Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. október 23., szombat MIT VÁRHAT EURÓPA Megttrzi-e a folyamatosságot Bonn? Genscher pálfordulása háttérbe szorította Schmidtet... Már hetek teltek el azóta, hogy Genscher pálíordulása háttéribe szorította Schmidtet, de egyelőre csak óvatos elképzeléseket engedhet meg magának a kommentátor arra vonatkozóan, mit várhat Európa az új bonni kormánytól. Kohl kancellár „meg kívánja őrizni a folyamatosságot”, tehát tovább ápolni az eddigi nemzetközi kapcsolatokat — ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy ő és pártja éveken áit élesen bírálta a szociáldemokrata- szabaddemokrata külpolitikát Tartaná is, változtatni is ? Mindkettőre számítani lehet Kérdés, milyen arányban. A német „kérdés” Nézzük sorban a legfontosabb területeket Kijelentette az új kormány, hogy tiszteletben tartja mindazokat a szerződéseket amelyeket az előző kormány a szocialista államokkal aláírtak. Ebbéli szándékában nem is kételkedünk. Nem változtak meg az NSZK gazdasági érdekei, amelyek előnyössé és szükségessé teszik a Kelettel folytatott kereskedelmet; nem változott meg az ország földrajzi helyzete, amely az esetleges háborúban a legsúlyosabb csapás első számú színterévé teszi; parancsoló érdeke tehát a béke fenntartása. Nem változott meg szándéka, hogy fenntartsa kapcsolatait a másik német állammal. De, ha lesz valami zökkenő, úgy mégis itt képzelhető el a viszony némi lehűlése. Elvi különbség nincs a között, amit Schmidt mondott, illetve Kohl kijelent: mindketten a megkötött szerződések alapján állnak, de fenntartják véleményüket, hogy a „német kérdés nincs lezárva”... Csakhogy ebben a vonatkozásban még hang- súlybeli, hangnembeli eltérések is feszültségeket okozhatnak. És külön figyelem illeti a szovjet—nyugatnémet kapcsolatokat. Az NSZK alapvető érdeke, hogy tartósan normális viszonyban legyen a Szovjetunióval. Ezt tudják az új emberek. Régebben is erre vallott a kereszténydemokraták állásfoglalása a gázcső-ügy mellett, ök sem helyeselték az amerikai tilalmat. Előbb- utóbb számítani lehet egy moszkvai Kohl-látogatásra. E pontnál azonban beleszól valaki más is a párbeszédbe, mert a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok nem választhatók el a Bonn—Washington viszonytól. A nagy próba Az NSZK mindig az Egyesült Államok szoros szövetségese volt, a jobboldal mégis azzal vádolta Schmidtet, hogy lazítja Bonn amerikai kapcsolatait. Ebben legfeljebb annyi volt az igaz, hogy a szociáldemokraták — a vitathatatlan Amerika-ba- rátság mellett — mindig hangsúlyozták a saját nemzeti érdekeket. Ez a hangsúly most gyengébb lett, s a nagy próba a kereszténydemokrata-liberális koalíció külpolitikájában valószínűleg 1983-ban következik el, amikor esetleg sor kerül az amerikai rakéták felállítására Nyugat-Európában. A nagy kérdés, hogy miként alakul akkor a szovjet—nyugatnémet viszony? Nem változik a Nyugat— Nyugat érdekközössége és ellentétek szövevénye sem. Abban a nagyszabású politikai és gazdasági együttműködésben és egyben versenyben, amelyet a három nagy erő: az Egyesült Államok, Japán és Nyugat-Európa folytat egymással — egy kanmánycserével nem változnak meg a lényeges tényezők. Hogy mennyire nem, ezt megmutatta Helmut Kohl villámlátogatása Párizsban. Ezzel a lépéssel voltaképpen jelezte: elődei, Adenauer és Schmidt nyomdokán halad. Akarva-akaratlan érzékeltette; hogy léteznek külön nyugat-európai érdekek. Közelgő washingtoni látogatásának alaphangját viszont valószí- lószínűleg az a fogadkozás adja majd meg, hogy elődeinél kevesebb árnyékot óhajt látni a két ország együttműködése során, vagy ahogy első parlamenti beszédében mondta, — oldalvágásként Schmidtnek címezve — minden homályt el akar oszlatni e tekintetben. Mi nagy érdeklődéssel figyeljük a bonni fejleményeket. A múlt évtizedben jó viszony alakult ki Magyar- ország és az NSZK között. Az NSZK második legnagyobb és első tőkés partnere. WiUy Brandt és Helmut Schmiát — elsősorban az enyhülés kialakításában játszott szerepe miatt — tekintélynek és rokonszenvnek örvend nálunk. Fontosnak tartjuk — túllépve a gazdasági szempontokon —, hogy az NSZK szilárd belső helyzetűi, egész Európával jó együttműködést ápoló ország maradjon. Nem táplálhatunk olyan illúziókat, hogy az új kormánnyal általában semmi nem változik, de van rá remény, hogy alapvető vonatkozásokban az NSZK mind Magyarországnak, mind a szocialista közösségnek együttműködésre kész partnere marad. / Tatár Imre Ki fedezte fel Amerikát? Kolumbusz Kristóf 490 évvel ezelőtt fedezte fel Amerikát. De vajon a spanyol hajós volt-e a kontinens első felfedezője? A kérdés még ma sem dőlt el. Sok tudományos közlemény másoknak tulajdonítja az elsőbbséget. Legújabban Robert Marx, amerikai régész azt állítja, hogy Európa lakosai közül elsőként az ókori rómaiak kötöttek ki Amerika partjainál — kétszáz évvel, Krisztus születése előtt. Marx professzor a Bio de Janelro-i öbölben folytatott viz alatti kutatásai sor'n hat évvel ezelőtt két, csaknem teljes épségben megmaradt ókori római amfórára bukkant. A leletet annyira figyelemre méltónak találta, hogy azóta tizenegy víz alatti tudományos expedíciót szervezett, s Idén szeptemberben újabb amföramaradványokat fedezett fel az öböl fenekén. Bobért Marx a cserepek korát az Időszámításunk előtti II. századra teszi és szilárd meggyőződése, hogy azok egy akkoriban az öbölbe befutott római hajóról származnak. Kérdés, hogy ' sikerül-e az amerikai régésznek meggyőznie brazil kollégáit? A brazil archeológusok ugyanis egészen más, kevésbé romantikus magyarázatot adnak az amfóra- leletekre: származhatnak arról az olasz hajóról is, amely a múlt században egy ókori múzeumi gyűjteménnyel megrakodva süllyedt el a riói öbölben. A gyűjteményt Szicília királya küldte ajándékba I. Pedro brazíliai uralkodó feleségének. Kinek van igaza? Eldöntik majd a további kutatások, és a leletek vizsgálata. Marx professzort nem csüggesztették el brazil koUégálnak fenntartásai: újabb víz alatti expedíciót szervez az öbölben, s tagjai közé felvett három brazil búvárt, köztük azt Is, aki hat évvel ezelőtt az első amfórákat megtalálta. összeállította: Huppán Béla Rettenetesen kínos ez az egész. És nemcsak a szomszédaink miatt, akik már ördög tudja mit gondolnak, hanem a különféle szervek miatt — ezek most le nem veszik rólunk a szemüket. El kellett volna kennünk a dolgot, de most már késő. Kipattant az igazság. Az igazság pedig szörnyű: rokonaink között pacifista akadt. Még jó, hogy nem a vérrokonunk, csak szegröl- végröl való atyafiság. Családunk becsületére legyen mondva: ilyesmi először fordul elő nálunk. A családfánkon soha nem volt. egyetlen korhadt ág sem. A következetes antipacifizmus nálunk családi hagyomány. Talán egyedül csak Beata unokahúgom húzott már-már csőbe bennünket, amikor egy tudóshoz ment férjhez, aki a béke kérdéseiül foglalkozott, de szerencsére csakhamar elváltak jellemük összeférhetetlensége miatt. Sajnos, ezúttal nem ússzuk meg ilyen szárazon. Egészen más, amikor valami olyan szerencsétlenségről hall az ember, ami idegeneket ért, de ha a tulajdon családodban csap le a mennykő... A mi szerencsétlenségünknek Lose a neve, Bernd Los» Kiéiből. Tökéletesen ráillik a mondás, hogy „lassú víz partot mos". Látszólag olyan ártalmatlan kis emberke ... Álcázás persze, ismerős az ilyesmi. Gertrúd néni a maga igazolására (mert hisz ö hozta a családba Bemdet!) azt mondja, hogy amikor összeházasodtak, a bácsi nem volt ilyen. A legutóbbi háború tette pacifistává, amelyben elvesztette a féllábát. A néninek eszébe jutott, hogy egyszer Bernd bácsi ezt motyogta álmában: „A háborúnak soha nem szabad megismétlődnie.” A rettenetes gyanú, hogy Bernd bácsi pacifista lett, azon a napon fogant meg bennünk, amikor a szobájában megláttuk egy tábornok arcképét. Ráadásul még autogramra is volt hozzá. Képzeljék el, a hírhedt Bastian tábornok volt! (Egy tankhadosztály parancsnoka, akit büntetésből nyugállományba helyeztek a NATO rakétadöntése elleni kritikájáért, a békemozgalom aktív harcosa. — A ford.) Gyanúnk csak erősödött, amikor olyan hírek kezdtek szállingózni, hogy Bernd bácsi pacifista, pontosabban szólva defetista pozícióból kritizálja a NATO fegyverzetkiegészítési terveit, amelyek amerikai középhatótávolságú rakéták ’telepítését irányozzák elő a szövetségi köztársaságban. Igaz, kezdetben még azt a reményünket dédelgettük, hogy Bernd bácsi a Heiss- ler-féle igazi pacifisták közé tartozik (Heissler: a CDU főtitkára, a fegyverkezési hajsza egyik dühödt híve. — A ford.), vagyis az olyan pacifisták közé, akikkel lehet a békéről párbeszédet folytatni, minthogy ők azért akarnak felfegyverkezni, hogy aztán lefegyverkezzenek — feltéve persze, hogy ez az „aztán" elkövetkezik. Szerencsétlenségünkre azonban a bácsi nem bizonyult igazi pacifistának, ö, tudják, azok közül való, akiket csak az izgatja, hogy életben maradjanak. Ám 'végérvényesen akkor értettük meg, micsoda gyümölcs a mi Bernd, bácsink, amikor felfedeztük a nevét a fegyverzetkiegészítés elleni krefeldi felhívás másfél millió aláírója között. Pedig azt mondják, hogy azt a legigazibb kommunisták is aláírták! Természetesen mi minden tőlünk telhetőt elkövettünk, hogy a békébe belegárgyalt nagybácsinkat letérítsük a hamis útról — legalább a családi békénk érdekében. — Bernd bácsi — mondtuk neki abszolút békesze- retően —, képzeld csak el, mi lenne, ha földön minden ember úgy kezdene gondolkozni, mint te. — Akkor — felelte szemtelen mosollyal — végre eljönne a földre a béke. Hát igen, Bernd bácsi mindenkit kihoz a sodrából a pacifizmusával! (Holzarbeiter—Zeitung— Düsseldorf) Ütött-e Begin órája? A kormány és cinkosa: a hadsereg Egymással homlokegyenest ellentétes jelenségekkel terhelt az izraeli belpolitika. Egyfelől a polgári demokrácia alapvető játékszabályainak a fölrúgását jelenti, hogy a Begin-kormány titkos terveket hajt végre; cinkosául szegődik a bejrúti Szabra és Satila táborban végrehajtott förtelmes tömeggyilkosságnak. Másfelől mégis a polgári demokrácia érvényesülését jelenti, hogy a társadalom szembeszegül ezzel a katasztarófa-politi- kával és hosszabb távon esetleg megbuktathatja a bűnös kabinetet. Űj tényező mindenképpen, hogy — az arabokkal folytatott több évtizedes háború óta első ízben — hozzávetőlegesen négyszázezren vonultak az utcákra, és hatalmas tömegtüntetésben ítélték el a politikai vezetést. Még újabb, hogy a hadseregben is felszínre tört az elégedetlenség, beosztottak fordultak szembe a följebb- valóikkal. Nem egyszerűen arról van szó, hogy mentesülni kívánnak az erkölcsi felelősségtől, elhatárolni magukat az egész világ által elítélt akciótól: A háborús politika új megítélése jutott és jut itt érvényre. Vád Sáron ellen Kezdetben olyan tisztek és tiszthelyettesek tagadták meg az engedelmességet, akiket tartalékos állományból hívtak be, akiknek nem hivatása a fegyveres szolgálat, a polgári életből ragadták ki őket. Erre még azt lehetett mondani, hogy a „civil szellem” jutott érvényre, húzódozás a harctól. Amint azonban föltárultak a Nyugat-Bejrútban történtek részletei, a kétkedés hangot kapott a hivatásos állományban is. Sőt, a vezérkarból ugyancsak elhangzottak a vádak: Sáron hadügyminiszter nem kérte ki beosztottainak a véleményét, Menahem Beginnel egyetértésben a maga szakállára cselekedett, ő keverte bele a hadsereget a súlyosan kárhoztatható akcióba. Tekintettel arra, hogy az izraeli társadalom erősen militarizált, ennek az új tényezőnek jelentőséget kell tulajdonítani. Arról tanúskodik, hogy a zsidó államban mélyreható fölülvizsgá- lat megy végbe, ami csakugyan végetvethet a Begin- korszaknak. Mind komolyabban kezdik fontolóra venni azt a csaknem általános nemzetközi fölismerést, hogy a többhónapos libanoni háborúban az izraeli fegyverek katonai győzelmet ugyan arattak, de politikailag az Arafat vezette Palesztinái Felszabadítási Szervezet kerekedett fölül. Bár az amerikai Reagan- kormány mind a mai napig nem ismeri el, hallgatólagosan, a korábbihoz képest, mégis módosította álláspontját. Tehertétel a merevség Mind több jel mutat arra, hogy Washington számára kezd tehertétellé válni a Begin-politika, Tel Aviv görcsös merevsége, hajlíthatatlansága és immár szívesen cserélné föl kezelhetetlen szövetségesét a hajlékonyabb munkáspárti vezetésre. Ha tehát néhány hónapon belül bekövetkeznék az őrségváltás az izraeli kormány élén, az nemcsak a belső hangulatváltozásnak köszönhető. Az Egyesült Államok könnyebben véli vég- rehajthatónak a Közel-Keletet amerikai elképzelés szerint átalakító Reagan-ter- vet a Peresz-féle Munkapárttal, mint Begin kemény katonapolitikájával és diplomáciának semmiképpen sem nevezhető manővereivel. És éppen itt van a Bejrút után megindult izraeli társadalmi forrongás buktatója. Hiába mozdultak meg százezrek a tömeggyilkosság szervezőinek a felelősségre vonására, hiába kerítette hatalmába a kétely a hadsereg egyes vezető köreit, ha a politika alapjában változatlan marad, csak végrehajtásának módszerei módosulnak. Pereszről az a vélemény, hogy ugyanazt csinálná, mint Begin, csak ügyesebben, kevesebb feltűnő hibával. Engedelmesebben alkalmazkodnék az Egyesült Államok nemzetközi igényeihez, nem volnának a maihoz hasonló nyílt ellentétek. Ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy Tel Aviv megint elszalasztaná a nagy történelmi alkalmat, amit ilyen nyíltan talán először kínál föl a PFSZ: az egyszerre történő kölcsönös elismerést, utat nyitva a hosz- szú távú megoldáshoz. A palesztin nép megkapná régen áhított önálló államát, de Izrael is garanciához jutna, hogy biztonságos és nemzetközileg elismert határok között élhessen. Ehhez a fordulathoz azonban, bármenynyi új jelenség bukkant föl az izraeli politikában, még nem értek meg a feltételek. Várkonyi Tibor „Szelíd” mstoresok Az Egyesült Államok bűnözésének eddig sem szürke térképén új színfoltot jelentenek az átalakulóban levő motorkerékpáros bandák. Az FBI négy, különösen veszélyes bandát tart állandó megfigyelés alatt, amelyek mind több súlyos bűncselekményt követnek el és bekapcsolódtak a szervezett bűnözésbe. A legrégibb és leghírhed- tebb közülük a Pokol angyalai, őket követik a Banditák, a Kitaszítottak és a Pogányák. Ezek gyakorlatilag felosztották egymás között Amerikát. A szervezett bűnözés, így a maffia vezetői is mind gyakrabban használják fel a piszkos munkákhoz és a kábítószerkereskedelemben a bandákat. A szelídnek egyáltalán nem mondható motorosok eközben tanulnak új főnökeiktől, és törvénytelenül szerzett jövedelmüket legális üzletekbe fektetik. A banditák például már három éjszakai mulató és egy motorkerékpár-üzlet tulajdonosai Texasban. Bár Sonny Barger, a Pokol angyalainak vezetője csupán annyit ismer el, hogy bandájának tagjai „néha vadulnak egy kicsit”, az Us News and World Report című amerikai hetilap szerint ennél sokkal komolyabb dolgokról van szó. Mint a lap írja, a banda egyik tagjának letartóztatása nyomán egy olyan titkos raktárra bukkantak, ahol a Pokol angyalai, többek között 30 pisztolyt, puskákat, hangtompítókat, robbanóanyagokat és pokolgépeket rejtettek el. Az egykor valóban többé- kevésbé szelíd motorosok profi bűnözőkké válása "újabb terheket ró, az amúgy is válságos helyzetű amerikai bűnüldözésre és igazságszolgáltatásra, amelynek egyik súlyos gondja a börtönök hiánya. Az Egyesült Államokban jelenleg, mintegy 800 börtön van. Floridában 1974. óta átlag nyolc hónaponként adnak át egy új börtönt, bár egy átlagos cella építési költsége 37 ezer, egy szuper- biztos börtöncella ára pedig meghaladja a 78 ezer dollárt. Ez az ütem sem tud azonban lépést tartani a bűnözés növekedésével. WOLFGANG EBERT Hogyan bontotta meg Bernd bácsi a családi békét?
