Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-07 / 184. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 7., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM' *• ikok között nbkoszorú. iber ed bezártad m leltéi ború. i a tél: ö nem fél. ö az, vet izina vár képei rodukciói) Lesznai Anna költői világa Ritka szerencsés körülmények közt induló művész volt. Gazdag földbirtokos családban látta meg a napvilágot a régi Magyarország egyik festői szép vidékén, Zemplén vármegyében. A századfordulón 15 esztendős. Unokabátyja, Hatvány Lajos viszi el első verseit a Nyugathoz, ahol egyszeriben bekapcsolódik a legszínvonalasabb és legkorszerűbb magyar irodalom áramába, Ady bűvkörébe. Gyerekkori pajtása, később, 1913-tól 1919-ig férje, Jászi Oszkár révén bekerül a leghaladóbb társadalmi törekvések harcosainak, a magyar szociológusoknak a társaságába. S mivel a Nyugat és a Huszadik Század körül szerveződött az új képzőművészet is, Lesznai Anna egyszersmind a Nyolcak körében is otthonos lett. Balázs Bélával egy közös mesevilág megteremtésére kötött szövetsége pedig magával hozta aktív részvételét abban az elméleti vitakörben és baráti társaságban, melyet Vasárnapi Kör néven tart számon a kultúrtörténet. A századelő legjelentősebb szellemi mozgalmainak, a különböző utakon is egy célra, a modern Magyarország megvalósítására törekvő magyar progressziónak páratlanul produktív, teremtő légkörében, a lehető legkedvezőbben indult Lesznai Anna művészi pályája. Lírikusként kezdte. Első verseinek borongós hangulata még valamelyest a századvég romantikus vágylirá- jára emlékeztet, de a költői szituáció már gyökeresen más: inkább egy újfajta életérzés formakeresése, egy különös magányérzet feloldási kísérlete, a természeti és mesemítosz ősi azonosságának megsejtése. Mert ez a líra tele van mesemotívumokkal, sőt egész szerves mesevilág kerekedik ki belőle, és meseszerű egész idő- és térdimenziója is. Ezért ha Lesznai Anna nem mindennapi költői világképét meg akarjuk ismerni, talán legcélszerűbb a mese felől megközelíteni. A mesének mint irodalmi műfajnak az alapja, a mesei látás, a mesehit, az emberiség legősibb tudatformáinak egyike. Innen van, hogy a térben egymástól legtávolabb élő népek és az időb'en legtávolabbra nyúló korok meséiben is sok az azonos mesemag és mesemotívum. Minden igazi mese összefügg a másikkal oly módon, hogy mindegyik azonos valóságsíkon játszódik, mely gyökeresen különbözik a tapasztalati valóságtól. Ezt a mesevalóságot kell átélnünk ahhoz, hogy eljussunk a mesék forrásához. „ősrégi, egy közös lélekben és lényegben hívő világból származik a mese” — írta Lesznai Anna. És itt a közös lélekre és lényegre legalább akkora hangsúly esik, mint a régiségre. Ezért hitte szilárdan, hogy a mese az emberiség köztulajdona, és „o meséket nem kell költeni, hanem az ember kinyújtja a kezét, és kifogja őket a levegőből." Ugyanígy látja Balázs Béla és Lukács György is — bőségesen megtárgyalhatták a témát a vasárnapi összejöveteleken. Lukács szerint „a mese megtalálásnak és nem kitalálásnak eredménye,” de csak bizonyos korokban válik reprezentatív műfajjá. „A tényleges mesemegtalálások korszakai csak a valóság fellazulásának korszakai lehetnek.” Részlet VEZÉR ERZSÉBET tanulmányából. Lesznai Anna Kezdetben volt a kert (Regényrészlet) I egelébb volt a kert. ™ Nagy volt, sohasem tehetett végire érnii. Legfel- jebb, ha a piros pavilonig jutott fel Lizó a dadával, oda, hol leteszik az uzsonnakosarat az asztalra. A fák nagyon magasak voltak. Minden fűnek, virágnak — a gyümölcsről nem is szólva — más-más íze volt. A kavicsot jó nyalni, de ki köpni azután; a csirke viszont lenyeli. Ilka néni szerint ez tisztítja a csirke gyomrát Lizó is nyelt kavicsot, dé nem tisztult tőle a gyomra, nem történt semmi. Egyáltalán nem Lizóval estek csudák, hanem a kerttel. A zsálya olyan pici volt, rá kellett hajolni, hogy kibújt-e már: aztán mindjárt olyan magiais lett, mint Lizó, alá Jöhetett mászni. Piros a zsálya, piros a rózsa, piros az eper. Az oroszlánfű sárga, de belle tehet nézni, a napba nem tehet, csak este, miikor piros. Mkor sárga, nem tehet. „Megvakul a rossz gyerek, ha a napba néz". Lizó nagyon félt, mert belenézett a napba. Este, mikor kioltották a lámpát, megijedt: hátha most haragszik meg a fekete mumus vagy a jó Isten __vagy a jó mumus és a fekete... De a mama kinyitotta a világos ajtót, és látni lehetett, hogy Lizó nem vakult meg, csak a lámpa aludt ki. És hirtelen reggel volt. Ezt az ablak virító függönye mutatta, amely bekandikált a kis ágy letakart rácsa felett, és akkor máris kinn volt a reggeli az ablak alatt a kertben. Ott ült a dada ölbe tett kézzel, amikor Lizó lenézett rá. Ott minden más volt. A gyerekek mezétláb járnak: parasztgyerekek, nem úri gyerekek. Nem is ebédelnek, amikor Lizó ebédel. Talán nem is igaziak, csak úgy odajönnek a fal alá bámészkodni. A kertben sok volt a bogár! A cserebogár csúnya, mert megeszi a kertet; ha összeseprik és rálépnek, ropog. A rózsabogár szép, minden szín rajta van a hátán. De ha a hátára fektetik, csúnya, olyan mint a cserebogár. Lizó szép — Ró- zi néni is mondja —, szép a bőre, mert rózsaszínű, ezért nem engedik a napra. Ha kimenne a napra, olyan tenne, mint a pulykatojás. A nap sárga és hatalmas, de Lizó bőre rózsaszínű és szép. Mikor mosdatták, mindig megnézte, mit csinálnak a kis piros bogyók, amik a mellén nőnek. Ujját végighúzta rajtuk ... furcsát érzett, szomjas lett. Szeretné megkóstolni őket, de nein ér addig a szájával. Csak a karját szopta, este elalvás előtt. Ősz volt, a nádszékeket kihordják a kertbe, mert a kőpad hideg. Lizó lekuporodott, és benyomta ujjacs- káját a nádfonal likacsaiba. Attól gyönyörű apró rózsaszín kupacok bújtak ki a Likalkibóli előbb rózsaszínűek, aztán elhalványulnak. — Nézd csak, dada. Dada, da- dus ... ! De dadus nem felelt, eltűnt. Lizó hiába kereste, hiába kiáltott. Lizó most ordítani fog dühében, mint apa, ha megharagszik; de egyszerre csak elállt a szava. Feje felett az öreg juharfa megváltozott. Nem szép zöld ... de sárga lett ragyogó sárga, mint a nap. Sár- iga, idegen, hatalmas. Szél fújt, a levelek leestek a földre, a föld is sárga lett Lizó körül. Félelmes és borzasztó, hogy a fa megváltozott. Hiába mesélte aztán a dada, hogy a fák tavaly is megsárgultak ősszel. Maradjon minden úgy, ahogyan van ... Különben Lizó fél. Félni nem jó. A dada nem elég, ha S fák megváltoznak! A mama adjon sok csókot, és ne menjen ki a szobából. Kezdetben a kert volt, a gyönyörű ízek és színek — és a félelem. nek elégtételt kellett kijárnia.;.. S minden zaj, affektá- ció, nagyképűség nélkül cselekedte, mialatt a kastélyban a hozzátartozóinak és vendégeinek leggondosabb háziasszonya volt. Hányszor figyeltem meg a parkban, amint szinte lélegzetét elfojitivai, úgy szemlélte virágait, fáit, bokrait, mint a katonatiszt, aki minden egyes 'bakájára szegzett szemmel lépi le a századát. Mert a hatvani park, az örök gondja és az életének mesterműve volt. Mire esetleg azt mondhatná valaki, hogy Hatvány Irén, voltaképpen a bukása élőbt álló nagyburzsoázia végső kifinomulásának, emberileg bizonyára megható és szeretetne méltó, de szociális szempontból érdektelen példánya vöt. Mert ugyan mi értéke tehet a szűk körre szorult, egyéni jótékonykodásnak, amelynek csupán egyetlen város szegényeinek és betegeinek dolgát vállalja: Sőt mi több, mit ér az aiz igazságérzet, mély az emberiség minden tagján esett milüliárdnyi injuirtát, egy pár száz, kiválasztott egyénen igyekszik jóvátenni? S akkor is a társadalmi okok megszüntetése helyett, a tünetek kezelésében merül kit Vajon mi egyéb az effajta buzgóság, mint a gondatlan, fényűzésben élő lények bűntudatának, lehetőleg könnyű levezetése. Mégpedig a nincstelenek megrontásával, mert elfeledted velünk, hogy az emberi jussukat iné ajándékba kérjék és jótéteményként fogadják, hanem maguk verekedjék kd. Ezekre az ellenvetésekre rácáfol s ezekre a kérdésekre megfelel az efféle általánosításokat megdöntő valóság. Ment ahogy bizonyos írók, a társadalmi szemléletük semlegessége ellenére, az emberábrázoflósuk .teljességében a kifejezésmódjuk tökéletességében, szociális lenditőke- rékké, úgy van az bizonyos emberbarátokkal is, akiknek jóságá oly teljes és tökéletes, hogy akarva -nem -akarva a szociális fejlődés eszközévé válnak. H ugóm, ha tudatosan nem is, de tudat alatt, mindenesetre tisztában volt a filantrópiájának itársadal. mi kapcsolatával. Mert ez a szeretetre és megbocsátásra termett lény; ha gyűlölni nem is, de megvetni tudott. Ezért vetette meg, még talán nálam is jobban a tőkésosztálynak, a nemzetbitorló osztályba kapaszkodó tagjait. Ez a megvetés adott ennek a gyönge és gyöngéd asszonynak erőt, hogy elzárja kastélyát a konszolidált vagy re- formnemzedékes ellenforradalomnak egyaránt antidemokratikus előkelőségei edőL így például, amikor a magyar fasizmus nagyasszonyainak egyike, egy rokonunk kíséretében, beköszönt Hatvanba, Irén húgom megüzente, hogy az illető dáma kielégítheti kíváncsiságát, bejárhatja a kastélyt, bőséges uzsonnáról is történt gondoskodás, csak épp ő, a ház ti* asszonya^ nem vesz részt a kalauzolásban, és nem lesz jeden1 az uzsonnánál. Vagy máskor, amikor Gömbös szégyemóveimek folyamán arról kapott értesítést, hogy, magyar és német úrlova- sok futnak be Hatvan városába, s őt félhivatalosan felszólították, hogy adjon nekik a kastélyban szállást, húgom, a kockázatot vállalva, mint mindig formásán és udvariasan: de határozott visszautasítás hangján jelentett ki valami olyast, aminek félre nem érthető értelme: kívülről tágasabb. Irén azonban nem volna az, aki volt, ha a legfőbb próbát oly emberül nem állja, hogy miint az egyik Auschwitziét túlélő nabtársnőjétöl hallottam, nyugodtan beszélt a reá elkerülhetetlenül váró háláiról. S mégis, még a borzalomban is, törhetetlen kedvességgel bátorította a szerencsétlen asszonyokat, akik min. den tilalom ellenére, azért keresték fel, hogy a lelket tartsa bennük, mindvégig biztató jóságos szavával. LJ atvany Inén tevékenységének e nagyszerű emberi *■ és példásan szociális vonatkozásait érezte meg Hatvan város közvéleménye, midőn ennek a legszerényebb asszonynak a nevéről egy utcát nevezett el. Meghajtok a demokrácia nagylelkűsége előtt, amely külön választotta ezt a kivételes asszonyt, altitól az osztálytól, amelyből származott, hogy megadhassa emlékének a legnagyobb megbecsülést. Fogadják Hatvan városának lakói mélyből jött szívbéli, igaz hálámat és köszönetemet.
