugoszláviából, Olaszországból, az Amerikai Egyesült Államokból. Mindenki arra sarkallta: haladjon tovább az általa választott úton, akkor is, ha olykor nehéz helyzetek adódnak.

— 1913-ra készült el a Magyar meseszótár. A Kisfaludy Társaság vállalkozott arra, hogy sajtó alá rendezi, a szerkesztéssel dr. Sebestyén Gyulát bízták meg. ö rövidítést javasolt, a szerző beleegyezett. Ekkor azonban közbeszólt a máig is érthetetlen véletlen. A kézirat az Athenaeum Nyomdába került. Négy ívet szedtek ki belőle, s ekkor nyomtalanul eltűnt. Azóta évtizedek téltek el, s én folyvást nyomoztam utána. Nem maradtam magamra, sokan segítettek, de mindmáig nem jutottam semmire. Ettől függetlenül nem adtam fel a reményt, tovább folytatom a kutatást.

Annál is inkább, mert jelenleg is hiánypótlónak számító alkotásról van szó, olyan iránytűről, amelyet napjainkban sokrétűen kamatoztathatnának nemcsak nálunk, hanem országhatárainkon túl is. Én mindenesetre hiszek abban, hogy meglelem, s megnyugtató, hogy a már említett Baranya megyei Tanács feltétlenül kiadatná.

Kötődés a szülőfaluhoz

Az alkotó fia ott volt az október 15-i, besenyőtelki emléktábla avatáson. Nem először és nem utoljára járt a nagy néprajzos szülőfalujában.

— Apám ezer szállal, kötődött ehhez a településhez. Soha nem feledte azt az út- raivalát, amit a pásztorcsalád tizenegyedik gyermekeként kapott, nagyra tartotta azt a szellemi kincsesházat,

amelyből annyi szép mesét mentett át az utókor tudatába. Mindig elismeréssel beszélt a hajdani Heves megye által nyújtott segítségről. Én ugyanezt mondhatom a stafétaváltókról. Túlzás nélkül állítom: sokat köszönhetek a szűkebb hazának: itt mindig készséggel fogadtak, megrősítették bennem azt, hogy nemes ügy érdekében munkálkodom. Ügy is fogalmazhatnék: ezzel a megértő háttérrel is magyarázható, hogy egy' világhírű hagyaték közkinccsé lett.

Pécsi István

Művei különböző kiadásokban

Az ördög, mint szolga

V

olt egyszer egy szegény ember, volt egy lovacskája, s mindig kereskedett avval az egy lovacskájával. Ment mésszel a város felé, így egy vízen kellett keresztül menni. Ott állt három ördögfi. Azt mondja a legküssebbik:

— Béütöm annak az embernek a lovát a vízbe.

Azt mondják a nagyob- 1 bak:

— Nincs kurázsid, mert az imádkozik és nincs erőd hezza.

Fogadást tettek, hogy egy évet szolgál, ha bé nem üti a szegény embert a vízbe, r Meg és-botlatta a lovát háromszor, de a szegény ember imádkozott, és az ördögfiúnak nem volt ereje, hogy beléüsse a vízbe a lovát.

Utánszaladott, hogy szegődjék fel szolgának neki. A szegény ember nem akarta elfogadni, mert még ne- . ki sincs mit egyék, nem kell neki szolga, de az ördög nem távozott tölle.

Ment a város felé, elárulta ő a meszet három annyi áron, mind addig a szegény ember. Hazamentek, a felesége elhajtani akarta szolgástól a gazdát: — Nincs mit enni gyermekeidnek és még szolgát hozsz a nyakamra!

De az ördögfiú nem távozott, csak tovább maradott szolgának, Fél év alatt annyira gazdagodott a szegény ember, hogy két ökröt vett. Az egy lovacskáról két ökörre verődött.

Kiment szántani a két ökörrel. János úgy tójta (tolta) a szántó ekét, hogy sokkal jobban bírta a két ökör, mind a más ember négy ökre. Meglátja egy gazdag ember, hogy milyen két kemény kis ökör, adott a két ökörért négyet cserébe. Ügy mán négy ökrös gazda lett.

Azután jött a cséplés. A nemes embernek kellett

minden ember menni csépelni egy napot. Kérdezte János, ő es menjen csépelni? Elészedi a szegény ember a csépeket. János azt mondja:

— Nekünk e még pujiszka keverni es kévés (így) volna, ilyen csép. Láttam

egyet a tiszteletes urnái. Élmények, elkérem.

Ott volt egy akkora fa, két ökörrel hozták az erdőről.

— Tiszteletes úr, láttam egy csépnyelet itt az udvaron, elviszem; ha ideadja.

— Igen János, elviheted — felelte a tiszteletes úr — elviheted.

Felkapta a vállára. Meg- ijedett a tiszteletes úr, (hogy) a nagy tönköt viszi. Azt gondolta, egy kis csép- nyel (így). Hasonlóképpen a tanítótól egy ilyen gömbölyű tönkfát kért el csép- hadarónak. Elment a * kovácshoz és, és az egy mázsás vasat tett réa.

De mán délután lett, a mások kifáradtak a csép- lésben. Ment ő a nagy csép- pel a nemes emberhez, meglátták a többi cséplők, mind elfutottak, hogy milyen nagy csépje van neki, de ő estig mind kicsépelte egyedül, ami volt a nemes embernek búzája. Azt mondja a nemes ember:

— Hozz János egy zsákot, adjak neked is búzát, mert sokat csépeltél egyedül.

Hazaményén János, kér egy zsákot, az asszony előveszi. Az mondja János:

— E nálunk még koldustarisznyának se volna elég!

összeveszed 5 valami lepedőket a szomszédoktól, csinál ő egy zsákot,. Élményén a grófhoz, a mit csépelt mind belémérte abb a zsákba. A gróf azt hitte, csak el nem viszi, de bizony János felvette és vitte. A gróf azt mondta:

— Ereszszétek ki a bivalybikát, hogy ölje meg, mert mind elviszi a búzámat.

János azt és felkapta a zsák tetejére, a bivalybikát, és vitte azt és.

— Tedd le János a bivaly- bikát, adok egy véka aranyat — azt kiájcsa a gróf.

Letette s visszament. Mértek egy véka aranyat neki. Tetette magát, hogy nem bírja a véka aranyat. Azt mondja a gróf, hogy tegyenek egy fogadást. Maradjon ott minden, ha kettőt nem bír. Töltettek kettőt, akkor felkapta, és elvitte a bivalybikát és.

Hazament, úgy elgazdagította a gazdáját, két véka aranya nem volt az egész megyének, s még annyi búzája. A szegény ember jól kezdett élni s a felesége kezdett másokat és szeretni. Szerette még a komám uramat és.

Megin beállott tavasz- szal a szántás. A komám uram és szántani volt a határban s a férje és. Sütött az asszony valami jó süteményt, délebédre vigye az urának. De a komámnak vitte, az urának csak egyszerűt. János őt és megcsalta, mert ő mindent tudott. A komám uramnak vájczi (svajczi) ökre volt, s az asszony arról üsmerte meg, hogy merre van. De János bekötötte a fehér ökröt fekete kendővel, az és vájczi ökör lett, s a komám- asszony oda vitte a jó ételt. Evett a gazda, János, még sok megmaradott. Mondta az asszony, abból jó volna egy kicsit a komám uramnak és vinni, mert jó barátok voltak. Azt mondja János:

— Majd. elviszem én.

De még (míg) odaért, mind eldobigálta a mezőben (t. i. az ételt). Ott azt mondta a komám uramnak:

— Gazdám ide jő, a fejszécs- kével megüti, mért ment a feleségéhez!

Visszajő János, azt mondja:

— Gazdauram menjen, a komám uramnak rosszul jár az ekéje, vigye a fészit, kop- pantson egyet, kettőt rája.

A gazda meg és fogadta, de mikor közéi jött volna, a komám megijedett, mert tudta, hogy hibás. Azt mondja a gazda:

— Ne fusson komám uram, mert csak kettecskét koppantok.

— Édes komám, megengedjen, mert kecczer (kétszer) voltam csak a komám asszonynál.

Nevetett hát és visszatért a gazda. Jöttibe megtalálta ázokat az elhányt darab kalácsokat, a kiket János elhányt. Kezdette felszedni. Kérdezi az asszony:

— Mit szed a gazdád, János? ‘

— Abizony követ, hogy magát anyonverje. Mért szereti a komáját!

Aval szaladni kezdett az asszony hazafelé. Azt mondja János a gazdának:

— Asszonyom azt mondja, ha hazáig utoléri, két liter bort fizet.

Utánribad a gazda, hogy érje utói a gazdaasszonyt. De szalad az asszony elől, de igen a gazda után. Mikor majd béérte, rákiált az asz- szony:

— Édes uram ne dobigálj, mert csak kecczerke (mindössze kétszer) volt komám uram nálam.

Ekkor kitudta a gazda, hogy a komám uram mit csinál az asszonnyal.

Hazamentek, elmentek az erdőbe, ösve (este) hazajött János. Komám uram ott volt, elbújt az ágy alá, mert tudta, hogy a hunczut szolga bárhol megtalálja őt. János azonnal, hogy hazaért, valami fákat meghegy- zett s azt mondja:

— Gazdám azt mondta, hánjam bé az ágy alá, hogy száradjanak. Eleget rivánko- dott (rimánkodott) az asz- szony, hogy ne, nem jó hely, János mégés odahányta, szegény komám uramat jól ésszedöfdöste.

Megint elmentek az erdőre másnap, ekkor mán egy hétre mentek, hogy ott maradnak az erdőre. Komám uram, nagy betegen és elment (t. i. az asszonyhoz). János ösve azt mondja a gazdának:

— Menjünk haza, mert telik ki az évem, nekem muszáj hogy menjek.

. Hazamennek, a komám uram megint ott volt. János még kifogta az ökröket, béállott a koma egy zsákba. Az asszony békötötte, gondolta, azt, nem gondolja János, hogy mi van ott. A bé- kötött zsákot az ajtó mégi állította az asszony.

Vacsoráznak, hogy ,kitölt az év, az ember hozott neki aranyat, ezüstöt, mindenfélét, hogy kifizesse a szolgát. De János semmit se fogadott el, csak kérte azt a zsákot, a ki fel volt állítva. Mert az asszony azt mondta, abba a zsákba nád vagyon békötve, egy bordakötő mester háttá ott. János azt mondta, hogy ő is afféle mester, bordakötő. Eleget nem akarta az asszony, de azt mondta az ura:

— Adjuk oda. Annak a bordásnak adunk majd pénzt.

Kiegyezés után jócczokát és búcsút mondott János és a zsákot a vállára kapta, a kapufájához úgy odacsapta, hogy minyát meghalt a komám uram a zsákban. János elment, s a szegény ember máig és él, ha meg nem halt.

Berze Nagy János gyűjtése, Magyar népköltési gyűjtemény IX. kötet, 1907.