Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-10 / 186. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 10., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT L_.. Nyári zenés kabaré (?) jük, kineveljük és ki is ne. Az egyszeri, régi vicc jut eszembe — nekem juthat? —, ama bizonyos táviratról, amelyet fel sem kell végül adni, mert az egyik szó fölöslegessé tette a következőt. Nyári zenés kabaré? Hát persze, hogy nyári, hiszen nem télen mutatják be Zenés kabaré. Hát persze, hogy zenés, hiszen amióta kabaré a kabaré, azóta az zene nélkül elképzelhetetlen. A kabarét meg minek leírni, hiszen aki bekapcsolja a tévét, látja is, hallja is, hogy kabaré. Kabaré az egész, hogy ez kabaré volt! Mert mi teszi a kabarét kabarévá? Többek között, hogy kellemes, szellemes, szórakoztató, derűt osztó, orron fricskázó. napra készen friss. A „Csak semmi politika” című nyári, zenés kabaré azonban fáradt volt és egy-két jelenetét leszámítva igénytelen is. S mi több: ízléstelenséggel próbálta pótolni a pikantériát, bumfordí- sággal a szellemességet és ásatag viccek újramázolásával a nálunk nagy hagyományú konferansziét. Mindezt önmagában sem lehetne megértőén fogadni, hiába van a nyár. Ám mindenféle belepolitizálás nélkül, de mégis csak eltűnődve a dolgokon, joggal tehetem fel a kérdést: a „semmi politika”, amely természetesen igenis és helyesen politizálási akaratot takar — miért jelent a napjainktól elszakadó, sőt azzal ellentétes oktondiságot? Hallgatom az ósdi és sajnos újraélesztett viccet, amely szerint az a legbutább főnök, aki ha az itt az „interurbán Pápá”-t jelentik neki, akkor dícsértes- sékkel köszön. Hallgatom és óhatatlanul az jut eszembe, hogy lám milyen ellentmondásokat is tár föl az élet Amikor — talán — ez még igaz is lett volna és sajnos nem vicc, nos akkor nem volt ajánlatos ezzel viccelni, most amikor már régen nem igaz, most lehet De minek? Napjaink — éveink inkább! — azzal telnek el, hogy nevelveltük az elet majd minden területén a megfelelő vezető gárdát. Ha úgy tetszik — a menedzser típusút És ha úgy tetszik, akkor ezen a vezető gárdán — is! — áll, vagy bukik, hogy holnap és holnapután lesz-e kedvünk nyáron, vagy télen, zenével, vagy akár zene nélkül kabarét nézni, hallgatni. Minek akkor ez az inkább bárgyú, mintsem otromba tréfálkozás? Minek ez az egyfajta vezetőellenesség ilyetén terjesztése és főleg minek az egykor volt de ma még a vicc szintjén sem igaz olcsó poénokkal eliminálni a vezetőket — általában. Volna mit tollhegyre, azazhogy a televízió kamerájára tűzni, — bőven is sajnos. S körülményesség, a felesleges óvatosság például. A gyávaA szó nemesebb értelmében vett rutin olykor csodákra képes. Ezt igazolta a Transvaal minden aranya cí. mű hatrészes francia kaland- film-sorozat egyértelmű sikere is. Ez akkor is igaz, ha a szemfüles néző rögvest otthonosan mozog az alkotás boszorkánykonyhájában, ha mindjárt felfedezi a hatékony recept összetevőit. Persze más rájönni a turpisságra sí más ezt a szellemi légió rnász-mutatványt bemutatni. Ezzel kápráztatott el bennünket Claude Boissol rendező, akinek munkáját megkönnyítette a két forgatókönyviró Pierre Nivollet és Jean-Claude Camredon. Ök ötletes, filmvászonra termett sztorit produkáltak. Sejtették, hogy a történelmi háttér mindig vonzó, különösképp, ha sokak számára ismeretlen eseményeket villantanak fel. Ilyen volt az angol—búr háború, amelynek során az akkor világhatalomnak számító brit birodalom zsarnoki kegyetlenséggel elfojtotta a hazájukat, a szabadságukat véság a felelősségvállalást illetően nem kevésbé. Az önteltség, amelyről vidáman — keserűen bőségesen el lehetne tréfálkozni. A hivatali nehézkesség, a kicsinyesség, a kezdeményezőkészséggel szembeni gyanakvás és társai is a témák témái... Nem sorolom tovább, kevés lenné egy újság is mindannak á gondnak és örömnek, sikernek és kudarcnak, ami felett, illetőleg ami ellen lehetne nevetni. Egy,igazi kabaréban Nem! Egy elfogadhatóan szerkesztett okosan, szellemesen, ha kell maró gúnnyal politizá- lón konferált, s a szellemeskellemes pikantériát az ízléstelen ötlettelenséggel össze nem tévesztő jeleneteket fel. sorjázó este keretében A televízióban, sokmillió néző nyári, vagy téli okos szórakoztatásaként. dók hősies küzdelmét. A szerzők a gyengébbek oldalára állnak ezzel is megnyerve a közönség rokonszenvét A históriai díszletek közé építenek be egy fordulatos, pergő cselekményű, tragikus fordulatokban bővelkedő, ám végül happy enddel végződő szerelmi románcot. Ez már a mesterségbeli tudás leleményessége. A neves színészgárda ezeket az erényeket felerősíti, árnyalt játékával, kifejező karakterábrázolásával. Csoda-e, ha a hatás minden várakozást felülmúlt, ha pergő a ritmus, ha ül minden poén, ha együtt izgulunk, szenvedünk, nevetünk, s a katarzisban megújulunk, gazdagodunk a szereplőkkel. Meglepő-e, ha — akár a népmesékben — egy kissé naivan, de makacsul hiszünk a jó ügy, az igazság győzelmében. Kit érdekel, hogy mindez csak mesterségbeli bravúr, kiszámított, jól megtervezett, sziporkázó játék..? (pécsi) Gyurkó Géza Happy end történelmi háttérrel AGRIA ’82 Orgona és hagyomány Még tart a nyár, még nincs vége Egerben sem a betervezett művészeti eseményeknek, de az Agria Játékszín „zenei törzsanyagán” túl vagyunk. Az Agria ’82 hét hangversenyből álló sorozatot bonyolított le az egri székesegyházban. Folytatta ezzel azt az évek óta kialakított műsorszerkezetét, amely elsősorban az orgonára épül. A közönségsiker ezen a nyáron egyértelműen bizonyossá tette, hogy ezt a műfajt, ezt a nyári eseménysorozatot folytatni kell. Nemcsak a város közönsége igényli, mint az őszi-téli hangversenyévad értékes folytatását, de felkeltette az idegenforgalom érdeklődését is. Az idei nyár muzsikáját hazai orgonisták szolgáltatták. Ez egyrészt lehetővé tette, hogy a műfaj hazai nagyságai egy közösen szerkesztett, így egymásra is figyelemmel levő műsoranyagot állítsanak össze, azt sem hagyva számításon \ kívül, hogy az egyes előadók kit. hol, mikor és milyen összeállításban akarnak felvonultatni. így történt, hogy Le- hotka Gábor, Pécsi Sebestyén, Daquin-től hozva zenei anyagot, olyan stílusvilággal is megismertették az egri közönséget, amelyet a nagy barokk mesterek eddig szépszerével eltakartak a mai hallgatóság elől. A mi hazai, igen erősen német-han- goltságú zenei kultúránk fel- vidámítására, a változatosság biztosítására a korábbi évek gyakorlatánál is határozottabban nyúltak a francia szerzők, C. Franck, Vier- ne, Widor, Messiaen, Dupré, Daquin műveihez, felnyitva a sorompót azok előtt a latin szellemű szerzők előtt is, akiket a korábbi évadokban megszerettünk. Űj színt és a műsorokban feltétlenül gazdagodást jelentett, hogy Lehotka Gábor és Gergely Ferenc Mozart-mű- veket is műsorra tűzött. Az F-dúr Andante (K. 616.) és az f-moll fantázia (K. 608.) az életmű-regiszterből kitűnően egymástól Időben sem távoleső, keletkezésükre, hangulatukra nézve is egymáshoz közelfekvő alkotások: nekünk, mai hallgatóságnak ez a mozarti orgonamuzsika mindenképpen új színnek és kedves ajándéknak tűnt. Örömünkre szolgált az a törekvés, hogy minden hangversenyen egy-egy terjedelmében, vagy hangvételében uralkodó mű jelenthette azt a hangulati, érzelmi magaslatot, ameddig az orgonista a hallgatóságot fel akarta emelni. Lehotkánál Vierne Carillon de Westminsteré. Gergelynél Franck a-moll korálfantáziája, Baráti Istvánnál a Dabróczy—Bárdos —Keresztúry szerzőhármastól származó az A szeretet himnusza, Pécsi Sebestyénnél Liszt Ferencnek az Ad nos, ad salutarem undam mutatkozott olyan érzelmi csúcsként, amelyhez a művész tudatosan vezette el közönségét. Nem mintha az elhangzó jeles művek homályban maradtak volna ... A korábbi években is a legnagyobb elismerés hangján szóltunk azokról a törekvésekről, amikor zenekarok, énekkarok, szólisták az oratóriumok vagy oratóriumszerű alkotások bemutatására vállalkoztak az Agria keretében. Az idén az Építők Heves megyei Kórusa és az Egri Szimfonikusok Zenekara részleteket szólaltatott meg Esterházy Pál Harmonia caelestis-éből; előadta J. S. Bachnak a BWV. 29. jelű (Wir danken dir, Gott, wir danken) kantátáját. Oes. kay György karnagy és Farkas István karmester közös érdeme, hogy ezt a komoly feladatot jelentő bemutatóelőadást a két amatőr- együttessel ilyen szinten lehetővé tudták tenni. A két egri együttes közös sikere két irányban előre jelez: egyrészt érdemes merészebben tervbe venni a helyi erőket, ebben a nyári hangversenysorozatban, másrészt az orgonamuzsika hangversenyeit változatosabbá kell tenni a vokális zene bátrabb alkalmazásával, köz- beiktatásával. Igaz, évek óta kap egy estét ebben a nyári sorozatban a debreceni nemzetközi kórusvers_eny két díjazottja; ezek az együttesek azonban nem tudnak érdeklődést kelteni a közönségben, kik lesznek a vendégek; főleg arról nem kapnak semmi jelzést, milyen műsort lehet majd tőlük hallani. Az, hogy egy svéd kórus svéd népdalfeldolgozásokat ad elő, vagy egy jugoszláv leánykar a vendéglátók iránti rokon- szén vből a jugoszláv szerzőkön kívül még Kodályt is énekel, nem hat mágnesként. Csak bátorítani tudnánk a jövőben is azt az elképzelést, hogy minél több szólistát iktassanak be a műsorokba. Baráti István hangversenyén Béres Ferenc nem kis meglepetésünkre éppen egy olyan műben aratott sikert, amelyhez képest az ő eddigi hangoltsá- gát idegennek találtuk. Sem az orgona, sem a viszonylag nagy térség nem nyelte el azt a hatást, amelyet az énekes el akart érni. Az Egri Szimfonikusok Zenekarának Beethoven- estjén a trio-szonáta szólistái megérdemelt sikert arattak, noha Kocsis Albert tervezett fellépése nagy várakozásokat alapozott meg. Még lesznek színes, zenéi produkciók ebben a nyárban Egerben, a megyében is, de a hét tételből álló hangversenysorozat a székesegyházban a korábbi évekhez képest is előrelépést, komoly gazdagodást mutat. A közönség pedig erőteljes létszámgyarapodással szavazott a komoly muzsika ügyében, a helyes műsorpolitika mellett. Farkas András EGRI NYÁRI EGYETEM Előadások, vetítések Szombat délutáni megnyitó után vasárnap Ranódy művek vetítésével folytatódott a filmművészeti tagozatú egri nyári egyetem rendezvénysorozata. Hétfőn ehhez a kínálathoz városnézés is csatlakozott. Ma a neves rendező újabb alkotásait ismerhetik meg a hazai és külföldi — köztük brazil vendég is akad — részt vevők. Szerdán a rangos életmű esztétikai' értékeiből kapnak ízelítőt a felnőtt diákok, majd Dargay Attila rajzfilmjeit tekinthetik meg. A csütörtök elsősorban a tiszteletadásé, az emlékezésé, hiszen az érdeklődők Huszá- rik Zoltán rövidebb lélegzetű alkotásaiban gyönyörködhetnek. Az elhunyt művész érdemeit előadás taglalja majd. Pénteken arról esik szó, hogy a televízió és a technikai eszközök lendületes fejlődésének korszakában, milyen jövő vár a filmklubokra. Szombaton 1982 új magyar filmjeit értékelik, az elméleti megállapításokat a művek szemléltetik majd. Vasárnap — mintegy kikapcsolódásként — kirándulást iktattak a „menetrendbe.” Ekkor Bélapátfalva, Szilvásvárad és a Szalajkavölgy nevezetességeit nézhetik meg a művészetbarátok. A népművészet ifjú mesterei Fazekastábor Az alföldi fazekasság ősi otthonában, Mezőtúron rendezi meg a „Népművészet ifjú mestere” címet elnyert fiatal alkotók első találkozóját a Népi Iparművészeti Tanács, a KISZ KB kulturális osztálya, valamint Mezőtúr városa. A vasárnap a városba érkezett ifjú népművészek öt napot töltenek a mezőtúri táborban, hogy gyarapítsák elméleti és szakmai ismereteiket, elsajátítsák a magyar népi fazekasság hagyományait. A foglalkozásokon találkoznak a népművészet és néprajz jeles tudósaival. A gyakorlati- alkotó munkát a helyi fazekasok népművészeti, háziipari szövetkezetében. az intézmény alkotó művészeinek a vezetésével végzik. A tábor részvevőinek az alkotásaiból a mezőtúri közgyűjtemény alapjait rakják le. BÁRÁNY TAMÁS a fésűk mim XVII. — Nézd ... Több megoldás is lehetséges, ugyebár... Nem? Végeredményben ez is járható út, az is járható út... No igen, ez nyilvánvaló ... Bár, amit Bagyula mond, ez a konténerezés... ez még kissé korai lenne, nem? — Szeme merőn Tibor arcán. — Hiszen honnan vennénk rá a pénzt, igaz? Vagy nem? — Tekintete még mindig a másik vonásait fürkészi mohón. — Viszont az elektromos targonca ... Vagy nem?... — Mikor jártál odalent a raktárban, Géza bátyám? — kérdi hirtelen Tibor, mert megesik rajta a szíve. — A raktárban? — mered rá Fülöp. — Mit keresnék én a raktárban? — Persze — bólint Tibor. — Nos, én körülnéztem ott nemrégiben. Bejártam az egész alagsort. — És? — hajol előbbre izgatottan Fülöp. — Emlékszel még arra az időre, amikor ott működött az egyik műhely? — Hogyne! — bólint gyorsan Fülöp, és most már le nem venné szemét ifjú helyetteséről. — Akkoriban áL lították le, amikor zöldfülű kis mérnökként beléptem a vállalathoz. Tibor biccent. — És azt is tudod, hogy a transzmisszió motórja ott maradt? — Nem én! — néz rá hök- kenten Fülöp, majd közelebb hajol. — No és? Szerinted mi következik ebből? Tibor udvariasan mosolyog. — Ha holnap körülnéznél a raktárban, biztosra veszem, hogy magad is ugyanarra a következtetésre jutnál, mint én... — Ez nyilvánvaló! — izeg a széken Fülöp. — No és? Te mire jutottál? — Amire te, Géza bátyám! — Vagyis?! — Vagyis fent vágni kell a falba egy nyílást, és lentről alsó meghajtással... — Egy szállítószalagot! — ragyog fel Fülöp arca. Tibor lehajol hozzá, a vállára ver. — No, ugye, kitaláltad? — Fenomenális! — lelkesedik Fülöp. — Nagyszerű megoldás, mert a legolcsóbb és a legegyszerűbb! Húsz fillért sem kell kikunyerálni érte Ernőtől! Egyszerűen zseniális az ötlet! — Hirtelen feláll, zakóját begombolja, meghajol. — Tisztelt értekezlet! Az elvárásoknak megfelelően transzformálni kell a belső anyagmozgatás időszerűtlenné vált modelljét, miért is javaslom a struktúra teljes innovációját egy kvázi-manipulációval, amely azonban esszenciálisán ráépül a vicinális adottságokra, s ily módon természetesen optimálisan preferálja az önköltség-indexet, arról már nem is szólván, mennyire kedvezően befolyásolja a további vállalati munka hatékonysági mutatóit, amelyek, mint igen jól tudjuk, súlyponti kérdését képzik kollektívánk eredményességének ! — Diadalittasan néz Tiborra. — Nos? — Remek! — tapsol halkan amaz. — Nagy sikered lesz az előterjesztéssel! F^ilöp játékosan magához öleli a vállát. — Sikerünk lesz, Tibikém! Hiszen nélküled igazán nem jutott volna eszembe ez a ragyogó megoldás! — Mély lélegzetet vesz, és teli tüdőből harsogja, mintegy idézőjelben, s elragadtatott hangon: — A Fülöp—Kovács-féle szisztéma! — Bravó! — tapsol újból diszkréten Tibor. A másik a pohara után nyúl, s közben rámosolyog az ötletdús helyettesre. — Elnézésedet, de ilyenkor hűsítő italokat kell innom, hogy a lángelmém hevét elviselhessem! Istenisten! A szisztémánk sikerére! Koccintanak; Tibor aztán halkan így szól: — Géza bátyám, kérdezhetnék valamit? — Parancsolj. — Mondd, miért beszélsz a nyilvánosság előtt mindig ezen a kitekert nyelven, amit az imént is használtál? Meg tudod te ugyanezt három rövid, értelmes magyar mondatban is fogalmazni... Fülöp a fejéhez kap. — Csak azt ne, Tibikém! Azt az egyet ne! Mert azt a három mondatot mindenki megérti, és nyomban úgy érzi, hogy ő is ért a dologhoz... Nem, nem! Ez az egy, amit nem szabad! Mert nézd, száz ember közül kettő így kétségkívül rothadt, régi értelmiséginek tart, kettő undorító, sznob külföldmajmoló- nak — de kilencvenhat téged tart a föld legokosabb emberének! — Fölemeli ujját. — A világ csak azt tiszteli, fiam, amit nem ért: ezt sose feledd el! — Van benne valami — nevet teli szájjal Tibor. Kata lép be a kávéval, s ahogy tölt Fülöp csészéjébe, megkérdi: — Mondja, Géza, mi hír a stockholmi útról? — Azt hiszem, csak a legjobbakat mondhatom. A Fülöp—Kovács-szisztéma bevezetése után egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy a minisztérium ne járuljon hozzá... Kata meglepve pillant rá. — Minek a bevezetése után? Fülöp órájára pillant, aztán türelmetlenül legyint. — Majd Tibi elmeséli! Ami a lényeg: mikor szeretnél utazni, Tiborkám? Amaz fölvonja vállát. — Mindegy. Nekem bármikor jó. A vendég Katára sandít. — És magának, Katikám? — Nekem? — néz rá a háziasszony. — Nekem a2itán végképpen mindegy! Fülöp közelebb hajol. (Folytatjuk)
