Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-29 / 228. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 29., szerda 3. A fegyveres erők ünnepén Népünk minden esztendőben szeptember 29-én köszönti szocialista építőmunkánk, békénk védelmezőit, hazánk fegyveres erőinek tagjait. Az ünnep eredete ismeretes. A magyar forradalom és szabadságharc erői, a nép fiai, 134 évvel ezelőtt, 1848. szeptember 29-én Pákozd—Sukoró térségében nagyszerű győzelmet arattak. A hiányosan felszerelt, de a forradalmi hazafiságtól lelkesített magyar honvédsereg súlyos vereséget mért a Habsburgok zsoldjába szegődött, sokkal jobban felszerelt és kiképzett reguláris katonai erőkre. Ez a győzelem fordulópont volt a Habs- burg-elnyomás és feudális elmaradottság ellen, a nemzeti szabadságért folytatott küzdelemben. A győzelem példát és tanulságot jelentett akkor Európa népei számára, és kivívta a kor leghaladóbb gondolkodóinak — köztük Marxnak és Engelsnek — az elismerését is. A szabadság és a haladás eszméjét a történelmi valóság, illetve lehetőség rangjára emelte 1945, hazánk felszabadulása, majd pedig a szocialista forradalom győzelme. 1951-ben a Magyar Népköztársaság kormánya szeptember 29-ét a néphadsereg napjává nyilvánította, amely időközben tartalmában is bővült, és a magyar fegyveres erők napjává vált. Ezen a napon dolgozó népünk — köztük megyénk lakossága — köszönti fegyveres fiait: katonáit, határőreit, rendőreit, munkásőreit — a fegyveres erők és testületek minden tagját. Napjainkban szocialista hazánk fegyveres oltalmazol méltán tekintik forradalmi elődeiknek az 1848—49-es vörös sipkás honvédeket éppen úgy, mint az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság hős vöröskatonáit, akik forradalmi elődeikhez méltóan küzdöttek és sokan életüket áldozták az igaz ügy védelmében. A fegyveres erők napján felmérjük azokat a feladatokat, amelyek hazánk szabadsága, függetlensége, szocialista vívmányaink, a szocialista közösség és a béke ügyének megvédésében ránk hárulnak. Soha több és szebb védeni való vívmánya nem volt népünknek. Szilárd alapokon nyugszik immár mindaz, amiért évszázadokon át népünk legjobbjai küzdöttek. A hatalom birtokosa, a termelő- eszközök tulajdonosa a dolgozó nép, s megleltük helyünket a haladó népek családjában. Nevünket a szocializmust építő népek testvérként említik, ellenségeink pedig kénytelenek tisztelettel szólni rólunk. Országunk a bonyolult nemzetközi helyzetben is töretlenül fejlődik, erősödik szocialista társadalmi rendünk. Békés építőmunkánk közben azonban fokozott éberségre, fegyveres erőink harckészségének szüntelen erősítésére késztet, illetve kényszerít a nemzetközi helyzet alakulása. A tőkés világ agresszív köreinek az enyhülés mint tendencia, a békés alkotó munka időszaka nem kedvez, ezért a nemzetközi helyzet kiélezésére törekszenek. Óriási méretű és ütemű fegyverkezési versenybe kezdtek, katonai kiadásaik csillagászati összegekre rúgnak. Az a céljuk, hogy a fegyverkezési verseny fokozásával katonai erőfölényre tegyenek szert a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés haderejével szemben, s ennek birtokában az erő pozíciójából diktálhassanak. Szándékukat nyíltan, gátlástalanul igyekeznek megvalósítani. Az imperializmus azonban továbbra is vágyálmokat kerget. Nem akarja tudomásul venni, hogy ma már nem korlátlan ura a világnak, nem teheti kénye-kedve szerint azt, amit akar. Ez a helyzet parancsolóan írja elő számunkra honvédelmünk fejlesztését, fegyveres erőink állandó konszerűsítését. E hazafias kötelezettségünk teljesítésében nem vagyunk egyedül. Tagja vagyunk a szocialista közösségnek és a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek, amelynek internacionalista segítségére minden időben bizton számíthatunk. Hazánk fegyveres védelmének fő ereje: a Magyar Néphadsereg, amely az utóbbi évtizedben kiegyensúlyozott fejlődésen ment keresztül. Külső biztonságunktól elválaszthatatlan, azzal szorosan összefügg belső rendünk. Ennek hivatásos védelmezői rendőreink, akik megbízhatóan szavatolják hazánk belső rendjét, a törvényesség érvényesülését és az állampolgárok jogainak gyakorlását. Védik a népgazdaságot, a társadalmi tulajdont, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát, nyugalmát, biztosítják a közrendet. A párt jogpolitikai elveivel összhangban eredményesen dolgoznak a bűnözés megelőzéséért, visszaszorításáért. Munkájuk eredményeként megyénkben szilárd a közrend és közbiztonság. A bűnözés elleni eredményes harc érdekében továbbra is szükség van, megfelelő társadalmi háttérre, a lakosság aktív támogatására. Ennek szép példája az önkéntes rendőrök és önkéntes határőrök elismerésre méltó tevékenysége. Külön kell szólnunk a néphatalom önkéntes védelmezőiről, a munkásőrökről, akik a gazdaságban, a hivatalokban végzett munkájuk mellett szervezetten vesznek részt szocialista rendünk, a munkásosztály. hatalmának védelmében. Feladataik ellátásáért kiérdemelték az egész társadalom megbecsülését Bebizonyították, hogy acélkék egyenruhájuk alatt a párt, a munkásosztály, a nép ügyéért fáradhatatlan szív dobog, hogy méltók a nép és a párt általi megbecsülésre, elismerésre. Általános az a felfogás, hogy hazánk, politikai rendszerünk védelme a társadalom egészét átfogó feladat amelyet a párt irányításával az állami, társadalmi és gazdálkodó szervek széles körű együttműködésével valósítunk meg. Dolgozó népünk munkájával megteremti a haza védelmének, a közrendnek és közbiztonságnak az anyagi feltételeit, a fegyveres erők és testületek pedig biztosítják az alkotó munka külső és belső feltételeit — a békét és a nyugalmat. Megyénk lakossága ma tisztelettel és elismeréssel köszönti a fegyveres erők és testületek tagjait és önkéntes segítőiket. dr. Molnár Gyula, a megyei pártbizottság osztályvezetője HA EGY NŐ KATONA LESZ... Valika alhadnagy Portrévázlat több tételben — Szülés két tiszti vizsga között — Ünnepi költözködés Katikával A szőke hajtincsekre katonásan simul a kerek sapka. Mielőtt kattan a fényképezőgép, az alhadnagynő gyorsan igazít egyet frizuráján. Ez a mozdulat arról árulkodik, hogy egy nő katonaruhában is — „örök Éva” marad ... A Sopron ’82 nevet viselő gyakorlat próbára tesz embert, gépet egyaránt. Nehéz terepen vánszorog a gépkocsink, hogy elérje a fenyvest, ahol a magasabb egység ellátói települtek. Akit keresünk — Czuppon Gábor- né alhadnagy — éppen szolgálatban van. — Alhadnagy elvtársnő, hálásan köszönöm — mondta egy katona, amikor az egészségügyi szolgálatvezető megszabadította a makacsul ragaszkodó kullancstól. Ezután ülhettünk le beszélgetni a szolgálatról, hivatásról, a katonanők életéről. — Ma még talán szokatlan, de egyre több nő teljesít szolgálatot a néphadseregben — büszkélkedik, majd hozzáteszi, hogy nem is a számszerűségen van a lényeg. Inkább azon, hogy a nők katonaruhában egyenrangú partnerekké váltak: amit letesznek az asztalra, arra a munkára nem lehet panasz. Mint ahogy a gyakorlat idején sem volt... Valika alhadnagy — mert kedvesen csak így emlegetik — kilenc éve került a hadseregbe. Korábban labor- asszisztensként dolgozott, de egy csábító ajánlat a katonasághoz kötötte az életét. A szorgalmas tiszthelyettest iskolára küldték, ahol jó eredménnyel végzett. Érdekessége a dolognak, hogy a tiszti vizsga két beszámolója között szült, a kis Katika már a két ujját tartja a magasba, ha megkérdezik tőle, hogy hány éves. — Olyan családi háttérrel rendelkezem, hogy nem okoz gondot a távollétem — mondja, amikor az otthonosan berendezett sátorban beszélgetünk. — Otthon tudják, hogy szeretem a munkámat, az ellátó gyógyszerész tiszti beosztásomat. A családban ilyenkor, amikor távol vagyok, ..'ordított a teherviselés: a férjem látja el a kislányunkat. Az akkori beszélgetésünk a késő estébe nyúlt. Az alhadnagynő — mint mondta — még átnézi a másnapi teendőit tartalmazó jegyzeteket, s csak utána, körülbelül élféjtájt tér aludni. De előtte még kiteszi a tábori ágy mellett lévő málhazsákra kislánya fényképét, s megcirógatja, mint otthon Katikát szokta... — A hosszú távoliét után hogyan jogadta a kislánya? — Kissé szomorú lettem, mert alig ismert meg — idézi fel a fél esztendővel ezelőtti pillanatot Valika. — De aztán gyorsan összebarátkoztunk, ma már olyan távolinak tűnik az egész. A szolgálat azonban folytatódik, s bár az alhadnagynő nem dicsekedik Vfjte, tudjuk: a gyakorlaton tanúsított helytállásáért dicséretben részesült. Az. elméleti tudása hasznos gyakorlati teendőkkel gyarapodott, ma már — említi — sokkal többnek, jártasabbnak érzi magát a katonai munkában. De nemcsak ennyi újságolni valója van az elegáns egyenruhában feszítő, csinos katonanőnek. A mindenkit próbára tevő gyakorlat óta sok minden történt Gyöngyösön. — Újból tanulok... — sóhajtja el magát, mint egy kisdiák. Pedig sok-sok könyvet forgatott már a kezében, de mint bárki, ő is izgulva kezd az új ismeretek megszerzéséhez. — Marxista egyetemre járok, szükségét éreztem, hogy lépést tartsak a tiszt-társaimmal. így hát, belevágtam a gyerek, a munka, a háztartás mellett. Novemberben lesz az első vizsgám... De ez még nem minden! Napok óta nem alszom, mert új lakást kaptunk — kétszobásat, összkomfortost —, s állandóan tanakodunk a férjemmel, hogy miként rendezzük be. Most már lesz a kis Katikának is egy csendes zuga, ahol kedvére rámolhat, nekünk meg egy kényelmes nappalink, ahová egy szép, láncon függő polcot tervez a férjem. — Mikor költöznek? — Ünnepi költözködés, de legalábbis készülődés lesz ez — tervezgeti örömmel —, mert 29-én, a fegyveres erők napján szabad leszek. Katikát nem viszem el a bölcsi- be, s mivel a férjem dolgozik, ketten rendezkedünk majd a lányommal. Hát, nem csodálatos lesz.,. ? Lám-lám, az egyenruha alatt is ott dobog az otthont teremtő női szív. Az a szív, amelyik ha kell, igazi katonaszívként lüktet. — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy világéletemben katona akartam lenni — zökkenünk vissza a laktanyai légkörbe. — Amikor jelentkeztem, főként a jobb kereset csábított. Aztán megszerettem ezt a nem könnyű szolgálatot, hivatásommá vált. Ezernyi kötöttséget, nehézséget vállaltam, s megszoktam, hogy időnként rámcsodálkoznak az utcán, ha egyenruhában vagyok. Hogy sokszor távol kell lennem a családtól, hogy rendkívül fegyelmezetten, példamutatóan kell élnem ... — Nem sok ez egy kissé? — Nem! Ha egy nő igazi katona akar lenni... Szilvás István — békében A mai napon szabadságharcos elődeink hagyományainak folytatóit, fegyveres Nőink tagjait kőszőntjük. Akik, ha kell, eredményeinket biztosítják, ha kell, segítik erőfeszítéseinket, és akik emellett — mind emberibbek (Kőhidi Imre képriportja)
