Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-05 / 208. szám

a. NEMZETKÖZI É NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 5., vasárnap Fokozatosan elszigetelődnek Lengyelországban a szocializmusellenes csoportok A lengyel kormány az e héten lezajlott utcai zavar­gások ellenére következete­sen továbbhalad a nemzeti megegyezés és a szocialista megújulás útján. _ Ugyanak­kor továbbra is • határozot­tan fellép a közrend meg- bontói ellen, akik egyébként — mint azt a legutóbbi ese­mények tanúsítják — nem számítanak már a társada- dalom többségének, a mun­kásosztálynak a támogatá­sára. A kormány nagyra ér­tékelte, hogy a válság okoz­ta gazdasági és ellátási ne­hézségek ellenére a dolgo­zók távol tartották magu­kat a szocializmusellenes csoportok által szervezett keddi utcai zavargásoktól. A kormány megvizsgálta a panaszokat, kérelmeket, amelyek a leggyakrabban hangzanak el a párt- és ál­lami vezetőknek a munká­sokkal való találkozóin. Kö­telezte a szakminisztériumo­kat, hogy tegyenek gyors intézkedéseket a panaszok okainak mielőbbi megszün­tetésére. A dolgozókat köz­vetlenül be kell vonni a spekuláció elleni harcba, a helyi gazdasági vezetésnek pedig gondoskodnia kell arról, hogy mihamarabb fel­újíthassák tevékenységüket a munkaönkormányzati szer­vek, mindenütt, ahol meg­vannak az ehhez szükséges feltételek. / A fő figyelmet a termelés fejlesztésére kell fordítani. Tökéletesítésre szorul a jegyrendszer. Módosítani kell gazdasági reformnak azokat az alapelveit, amelyek mind­eddig nem hoztak értékel­hető eredményt. Mieczyslaw Rakowski mi­niszterelnök-helyettes veze­tésével tizennyolc tagú, az ifjúság ügyeiben érintett miniszterekből és központi hivatalvezetőkből álló ifjú­ságpolitikai bizottságot hoz­tak létre. Fő feladata, hogy koordinálja az államnak a fiatal nemzedékkel kapcso­latos intézkedéseit, illetve azok végrehajtását. A bizott­ság hatáskörébe tartozik az is, hogy megfelelő platfor­mot hozzon létre a minisz­tertanács és az ifjúsági, va­lamint más társadalmi szer­vezetek közötti együttműkö­désre. A bizotság munkájá­ba bevonják a szövetséges pártok, az ifjúsági és más társadalmi szervezetek, va­lamint az oktatók és neve­lők képviselőit is. Weinberger megbeszélései Weinberger amerikai had­ügyminiszter pénteken este Kairóban egyórás megbeszé­lést tartott Kamal Hasszán Ali egyiptomi külügyminisz­terrel, Reagan elnök közel- keleti rendezési tervéről, és kiegészítő tájékoztatást adott az új amerikai elképzelé­sekről. Weinberger a megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón egyiptomi tárgyalópartne­rével folytatott eszmecseré­jére nem tért ki, kizárólag izraeli látogatásáról beszélt. Elmondta, hogy szerinte az izraeli kormánynak „eddig igen kevés ideje volt a kez­deményezés tanulmányozá­sára”, de személy szerint úgy véli, hogy „alapos tanul­mányozás után nyilvánvaló­vá Válnak majd a terv hatal­mas előnyei Izrael, Egyiptom, a Közel-Kelet egésze és az egész világ számára”. Kamal Hasszán Ali fontos­nak minősítette az amerikai hadügyminiszter látogatását, de elhárította az amerikai javaslatok minősítését, azzal, hogy az még túl korai volna. Az izraeli rádió pénteki híradása szerint Sáron had­ügyminiszter amerikai kollé­gájának, Weinbergemek azt mondotta, hogy Reagan „nagy hibát” követ el, ami­kor meg akarja akadályozni Izraelt abban, hogy Libanon­ban a PFSZ felett aratott győzelmének ' gyümölcsét learassa. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke, az athéni televízió által pénteken este sugár­zott nyilatkozatában méltat­ta Mitterrand, francia köz- társasági elnöknek a palesz­tinok önálló államiságát kö­vetelő korábbi javaslatát, majd elmondta, hogy Pá­rizsba is ellátogat, mivel meghívást kapott oda. Arafat egyébként még pénteken megérkezett Tuniszba, ahol szombaton összeült a Palesz­tinái Felszabadítása Szervezet vezetősége, hogy megvitassa az új amerikai javaslatot. Párizsban pénteken este a francia külügyminisztérium közleményben erősítette meg, hogy aznap reggel Bej rút déli részében egy magányos orvlövész megölte az ENSZ libanoni rendfenntartó erői­nek (UNIFIL) egyik fran­cia tisztjét, Jean Bizeul, 45 éves ezredest BARÁTI ÚTON ATHÉN Francois Mitterrand fran­cia köztársasági elnök pén­teken befejezte görögországi látogatásának hivatalos ré­szét. Görög kormányforrá­sok szerint a francia elnök egy, görög hajótársaság tulaj­donosának vendégeként meg­kezdte háromnapos magán­látogatását szaloniki környé­kén. ŰJ-DELH1 A legfrissebb jelentések szerint 250-re emelkedett a monszunesőzések nyomán Indiában pusztító áradások halálos áldozatainak száma és tízmillió ember vált haj­léktalanná. Az indiai légierő helikopterei élelmiszercsoma­gokat szállítanak a külvilág­tól elvágott településekre. Az időjárási előrejelzések szerint további esőzések várhatóak. NICOSIA A pénteken kiadott iráni hadfjelentés szerint iraki he­likopterek támadták az Ilam nyugat-iráni város térségé­ben elhelyezkedőd iráni erő­ket és az iraki tüzérség messzehordó lövegekkel lőtte Abadan térségét. A közle­mény azt állítja, hogy az iráni erők magukhoz ragad­ták a kezdeményezést a 480 kilométer hosszú front déli részén, és számos iraki kato­nát öltek, vagy sebesítettek meg. A bagdadi hadijelentés szerint az iráni hadsereg 21 katonát vesztett a front észa­ki részén lezajlott összecsa­pásokban és számos iráni ka­tona megsebesült. PEKING Szombaton Pekingben bő­vebb részleteket tettek köz­zé Hu Jao-pang szerdán el­hangzott beszédéből, azaz a KKP beszámolójából. Ezek­ből kitűnik, hogy Kína erősí­teni kívánja kapcsolatait „a harmadik világgal,” a nem­zetközi feszültségért „a szu­perhatalmak rivalizálását” teszi felelőssé és nem változ­tatott a Szovjetunióval szembeni alapállásán. BÉCS A hagyományoknak meg­felelően az idén is megren­dezik Bécsben az Osztrák Kommunista Párt központi lapja, a Volksstimme ünnep­ségét. A szomba.t déltől va­sárnap késő estig tartó fesz­tivál színhelye ezúttal is a bécsi Práter, ahol a kellemes zöld környezetben egymás mellett sorakoznak a Volkss­timme, valamint a testvérla­pok kiállító pavilonjai, köz­tük a Népszabadság sátra is. HÉTFŐ: Rómában közzéteszik az új Spadolini- kormány programját — Ojabb dél-afrikai támadások Angola ellen — Schmidt kancel­lár a szociáldemokrata—szabaddemokrata kormánykoalíció fenntartása mellett KEDD: Rendzavarások több lengyel városban, a gdanski megállapodások évfordulóján — A „gázvita” kiterjed egy brit vállalatra is — Spanyolországban megkezdődnek a választási előkészületek SZERDA: Csehszlovák—bolgár kormányfői ta­lálkozó Prágában — Pekingben megkezdő­dik a Kínai Kommunista Párt Xn. kong­resszusa — A palesztin harcosok és a Szíriái katonák utolsó csoportjai elhagyják Bejrutot CSÜTÖRTÖK: Mitterrand francia elnök Athén­ban, ugyancsak a görög fővárosban tárgyal Jasszer Arafat — Államosítási intézkedések Mexikóban — Nőtt, brit hadügyminiszter be- ' jelenti, lemondási szándékát PÉNTEK: Reagan elnök közzéteszi új közel- keleti tervét — A PFSZ vezetőségét össze- hívják a helyzet tanulmányozására — Kor­mányválság Dániában SZOMBAT: Kezdetét veszi a chilei szolidaritási hét — Bizonytalanság a hétfőre tervezett arab csúcsértekezlet előtt Elhunyt Wladyslaw Gomulka, a lengyel és a nemzetközi munkás­mozgalom kiemelkedő alakja Portillo mexikói köztársasági elnök a Parla­mentben bejelentette a nagy mexikói magán­bankok államosítását Hivatalos látogatáson hazánkban járt Svenn Sray norvég kül­ügyminiszter Tényfeltárás Az anekdóta szerint He­gel, a nagy filozófus, aki idealista alapokon állott, egyszer egyetemi elő­adása során is messze rugaszkodott a valóság­tól. Kedvenc tanítványa utána kellő tisztelettel megjegyezte: „De pro­fesszor úr, a tények mást mondanak..Mi­re Hegel: „Akkor annál rosszabb a tényekre néz­ve. . Caspar Weinberger amerikai hadügyminisz­tert nem szoktuk a nagy, klasszikus filozófusok közé számítani — a té­nyekkel azonban kap­csolatba kerülhetett, Legalábbis úgy nyilatko­zott, hogy egyhetes kö­zel-keleti körútját a tényfeltárásnak szenteli. Más nyilatkozataiban azonban siétett elháríta­ni a felelősséget Wa­shingtonról a bírálható libanoni eseményekért, Izrael feltétlen támoga­tásáért. Ügy látszik, a Közel- Keletre is illik: ha ki­jelentéseit cáfolnák, ak­kor annál rosszabb a té­nyekre nézve. A HETEN TÖRTÉNT Merénylet P A Szicíliái Palermóban pénteken este agyonlőtték a városnak a maffia eHeni harcot irányító rendőrprefek­tusát, feleségét, valamint a személyi biztonságuk védel­mére kirendelt személyt Carlo Alberto Dalia Chiesa tábornok gépkocsiját a város központjában este fél tíz után, két autóval és egy mo­torkerékpárral közrefogták, és automata fegyverekkel sortüzet zúdítottak a nem páncélozott gépkocsi utasai­ra. A tábornok a helyszínen meghalt, feleségle röviddel kórházba szállítása után. Testőrüket, aki gépkocsiján nyomukban haladt állítólag egy harmadik autóból lőtték agyon. A merénylet színhelyétől, mintegy 1 kilométerre ké­sőbb megtalálták a merény­lők által használt és fel­gyújtott két autót és a mo­torkerékpárt . Bár a rendőr­ség azonnal lezárta a környé­ket mindeddig eredményte­len a tettesek utáni hajtóva­dászat. Nehezíti a nyomozást hogy az esetnek nincsenek szemtanúi. Az éjszaka folyamán- két különböző telefonáló terroris­ta csoportok nevében vállal­ta ugyan a merényletet, a bejelentéseket azonban fenn­tartással kezelik. Közlésük hitelét az teszi kétséglessé, hogy Dalia Chiesa a maffia- ellenes harcot irányította Palermóban. A 62 éves tábornokot ez év tavaszán nevezték ki a város rendőrprefektusává. Áthelyezését maga Spadolini miniszterelnök sürgette, amikor a mostanival telje­sen azonos módon meggyil­kolták Pio la Torrét, az OKP szicíliai titkárát és kísérőjét. Dalia Chiesa korábban már hosszabb ideig szolgált a pa­lermói rendőrség köteléké­ben és a maffia egyik leg­jobb szakértőjének tartatták. Később a terroristák elleni nyomozást irányította. A het­venes évek végén több lát­ványos letartóztatással igen nagy érdemeket szerzett a terrorizmus „felgöngyölíté­se” terén. Pertini, köztársasági elnök a tragikus esemény miatt megszakította szabadságát és hétfőn visszatér Rómába. Az államfő szerint „a szervezett bűnözés és a terrorizmus im­már tűrhetetlen szintre emelkedett”. A DIPLOMÁCIA finom gesztusai sok mindent elárul­nak. Amikor Helsinkiben és Budapesten bejelentették, hogy Mauno Koivisto, köz- társasági elnök hazánkba lá­togat, a finn sajtó nem mu­lasztotta el, hogy felhívja a figyelmet egy kedves „apró­ságra”. E szerint: az idén megválasztott új finn állam­fő a két szamsaédország- ban — Stockholmban és Moszkvában — tett látogatás után első külföldi útját Ma­gyarországra teszi. Mi, magyarok, mindenkor barátsággal, szeretettel, örömmel fogadjuk északi testvéreink képviselőit. Koi­visto elnök nagy elődje, Ur- ho Kavela Kekkonen, állaim- főként háromszor is járt ná­lunk, 1963-ban, 1969-ben és 1976-ban. Az ő szavai és a két ország népének szándé­ka szerint: nemzedékünk megtalálja az utat, amely az egyik néptől a másikig, az egyik országtól a másikig vezet. Ezen az úton érkezik hétfőn, szeptember 6-án hoz­zánk az új finn államfő ba­ráti munkalátogatásra. ŐSZINTÉN TISZTELT és nagyrabeesült vendégünk olyan országot képvisel, amely az utóbbi évtizedek­ben hatalmas nemzetközi te­kintélyt szerzett Finnország bebizonyította, hogy konst­ruktív, jó külpolitikával egy kis ország is játszhat nagy szerepet a nemzetek család­jában. A finn külpolitika alapja egyszerű: a béke és a jószomsziédság a nemzet lét­érdeke. Háttérben az a mély bölcsesség húzódik meg, amelyet a helsinki Európa- konferencián a finn államfő így fogalmazott meg: „A biz­tonságot nem kerítés emelé­sével, hanem a kapu kinyi­tásával lehet megszerezni”. Koivisto elnök a maga részé­ről tovább viszi e gondola­tot Nemrégiben a Dagbladet című norvég lapnak fejtette ki, hogy az északi országok atomfegyvermentes státusza megőrzésének legjobb módja az lenne, ha atomfegyver- mentes övezetté nyilváníta­nák a térséget. Hozzá tette: „E tekintetben kiemelkedő jelentőségű lenne, ha javul­na a Szovjetunió és az Egye­sült Államok kapcsolata, ha előrelépnének a kölcsönös bizalom helyreállításának út­ján”. S ezzel a gondolattal bizonyára nemcsak a finn és a magyar nép, de minden veszélyeztetett kis nép mélységesen egyetért. ÍGY GONDOLKOZIK FINNORSZÁGBAN a nép többsége, s a stabil belső vi­szonyok kedveznek e bölcs, gyakorlatias politikának. A két munkáspárt, a szociál­demokrata párt és a kom­munista pártot is reprezen­táló Finn Népi Demokrati­kus Unió — 1979 óta — a választók 41,8 százalékát képviseli a parlamentben. Az Eduskunta 200 képvise­lője közül 87 munkáspárti. Finnország életszínvonala — az egész világot elöntő gazdasági válság közepette is — kifejezetten magas. Az egy főre eső, évi nemzeti bruttó termék 8260 dollár fölött van, s ezzel a világ- ranglista 17. helyén áll. Eh­hez azonban járulnak bizo­nyos gondok, elsősorban a munkanélküliség amelyet az utóbbi időben erősen ak­tivizálódó polgári pártok szeretnének meglovagolni, s a gazdasági problémákat a kormány ellen fordítani. A két munkáspártnak azonban jó adui vannak e játszmá­ban. A kormányzat és a szakszervezetek bizonyos mó­don összehangolt taktikával igyekeznek segíteni a fő gon­don. Jellemző erre, hogy ép­pen most a szakszervezetek, mind kevésbé követelnek béremelést, s mindinkább azt kívánják, hogy a kormány új munkaalkalmak teremté­sére adja a rendelkezésre ál­ló pénzt. S ezzel a két mun­káspárt egyetért. A magyar—finn kapcsola­tok egén nincsenek felhők. Négy és fél évtizedes, szer­vezett kulturális kapcsolata­ink mintaszerűek. A gazda­sági életiben pedig sokat mond ez az adat: 1973 óta kölcsönös export—impor­tunk ötszörörsére ugrott. De hadd idézzük erről egy finn újságíró, Kari Talvitie véle­ményét: „Finnország és Ma­gyarország között kereskede­lempolitikailag minden ren­dezett ... kereskedelmi kap­csolataink jövője megnyug­tatónak látszik. Ígéretes vo­nások fedezhetők fel benne, noha az egész világot meg­próbáltatások érik, s az álta­lános visszaesés saját gaz­dasági fejlődésünket is las­sítja,, — írja, s hozzáteszi, hogy a finn fogyasztó örül­ne, ha a magyar mezőgazda- sági cikkekkel bővíthető len­ne az import „KOIVISTO ELNÖK szé­lesebbre tárja a kaput ma­gyarországi útján” — írta a napokban a finn sajtó. Sem­mi kétség, hogy segítségére leszünk benne. Firon András

Next

/
Thumbnails
Contents