Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-02 / 205. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 2., csütörtök Derűs, vidám, önfeledt játék Tíz napig tartó csillebérci esztendő Hatalmas zenebonával, dallal, tánccal adatott tud- tul a csillebérci tábor lakóinak, itt az új év. Kolómp, csengő, karikás ostor hangja keveredett a kereplőkkel kiáltásokkal, láncos botok dobogásával. Egy, legényke intésére csönd lett, majd így szólt: Boldog új esztendőt kívánni jöttem én, ennek a szép napnak sugárzó reggelén. A jókívánságot már együtt harsogták: Adjék isten minden jót, öt-hat tyúkot, jó tojót, hízott disznót, sok hurkát, tele pincét, kamarát, sonkát, kolbászt, szalonnát, gond ne bántsa a gazdát. Vékonyka hang folytatta: Csúszik a nyúl a fagyon, újév napja ma vagyon. Azért jöttem, pénzt adjon, egészséges maradjon: Boldog új évet kívánok! Negyedik alkalommal adott otthont Csillebérc az úttörőnépművészek országos szaktáborának, ahol másfél száz- nyi felnőtt vezető—pedagógus—népművelők idejüket, energiájukat nem sajnáló népművészek, táncosok, fafaragók, fazekasok, kosárfonók, zenekarok — ezernél több gyerekkel igyekezett megismertetni a népi kultúrát, a tárgyi és szellemi néprajz szoros kapcsolatát. Megmutatni azt a lehetőséget, hogyan tudják mindennapjaikban alkalmazni a népi hagyományokat. Most tessék fényképezni! Ha nem is az igazi forgatókönyv szerint, de azt jól megközelitve játszották le augusztus 15. reggelén egy „különleges esztendő” kezdetét az ország különböző részéből érkezett gyerekek. Rendhagyó volt ez az év, ugyanis pontosan tíz napig tartott és Csillebérc hatalmas fái ez idő alatt alig ismert népi játékokat, szokásokat, táncokat láthattak és a kézműves-tevékenység változatos formáiban gyönyörködhettek. A népi hagyományokat idézték, a szép környezetben azt keresték felnőttek és gyerekek, hogy mi az életben tartó érték napjainkban. Hamar kiderült, hogy a népdalt nem elég hallgatni, magától értetődően együtt kell énekelni, sőt mozdulni, táncolni is e dallamra. A tánchoz pedig hozzátartozik a viselet látványa, amelyet a nagyszülék féltve őrzött, s most kölcsönkért különleges darabjaival varázsoltak a táborba. Az is bebizonyosodott, hogy a népi játékhoz nem kell közönség, be kell állni a körbe, s együtt, közösen mókázni. Ezt tették a tél végét jelző farsangolás során, vagy a tavasz érkezését köszöntő kiszebábu égetésekor, az új életet jelentő Mester és tanítvány... húsvétozás alkalmával. A tábor vezetői meglepetésekről is gondoskodtak: a katonatoborzás során a „regrutákat” igazi laktanyába vitték, ahol hús-vér őrmester parancsaira kóstolták meg a „komiszt.” Persze ez is éppoly kellemesen végződött, mint azok igyekezete, akik mesterek irányításával gu- bacsfejű bábut, gyékényből font lovat, kiszebábut, agyagedényt, fűzből formált kosarat, hímes tojást, díszített galuskaszaggatót csináltak. Azok a gyerekek, akik agyagból formáztak, munkáikhoz fazekaskemencét tapasztottak. Este begyújtottak és rakták a tüzet egészen estig, míg a cserepek belül vörösen kezdtek izzani. Reggelre készen is volt minden. Mikor a kibontott kemencét délre átjárta a szél és a kéz már elbírta a tárgyak melegét, sorban föltárultak a téglaszínű alkotások ; csengő-bongó tálkák, korsók, különféle figurák, még pompás Miska- kancsó is. Aki szőni akart, tanulhatott, mégpedig olyan egyszerű és ősi módon, ahogyan nagyanyáink, és az ő nagyanyáik is szőttek. Muzeális értékű szövőszékeket hoztak magukkal a tudásukat megosztani kész mesterek. Parádi, egri, gyöngyösi, hatvani és horti szakvezetők, gyerekek is voltak a táborban szép számmal. A szokások, viseletek, játékok,' amelyeket „Palócföld” bemutatott, sikert arattak s a jutalom érte más tájak hagyományainak, szépségeinek megismerése volt. Végül egy különös tanulság, melyet egy oktató így fogalmazott meg: Régen a köztudatban úgy élt, hogy a falusi gyerekeknek nagyobb az alkalmassága a néptáncra, a folklórra. Mára megfordult a helyzet, a városi Közhírré tétetik... Eladó a menyasszony! A táborban égették: csengőbongó tálkák, korsók gyerek majdnem fogékonyabb erre, a városban jobban érdeklődnek az emberek a folklór iránt. Úgy látszik, hogy otthonról hozták: falun próbálnak ettől a nyűgtől megszabadulni, városon meg örülnek a népművészetnek. Lehet, új otthona lesz e műfajnak. A népművészet tiszta forrásából a gyerekek számára is hozzáférhető, klasszikus értékek eredtek a tíz napig tartó csillebérci esztendőben. Pilisy Elemér BÁRÁNY TAMÁS : a FÍSLEK MELE XXXVI. — A kávét mikor, mami- kám? — kérdi Mária, de az asszony rá villant ja szemét, hogy hallgasson; ne árulja el jövendő sógornője előtt, hogy fogalma sincs a vendéglátás finomabb szabályairól. — Parancsoljatok, kedvesem — mutat a süteményestálra. Nem saját készítmény, de hát ki ér rá arra a mai világban? — Ugyan, drágám — mosolyog Kata, akinek hirtelen támadt nagylelkűségi rohamában most még a mama is tetszik. — Én is mindig hozatom a süteményt. A dolgozó nő örül, ha a napi bevásárlást el tudja intézni, arra már igazán nincs energiája, hogy maga főzőcskézzen! — Nono — int cinkos hu- nyorítással a háziasszony. — Én másképp vagyok informálva ... Csütörtökönkint például ki látja el a vendégeidet? Kata szeme az öccsén; hangja szemrehányó. — Te fecsegtél, bátyó- kám? — Nincs abban semmi! — siet Mária Lali védelmére. — őszintén csodállak, Katám, hogy futja az energiádból, hiszen, ha jól tudom, fontos beosztásban dolgozol a munkahelyeden ... — Jut is, marad is — legyint Kata. — Az ember azért vigyáz arra, hogy ne nyújtson többet munkában, mint amennyit a munkaadója nyújt pénzben ... Esznek. Húznak a vermutból, csipegetik a süteményt. Tibor egy idő múltán megszólal. — Hát, ha szabad javasolnom ... akkor talán beszéljük meg a menetrendet... — Igazi férfi! — nevet fel a ház asszonya. — Hallod, Marikám? „A menetrendet”! Mária mosolyogva bólogat. — Apám is mindig menetrendet csinál. Kis fecnikre írja föl a teendőit. — Érthető — kap a szón Lali, végre belekapcsolódhat a beszélgetésbe. — Hisz mindig néhány napig van csak itthon, és olyankor van az intéznivalója. Másképp ez nem megy, szívem. — Végigsimít a leány kezén. — Majd te is megtanulod, ha neked is sok lesz a gondod! — Most hol van a kedves papa? — kérdi Tibor mohón, boldogan csapván le a pompás új téma mentődeszkájára. — Törökországban — feleli az asszony. — Két hete már, hogy úton van. — Annyira sajnáljuk, hogy nem tudtunk személyesen is találkozni vele... — csicsergi Kata. — Így szinte mintha a háta mögött... Mária fejét ingatja. — Ö, né féljetek, apám tud mindent! Gyakran beszélünk telefonon. — És mikor lesz itthon? — Kata ezt a leánytól kérdi, de aztán az asszonyhoz fordul. — Az eljegyzés miatt, tudod, drágám ... — Ugyanis — talán Lali már említette is — én szeretném megrendezni. Tudod, mi mégis valamivel tágasabban vagyunk, mint ti itt, és illik majd meghívnunk jó néhány kollégát a férjem üzeméből... — A szentháromságot? — kérdi cinkos mosollyal a háziasszony. — őket, ha már mindent tudsz! — bólogat Kata. — No, és ezt már végképp nem kívánhatjuk tőletek. Ugye, megértesz, kedvesem? Az asszony sóhajt. — Hát nézd ... Nem így képzeltem éppen, ha a lányunk egyszer eljegyzi magát — de azt hiszem, végeredményben igazad van. Hiszen hát ez a lakás ... Mária szól közbe: — Emlegetjük is mindig apámmal, hogy ideje volna már egy minőségi cserének... — Majd a lottó ötösből! — legyint nevetve a ház aszszonya. Aztán Katához fordul. — Igazán nagyon aranyos tőled, drága Katikám, hogy vállalod ezt a nagy fáradságot! — Ö — olvadozik amaz —, hiszen hát egyszer nősül az ember öccse! 'Mária odasandít a fiúra, majd a vállára ver. — Reméljük! Kata három álló napig dolgozott az ünnepség előkészítésén. A meghívások lebonyolítása, a nagytakarítás, a lakás átrendezése egy sereg ember fogadására, a hidegtálak, sütemények és italok megrendelése, az asztalok és asztalkák méltó fölterítése: mindez hihetetlenül sok munkát adott. Az abroszokat frissen mosni, vasalni, az evőeszközöket kiszidolozni, a tányérokat és poharakat átöblíteni, s mindezt vagy másfél tucat emberre: bizony szombat délután lett — az emlékezetes családi látogatás utáni harmadik hét végén —, amikor Kata fáradtan ráhull az ágyára, s azt mondja Tibornak: — Muszáj egy órára ledőlnöm, mert összeesem. Ha közben hozzák a tálakat, ne kelts fel, ha nem okvetlenül szükséges. — Hatalmasat sóhajt. — Most áldom csak igazán gondos szüléimét, hogy nincs még egy öcsém! — És már alszik is. Négykor felébred, megfürdik, s ötkor már készen áll a vendégek fogadására, akik hatra hivatalosak. A tálakat és italokat csakugyan Tibor veszi át, mert Kata éppen a zuhany alatt áll. (Folytatjuk) Mákján vára Egerszalókon Az Egerrel nyugat felől határos Egerszalók egyik, kevesek által ösmert nevezetessége, az egri határ közelében emelkedő Makjá- nyi vagy Maklányi várdomb. A körötte elterülő mintegy 340 hold kiterjedésű dűlő neve sem más, mint Maklány, Makjány, vagy Mákján. E területtel határos egri dűlő neve is ugyanez. A dombos-hegyes- völgyes szalóki terület java része ma gyepes legelő. A múlt század dereka táján is már az volt. Az okleveles adatok szerint 1350-ben itt még szántóföldek, erdők, berkek és rétek voltak. A XIV—XV. századi forrásokban többször esik említés a makjáni erdőről, melynek ma már nyoma sincs. Az Eger város területén fekvő Makjáni dűlőbe a káptalan jobbágyaival szőlőt telepíttetett, azaz kiosztotta az addig művelés alatt nem állt határrészt szőlőművelésre. Honnan ered a Maklány, Makjány, Mákján földrajzi név? — merül fel az első kérdés. Egy oklevél arról vall, hogy 1271-ben debrői Mákján mester, Heves vármegye 25 legtekintélyesebb nemese közé tartozott. Sikerült • tisztáznom, hogy az Egerszalókon érdekelt Mákján a nagy tekintélyű Aba nemzetség debrői ágának volt a tagja. 1255-ben találkozunk először nevével, amikor is Becse ispán („comes") fiaként szerepel. 1302- ben már az ő fiát: Dömötör mestert, 1358-ban pedig unokáját: Miklós mestert, alországbírót, 1403-ban pedig dédunokáját: István királyi kincstartót említik az oklevelek. Láthatjuk tehát, hogy igen tekintélyes személyek kerültek ki a debrői Makjánok családjából. Nagy Géza értelmezése szerint Mákján annyit jelent, mint „dicsért". Ez az igazság, vagy sem, — ki tudja? Kétségtelen, hogy a Mak- lánnyal, Makjánnyal, vagy Makjánnal kapcsolatos eger- szalóki földrajzi nevek pat- ronim jellegűek, azaz egykori földesuruk nevétől származnak, azaz ezeknek az elnevezéseknek az alapja a tényleges birtoklás. A makjáni várdomb közel sza- bállyos csonkakúp alakú domb, melynek északi és északkeleti oldalán a csúcsra felvezető szerpentinszerű út nyoma ismerhető fel már messziről. Ez a domb, s az arra felvezető út egy sor oklevélben, illetve iratban szerepel. 1337-ben és 1435- ben „Makián vára hegye" olvasható egy-egy határjárás leírásában. 1818-ból „Maklyánvára dombja" változat ismeretes. 1350-ben és 1435-ben „Mokyánwára helye”-ként említi két oklevél. Ebből a két adatból egyértelműen arra következtethetünk, hogy már akkor sem állt a vár, illetve csak a romos helyét, mint nevezetes és fixpontot jelölték meg. Egy 1435. évi határleírásból tudjuk, hogy a várdomb már nem volt a debrői Mákján család birtokában, hanem fele-fele részben rajta Szalóki Demeter deák, fiai és testvérei, valamint Szalóki Demeter fia Pál és Szalóki Tamás fia Miklós osztozott. Ez az oklevél arról tájékoztat, hogy a vár akkor már elpusztult és elhagyatott állapotban volt, de a két birtokos fél még bizakodott annak helyreállításában. A vár alatt az egykori várkút forrását említi 1337- ben egy oklevél, de már 1435-ben mint „a vár helyének kútja”-ként található. Ez adatok birtokában bizonyos, hogy a mai egersza- lóki Makjáni várdombon állott egy vár, minden bizonnyal egy lakótorony, — tekintve, hogy csak meglehetősen kis terület található ott a dombtetőn. A XIII. század derekán, illetve második felében, amikor Becse fia III. Mákján mester élt, ő volt a vár birtokosa A dombon azonban már a prehisztorikus kor embere megtelepedett. Erre vallanak néhai Legányi Ferencnek az egri Dobó István Vármúzeum birtokában levő naplószerű feljegyzései is, melyek szerint ott település nyomait igazoló leletekről tett említést. Az Egerszalók- ról a fővárosba elszármazott Tanner József közlése szerint a dombon még az 1930- as években végzett ásatásai során sok cserépdarab, sőt egy tűzhely maradványai is előkerültek a föld alól. Amikor néhány évvel ezelőtt ott jártam, a Makjáni várdomb oldalán, kivált a déli és a nyugati részén sok cserépdarabot gyűjtöttem össze, melyeket Szabó János Győző, a vármúzeum régésze vaskori eredetűeknek határozott meg. Az egerszalóki Várdombnak az is növeli jelentőségét, hogy ez az egri püspöki székhelyhez legközelebb fekvő Aba-birtok volt. Az elmondott adatok birtokában úgy ítélhető meg az Egerszalók délkeleti részén emelkedő „Maklyánvára dombja", hogy mindenképpen érdemes lenne azt a múzeum régészeinek megkutatni. Sugár István Megjelent a Béke és szocializmus augusztusi száma A létező szocializmus és a kommunisták felelőssége címmel közli a folyóirat Ib Nörlundnak, Dánia Kommunista Pártja KB Végrehajtó - Bizottsága tagjának cikkét. A szerkesztőség kérésére Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt főtitkára, az Államtanács elnöke interjúban tájékoztatja a lap nemzetközi olvasótáborát Kambodzsa belső helyzetéről, a párt tevékenységéről, a megújhodás három esztendejének sikereiről, a megoldandó feladatokról. Németh Károly, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára A tömegek bíznak a pártban című cikkében elemzi a párt és a tömegek közti viszonyt. A Francia Kommunista Párt XXIV. kongresszusáról számol be Danielle Bleitrach, az FKP Központi Bizottságának tagja Célunk: a szocializmus francia színekben című írásában. Üj párt születik című riportjában a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságban szerzett tapasztalatairól számol be Vszevolod Ribakov, a szerkesztőség munkatársa. A mai háborúellenes mozgalom új vonásairól elmélkedik írásában Jan Debrou- were, Belgium Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Latin-Amerikából ad helyzetképet Julio Silva Col- menares, a Kolumbiai Kommunista Párt KB tagja Az ellentétek növekednek, a függőség fokozódik című cikkében. A szavakat nem fogja a golyó címmel olvasható beszámoló arról a kerekasztal- beszélgetésről, amelyet az illegalitásban működő kommunista pártok sajtójáról rendeztek.
