Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

A „bölcs vezetés” valaho­gyan sztereotípia lett. Ám a vezetés bölcsessége már megkövetelendő szükség- szerűség, népnek hasznot hozó szellemi állapot, elég­szer soha ki nem mondható, le nem írható és meg nem unható, ezért közhellyé so­ha sem váló fogalom. Jaj annak a kisebb, vagy na­gyobb közösségnek, ahol hi­ányzik a vezetői bölcsesség, amely egymagában kifejezi a rátermettséget, a készséget, a belátni tudást, a realitást, az élettapasztalatot, a bi­zalmat és a következetes el­lenőrzést. Is! Mert még mi minden más sorolható a bölcsesség tár­házába értékként és szük­ségesként? Annyi, hogy ki­telne belőle egy etikai, egy politikai, egy filozófiai és egy közgazdasági szótár. Is! És még hány könyv, lexi­kon, értelmezés és értekezés, amely mind-mind azt hang­súlyozza, hogy a nehézsége­ken, a gondokon, száznyi akadályon, hegynek fel is könnyebb, ha bölcs a veze­tés, mint síkon tétován tén- feregni, ha hiányzik ez a talán legfontosabb tulajdon­ság. De mi van a végrehajtók­kal, a megvalósítókkal, a kigondolt, megtervezett és meghatározott feladatok va­lóra váltóival? Mi van azok­kal, akiknek nem szükségel­tetik ugyan, hogy nagy táv­ra lássanak előre, ám rövid távon jól kell tenniük a dol­gukat; akiknek nem határo­zatot kell hozniuk, de tar­goncával nyersanyagot a géphez; akiknek nem a kö­vetkezetes ellenőrzés a leg­főbb feladatuk, de ellenőriz­ni kötelesek a gépeiket, a vetés milyenségét, a nyomdai szedés jóságát, a könyvelt adatok helyességét? Nekik nem kell bölcseknek lenniük? Nekik elég csupán, ha végrehajtók, tisztes fo­gaskerekek csak egy szer­kezetben, amelyet egy ma­gasan szervezett komputer­agy irányít a megadott szük­séges, ám távoli cél felé? Nem éppen bölcs szokás nálunk — lehet, hogy nem csak nálunk —, hogy a dol­gok zökkenései miatt leg­többször a végrehajtást okoljuk. Okolják! Az elkép­zelés „fent” jó volt, de mi­re az „leért”, a végrehajtás során ezek az elképzelések eltorzultak, visszájára for­dultak, megvalósíthatatlanná váltak, sőt egyszerűen ha­szontalanok lettek a közös­ség számára. Kárt okozóak. Gondot növelőek. Nos, alig­ha lenne helyes kijelenteni, hogy ami „fent” történik — legyen ez hely-határozó az alacsonyabb, vagy a maga­sabb szintet jelentő is — az mindenkor és mindenben a legjobb döntés volt. A legátgondoltabb. A legcélra­vezetőbb. Az egyedüli he­lyes döntés. Tévedni minden szinten — ha nem is sza­bad, de... — lehet. Ám a bölcsesség és a döntéshoza­tal kollektivitása egyenes arányban áll a távedések lehetőségével. Minél jobb, nagyobb az előbbi, annál ki­sebb, kevesebb az utóbbi. Mégis, úgy igaz, nem min­den fentről jött döntés tűri el a gyakorlat, az élet pró­báját. Ám az is igaz, hogy a legjobban, a legbölcsebben megfogalmazott elképzelés is megbukhat ezen a „próbán”, ha a próbálók, a végrehaj­tók híján vannak az oly annyira szükséges bölcses­ségnek. A végrehajtók bölcsessé­gének ! Társadalmi rendünk mély­séges demokratizmusa éppen abban rejlik — abban kell rejlenie! —, hogy egy gyár, egy megye, vagy az ország sorsát, dolgát érintő felsőbb határozatok, tervek megva­lósításába bele terveztetik azok bölcsessége, akarata, hite, hozzáértése, nemes szándéka, rugalmassága is, akiknek megvalósítaniuk kell az elhatározásokat. A szó legnyersebb értelmében vett diktatúra legfeljebb a transzmisszió szerepét szán­ja a tömegeknek. A fogas­kerekek szerepét. Amelyeket, hogy ne csikorogjanak, hát megkenik közüket demagóg frázisokkal, hamisra ideolo- gizált álelvekkel és azzal a félrevezető tudattal, hogy a fogaskeréknek kritikátlanul kell forognia a vezérlőmű utasításai szerint. Azért fo­gaskerék ! Emiatt aztán, legyen akár a legjobb szándékú is — és ha még nem is az, akkor ar­ról itt és most ne is szól­junk — a vezetői bölcses­ségben fogant elképzelés, az akár egy szalmaszálon is fennakadhat. Nincs, aki fél­retegye ugyanis a szalmaszá­lat. Nincs olyan, aki bátran cselekedne, mert ím felis­merte, hogy ezt a bizonyos szalmaszálat félre kell és lehet is tenni az útból. Nem teszi, nem teheti, a „vég­rehajtásra” van programoz­va és nem a végrehajtás böl­csességére, avagy a bölcs végrehajtásra. A szocialista demokrácia kimeríthetetlen és utolérhetetlen ereje éppen abban rejtedzik —helyeseb­ben: leledzik —, hogy min­den ember cselekvésére, tu­datosságára számítva ter­vezik itt az előrelépést. Hogy a fent megfogalma­zott gondolatokat, „lent” gondolkodva, kritikai szem­mel, önállóan, a célt tisztán, de legalábbis jól látva va­lósítsák meg. Nem szólam, nem propa­ganda frázis — igazolta ezt életünk eltelt néhány évti­zede immár —, hogy a „tö­megek bevonása” a szocia­lizmus építésének elenged­hetetlen módszere, lényege, de létkérdése is. Aki vagy akik ezt nem értik meg, akik bábukkal, programozott ro­botokkal akarnak gyárat, hivatalt, kisebb vagy na­gyobb helyi, vagy országos közösséget irányítani, azok még akkor is kudarcra ítél­tetnek, ha az általuk meg­szövegezett célok egyébként teljesen reálisak és egybe­vágnak a közösség érdekei­vel is. A macskának bele lehet nyomni az orrát a tálba, prüszköl érte, de vé­gül is megbirkózik a tejjel. A társadalom számára ez az idomítási módszer tel­jesen idegen ma már. Ér­teni, tudni akarja a „mit miért ?”-et, részt akar és tud is venni, éppen a gyakorlat oldaláról, saját személyéből kiindulva az új elgondolások megfogalmazásában is. Eh­hez pedig az szükségeltetik, hogy a végrehajtók bölcses­sége is napról napra, fel­adatról feladatra gyarapod­jék. Ez teszi valóban közössé a teherviselést, ami a terve­zést, a végrehajtást, de a felelősséget is illeti. Az olyan közösség, amelynek vezetői a kollektív bölcsességre is építenek, nem fog felfelé mutogatni, ha valami baj van a termelésben, ha gond akad az intézmény éle­tében, ha lemaradás tapasz­talható az iparág munkájá­ban. Nem, mert arra is jut bölcsessége, hogy belássa: neki mi része van a gondok­ban és mi a feladata, azok megoldásában ? A „bölcs vezetés” így lehet sztereotípia, mint aho­gyan a vezetés bölcsessége nem lehet az, De a végre­hajtás bölcsességének szük­ségességét nem lehet köz­hellyé süllyeszteni. Nem hagyja magát. Éppen, mert rendre bölcsen cselekszik, mindig megújul és megújít­ja önmagát. És a megújulás a közhely, a megszokás pon­tos és fontos ellentéte. Ha úgy tetszik: antago- nisztikus ellentéte. Ne is békítsük ki őket. Kaszkadőrök Ké|Mnk a Tigris kaszkadőrcsoportot mutatják be, amely a közelmúltban Hatvanban szerepelt. (SZÁNTÓ GYÖRGY RIPORTJA)

Next

/
Thumbnails
Contents