Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-07 / 184. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 7., szombat Hatvány Irén sorsáról Kor - emberi lehetőség - végzet A Magyar Radikális Párt Haladás című hetilapjának 1948. június 17-i számában érdekes kishírre bukkanhat a figyelmes olvasó. „A Szovjet—Magyar Művelődési Társaság hatvani csoportja 18-án, pénteken előadást tart, amelynek keretében Hatvány Lajos igen érdekes visszaemlékezéseket mond el Auschwitzben elpusztult húgáról, Hatvány Irénről. Különösen érdekes, hogy a jótékonyságáról híres, kitűnő asszony iránt, aki egész életét városa jólétének szentelte, mily tüntetőén nyilvánul meg a demokrácia kegyelete, hogy Hatvan egyik utcáját róla nevezték el.. Hatvány Lajos beszédét lehozta a lap előadásának másik, vallomásos részletével, az Egy volt nagybirtokos vallomásaival, melyet Hatvány a Magyar Rádióban is felolvasott. Az Irén húgom címen megjelent részlet nem került bele egyetlen Hatvany-válo- gatásba sem, s hogy most újraközlésére vállalkoznak, az nyilvánvalóan nemcsak a „helyi” vagy a „helytörténe-. ti” vonatkozásoknak, hanem egy kivételes ember igazta- lanul elfeledett emlékének, és egy kivételes író és irodalomszervező méltánytalanul „kallódásra” ítélt Írásának szól. Mielőtt ismét útjára bocsátjuk Hatvány Lajos vallomásos írását, álljunk meg egy pillanatra, és villantsuk fel dr. Hirsch Albertné, Hatvány Irén portréját. Ki lehetett ez a különös kasíélylakó, egy a magyar kapitalista fejlődésben kiemelkedő szerepet játszó polgárcsalád „dekadens” sarja? Akinek életében ismerősei közül Bródy Sándor észrevette a különös emberi sorsot, a bonyolult jellemet, s egy másik „ismerős” — merjük azt mondani, csodáló? —, a Hatvanban többször megfordult Thomas Mann meg is írta Doktor Faustusában Madame de Tolnaként. (Oly talányosán, hogy a filológia hazai és nemzetközi okosai és tudálé- kosai máig is keresik hozzá a „kulcsokat”.) Ki volt ez a nagypolgári asszony, aki tudatosan távol élt a „Bethlen konszolidációjában egymásra talált Horthy keresztényei és zsidai” (Hatvány Lajost idézzük) társadalmi élettől, s inkább József Attilával, Czóbel Bélával, Lesznai Annával, Hatvány Lajossal vette körül magát? Ma már irodalom- történeti közhely, hogy Hat-, vany Irén támogatta — a bécsi emigrációban élő Lajos bátyja javaslatára — József Attila párizsi útját és tanulmányait. Nem lehet megrendülés nélkül olvasni azokat a sorokat, melyeket Hatvány Irén József Attilának, a levél írásakor még lesajnált „irodalmi Kakuk Marcinak” küldött: „... En a nyárra ígérek magának jó kosztot, szép kvártélyt, nagy kertet, békés csendet, írónak biztosított elismerést, az embernek jóindulatot...” És a legendás jótékonyság? Nem puszta legenda csupán? Hallgassuk meg egy kor- és koronatanú, egy volt alkalmazott vallomását, amely megtalálható Kovács Ákos kitűnő, méltatlanul a „helyi kiadványok” sorsára ítélt kismonográfiájában (Bécs után — Párizs előtt. József Attila Hatvanban.): „... (Hatvány Irén) Nemcsak mirajtunk vett észre mindent, hanem a kintieken is. Sok levél jött és mi mentünk ... Csomagokat is vittünk, de nemcsak egy helyre, hanem több helyre is. És például Mikulásra az összes Vas Gereben utcai rész(be), amiben én is lakom, meg a Petőfi utcába stráfkocsival hordtuk a csomagokat... Legalább hatvan ilyen elidősödött embernek (is). Például 25 kiló fa, 50 kiló szén. 1 kiló szalonna, 5 kiló liszt, gyufa, petróleum.. Nincs értelme annak, hogy leltárszerűen továbbsoroljuk: Hatvány Irén jótékonyságának részleteit, ezek az emberről keveset mondanak el, annyit mindenesetre, hogy kiváltságos társadalmi helyzetével élt és nem visszaélt. Ám adataink nem bizonyítják, nem őrzik a jó szó. az emberi gesztusok, a szépen adás humánus értékeit. Ezek megragadásában segít a most közölt írás, melyben^ Hatvány Lajos nem elsősorban a testvér elfogódott szeretettével, de az író társadalmi tisztánlátásával és finom be- 1 ©érzésével örökítette meg az adatokból hiányzó „emberi tényezőt”. A sok jótékonyság csupán egy rossz társadalmi közérzet terméke volt? Lehet, hogy csak az volt. De hol voltak e korban hasonlóan „rossz lelkiismeretű emberek”? A kiváltságo6abbak vagy kevésbé kiváltságosak között? Hatvány Irén adott, mert adhatott, s mert — véleményünk szerint — lelkiismerete, szociális érzéke követelte, hogy adjon. Ha kellett gyufát, petróleumot, ha kellett jó szót, elismerést.. A forradalmak bukása után teljes visszavonultság- ban élt, s bár nem osztotta bátyja „közügyi nyugtalanságát”, ennek ellenére kiállt mellette emigrációi és 1928- as meghurcoltatása idején. Boldogtalan családi élete, az egyre idegenebb és iszonyúbb külvilág elől kertjébe menekült, mely talán ugyanazt jelentette neki, mint unoka- testvérének és jó barátjának, Lesznai Annának a körtvé- lyesi „jardin paradis”, melyről oly csodálatosan vall A kezdetben volt a kert... Szmrecsányi Ödön grafikus- és iparművész, a Hat- va'ny-kastély „lengyele”, a család jó barátja, nem sokkal a harmadik zsidótörvény után írt levelében siratja el a kertet, biztosítja emberi szolidaritásáról Hatvány Irént. ,^Milyen szépnek is találok itt most mindent. Jónak, praktikusnak, tökéletesnek, rendben tartottnak... Mit is tettünk mi állandóan? Azt, amit századok előtt emberek alkottak, iparkodtunk megtartani teljes szépségében, kifinomítva, tökéletesítve, hogy az utánunk következőknek kedvet csináljunk folytatni a munkát, amelyet végezni csak teljes szívvel lehet... És mit fog érezni ez a sok ember, aki itt még semmit sem tud, aki családot, életet alapítva biztos megélhetést, bizalmat talált mindenkor, megértést és akkor, midőn szükségben voltak, biztos támaszt Magában. Hogy a rosszak, az önzők, a keményszívűek meg lesznek büntetve az igaz és helyes dolog, de hogy Maga, ki soha saját személyére nem használta ki a nagy módot, aki csak két kézzel szórta a pénzt azoknak, kik rászorultak. kiknek minden baja fájt, ki megérdemelné, hogy külön nagy tiszteletben részesüljön: ilyen sorsot adatott, az ellen teljes becsületes úri mivoltommal tiltakozom Isten és ember előtt." Amikor Hatvány Irénnek segíteni kellett volna, hol volt az a sok ember, akinek ő segített? Aki benne „bizalmat, megértést és biztos támaszt” talált? Nemigen akadtak ilyen emberek, a kor mérgező levegője megbénította a segítőkész kezeket. Aki segített volna, az sem tudott.: Hatvány Irén elutasított minden mentőakciót. Osztozni akart a „Vogelfrei”- jé vált, kitaszított és mindenki prédájává vált százezrek sorsában. Férje, dr. Hirsch Albert, a Hatvány-cég főnöke, egy kétségbeesett mentőakcióval akart kijutni az országból, több nagyiparos és pénzember társaságában. Egy, a Ges - tapóval összejátszó szélhámos banda áldozatai lettek, Hatvány Irén is, aki ugyan elhárított minden mentést, de férjéhez szolidaritásból csatlakozott. Auschwitzban fejezte be életét. A fiatal magyar demokrácia megbecsülte az osztályától annyira különböző Hatvány Irén emlékét, és 1948- ban Hatvan városában utcát nevezett el róla. A személyi kultusz utcanevekre is kiterjedő, differenciálni egyáltalán nem képes voluntar- tizmusa megszüntette Hatvány Irén utcáját. Talán nem vagyunk szerénytelenek, amikor azzal a kéréssel fordulunk Hatvan Város Tanácsához, hogy nevezzen el ismét utcát Hatvány Irénről. Nemcsak egy kitűnő, a városért nehéz időkben sokat tett, osztályát messze meghaladó embert, de bátyját, Hatvány Lajost, barátait, József Attilát, Thomas Mannt, Lesznai Annát... é6 egy kissé talán önmagát is megtisztelné ezzel. Rozsics István 3 árguló dón Az ősz szóm Meluzina fá Kihull az er Szólítja az e S a lombot t Meluzina, té Berked és v Tépett a szá Hiába ölelte Elnyeli árn.’ „Az Űré az Az Űré a ti Az Űré a n Mert az Űr : Lesznai Ani (Perl K i-ki magában hordja a gyászát! Én éppenséggel manapság nem tudok nagyobb ildom- talamságot, mintha valaki a személyes gyászával tolakszik a nyilvánosság elé. Ezt tudva, mégis mind mai napig nyugtalanított a gondolat, hogy az én fájdalmam éppolyan megkülönböztetett, mint az a testvérem volt akiért rám szakadt. Mire Ha/tvan városának kegyelete megadja nekem a lehetőséget, hogy a gyász köteles némasága alól feloldva s a mások fájdalmának sérelme nélküli, áriról beszéljek, ami az én gyászomat és fájdalmamat, sok-sok millió embertársaimtól megkülönbözteti. Mégis, amikor hozzálátok, hogy húgomról beszéljek, némi skrupulusok fognak el. Először miatta, akii irtózott a nyilvános szerepléstől, — másodszor magam miatt, akinek minden érzését él kell fojtania, hogy ennek a tragikus feladatnak megfeleljen. Mégis megkísérlem a lehetetlent s mintha nem is volnék halott húgomnak, egy hosszú élet rövid maradéka, megtört bátyja, magamból kikapcsolódva állok az ő eszmévé finomult alakja elé. Bródy Sándor azt mondta Irénről: író legyen, aki egy ilyen karaktert képes leírni! Csak talán Balzac, az is csak egyszer, amikor a Grandet Eugéniát megírta'. Amit író nem írt meg, a húgom megírta. Nem mintha írói becsvágya lett volna, hanem azért, mert még fiatalasszony korában gyötrő idegbaj fogta el. Annyira szédült, hogy néha napokig nem bírta a világosságot s egy homályos szobába kellett zárkóznia. Ilyenkor a betegágya mellett egy füzetke feküdt, melybe időnként be- le-belefirkantott valamit. — Mit írsz, lrénkém? — kérdeztem egyszer. — Képzeld! Verseket...! De csak akkor — tette hozzá mentegetődzve — ha rám jön a szédülés. Mert ha jól vagyok, eszembe sem jut az ilyesmi. Mire valami olyat találtam mondani, hogy csak írjon, minél többet, mert akiinek idegeit a maga előtt is rejtett belső élete annyira megviselte, mint az övéit, azt csak a gátlásai mögött feltorlódott érzelmeknek mennél szabadabb kitörése gyógyíthatja ki. Ilyenformán addig-ad- dig unszoltam — biztattam, mígnem végül rászánta magát, hogy megmutassa nekem a titkos füzetet. Pársoros vernek voltak, egy fájdalmas életnek apróra tördelt vallomásai, amelyek közül ma már csak erre az egyre emlékszem. „Amíg éltem, — Féltem. — Amíg vártam, — Fájtam. — Tavaszos életem, be egyedül — Jártam." Hat megkapó sorban, egy egész asszony i - élet. Aki ilyet ír, az legalábbis az egzaltáoió pillanataiban, költő. Irén azonban, mintha még ezt a szűkszavú önfcitárást is sokallotta volna, a gyógyulása után, megsemmisítette füzetét. Nem félt s nem várt többé a maga számára semmit, ezért lett és lehetett: másoké. Ifi sorolhatná fel azokat az eseteket, melyeket a végzet a halandók elleni kegyetlen leleményében kieszelt? Irén ott volt mindenütt, ahol valaki segítségére szorult. A betegnél, akit Hatvanból a pesti kórházba küldött, esetleg a pesti híres orvoshoz konzultációra személyesen bekísért. A szegény szülők gyermekeinél akiket iskoláztatni vagy feirufaáztaitni keälett: az iparosnál, akit némi, soha vissza nem követelt kölcsönnel vagy szükséges szerszámokkal, sőt még a szakmájába vágó könyvekkel is elátott: a munkainéliküliinél, akiinek munkát, a mellőzöttnél, akiinek előmenetelt, a megbántottnál, aki-
