Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
A „bölcs vezetés” valahogyan sztereotípia lett. Ám a vezetés bölcsessége már megkövetelendő szükség- szerűség, népnek hasznot hozó szellemi állapot, elégszer soha ki nem mondható, le nem írható és meg nem unható, ezért közhellyé soha sem váló fogalom. Jaj annak a kisebb, vagy nagyobb közösségnek, ahol hiányzik a vezetői bölcsesség, amely egymagában kifejezi a rátermettséget, a készséget, a belátni tudást, a realitást, az élettapasztalatot, a bizalmat és a következetes ellenőrzést. Is! Mert még mi minden más sorolható a bölcsesség tárházába értékként és szükségesként? Annyi, hogy kitelne belőle egy etikai, egy politikai, egy filozófiai és egy közgazdasági szótár. Is! És még hány könyv, lexikon, értelmezés és értekezés, amely mind-mind azt hangsúlyozza, hogy a nehézségeken, a gondokon, száznyi akadályon, hegynek fel is könnyebb, ha bölcs a vezetés, mint síkon tétován tén- feregni, ha hiányzik ez a talán legfontosabb tulajdonság. De mi van a végrehajtókkal, a megvalósítókkal, a kigondolt, megtervezett és meghatározott feladatok valóra váltóival? Mi van azokkal, akiknek nem szükségeltetik ugyan, hogy nagy távra lássanak előre, ám rövid távon jól kell tenniük a dolgukat; akiknek nem határozatot kell hozniuk, de targoncával nyersanyagot a géphez; akiknek nem a következetes ellenőrzés a legfőbb feladatuk, de ellenőrizni kötelesek a gépeiket, a vetés milyenségét, a nyomdai szedés jóságát, a könyvelt adatok helyességét? Nekik nem kell bölcseknek lenniük? Nekik elég csupán, ha végrehajtók, tisztes fogaskerekek csak egy szerkezetben, amelyet egy magasan szervezett komputeragy irányít a megadott szükséges, ám távoli cél felé? Nem éppen bölcs szokás nálunk — lehet, hogy nem csak nálunk —, hogy a dolgok zökkenései miatt legtöbbször a végrehajtást okoljuk. Okolják! Az elképzelés „fent” jó volt, de mire az „leért”, a végrehajtás során ezek az elképzelések eltorzultak, visszájára fordultak, megvalósíthatatlanná váltak, sőt egyszerűen haszontalanok lettek a közösség számára. Kárt okozóak. Gondot növelőek. Nos, aligha lenne helyes kijelenteni, hogy ami „fent” történik — legyen ez hely-határozó az alacsonyabb, vagy a magasabb szintet jelentő is — az mindenkor és mindenben a legjobb döntés volt. A legátgondoltabb. A legcélravezetőbb. Az egyedüli helyes döntés. Tévedni minden szinten — ha nem is szabad, de... — lehet. Ám a bölcsesség és a döntéshozatal kollektivitása egyenes arányban áll a távedések lehetőségével. Minél jobb, nagyobb az előbbi, annál kisebb, kevesebb az utóbbi. Mégis, úgy igaz, nem minden fentről jött döntés tűri el a gyakorlat, az élet próbáját. Ám az is igaz, hogy a legjobban, a legbölcsebben megfogalmazott elképzelés is megbukhat ezen a „próbán”, ha a próbálók, a végrehajtók híján vannak az oly annyira szükséges bölcsességnek. A végrehajtók bölcsességének ! Társadalmi rendünk mélységes demokratizmusa éppen abban rejlik — abban kell rejlenie! —, hogy egy gyár, egy megye, vagy az ország sorsát, dolgát érintő felsőbb határozatok, tervek megvalósításába bele terveztetik azok bölcsessége, akarata, hite, hozzáértése, nemes szándéka, rugalmassága is, akiknek megvalósítaniuk kell az elhatározásokat. A szó legnyersebb értelmében vett diktatúra legfeljebb a transzmisszió szerepét szánja a tömegeknek. A fogaskerekek szerepét. Amelyeket, hogy ne csikorogjanak, hát megkenik közüket demagóg frázisokkal, hamisra ideolo- gizált álelvekkel és azzal a félrevezető tudattal, hogy a fogaskeréknek kritikátlanul kell forognia a vezérlőmű utasításai szerint. Azért fogaskerék ! Emiatt aztán, legyen akár a legjobb szándékú is — és ha még nem is az, akkor arról itt és most ne is szóljunk — a vezetői bölcsességben fogant elképzelés, az akár egy szalmaszálon is fennakadhat. Nincs, aki félretegye ugyanis a szalmaszálat. Nincs olyan, aki bátran cselekedne, mert ím felismerte, hogy ezt a bizonyos szalmaszálat félre kell és lehet is tenni az útból. Nem teszi, nem teheti, a „végrehajtásra” van programozva és nem a végrehajtás bölcsességére, avagy a bölcs végrehajtásra. A szocialista demokrácia kimeríthetetlen és utolérhetetlen ereje éppen abban rejtedzik —helyesebben: leledzik —, hogy minden ember cselekvésére, tudatosságára számítva tervezik itt az előrelépést. Hogy a fent megfogalmazott gondolatokat, „lent” gondolkodva, kritikai szemmel, önállóan, a célt tisztán, de legalábbis jól látva valósítsák meg. Nem szólam, nem propaganda frázis — igazolta ezt életünk eltelt néhány évtizede immár —, hogy a „tömegek bevonása” a szocializmus építésének elengedhetetlen módszere, lényege, de létkérdése is. Aki vagy akik ezt nem értik meg, akik bábukkal, programozott robotokkal akarnak gyárat, hivatalt, kisebb vagy nagyobb helyi, vagy országos közösséget irányítani, azok még akkor is kudarcra ítéltetnek, ha az általuk megszövegezett célok egyébként teljesen reálisak és egybevágnak a közösség érdekeivel is. A macskának bele lehet nyomni az orrát a tálba, prüszköl érte, de végül is megbirkózik a tejjel. A társadalom számára ez az idomítási módszer teljesen idegen ma már. Érteni, tudni akarja a „mit miért ?”-et, részt akar és tud is venni, éppen a gyakorlat oldaláról, saját személyéből kiindulva az új elgondolások megfogalmazásában is. Ehhez pedig az szükségeltetik, hogy a végrehajtók bölcsessége is napról napra, feladatról feladatra gyarapodjék. Ez teszi valóban közössé a teherviselést, ami a tervezést, a végrehajtást, de a felelősséget is illeti. Az olyan közösség, amelynek vezetői a kollektív bölcsességre is építenek, nem fog felfelé mutogatni, ha valami baj van a termelésben, ha gond akad az intézmény életében, ha lemaradás tapasztalható az iparág munkájában. Nem, mert arra is jut bölcsessége, hogy belássa: neki mi része van a gondokban és mi a feladata, azok megoldásában ? A „bölcs vezetés” így lehet sztereotípia, mint ahogyan a vezetés bölcsessége nem lehet az, De a végrehajtás bölcsességének szükségességét nem lehet közhellyé süllyeszteni. Nem hagyja magát. Éppen, mert rendre bölcsen cselekszik, mindig megújul és megújítja önmagát. És a megújulás a közhely, a megszokás pontos és fontos ellentéte. Ha úgy tetszik: antago- nisztikus ellentéte. Ne is békítsük ki őket. Kaszkadőrök Ké|Mnk a Tigris kaszkadőrcsoportot mutatják be, amely a közelmúltban Hatvanban szerepelt. (SZÁNTÓ GYÖRGY RIPORTJA)
