Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 4., szombat Szoborgyűjtemény Párádon Első a gyerekek érdeke Pedagógusháború Gyöngyöshalászon Szobor és eleven valóság. Palóc menyecskék A Művelődési Minisztérium védett gyűjteménnyé nyilvánította Asztalos Jo- chák páriái fafaragó alkotásait. A két éve elhunyt népi iparművész lakóházában berendezett kiállítás nyilvános bemutatótermi rangot kapott. A kiállítás egy részlete (MTI Fotó — Branstetter Sándor felvételei — KS) Döntöttek az egyetemi, főiskolai fellebbezések ügyében A felsőfokú intézmények nappali, esti és levelező tagozatára pályázók, mintegy 5 ezer fellebbezést, kérelmet, panaszt nyújtottak be, melyek döntő többségét a felvételizettek számára kedvezően bírálták el az oktatásügy illetékesei. Az érintettek a közeli napokban írásban kapnak tájékoztatást a döntésről.-A Művelődési Minisztérium tájékoztatása szerint az egyetemek és főiskolák nappali tagozataira az idei úgynevezett felvételi keretszám szerint 15 870 hallgatót vehettek föl, és e helyekre 35 560-an nyújtották be jelentkezési kérelmüket. Ez a jelentkezési arány azonban jelentős belső egyenlőtlenségeket takar. A korábbi éveknek megfelelően a jogi karokra mintegy háromszoros, az általános orvosi tagozatokra három és félszeres, az egyes bölcsészettudományi szakokra több, mint tízszeres volt a túljelentkezés. Igen kevés volt a pályázó a természettudományi karok és a tanárképző főiskolák matematika, fizika szakjain. Ezért itt, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzgazdálkodási fakultásán pótfelvételi vizsgákra került sor. Idén a felsőfokú műszaki intézményekbe 11 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly, ezért utólagos felvételiket nem kellett meghirdetni. A Szegedi József Attila Tudományegyetem természettudományi karának matematika, programozó-matematika és matematika— fizika szakokon meghirdetett pótfelvételijére kétszáz- négyvenketten jelentkeztek. Közülük az 1982/83-as tanévre 43, 1983/84-re 40 hallgatót vettek fel, további 33- at pedig más intézményekbe, azonos szakokra irányítottak át. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola zalaegerszegi intézetében meghirdetett pótfelvételi vizsgára háromszáz- huszonnyolcán adtak be je- letkezési kérelmet, a sikeresen felvételizők közül harminchétén kezdhetik meg az idén tanulmányaikat, többségüket azonban már a jövő tanévre iskolázták be. (MTI) Az elszomorító történet sajnos, bővelkedik fordulatokban. Az indulatok felkorbácsolódtak, a nyugalom, az alkotó légkör ma még csak vágyálom ebben a tantestületben. Megoldás, kibontakozás mégis lehetséges, ha az illetékesek levonják a szükséges következtetéseket, s rendet teremtenek, mert ezt követeli a tudásra szomjúhozó diáksereg érdeke. AZ ELŐZMÉNYEK: ' E sorok írója évekkel ezelőtt szintén gondok sűrűjébe pillanthatott a faluban. A villongások színtere akkor is az iskola volt. Egy pedagógusnő küldött S. O. S. jelzést, mivel úgy vélte, üldözötté vált, s az igazgató vádaskodásainak célpontja lett. Abban az ügyben áthidaló megoldás született, a tanárnő távozott, a körülmények ismerői abban bíztak, hogy a direktor önkritikát gyakorol, változtat erősen hibáztatható vezetési stílusán, s végre megteremti az ifjúság javát szolgáló alkotómunka feltételeit. Nem így történt... AZ ŐSZINTESÉG „JUTALMA”: A hamu alatt izzott a parázs. S csak egy szikra kellett, hogy fellobbanjanak a lángok. Szabó Edit 1977-ben szerzett diplomát a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán. Helybeli lévén örült, hogy a második nekifutásra honi terepei) kamatoztathatta felkészültségét, kétségbe aligha vonható igyekezetét. Főnöke hívta haza, helytállását is nagyra értékelte, égészen addig, amíg egy alkalommal mindenfajta lakkozás nélkül fogalmazta meg véleményét. Felkérésre — ez az akció valószínűleg a nem létező demokratizmus látszatát akarta bizonyítani — őszintén megírta tapasztalatait, bírálta a vezetést, kifogásolta a követ - kezetlen irányítást, a jutalmazások körüli elvtelensé- get. Ezután — nem sok késéssel — megindult a lavina. Turcsányi József igazgató ürügyet keresett a visz- szacsapásra. Arra nem számított, hogy elhamarkodja a dolgot, s olyan tanítónőbe köt bele, aki nem hátrál meg, hanem védekezik, s igaza tudatában felső fórumokhoz fordul, méghozzá olyan jelzésekkel, amely kivizsgálása régen orvosolatlan bajok garmadájára derít fényt. Vezetője — személyes indulatoktól fütve — úgy határozott, hogy az 1982/83-as tanévtől nem bízza rá a korábbi két második osztályból összevont harmadik oktatását. Megszülettek a légből kapott érvek is: nem szereti a kicsiket, túl szigorú, lekezeli a szülőket, akik nem szívesen adnák hozzá fiaikat és lányaikat. A következtetés? Ez is megfogalmazódott: keressen másutt helyet! A VÁDAK MEGSEMMISÜLNEK: A pályakezdő nem keseredett el. Egyik fogadóóráján találkozott az érintett apákkal és anyákkal, akik rögvest meggyőzték, hogy ők tökéletesen elégedettek nevelési módszereivel, s egy alkalommal sem nehezteltek ezek miatt. Mindezt magnószalagra is mondták — a fordulat kissé krimiízű — s írásban is rögzítették. Higgadtan, okosan, tárgyilagosan. Az ifjú pedagógus, miután több helyütt nem foglalkoztak érdemileg sérelmeivel, a megyei pártbizottsághoz, majd lapunk szerkesztőségéhez fordult. Nem hiába, hiszen meghallgatták, s lelkiismeretesen mérlegelték észrevételeit. Kellett is, mert képletesen szólva elszabadult a pokol, s a gyanúsítgatás más irányt vett. Ráadásul a részleteket kiszivárogtatták, s már az egész falu tárgyalta. A tanács kissé későn akart békéltetni. Ez a kísérlet majdhogy tettlegességig fajult, s ezt nem a panaszos, hanem felettese „kezdeményezte”. Ügy hisszük, nem kell minősíteni ezt az eléggé el nem ítélhető magatartást. Aztán jött az újabb segélykérés. Forgó Ilona — a sértett kollégája és barátnője — elmondta : — az ok ismét a szókimondás volt, — hogy történelem szakosként nem tartanak igényt rá a felső tagozatban. Helyette képesítés nélkülit vesznek fel, s őt az óvodába küldik, hogy másik diplomáját hasznosítsa. Ügy hisszük, ehhez a tervezett intézkedéshez sem kell kommentárt fűzi. BAJOK REGIMENTJE: A vizsgálat résztvevői tengernyi hibára bukkantak, ugyanezekről győződhetett meg az újságíró is, noha az igazgató — ki tudja miért? — vonakodott vélt, vagy való igazát bizonyítani. Elgondolni is rossz, hogy ebben az oktatási intézményben káros gyakorlattá vált a képesítés nélküliek alkalmazása, hogy a nevelők rosszul érezték magukat, s ezért, ha csak tehették távoztak. Az utóbbi években nyolcán mondtak búcsút a testületnek. A legtöbben tépett illúziókkal, idegileg fáradtan. Az se szívderítő, hogy Turcsányi József nem kedvelte az óralátogatásokat, azaz aligha alakíthatott ki helytálló véleményt beosztottjai munkájáról. Szabó Edit tevékenységéről mit se tudott a szakfelügyelet, úgy tűnik Gyöngyöshalászt mindenki kerülte. Lehangoló a szakos ellátás, ennek a tanulók látták kárát. Ok az igazi vesztesei az elfajuló torzsalkodásoknak is. Elmaradt a valódi érdemek elismerése is, az esetek egy részében nem azok kapták a legtöbb jutalmat, akik megérdemelték volna. Ezek a rideg adatok helytállóak, nem vitathatók. így van ez mindenütt, ahol a nyíltság, a szókimondás üldözendő vétek. RENDET, MINDEN ÁRON! Az is kiderült, hogy a felügyeleti szervek sem állottak a helyzet magaslatán. Rendszeresen minősítették az iskola vezetőjét, majd- hogy megfogalmazva alkalmatlanságát. Felsorolták hibáit, de nem serkentették azok kijavítására, azaz minden maradt a régiben. Megbízatásának hosszabbításával egy alkalommal két esztendőt — ez bizony szabálytalanság volt — késtek. Az is tény, hogy ha hallgatás helyett elemzik a nehézségek okait, akkor jóval hamarabb kiutat találnak. Erre ugyanis — a vizsgálat összegző megállapításai egyértelműen hangsúlyozzák —, sürgető szükség van. Nem lehet heteket, hónapokat várni. Akkor sem, ha az igazgató nyugdíjba vonulásáig már csak egy esztendő van hátra. A rossz értelemben vett elnézés a gáttá lan liberalizmus ugyanis a legfontosabbat — ennél semmisem lehet előbbrevaló — a gyerekek érdekét veszélyezteti. A gyöngyösi városi tanács művelődésügyi osztályának és a helyi községi tanácsnak tehát emberséggel ötvözött szigorral döntenie kell, hogy a felkorbácsolt indulatok elcsituljanak, s az alkotó légkör ne csak vágyálom legyen a gyöngyöshalászi tantestületben. Ezt követeli vala- mennyiünk igazságérzete, — s még egyszer hangsúlyozzuk — a tudásra szomjúhozó diáksereg jam... Pécsi István BÁRÁNY TAMÁS ■ A FÉSIEK M El EGE xxxvm. — Ó, de gyönyörű! — bor- zong meg Szász. — Petőfi mondott valami ilyet: a munka és a szerelem, ez a kettő kell nekem ... Talán javító szerelésen voltál a menyasszonykánál ? Máriában vad vágy kél, hogy helyesbítse az idézetet, még a nyelve is bizsereg a pedagógusszenvedélytől, de aztán mégis úgy dönt, hogy nem illik egy idős embert zavarba hozni, kivált az eljegyzésén nem. Lali, mielőtt a kérdésre felelne, nénjére pillant. Tekintetük cinkosan összevillan, és Kata már mondja: — így is lehet mondani! — Kezét nyújtja. — Jó estét, Bálint bácsi. Az öreg ráhajol a kezére. — Magának is gratulálok az öccse választásához! Kérem, mutasson be a boldog arának! A bemutatás megtörténik, a szülőknek is, mind a menyasszony, mind a vőlegény részéről, aztán az igazgató átnyújtja dekoratív csokrát Máriának, hosszan gyönyörködve a leány szépségében és elfogódottságában. — Katalinkám — fordul ismét a ház asszonyához —, még egyszer gratulálok! Ritka az ilyen igényes fiatalember a mai világban! Megint csengetnek, megint jött valaki. Kata és Tibor összenéz: csak nem Imre bácsi? Tibor aztán elindul, szinte vánszorogva, ajtót nyitni. Most bezzeg nem készségeskedik Lali, hogy majd ő nyit... Most hagyja őt egyedül, az oroszlán prédájául ... Mert az öreg tombolni fog, ez iránt nincs is kétség! De nem. Mégis van isten, legalábbis egyelőre! Nem apja áll az ajtóban — akivel már csak azért is kínos lesz találkoznia, mert vagy három hónapja nem beszéltek egymással! — hanem Gitta, Fülöp Géza titkárnője, a gyárból. Hát ezt ki hívta?! — Jó estét, Tiborka — lihegi az asszony, és nyoma- kodik be az ajtón. — Bocsánat! Elnézést, hogy hívatlanul ... De okvetlenül beszélnem kell Fülöp igazgató úrral! — És mint egy tank, indul befelé. Közben kinyitja táskáját, előhúz egy négyrét hajtogatott papírlapot, és fennen lobogtatja. — Ezt kell átadnom neki! Katalin alig tudja leplezni döbbenetét. — Jó estét, Gittuska ... — Arca, mint aki vackorba harapott. — Minek köszönhetjük a szerencsét? A papírlap, mint valami csapatzászló, újra fellobog. h— Fülöp igazgató urat keresem ! Pá, Katalin kedves! — Nincs még itt, Gittuska. — Mert az íróasztalán felejtette a ma esti ünnepi beszédét ... Ezt hoztam utána ... — Most pillantja meg Szász Bálintot; csupa-merő szívélyesség a_z arca. — Jó estét, igazgató úr! De hát csoda, tessék mondani? — Micsoda, Gittuska? — kérdi meglepve Szász. — Hogy mindent elhagy, elfelejt szegény főnököm?! Hát persze, amikor folyton rohan szegény! — A papírost Tibor felé nyújtja. — Majd adja át neki, jó? És én már itt se vagyok! — Ugyan, Gittuska — szólt Kata kényszeredetten; ám a háziasszony végre is háziasszony! — csak nem rohansz el? Ha már ide kellett fáradnod... Gitta odahajol Kata füléhez. — Nem volt fáradság, szívem. Gondoltam, egyenesen szerencse, hogy így történt, legalább megnézhetem az ünneplő társaságot... Ügy imádom az ilyesmit! — S ezt már súgva: — És Réz Ernőt? — ö is jön — biccent Kata. — Addig is: igyál valamit! Tiborkám! Üj vendég a fogó! Poharat is kér! — S megint Gittához. — Azt a papírt meg majd személyesen a főmérnök úrnak! Tibor tölt az asszonynak, s az a teli pohárral Máriá- ékhoz lép. — Hát itt ez az aranyos kis menyasszony! — kiáltja lelkesen, s poharát magasba emeli. — Hadd gratuláljak neki! És az egész kedves családnak! — Koccint Máriával, iszik, aztán körülnéz. — Á, ez a vőlegény! — Máriához hajol. — Csinos fiú! — Mélyet sóhajt. — Az ember ilyenkor bánja igazán, hogy múlik az idő!.. Odakint kopogtak, Tibor csak úgy hallja meg a szerény jelzést, hogy éppen kint van a konyhában jégkockáért. Megint csak torkában dobog a szíve amint ajtót nyit, de — hálistennek! — megint nem az apja. Réz Ernő liheg a küszöb túloldalán, kezében aktatáska. — Nagyon elkéstem, Tibikéin? — ö nyújtja kezét amaz. — Még nincs is iss mindenki. — Megnyugtattál! — sóhajt boldogan Réz, és az aktatáskáját kezdi bontogatni. Tibor közelebb hajol hozzá. — Mi van Gittával, Emőkém? A másik ránéz. — Mi volna? Szépen őszül. Tibor kacsint. — Volt aztán fent nálad? Réz megtalálta, amit keresett; egy selyempapírba burkolt palackot emel ki az aktatáskából, a táskát be- kattintja, fölegyenesedik. — Tudod, az úgy volt — kezd hozzá ravaszkás mosollyal —, hogy csütörtök a ti napotok, ugye.... Igen- ám, de amilyen feledékeny vagyok újabban, mindent összecserélek... És nem mertem időpontot adni neki, mert mi van, ha, csütörtököt mondok? Tibor — dolgozik már benne a sok kóstoló! — teli szájjal hahotázik. — Nem vagy te elveszett ember, öregem! Réz szerényen meghajol. — Ezt még a népi ellenőrök sem mondhatják! Odabent az új vendég Máriához lép, szertartásosan meghajol. — Réz Ernő vagyok, szeretettel üdvözlöm. — Szotyori Mária — nyújtja kezét Mária. Az új vendég gyöngéden megfosztja papírbörtönétől az üveget, amelyet eddig bal kezében szorongatott, s átnyújtja a menyasszonynak. (Folytatjuk)
