Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-29 / 228. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 29., szerda Nem siratják elf megmentik Újjávarázsolják a gyöngyöshalászi kúriát A képzőművészeti világhét megyei rendezvényei Kiállítások Hatvanban — Tárlatvezetés Gyöngyösön — Lakberendezők Recsken — Megyei egyesület alakul Egerben A képzőművészeti világhét alkalmából a Heves megyei rendezvények előterébe a művészet és a társadalom kapcsolata került. Mától tekinthető meg Egerben a Megyei Művelődési Központ kisgalériájában Szalontól Éva textiltervező művész kiállítása. Október 2-án alakul meg a tárgyalkotó népművészet Heves megyei egyesülete, amely minden bizonnyal új lendületet ad a megyében dolgozó mestereknek. Erdész Judit, a népművészet ifj,ú mestere szövés- bemutatójára október 3-án, 10 órakor kerül sor szintén Egerben, a Megyei Művelődési Központban, majd a lakás praktikus és esztétikus berendezéséről beszélgethetnek az érdeklődők Szűcs Eszterrel, a Lakáskultúra folyóirat munkatársával. Hatvaniban október 4-én indul a képzőművészeti szabadegyetem Magyar Mesterek sorozata. Az előadásokra minden hétfőn jelentkezhetnek az érdeklődők. A Hatvani Galériában Fontos Sándor festő és Kalmár Márton szobrász kiállítását rendezik meg. A MÁV-állomáson Szúnyog András tárlata látható. Gyöngyösön, a múzeumi programban iskolai tárlat- vezetésekre kerül sor, ahol a Hértnann Lipót-ha gyatékot ismertetik a diákokkal. Füzesabonyban, 2-tól nyílik a művelődési központ Játszóháza, ahol bábkészítéssel próbálkoznak a részt vevők. Poroszlón 20-tól kezdődnek a képzőművészeti napok, míg Recsken október 6“tól 16-ig lesz lakberendezési kiállítás árusítással egybekötve A Hevesi Művelő- diési Központban a győri képzőművészeti alkotótábor tart bemutatót. Boldogon október 6-án Szmirnov Valeri}, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának munka- katársa nyitja meg a kazah népművészetet bemutató kiállítást. Ezerkilencszáznyolcvan októberében Elsirassuk, vagy megmentsük címmel S.O.S. jelzéseket sugárzó cikket írtam az 1830 körül emelt, a maga nemében párját ritkító klasszicista stílusú gyöngyöshalászi kúria vészterhes sorsáról. Akkor — többek között — joggal nehezményeztem, hogy ebben a Mátra fővárosához közel eső faluban szinte senki sem tud semmit a nevezetes épületről, s annak egykori gazdájáról, arról az 1844-ben született Hanisz Imréről, aki túllépve osztá- lya^korlátáit, nagy tivornyák és egymást követő vadászatok helyett mérnöki diplomát szerzett, aki huszonkét évig elnökigazgatója volt a város első takarékpénztári egyesületének, akit közéleti hangoltságának méltatásaképpen vármegyei törvény- hatósági bizottsági taggá is választottak, aki ezerholdas uradalmát Gyöngyösre hagyományozta. Indokoltan füstölögtem amiatt, hogy a felszabadulás után rögvest nyoma veszett az értékes berendezésnek, s a kincses könyvtár köteteit könnyelműen szétszórták. A házba beköltözött a termelőszövetkezet, amelynek egymást követő vezetői — holott törvényszabta kötelességük lett volna — egyetlen fillért sem áldoztak megóvására. Beszámoltam arról is, hogy a kései mentőakció első kísérlete kudarccal zárult, hiszen á közös gazdaság egyedül képtelen volt felszámolni az áldatlan állapotokat. Két esztendeje segítő szándékkal kondítottuk meg a vészharangot, bizakodva abban, hogy nemhiába szólunk, hogy mégsem kell elsiratni ezt az építészeti kincset. Most jó érzés arról szólni, hogy a korábban reményteA világ legjobb felnőtt bábszínházai és bábegyüttesei háromévenként Pécsett találkoznak, s fesztiválon mutatják be műsorukat a közönségnek, a szakmának. Ez az egyetlen állandó jellegű nemzetközi pódiuma a felnőtt báb játszásnak. A lennek tűnő óhaj — ha nem is máról holnapra — de csak teljesül. Az első kedvező információkkal dr. Barcza Géza, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetője szolgált. — Méltányoltuk a helyi gondokat, s arról is értesültünk, hogy a szövetkezet vezetőiből sem hiányzik a tettvágy. Épp ezért úgy határoztunk, hogy rendszeres anyagi támogatást adunk a felújításhoz. 1982-re félmilliót „postáztunk,” s ennyire a következő esztendőkben is számíthatnak. Heves megyében ez az egyik olyan műemlék, amelynek kiemelt támogatás jár. Hisszük: a pénz jó helyre kerül, s okosan sáfárkodnak vele. Az anyagiak mellett a helyreállítás terveit is szállítottuk. e Tusnádi József tsz-elnök szintén a megváltozott hangulatról tudósít. — Két éve vagyok ezen a poszton, s azóta — egyebek között — a múlt örökségének megbecsülését is szorgalmazom. Munkatársaim megértésének köszönhető, hogy hozzáfogtunk a régi adottság törlesztéséhez. Az OMF által nyújtott summához ugyanannyit tettünk, s ez már elég volt ahhoz, hogy megindulhasson a munkálatok első szakasza. A részletekre így utal „Ti- liczki István építésvezető. — Kőművesbrigádunk nem nagy létszámú, de képes arra, hogy megbirkózzék a feladatokkal. Ebben a szakaszban a tetőzetet hozzuk rendbe, messzemenően figyelembe véve a műemléki szákemberek útmutatásait. Ezzel a teendővel előreláthatólag végzünk 1982-ben. Később arra is fény derül, hogy menet közben is adódhatnak nehézségek. sorrendben hatodik találko- zót október 12. és 16. között rendezik meg a Mecsek alji városban, házigazdája a Bóbita Bábszínház. A nyolc magyar együttes egyike az egri Harlekin. Fellép egy- egy bábcsoport Angliából, az Egyesült Államokból, — Arra törekszünk, hogy hosszú'távra szóló megoldást találjunk. Épp ezért a betongerendák közé vázkerámia födémbélést akarunk használni. Ezekből az elemekből mintegy háromezer darabra lenne szükségünk. A baj csak az, hogy bárhol kopogtatunk, mindenütt azt mondják: nincs készlet, nem kapható ez a termék. Úgy tudjuk: gyártják a mátrade- recskei téglagyárban is. Reméljük, ide nemhiába megyünk. Ehhez csak annyit tegyünk hozzá: a bizakodás indokolt, hiszen ebben az üzemben méltányolják a fontossági sorrendet, a közösségi érdeket, s ebben az esetben erről van szó. o Mindez persze csak a nyitány. Hátra van még a feladatok regimentje. — Jövőre a belső, a külső tatarozást, az ablakok, ajtók cseréjét oldanánk meg. Persze csak akkor, ha nem hiányzik a mecénási indulat, az OMF már említett támogatása. Azt szeretnénk, ha az újjávarázsolás után irodaként hasznosíthatnánk ezt a kúriát lehetővé téve azt is, hogy az erre látogatók megcsodálják, s a helybeliek is gyönyörködjenek benne. Ígéretes elképzelések ezek. Hozzájuk kívánkozik még egy jó hír: továbbra sem maradnak egyedül, s arra is mód adódik, hogy egyéb anyagi csatornák is megnyíljanak számukra, ha élnek a műemléki felügyelőség által ajánlott pályázati lehetőséggel. összefogásuk példamutató mások számára is, ugyanis bizonyították, hogy az öncélú mentegetődzésnél, a semmit érő siránkozásnál sokkal célravezetőbb a cselekvés, az egészséges mentőakció. Hollandiából, Japánból, ' Jugoszláviából, Lengyelországból, a Német Szövetségi Köztársaságból, Romániából, Svájcból és a Szovjetunióból is. összesen harminc bemutatót láthatnak a nézők. Csendes, munkában megfáradt emberek lakják ezt a hegyek között épült falut, akiknek az ózdi gyár és a környék bányái" adnak munkát. Van bányász, aki a sikta után a kocsmába megy és nemegyszer onnan indul másnap munkába. Vannak „tűzi munkások”, akik 55 éves korukban nyugdíjba mennek, de mert még jól bírják magukat, néhány hét múlva ismét elkezdenek hajtani. Szenvedélyük a munka és a pénz. Olykor leisszák magukat és ilyenkor egy félmondat elegendő, hogy felobbanjanak a szenvedélyek, megvillan a kés, mely ha nemes testrészt talál, tragédiát okoz. Bakonyi Péter dokumentumműsorában — Megláttam a kést, ahogy megvillant — megjelenik a hegyi falu társadalmának egy rétege, a kocsmalátogató, társakat kereső férfiak serege, az áldozat, a késelő, a volt tsz-elnök, az esperes, néhány asszony ás az ügy, melynek eredőit, okait a jó riporter gondosságával kutatja a szerző. Hogyan is történhetett meg, hogy egyik nagy nemzeti ünnepünk előestéjén, augusztus 19-én a falu kocsmájában meg akartak ölni egy embert? Nem ellenségek álltak itt szemben egymással, nem a vérbosszú vezette a tettest, csak, lehet, hogy az áldozat, a báránylelkű ember nem adott elég helyet a zsúfolt és füstös üzletben a másiknak. Az alkohol volt az ellenség, az eszméletlenség sötétsége, a munka hiánya vagy a pihenőnapok üressége. Az esperes elmondta, hogy ez nem szegény falu, az elmúlt évtizedekben szép házak épültek, a lakásokat modem bútorokkal rendezték be, a lányok a legújabb divat szerint öltözködnek, nem egy családnak van százezer forintos bankbetétje, jól keresnek. A késelés sem gyakori jelenség: „Tudok mindenről, ami a faluban történik, legyen az verekedés, válás, kit hagyott ott a felesége. Az emberek szeretnek újságot mondani és nem válogatják meg, hogy ez jó vagy nem jó ... Akikkel ezek a „balhék” történnek, nemigen járnak templomba, tehát hiába mondanánk a templomban, hogy emberek szeressétek egymást, mert akinek szól, az nincs ott, aki meg ott van, az rábólint, hogy igaza van” — mondja. És úgy látja, minden bajnak oka, hogy az emberek nem tudnak lemondani, nem tudnak lemondani az italról. Pedig ezek az emberek nem az italt keresik, hanem a társaságot, a másikat, a beszélgető, véleményt alkotó, a világban tájékozódni akaró másik embert. A rádió, tévé híreket közöl, de nem felel a két-három osztályt végzett ember kérdéseire, még kevésbé teszi ezt a négy fal, a magára maradt ember magánya, az üres lakás és esték. Marad hát az ital és a közösen végzett munka. Az alföldi utazásokat a munkaerőgondokkal küszködő állami gazdaságok szervezik és az idénymunkáért jól fizetnek: a kereset egy része azonban már a hazautazás óráiban alkohol formájában elpárolog. A munka, a munkásszállás, a gazdaság gondoskodása, a napi háromszori rendszeres étkezés közösséget formál, amit sem a család, sem a falu nem képes biztosítani. Van, aki a szabadságát igénybe véve, erejét nem kímélve vállalja ezeket az idénymunkákat, hiszen két hét alatt négyezer forintot jelent. Van, aki a nyugdíjasévek pihenése helyett évente tíz alkalommal is útra kel, pedig nem szorulna rá, mert a tisztes nyugdíj gondtalan életet biztosítana öregségében, de nincs kínzóbb az ember számára, mint a magány csendje. Ezt a társtalanságot éreztem a riportfüzér leglényegesebb mondanivalójának. A mértéktartás jele volt, hogy nem esett szó öregek és nyugdíjasok klubjáról, művelődési házról, községi könyvtárról, hanem csak emberségről és megbocsátásról. „Mindenkit üdvözlök a faluban. Laci ne haragudjon. Nem tudatosan csináltam. Haragudni neki van miért. Majd találkozunk, aztán valahogy majd csak kiegyenlítjük a dolgunkat” — mondja a megtévedt késelő. Mert mit mond és mit mondhat a legjobban felszerelt könyvtár vagy klub a két osztályt végzett embernek, aki egész életében csak gürcölt, csak a pénzt hajszolta, akinek igénytelenségében csak az ital álmaira telt? Nem is hangzottak el a beszélgetések során okító, tennivalókat sürgető szólamok vagy harsány igazolások. Látlelet volt, ami azonban — ha vannak halló fülek —, munkára, tennivalókra ösztönöz. Ebergényi Tibor Pécsi István UTAZIK AZ EGRI HARLEKIN IS Nemzetközi bábfesztivál Pécsett X/9. Egyenruhában maradtak Edmund Veesenmayer, birodalmi megbízott 1944. április 20-án, Ujszászy .Istvánnak és társainak letartóztatása után három nappal Ribbentrop külügyminiszterhez intézett táviratában foglalta össze a Veréb-akcióval kapcsolatos kihallgatások addigi eredményeit: „A magyar megbízott Bernben ottani amerikaiakkal előzetes tárgyalásokat folytatott, melyek eredményeként március 16-án egy adókészülékkel felszerelt amerikai ezredes és két társa előre megállapított helyen ejtőernyővel földet ért Magyarországon. Titokban az amerikaiakat elkülönített szállásokra vitték, ahol Ujszászy vette őket pártfogásába. Egybehangzó adatok szerint Szentmiklóssy volt az akció fő mozgatója Célja olyan megállapodás volt, mély kiemeli Magyarországot a Németország oldalán folytatott háborúiból. Az amerikai ezredes állítólag visszatért Bernbe, különleges készülékkel felszerelt összekötői pedig Magyarországon maradtak. A titkos tárgyalások részletei ismeretesek. A bizonyítékokat idejekorán elégették. A német bevonulás megakadályozta az akció folytatását. Az amerikaiakat átadtuk a Biztonsági Szolgálatnak. Az eseményekről becsületes magyar tisztek tájékoztatták a Biztonsági Szolgálatot, miután előzőleg már összehoztam Winkelmannt egy bizalmi emberemmel, aki részletesen ismertette az egész ügyet. Az ügy eleinte hihetetlennek tűnt, most már azonban teljesen beigazolódott. Ma már számos tanú- vallomás támasztja alá a hazaárulás tagadhatatlan tényét. A letartóztatottak eddig jól vallottak.” * A vallomásokat tartalmazó jegyzőkönyvek elkerültek Berlinbe, ahol úgy döntöttek: a Veréb-akció nyomozását ezentúl a budapesti Gestapo központ kezében egyesítik. Duke ezredest és két társát ezért a berlini Gestapo fogházából Budapestre, ugyancsak a Fő utcai börtönbe szállították. Április végén érkezhettek meg. Az ő kihallgatásuk is a Melinda úton, a svábhegyi (ma: Szabadsághegy) Majestieben, a luxusszólló- ból vallató központtá átváltozott épületben folyt. Duke ezredest a simamodorú, mindig elegáns Klages alezredes hallgatta ki, Suarez őrnagyot és Nunn kapitányt mások, lényegesen .keményebb módón”. Az amerikaiak tagadtak, újra és újra elismételték azt az élőre betanult vallomást, amely szerint ők a jugoszláv partizánokhoz akartak eljutni, csak fossz helyen értek földet. Később eléjük tárták Ujszászy István vallomását, közölték: ennél többet ők sem tudnak, tehát nem is mondhatnak. Egy darabig még keresztkérdésekkel próbálkoztak a vallatók, aztán feladták. Később — valamikor június elején — Bécsbe szállították a foglyokat. Az ottani börtönben rabruhába akarták őket öltöztetni, de csodák csodájára hatott a genfi hadifogoly-egyezményre vonatkozó hivatkozás. így maradhattak amerikai tiszti egyenruhájukban. Ez pedig azt jelentette számukra, hogy nincsenek teljesen kiszolgáltatva a Gestaponak. Akik engedtek Dukeéknek, tulajdonképpen megszegték szolgálati kötelezettségeiket. Hitler ugyanis 1942. október 24-én szigorúan parancsba adta, hogy az ellenség különítményeit és misszióit, amelyeket a megszállt Európa területén vetettek be és fogtak éL, azonnal fel kell kon- colni. Kivételt csak azok képezhettek; akiknek kihallgatásától fontos értesüléseket várhattak. Ez esetben a vizsgálat befejezése után végezni kellett volna a foglyokkal. Duke ezredes és két társa, a Veréb-akció résztvevői azonban elkerülték ezt a sorsot. Hogyan és miért, nem egészen tisztázott, de végül is elérték: hadifogolyként kezeljék őket. Először egy Becs közelében lévő hadifogolytáborba, Kaiserstein- bruckba kerültek. Ezúttal sem kerülte el őket a szerencse: étkezésükkor éppen ott járt a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottja, aki a hadifoglyokkal való bánásmódot ellenőrizte. Találkoztak vele, és az ő útján sikerült üzenniük Berlinbe, a haddállapot idején az amerikai érdekeket képviselő svájci követségnek, amely aztán értesítette Washingtonit, mi lett a' Veréb-akcióra kiküldött különítmény tagjainak a sorsa. A három amerikai tiszt útja Kaiserstemibru okból Colditzfba vezetett. A lipcsei és Drezda között fekvő, középkori várbörtönben különleges tiszti tábort rendeztek be. Azokat az angol és amerikai tiszteket őrizték ott, akik már többször megkísérelték a szökést. Duke ezredes egyik szobatársa egy másik prominens fogoly, Bor-Komorowski tábornok, a varsói felkelés parancsnoka volt. S bár sokat éheztek, s a bánásmód sem volt olyan, mint amihez az amerikai tisztek szoktak, végeremény- ben sértetlenül túlélték a világháborút. Az amerikai hadsereg 1945. április 15-én felszabadította a colditzi tábort, és a foglyok visszatérhettek. hazájukba. Hogy mivel foglalkozott Duke 1945-től 1968dg és miért hallgatott a Veréb- akcióról, magyarországi kalandjáról, és tizenhárom hónapig tartó megpróbáltatásairól, az ismét nem egészen világos. Az azonban tény, hogy 1968-ban hozzálátott emlékiratainak megírásához. Az anyaggyűjtés során annak az évnek a nyarán ellátogatott Magyar- országra is. Összehozták Kádár Gyulával. Az amerikai titkosszolgálat egykori ezredese meghívta ebédre, a Gellértfbe a magyar királyi honvédség titkosszolgálatának egykori ezredesét. A történteket megbeszélt®?. Hogy mire jutottak, az éppúgy nem került nyilvánosságra, mint ahogyan nem dolgozták még fel a nyilvánosság számára azok a magyar történészek sem, akiknek módjuk volt Budapesten Florimond Duke-val részletesen beszélgetni. Kádár Gyula mindenesetre ígéretet kapott vendéglátójától, hogy majd kap egy példányt az általa írt könyvből. Nem kapta meg. Viszont azt hallotta, hogy az ezredes Amerikában, feleségével együtt gépkocsiszerencsétlenség áldozata lett. Az tehát mindmáig nem derült ki, hogy mi volt a Veréb-misszió lényege Vagyis: ha valóban volt Roosevelt-üzenet, az mit tartalmazott. Természetesen valahol Washingtonban okmányoknak kell lenniük a történtekről. Ez azonban változatlanul „Classified”, vagyis szigorúan bizalmas. (Következik: Még mindig „Classified”) .
