Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-14 / 215. szám
mmm 1982. szeptember 14., kedd iSzázhatvanöt évvel ezelőtt született Theodor Storm,. német költő. Százharminc évvel ezelőtt született Cserháti Sándor, növénytermesztő, a hazai tudományos növénytermesztés megalapozója. Miután elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát, több évig a hallei, Illetve a lipcsei egyetemen tanult. Hazatérve a magyaróvári Gazdasági Akadémián lett tanársegéd, 1878-tól tanár, és 1904-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig az Akadémia kísérleti telepének vezetője. Ugyancsak haláláig vezette a kezdeményezésére létesült Országos Növénytermelési Kísérleti Állomást. 1898- ban részt vett a Kísérleti Közlemények megindításában. Fő munkája, az Általános és különleges növénytermesztési, trágyázást és nemesítő fajtakísérletei az egész országra kiterjedte«. Jablonovski Józseffel együtt számtalan ismeretterjesztő előadást tartott az alföldi tanya- világban, és nagy energiával igyekezett terjeszteni a búza sűrű sorú vetését. A Nap kél: 6.19, nyugszik: 18.59 órakor. A Hold kél: 2.04, nyugszik: 17.48 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZERÉNA nevű kedves olvasóinkat! A latin „serenus” „vidám, derült, nyugodt”-at jelent, de kifejezi a lélek derűjét Is. Várható Időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekszik a felhőzet, eső nem várható. Elenlnte gyenge, változó irányú, később megélénkül és északira, észak-keletire fordul a szél. Hajnalban és reggel szórványosan köd képződik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között várható. Mogyoró A téma a parkban hever, csak le kell érte ülni... Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnázium előtt, a kellemes zöldövezetben figyelem a sétálóutca forgalmát, amikor a kislányom egy marék mogyorót rak az ölembe. Naponta elsietek a park előtt, de eddig nem tudtam, hogy ez a két fa itt egymás mellett mogyorót terem. A másik pádon diákok törik az ízletes csemegét. Amott meg egy szigorú szemüveges úr haragosan tekinget felénk. — A parkőr! — gondoltam, de aztán rájöttem, inkább »féltékeny« azért, hogy a titkot,, a lelőhelyet más is felfedezte. (simon i.) — MEGSZÉPÜL A KILÁTÓ. Hazánk legmagasabb pontjánál. a kékesi tévéadó- és kilátótorony környezetét füvesítéssel szépítik ezen az őszön. A köves talajba különleges, ragasztó anyaggal ellátott fűmagot „préselnek" ritka eljárással, nagy nyomással. — ORGONA-HANGVERSENY. Ma, kedden este 19.15 órai kezdettel Egerben, a székesegyházban Kovács Péter tart orgona-hangversenyt, a műsorban közreműködik Lukács László, a Magyar Állami Operaház szólistája, — ÖSKÖKORI MŰHELY. Mintegy 40 ezer éves őskőkori mühelytelepet tártak fel a miskolci Hermann Ottó Múzeum régészei Sajtó- szentpéter közelében. A leletekre egy középkori kolostor kutatása közben akadtak rá. — ÁZTATJÁK AZ ÜJ KENDERT. Országszerte befejeződött a kender aratása, megkezdődött a feldolgozás első fázisa, az áztatás. Az országos hatáskörű szegedi kendertermesztési rendszer szakemberei szerint jók voltak az idei terméseredmények, s a minőség is kiváló, 80 százalékban első osztályú. — TURNÉ A TRUBADÚRRAL. Vasárnap háromhónapos nyugat-európai turnéra indulta Postás Szimfonikus Zenekar. A Milánói Opera staggione (utazó) társulatával Verdi a Trubadúr című operáját mutatják be az NSZK, Hollandia, Belgium, Svájc és Luxemburg nagyvárosaiban. — TANFOLYAM IFJŰGÁR- DISTÁKNAK. A megyei, járási KISZ-bizottságok mellett működő Ifjú Gárda-parancsnokságok felkészítő tanfolyama kezdődött el hétfőn Felsőtárkányban. A táborban négy napot töltenek az ifjúgárdisták. — A NÉPDALKINCS MEGŐRZŐI. A hazai és nemzetközi népdalkincs ápolására, megőrzésére, terjesztésére vállalkozó népi együttesek, zenészek, táncosok, folklór- ku/tatók legközelebb 1985- ben találkoznak ismét Kecskeméten, folytatásaként a vasárnap zárult IX. országos népzenei találkozónak. A háromnapos programban megyénkből Bajzáth Ferencné fedémesi népdalénekes, Sütő Gyula nagyvisnyói furulyás, Faj csák Attila egri tekerőlantos valamint a fedémesi asszonykórus és az egerbocsi népdalkör szerepel. — ÉGETT A SZÍNES TÉVE. Szombaton a késő délutáni órákban lakástűzhöz riasztották Egerben a tűzoltókat. A Zalka Máté út 23-as számú ház egyik lakásában kigyulladt egy színes televízió. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a lakók már eloltották a tüzet, a kár így is meghaladja a 20 ezer forintot. Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. . Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappalt ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendélőintézetben. Telefon: 10-04. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Hevesi napok Szolnokon Hevesi tájnapok kezdődtek hétfőn a szolnoki Centrum Áruházban. Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton megyénk vállalatai, és szövetkezetei mutatkoznak be Szolnok vásárlóközönségének, így a tájnapokra elvitte a terület népi motívumait őrző termékeit az egri, a hevesi, és a hatvani háziipari szövetkezet, valamint a Heves megyei Ruhaipari Vállalat. A népművészeti díszítések iránt érdeklődőknek az egy hét alatt segítséget nyújtanak minták rajzolásához, szabáshoz és varráshoz. A szép szőttesek, ruhák mellett ugyancsak megvásárolhatók a Parádi Üveggyár csiszolt készítményei és az Eger— Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát által készített zamatos tájegységi borok is. ERDŐK ÉS IZEK „Aranyfakanál túró“ (Tudósítónktól) Az elmúlt hét végén, vasárnap a gyöngyösi városi és a MÁV Kitérő KISZ-bi- zottsága mátrai túrát szervezett a terület KlSZ-alap- szervezetei részére. Az úgynevezett „aranyfakanál túrán” 15 egyenként 10—14 fős csapat vett' részt. A versenybe benevezett csapat tagjainak egy része a mátrafüredi Koz- mári-kilátótól gyalogtúrát tett meg Sástóig, közben állomások voltak, ahol elméleti felkészültségükről tettek tanúbizonyságot. A túrázóknak kérdések voltak politikából, városismeretből és turisztikából. Azoknak a csapattagoknak, akik nem túráztak, Sástón főzőversenyt tartottak. A túra- és főzőverseny összesített eredményei alapján: 1. helyezett a GYÖNGY- SZÖV Áfész, 2. helyezett a Váltó- és Kitérőgyár csapata, 3. helyezett a gyöngyöshalászi együttes lett. Korcsog Béla Többszöri szaltó Wartburggal Felborult a lovaskocsi A helyszínelő rendőröknek az elmúlt hét végén három olyan közúti közlekedési balesethez kellett 'kivonulniuk, amelyek személyi sérüléssel jártak. Közülük egy sajnos halálos is volt. Szombaton a reggeli órákban Sírok és Szajla között Bencsik Rudolf terpesi lakos vontatóval szabálytalanul kanyarodott, s összeütközött a Kiss Csaba Ervin szajlai lakos vezette motorkerékpárral. A kétkerekű jármű vezetője szerencsére csak lát, a megengedettnél gyorsabban hajtotta Wartburg típusú személygépkocsiját. A kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, s többszöri szaltó után a kocsi a saját kerekein ért földet. A baleset következtében az autó vezetője 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a gépkocsiban keletkezett kár viszont jelentős. Mátraderecske határában Kis János helybéli lakos hajtotta lovaskocsiját. A lejtős földúton a jármű műi ....... Harmincöt divatmodell Utazás — energia-ügyben Egyhetes Ausztria— NSZK-beli útjáról az elmúlt hét végén érkezett haza az IBUSZ és az SZVT által szervezett 40 tagú csoport, amelynek tagjai között Heves megyei üzemek energia- gazdálkodással és szervezéssel foglalkozó szakemberei, valamint az SZVT más megyei aktivistái foglaltak helyet. — COLOR-KONCERT. A korábban kiadott programtól eltérően tegnap nem délután, hanem este lépett a közönség elé Egerben, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szak- középiskolában a Color együttes. — KÜLDÖTT- ÉS ELNÖK- SÉG-VÁLASZTÁS. Az elmúlt öt évben végzett munkáról ad számot küldött- és elnökség-választói taggyűlésen a Vakok és Gyengénlá- tók Országos Szövetségének Vercz Kálmánná kötő kisiparos kollekcióját mutatják be az alkalmi manekenek (Fotó: Szántó György) Szabó Elemér, a KIOSZ Heves megyei Szervezetének titkárhelyettese nyitotta meg vasárnap Egerben', a Platán Étteremben azt a nagysikerű divatbemutatót, melyre a huszonegy, a megyében dolgozó kisiparos hozta el 160 termékét. A női és férfiszabók, illetve a kötők őszi újdonságait vonultatták fel, melyből 35 modell most került először bemutatásra. Ezek a zsűri döntése alapján az októberiben Budapesten megrendezésre kerülő országos divatbemutatón is részt vesznek, reprezentálva a megyénkben tevékenykedő kisiparosok munkáját könnyebben sérült meg. Vasárnap délelőtt szerencsés kimenetelű baleset színhelye volt az M3-as autópályának a 21-es útra vezető lehajtósáv ja. Dr. Debreceni Lívia debreceni lakos figyelmen kívül hagyva a sebességkorlátozó tábVasárnap, a kora reggeli órákban tűzhöz riasztották a hatvani állami tűzoltókat. Izgatott férfihang — Kőmíves Józsefé — közölte telefonon az ügyeletes tiszttel, hogy Űtban a tűz centruma felé szaki hiba miatt felborult. Ennek következtében a lovaskocsi utasa, Bátor János recski lakos a helyszínöl meghalt. A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. füst szivárog a nagy múltú oktatási intézmény — a Bajza József Gimnázium — második emeletéről. A bejelentés nyomán helyszínre siető tűzoltók poroltóval és vízsugárral lokalizálták a lángokat. Feltehetően — állapították meg az első vizsgálat alkalmával —, a mosdóhelyiségben tárolt tisztító szerek A küldöttség tagjai — azontúl, hogy megtekintették Bécs, Salzburg és München nevezetességeit —, alkalmat kaptak arra is, hogy tanulmányozzák egy ausztriai farmer önálló vállalkozásban épült biogáz-termelő berendezését, amely szervestrágya alapból állítja elő a legolcsóbb fűtőenergiát fogtak tüzet. Péntek óta nem tartózkodott senki az épületben, mivel oktatási szünet volt. A gyors beavatkozás folytán szerencsére nem terjedt tovább a tűz, s így hétfőn folytatódhatott a tanítás. Az ügyben a tűzoltók, szakértők bevonásával folytatják a vizsgálatot. Heves -megyei Szervezete, szeptember 15-én, szerdán délelőtt 9 órától Egerben, a Technika Házában. Valutaárfolyamok Pénznem Várható Vételi Eladási legmag. árf. 100 egys. bankjegycímletek Ft-ban Angol font 50 Ausztrál dollár 6 409,90 6 806,38 50 3 584,75 3 806,49 Belga frank 5 000 77,97 82,79 Dán korona 1 000 419,91 445,89 Finn márka 100 779,65 827,87 Francia frank 500 Giörőg drachma 529,66 562,42 500 53,22 56,52 Hollandi forint 1 000 1 366,10 1 450,60 Japán yen (1000) 10 000 142,84 151,68 Jugoszláv dinár 100 65,52 69,58 Kanadai dollár 100 3 017,58 3 204,24 Kuvaiti dinár 10 12 802.50 13 594,40 Norvég korona 1 000 540,93 574,39 NSZK márka 1 000 1 499,68 1 592,44 Olasz lira (1000) 50 000 26,59 28,23 Osztrák schilling 1 000 213,27 226,47 Portugál escudo 5 000 42,50 45,12 Spanyol peseta 5 000 33,07 35,11 Svájci frank 1000 1 752,10 1 860,48 Svéd korona 100 602,58 639,86 TSrSk lira 1 000 22,36 23,74 USA dollár 100 3 726,71 3 957,23 A gimnázium udvarán... (Fotó: Szabó Sándor) Tűz a gimnáziumban NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös. Rózsa u. 1„ 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger,-Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. — HU ISSN 0133-0705.