Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 25., szombat 5. Az illatos szivar nem maradhat el Komjáthy Aladár kezéből, amikor az ülésszak szünetében körülsétálja a Parlament folyosóit. Miközben egy-egy fejbólintással köszönti az ismerősöket, képviselőtársait, bele-bele- szív a sodrott dohányba. A nyúlfarknyira szabott pihenőidőben arról beszélgetünk, hogy a nyári ülésszak után — milyen teendői vannak egy képviselőnek... — Miután több mint két hétig külföldön voltam, egy kissé lemaradtam a képviselőmunkában. Így most az a tervem, hogy sorra felkeresem a választókerületem valamennyi községét — mondja. És állja is a szavát. + Délelőtt tíz óra körül megszólalnak a hangosbemondók az ecsédi utcákon, hogy — ha nem is világgá — falu- szerte szétkürtöljék: a községi tanács elnöki irodájában tart fogadónapot a település országgyűlési képviselője, Komjáthy Aladár. A tanácselnök, Smid Dezső viszont a vendégnek szól be az ajtón, hogy néhány választó- polgár már várakozik is a folyosón. — Akkor lássunk hozzá... — bólint a képviselő, akit sokfelé ismernek már a megyében. Évtizedekkel ezelőtt Egerben volt református lelkész, innen került a fővárosba. Később országgyűlési szószólóként jött vissza, hogy ápolja a régi ismeretséget, s újabbakat szerezzen a Mátrától a Tiszáig. Ezúttal Ecséd volt az úti- célja, egy másik alkalommal pedig a rózsás zen tmártoniak és a zagyvaszántóiak örömeivel és gondjaival foglalkozik. Elintézendő akad bőven, jelzi ezt a már-már teleírt jegyzettömb is, amely ki tudja hány és hány emberi sorsról, egyéni panaszról és egész falvakat érintő problémáról őriz gonddal rótt sorokat. Kopogtatás után két férfi lép a szobába, Magyar József és társa a Szabadság utcaiak nevében kéri Komjáthy Aladár segítségét. — Olyan az utcánk, hogy oda nyáron is művészet bejárni, nemjiogy télen — mondják. — Ha mást nem is, „kátyúzni” mindenképpen kellene, mert nyakunkon az esős ősz, a kiszámíthatatlan tél, amikor teljesen lehetetlenné válik mifelénk a közlekedés. Kő kellene, meg fuvar ... — ... Meg szakember, aki megcsinálja, arra is szükség lenne — jegyzi a kérést. — Szakember? Az meg minek, ott vagyunk mi, hetven család, összefogunk és társadalmi munkában „megesszük" az egészet — repli- káznak az utcabéliek. — Megcsináljuk mi azt, jöjjön ki most a képviselő úr, s győződjék meg róla a saját szemével, hogy képesek vagyunk rá... összefogás, kezdeményezés már van, de nincs még — kő! ötlet viszont van arra, hogy honnét lehetne szerezni. Erről viszont már Fejes Ferenc beszél a Toldi utcából: — A 3-as út mellett hever egy csomó használható kő, amit az útépítés miatt kibontottak a régi szakaszból. Vegye fel a tanács a kapcsolatot az építőkkel, hogy jutányos áron megvehesse a falu, a többi a mi dolgunk. Ebben a községben mindenki segítene, mert senki sem akar „megosztott faluban” élni... — Hogy érti ezt a megosztottságot? — kapja fel a fejét a képviselő. — Csak úgy, hogy az újtelepnek van vize, de nincs útja, a falunak meg útja van, vízhálózatról csak álmodik ...! A tanácselnök bekapcsolódik a beszélgetésbe, szinte hihetetlennek tartja, hogy az emberek „ennyire nem ismerik a község” terveit. Gyorsan vázolja is: — Szeptember 3-án alakult meg a vízműtársulat szervező bizottsága, mert mindennél fontosabb az egészséges ivóvíz. Ezt mindenkinek meg kell értenie, meg azt is, hogy a mostani Kossuth és Marx utcai útépítést követően sor kerül a Szabadság utcai szakasz felújítására is. Minden türelem kérdése, mert kevés a pénzünk, s azt a kicsit is be kell osztani. A községfejlesztésre befizetett összeg aligha lenne elegendő valamennyi feladat megoldására. — Ebben a témában interpellálni kívántam a Parlamentben, de nincs szükség rá, mert éppen folyamatban van a községfejlesztési hozzájárulás rendszerének átdolgozása — egészíti ki a községi vezető szavait a képviselő. ★ A fogadónapra új vendég érkezik — szakértőként: dr. Jenes Pál, az SZMT titkára, az ecsédiek megyei tanácstagja. A véleménycsere a helyi összefogásról, kezdeményezésről folyik: Helyszíni tanácskozás — a falu gondjairól (Fotó: Perl Márton) A képviselőnő és az elintézendő ügyek dossziéja — Miben segíthetek...? — Az itteni emberek mindig is áldozatkészek voltak — állapítják meg, s egymás után hozzák a példákat a közösért vállalt erőfeszítésekre. — A gondokat megoldani ezután is csak úgy lehet a leggyorsabban, ha összefog a lakosság, a tanács és a termelőszövetkezet. A képviselőhöz bekopogtató ecsédiek közérdekű panaszai egyre jobban megerősítik ezt az álláspontot. Ezt támasztják alá, amikor egy korszerű és otthonos presszót, éttermet sürgetnek, amikor a Hortra vezető út szélesítését kérik a KPM- től, vagy amikor az Agópatak medrének tisztítását vetik fel gondként. De akkor is, amikor a Szitnyai házaspár elmondja, hogy a problémáikat talrtalmazó levélre még csak választ sem kaptak a gyöngyösi járási hivataltól. A KPM megyei igazgatóságától meg csak ígéretet a jövőre: ha lesz rá pénz, megcsinálják majd az úttest alatt beszakadt átfolyót, amely miatt az esős napokon udvarokat önt el a csapadék ... Tizenketten jöttek el erre a fogadónapra, egy-két nyugdíjügy, adóprobléma kivételével szinte valamennyi felvetés a közért történt. A képviselő minden esetben konzultál a helyi vezetőkkel, s a panaszok zömét szinte azonnal el is intézik. A többinek jobban utána kell majd járni, egy azonban tény: senki sem marad válasz nélkül. — A választókat tájékoztatni, a lépéseinkről — akár sikeresek, akár eredménytelenek voltak — értesíteni kötelességünk — összegzi a napot Komjáthy Aladár. — A tizenkettőből négy olyan ügy van, amelyet személyesen kell majd megvizsgálnom és intéznem. A többit nyugodt lelkiismerettel bízom a járási hivatal képviselőjére, illetve a helybeliekre, mert rövidesen foglalkoznak valamennyivel. Remélem, az állampolgárok legteljesebb megelégedésére... •k Amikor az utolsó ügyfél is behúzza maga mögött az ajtót, a képviselő veszi a zakóját, s falujárásra indul. Itt-ott találkozik azokkal, akik egy félórával, órával előbb felkeresték gondjaikkal. Ilyenkor újból szóba kerülnek a korábban elhangzottak, de már a helyszín, az utcakép, a terület pontosabb ismeretében. Az egyik utcában összeszaladnak a szomszédok, kérdik a sarokház lakóját, Szitnyai Gyulát, hogy kivel beszélgetett az imént. A válasz nem maradt el: — A képviselőnk volt itt... Szilvás István Fogadónap és terepszemle Ecséden Tizenkét panaszos ember Új vágányon a hatvani „Lenin“ Avagy: a szocialista versenymozgalom kérdőjelekkel Kifulladóban a szocialista munkaverseny.mozgalom? Hatvanban nem így vélekednek. Legalábbis a Lenin Termelőszövetkezetben, ahol ezen akció irányítását most más emberre bízták. Lukács Dezső, a boldogi kerület vezetője lett a versenyfelelős. És most őt — új seprő jól seper? — kérdeztük e funkcióhoz kötődő terveiről, elgondolásairól... Mint kiderül, az igencsak harcedzett férfiú, első és legfontosabb lépésnek a széleskörű tájékozódást, az alapos helyzetfelmérést tartja. Hogy aztán ebből indíthasson. — A sokrétű informálódásra alapvetően szükség van. Az okokat kell feltárni! Mert mintha kissé valóban ellaposodott, megmerevedett volna ez a mozgalom, amihez teremtő lendület és fantázia egyaránt szükséges. Velem együtt jó néhányan vélekednek úgy, hogy a vállalások, a teljesítés módszerei, a versengés elemei idővel formálissá váltak, elsikkad belőlük a lényeg. Ebből következik, hogy mielőtt bármibe fognék, meglátogatok minden brigádot, ami önmagában sem kevés. De úgy vélem, a személyes beszélgetés a legjobb módszer arra, hogy összegyűjtsem, majd a cél érdekében szintetizáljam a szerzett tapasztalatokat, javító elképzeléseket. Erre az élő kapcsolatra, a későbbiekben is szükség lesz, éppen a folyamatosság, a színvonal megőrzése végett. Azután meg összhang nélkül a látszatra legszimpatikusabb tippek sem valósulhatnak meg. e Ahogy Lukács Dezső később elmondja, hamarosan számbaveszik az eddig eltelt nyolc hónap eredményeit, a mozgalomban föllelt gondo-* kát. Vagyis elkészül a kissé megkésett értékelés, hogy kezdődhessék az új, a má- sabb menet, amelynek alapelveit így fogalmazta meg a kerületvezető: — Legfontosabb, hogy a vállalásokat mindenütt úgy tegyék papírra a munkahelyek dolgozói, hogy azok konkrétak, világosak, egyértelműek legyenek, és teljesítésük a termelőmunkában lendítőerővé váljék. Ez nem szólam, hanem nagyon is reális cél! És a termelőszövetkezet birgádokra lebontott terveit minden kollektívának, szocialista cím nélkül is, kötelessége lesz megvalósítani. Azt hiszem, ez nem vitatható, hiszen munkából élünk, embereink ezért kapják a fizetésüket. Élenjárónak, példamutatónak pe. dig csak azok számíthatnak, akik a tervezettnél többet nyújtanak. Persze attól függően, hogy valaki milyen területen dolgozik, és mit bíztak rá. Nem új ez alapjában. Ilyen törekvés korábban is volt, csak éppen nem érvényesült. Azután a mérhetőség is alapvető feltétéi, mert így tiszta a verseny. És ha e kérdéseket mindenki tisztán látta, felébredhet az igencsak elparentált szellem. o Vállalatoknál, üzemekben, gazdaságokban többféle gond adódott a társadalmi munka megítélésében is. Hallgassuk ezzel kapcsolatban Lukács Dezső véleményét! — Nem Vitás, hogy a kényelmesség sok helyütt liberalizmushoz vezetett. Számos fura esetet ismerek a magunk életéből is! Ha kíváncsi rá, hozhatok fel példát. Mondjuk azt-, hogy egyesek, nem kevesen, ren_ des műszakjukban pénzért, külön juttatásért láttak el bizonyos teendőket, hogy aztán a versenynaplóba önzetlen, társadalmi buzgású akcióként vezessék be. Nos, többi között ez az, ami ezután sehol, semmilyen körülmények között nem fordulhat elő. Az érdemek legye, nek talán kisebbek, de valódiak, különben nem jár értük elismerés, megbecsülés. Más szóval: tisztáznunk kell a fogalmakat! És nevén nevezve a gyereket, ki kell mondanunk, gyakorlattá kell tennünk, hogy az önzetlenségért nem jár bér. Illetve csak ez utóbbi esetben jogos a főhajtás. Szó esett közöttünk a vállalások jellegéről, olykor irreális voltáról, illetve a sablonokról. — A közművelődést sem tekinthetjük mellékes ügynek, olyan kipipláni valónak, éppen ezért nem elégedhetünk meg az idejemúlt módszerek szajkózásával — mondja az új versenyfelelős. — Minek erőszakolni a közös mozilátogatást, amikor ehhez senkinek nincs kedve, mert mondjuk ósdi, elavult maga a filmszínház, ahová invitálják az embert, miközben otthon kényelem és színes televízió várja? Haladjunk a korral, vagy inkább elégedjünk meg azzal is, ha valahol ígéret nélkül vitatnak meg egy tévéprodukciót, ritkábban színházi tájelőadást. Ez önmagában ismeretszerzés! Aztán azok a kényszerű beteglátogatások. Legtöbbször ez is vadhajtás, mintsem őszinte igény, amely apró figyelmességgel, ajándékkal társul. Vagyis: minden mozzanatot tartalommal kell megtölteni, ahhoz, hogy valós értéke legyen. Azután a hagyományos kirándulások, amelyekhez a szövetkezet autót biztosít, és amit szinte mindenki ter_ mészetesnek vesz. Holott ezt is jutalomként, kitüntetésként kéne kezelnünk, hogy ösztönzővé váljék. Én különben nem akarok fejest ugrani az e téren reám háruló gondókba, illetve tanulni kívánok azok példájából, akik hosszabb ideje sínen tartják a szocialista mun. kaverseny-mozgalmat. Ezért szeretnék eljutni mielőbb Hevesre, a Rákóczi Termelőszövetkezetbe. Persze nem egyedül! Hanem brigádvezetők kis csapatával, amely csapat — a helyi sajátosságokhoz igazítva a látottakat — később nálunk népszerűsítheti a leginkább bevált módszereket. Szóval így, ilyen összetetten képzelem én a munkát, amire vállalkoztam. És bízom benne, hogy sikerül is a végére járnom ...! Moldvay Győzd
