Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 25., szombat Időmetszet 19371941 (Eger) (Borovszky Pál felv.) Az Időmetszet című fotókiállítás Egerben, a Megyei Könyvtárban tekinthető meg. Időmetszet 1982 (Eger) (Perl Márton felv.) Képzőművészeti világhét, 1982 Lakatos István: Zalán Tibor: M ű vészét a társadalomért Az idén szeptember 28-án. kezdődik a képzőművészeti világhét, melynek szerepe abban van, hogy a festészet, szobrászat, grafika, iparművészet törekvéseivel és tevékenységével párhuzamosan mozgósítja az embereket a vizuális értékek felismerésében, közkincs- csé avatásában. Elősegíti a kapcsolatot a mű és a közönség között, végső soron hozzájárul ahhoz, hogy a világ óhajtott átalakulása felgyorsuljon a humánum és a minőség jegyében. Minél gyorsabban válik a társadalmi tudat részévé a művészi érték, annál nagyobb a hatása. Nem hagyatkozhatunk csupán a jövőre. Ezért indokolt minél több maradandó érték létrehozása, s meggyökereztetése a köztudatban. Ez a művészet és társadalom lényegi kapcsolataihoz .tartozik. A képzőművészeti világhét eszméje 1975- ben valósult meg, s mottójának megfelelően az ember és környezete formálását tűzte ki célul. Azóta évente megrendezték öt kontinensen, bizonyos változó témakörben. Volt olyan, év, amikor az utcák és terek esztétikáját elemezték, máskor a gyermekek világa került előtérbe, tavaly annak jegyében szervezitek a kiállításokat, hogy világunknak mennyiben tükre a művészet. Az idén generális kérdést vizsgálnak szerte a világon: mit tehet a művészet a társadalomért, az ember boldogságáért, a békéért, a holnapért. A művészet Stendhal megállapítása szerint ígéri és adja a boldogságot egyénnek és közösségnek, a tartalmas élet egyik forrása és biztosítéka. Igen, sókat tehet napjainkban is a művészet a társadalomért. Színes környezetet teremthet a közösségi tér fórumain és az otthonokban, a szép ruhától, ékszertől az emlékműig minden műfaj és ágazat az ő terepe. A művészet hivatása napjainkban az, hogy az idő minden egységét, a tér minden pontját esztetizálja, s avassa a béke, a harmónia, az alkotás^ az emberi jószándék állomásává. Az idei képzőművészeti világhét hazánkban is nemzetközi esemény. Nemcsak azért, mert jóformán minden országban megrendezik, hanem mivel a hajdúböszörményi, sóstói, nagyatádi, siklósi művésztelepeken a hazai alkotók külföldiekkel — szobrászokkal, énmészekkel, festőkkel, iparművészekkel — együtt dolgoztak, cserélték ki tapasztalataikat. Ezen együttműködés jegyében árnyal ó- dott, fejlődött képzőművészetünk minősége. Vajon a magyar képzőművészet mit tehet a világ vizuális megújhodásáért ? Sokat, egyre többet, éppen azzal, ha ajánlásai az érték kivívott szintjét érik el, mint például Varga Imre Bartókja, amely Párizs egyik terét díszíti. De elsősorban nem is csupán ezzel. Az is jelentős lépés, hogy a Képző- és Iparművészeti Főiskolán egyre nagyobb szerepet szánnak a murális műfajoknak, amivel a művészet valóban megjelenhet a közösségi tér fórumain. Nagy szerepe van annak is, hogy a gobelin a betonból épült belső tereket színekkel puhítja, hogy az ötvösség nagyobb méretre növekedve értelmezi a sok helyen üres aulákat, a sgraffitó vagy az üvegablak feltámad évtizedes szenderei- ből, s a mozaik, seccó, freskó társaságában meghatározza a kiemelt építészeti tér szerepét. Elhangzott nálunk a kertművészet, pedig szerepe előtérbe került a lakótelepek létesítésével, sokat lendíthetne az egyes, már-már egyhangúságot jelző, városrészek vizuális megújulásában. A képzőművészeti világhét október 5-ig tartó eseményeihez tartozik a minikerámia. tárlat megnyitása, a Budapest Galériában, a kecskeméti kerámiastúdió kiállítótermének felavatása, és. az ugyancsak Kecskeméten, rendezett II. szilikátipari formatervezési trien- nálé Villányban a szobrász-szimpozion. E hazánkban rendezett nemzetközi kongresszuson közel száz külföldi vendég érkezik minden földrészről. Ez a találkozó olyan eszmecserét, tapasztalatszerzést eredményezhet, mely jótékony energiákkal hat ki a képzőművészet fejlődésére az egész világon. önismeretre is tanít és ösztönöz ez a világhét erőink és teendőink felmérésére. Ünnepi eseményei közé tartozik Dimitar Kirov bolgár festőművész retrospektív kiállítása a Műcsarnokban, Barcsay Jenő műveinek és Nicolas Schöffer, Párizsiban élő világhíres honfitársunk új alkotásainak társaságában. Érdekességnek ígérkezik^ hogy Lucas Hilde, brandt tervezte ráckevei Savoyai-kastély teljes felújítása utáni első képzőművészetti tárlatot ugyancsak a világhét jegyében rendezik. Kiállítói Bazsonyi, Arany, Patay László és Ve. csési Sándor. A művészet egyre többet tehet és tesz is a társadalomért. Azáltal is, hogy az új képző- és iparművészelti alkotások gazdagítják a köztereket, az iskolák, a kórházak^ a várótermek, a közösségi tartózkodás számos térségét. A társadalmat, az emberek békéjét és harmóniáját szolgálja, amiről József Attila álmodott: „A költő ajkán csörömpöl a szó, / deő (az- adott világ varázsainak mérnöke) tudatos jövőbe lát / s megszerkezti magában, mint ti / majd kint, a harmóniát. A költő ezúttal nem személy csupán, hanem a világ képzőművészete, mely a rontó és építő erők heroikus küzdelmében az embert, a társalalmait, a holnapot segíti. Losonci Miklós Felejteni Mosolyát a halálra Még visszataszítasz egyszer a magányba, óh, lesz-e akkor velem valaki? Szád ívét félek elfelejteni, leomlanék, az lenne annak ára. S ha nem leszel már, óh te százszor drága, mily poklokba fog sorsom ejteni? Szép szemed félek elfelejteni, mert ellepne éveim árvasága. Ha feledném, jéghegyek némasága, nagy, mozdulatlan tavak hallgatása, lenne életem holtak szemei... Nem volna több nyomod porszemnyi, bárha lennél már csak virágok tarkasága: szerelmed félek elfelejteni. Az év legszebb verséért járó Graves-díjjal idén Lakatos Istvánt tüntették ki. Versét ebből az alkalomból közöljük. Szomorú vagy mint ki a végtelenre bízta magát s mosolyát a halálra Elmégy innen is mielőtt itt lettél volna csak ijesztő csöndet hagysz majd hátra Vállad fölött a kezek kialszanak ingedre ráömlik az éjszaka vére lángol az erdő ahová elbújni készülsz s a visszaút bezárul mögötted örökre A felizzott kövekről sis- teregve száll a pára. A szaunában száz fok van. A család már kint törülközik, én még maradok egy kicsit. Kifelé bámulok -az ablakon. Alkonyodik. A párás üvegen keresztül bársonyos zöld rétre látok, amit néma óriásként vesznek körül a fenyvesek szálfái. Az előtérből behallatszik a víz zubogása, ahogy a fateknő- ben mosakszik Arre. Amikor kilépek a nyaraló melletti kis épület fából ácsolt tornácára, a tenger felől fújó szél éles tőrként hasít mellkasomba. A család az asztal körül ül. Arre felesége kézi szövésű, durva törülközővel végigdörzsöli a hátam. Ide- kint négy-öt fok lehet. Finnországba korán érkezik az ősz. Vilho barátom — a család régi ismerőse — sört nyújt felém. Kortyolok. Acsorgunk a durván megmunkált faasztal előtt. Ruhátlanok vagyunk. Mezítelenül beszélgetünk. Kötelező a tisztaság. Testben is, lélekben is. Henrik Lindblad úr menedzser. Elegáns, kifogástalanul szabott öltönyben jár. Feltűnően jó megjelenésű, s ami ezt külön kiemeli; udvarias, talán még az átlag finn polgárnál is udvariasabb, de pontosan fogalmaz. — Igen kérem, nálunk van munkanélküliség. Kétségtelen, hogy súlyos probléma. De a munkanélküliséget nem a tőkések és magántulajdonosok kénye-ked- ve alakítja ki. Nálunk igen magas a gépesítettség színvonala. A sörgyár — ahová most szerződtem Poriba —, éjszaka egyetlen dolgozót foglalkoztat. Az automaták, a robotok egyre több emSzigethy András: Meztelen beszélgetések bér munkáját teszik feleslegessé. Nem gondolja, hogy a technikai fejlődéssel önöknek is szembe kell majd nézni hasonló minőségű problémákkal? Vagy már vannak is? Figyelem a köz- gazdasági vitákat önöknél. Mit jelent pontosan a kapun belüli munkanélküliség? Henrik Lindblad úrral sok mindenről beszélgettünk. Természetesen politikáról is. Ö úgy érezte, hogy Finnország mintha alig érzékelhetően, de balra tolódna kissé. Pregnáns példaként említi a finn televíziót, amelynek kommentatív anyagai úgymond vörös ámyalatúak. A miniszter úrral — mert a kommunista miniszter megszólítása is miniszter úr —, egy tornateremben rendezett népgyűlésen találkoztam. Juoko Kajanoja nem ült a gyűlés elnökségében, mivel nem volt elnökség. A hozzászólók a tömeg között ültek a hosszú tornapadokon, és amikor rájuk került a sor, kimentek a mikrofonhoz és elmondták rövid mondandójukat. A beszédek után kint, az iskola előtti udvaron, a rendezőktől kapott virslire szóló' jegyet szorongatva kezünkben, beszélgettünk. ő pontos irodalmi angolsággal, jómagam árnyalatok híján a lényegre szorítkozva, de még számomra is érzékelhető — az angol nyelv, amely csak áttétekkel képes kifejezni a partnerek tegeződését vagy magázódását — hogy itt egyszerű tegeződésről van szó. Talán az segített hozzá, hogy hamar kiderült, feleségét Etelkának hívják és a nagymama magyar volt. Az asszony gyakran jár Pestre a Wichmann családhoz, a rokonokhoz. A miniszter még nem volt Magyarországon. — Lehet, hogy jövőre meglátogatod a testvémépet? — kérdem. — Lehet. Már nagyon szeretnék elmenni. Mindig közbejött valami. — Gyere el Egerbe. Szép város. — Messze van Pesttől? — Százharminc kilométer. — Nagyon szívesen. Add meg a címet. Ha megérkezem, küldök egy táviratot, jó? — Jó. Még együtt részt veszünk a felvonuláson. Kölcsönösen elmeséljük a legújabb politikai vicceket, kezet rázunk, aztán a miniszter beül kocsijába, indít. Az iskolaudvarról nagy lendülettel kikanyarodik az országúira.
