Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-07 / 184. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 7., szombat Talán még emlékeznek rá, Gyűrűfű esete szíven ütötte az országot. Kihalt egy falu. Üres porták maradtak csupán. A nép elköltözött. Sajnos, Gyűrűfű nem volt egyedi eset. Ha ilyen látványos elnéptelenedés nem ismétlődött ugyan, a gond gond maradt. Fogytak az aprófalvak lakói. A probléma súlyát, mélységét jelzi, hogy nemcsak a napilapok érdekességeként vált ismertté a téma, a kis települések gondjai tekintélyes folyóiratok oldalain követeltek maguknak nyilvánosságot. Majd az idén az Észak-Magyaror- szágon élő költő, a miskolci Serfőző Simon legújabb verseskötetének egyik központi kérdése is ez volt. Látomásosan, megrendí- tően szép sorokban sűrűsödik össze a költő tolla alatt a közös, vészterhes gond. így ír: Félreesőn, szélein e hazának / vidékek zugaiban I legaljában halódnak ] csőn. desülnek el öregeikkel / a megüresedő / jövőből kitagadott falvak / Elköltöztették holnapjait / mint az iskolát. / Harangszó is a szomszédból jön / mint az orvos néha. / Szedelőzködik innen a nép / a városi dobozolt életbe, s másfelé. Egy dorgálás története Alig tízegynéhány esztendeje történt — kezdő újságíró lévén —, hogy lelkendezve tértem vissza vidéki körutamról a szerkesztőségbe és elújságoltam, arról fogok írni, hogy a megye több kis falujában parányi varrodát, cipőüzemet, tekercselőműhelyt, melléküzemágként ipari létesítményt avattak. Milyen nagyszerű dolog, nem kell utazni, helyben van a munka. Lelkesedésem hamar elült, amikor tapasztaltabb kollégák felvilágosítottak, hogy szemléletemmel némi baj van. Az országnak ugyanis nem arra van szüksége, hogy „kis kócerá- jokban bütyköljenek,” hanem arra, hogy modern nagyüzemekben, modern nagyipari módszerekkel állítsák elő a jobbnál jobb, gazdaságosabbnál gazdaságosabb termékeket. Kellett, vagy nem kellett Jelenleg már azon folyik a vita, vajon szükséges volt-e városainkat a jelenlegi méretekre meghizlalni ? Van olyan publicista, aki úgy véli, hogy az új lakótelepek megépítése, kommunális rendszerének létrehozása, szolgáltatásának és infrastrukturális hálózatának megteremtése többe kerül, mintha a faluról beköltözni kívánók mindegyikének ingyen adnának egy autót, hogy járjon be vele a városba dolgozni. Ez az elképzelés is azok közé a faluábrándok közé tartozik, amelyek megvalósíthatatlanok. De hol is kezdődtek faluábrándjaink? Talán ott, amikor a vas és acél országa kívántunk lenni, a kohóktól füstölgő városok országa? Talán akkor, amikor kétféle parasztot igyekezett festeni a hivatalos propaganda; az egyik a zsi- ros, mohó, harácsoló, gyűlöletes kulák, a másik pedig a becsületesen nyomorgó, üres padlású, koplaló, de az igazi magyar paraszt „típusa”? Milyen jövőkép rajzolódhatott ki a magyar falu sorsáról ilyen körülmények között? Minden bizonnyal ekkor vert. gyökeret a kisközségekkel kapcsolatos reménytelenség az emberi szívekben. A nagy társadalmi mozgások, az átrétegződések megcsappantották a falvak lakosságát. Az ötvenes években mintegy másfél millióan kerültek át a mezőgazdaságból az iparba, s ha mindannyian nem is költöztek el, a falu számukra is ideiglenes lakhellyé vált. Ma sokan felteszik a kérdést, szükség volt egyáltalán erre? S bár korántsem érzi e sorok írója elhivatottnak magát az ítélet kimondására, mégis úgy véli, igen, szükség volt. Szükség volt arra, hogy megfelelő nagyságrendben kialakuljon az ország városszerkezete. Arról ugyanis mindenki szemérmesen megfeledkezik, hogy a felszabadulás után kellett az országban olyan szellemi, ipari, szolgáltatási központokat kialakítani, mint amilyeneket valamikor Kassa, Pozsony, Nagyvárad jelentettek. Még napjainkban is tart Budapest „deheroizá- lása,” ellensúlyozása, a vidéki erőközpontok létrehozása. Ez — véleményem szerint — mindenképpen indokolt. E történelmi folyamat mellett azonban a kelleténél kevesebb figyelmet kaptak az aprófalvak. Egy józsefattilai gondolattal szólva „az ország törékeny fájáról lehulltak” ezek az éltető levelek. Üzletet, utat, közlekedést Ma már egyre-másra születnek a jó intézkedések a parányi települések érdekében. Nem szívjóságból, hanem mert nélkülözhetetlenek. Mert nincs szükség a meglévő városok tovább- duzzasztására. Nemcsak drágák az új lakótelepek, de gyökértelenek is. Ott kell élesztgetni a tüzet, ahol megvan a parázs melege. A kisközségek szellemi talaja a legjobb közeg erre. Ezzel csupán azt kívánom jelezni, hogy nem csupán, mint gazdasági egység fontos a falu. És nem csupán kifejezetten mezőgazdasági árutermelő jellegét lehet és kell erősíteni. A falut úgy kell a jövőben tekinteni, mint a teljes értékű emberi élet kiteljesítésének és megvalósításának lehetőségét. A falun épülő és már megépült otthonok kényelme, komfortfokozata csupán az első lépés. Rendesen ellátott üzletek kellenek, jó közlekedés —, hogy ne kelljen egy napot rászánni a járási székhelyre való beutazásra, a buszon tolongani, tülekedni — friss és jó filmeket lehessen nézni, és ne kripta- szagú művelődési otthonokba járni, telefonálni tudjon valaki Visznekről is este tízkor egri, vagy budapesti rokonának, a táviratot ne másnap, vagy harmadnap kapja meg, és még egy nagyon fontos dolog; lehessen tisztességesen megöregedni. Panasz Helyett Heves megyében nincs elnéptelenedő falu, kihaló község. De sok olyan hely van, ahonnan lassacskán elszivárog a nép. Nagyon sok az úgynevezett társközség. Megyénkben 31 település tartozik a szomszéd falu köz- igazgatásához. Többnyire apróságok bosszantják a társközségek lakosait, illetve apróságnak tűnő dolgok. Mert, ha elköltözik az iskolával a tanár, ha nincs az utcákon rendes világítótest, ha nem bővül az óvoda, ha nem készítenek portalanított utat, ha nem épül jó presz- szó, ahová szívesen járnak a fiatalok, akkor sok olyan ház lesz, mint Istenmezején, ahol a két szülő marad egyedül a három-, négy- és ötszobás palotákban. Heves megye lakosságának egyharmada él a három városban, Hatvanban, Gyöngyösön és Egerben. Mégis ez a három város kapja a fejlesztési költségeknek aránytalanul magas százalékát. Több gondot kellene fordítani nekünk is „kicsinyeinkre.” Nehogy úgy járjunk, mint a már idézett Serfőző-versben, ahol „A felhőkkel fellobogózott tájról, ahol az élet makacsul maradna, elszáll az életkedv, mint a madár." Szigethy András OLAJ HELYETT Mert drága az energia.•• A kis pénz is pénz, és ahogyan a bölcs mondás is tartja: a sok kicsi sokra megy. Ha meg ráadásul energiából — elsősorban olajról — van szó, akkor különösen nem mindegy, hogy értelmesen gazdálkodunk-e vele, vagy pazaroljuk. Mert mai világunkban — ki-ki pénztárcáján is érezheti —, bizony egyre drágább az energia. Az államnak, a társadalomnak éppen úgy, mint a lakosságnak. Megyénk népi ellenőrei egyebek mellett ezért is vizsgálják rendszeresen és megkülönböztetett figyelemmel, hogy hol és hogyan „bánnak” az energiával. Legutóbb 54 vólilalaitnál, — Mátravidéki Fémművek, Mátnaalji Szénbányák Vállalat sitb. — huszonhárom ikiisipaini és tizenkét fogyasztási szövetkezetben, negyvenöt mezőgazdasági üzemben — Füzesabonyi Aililami Gazdaság, tiszanánai Petőfi Termelőszövetkezet, Gyöngyös—domoszlói Állami Gazdaság, zagyvaszántói Zagyvavölgye Termetőszövetike- zet sitb. — valamint a tanácsi intézményekben — az égni, a gyöngyösi városi tanács, a járási hivatalokhoz tartozó nagyközségek *— mérték fel', hogy milyen ütemben halad az ola j kályhák kicserélése villany-, gáz-, illetve széntüzelésű berendezésekre. „Robbant az olajár.. Ne szégyelljük bevallani: hogy éveken át az országban és megyénkben ás százával dobálták ki a széntüzelésű kályhákat, konyhai tűzhelyeket, kazánokat, abban annak is része van, hogy az olcsó „olajkorszak” idején időt s energiát nem sajnálva igyekeztünk egymást rábeszélni az olajtüzelésre. Ráadásul nemcsak a lakosság, hanem az üzemek, a vállalatok, a szövetkezetek is „vették a lapot”, és sorra „olajosították" fűtőberendezéseiket. Aztán „robbant az olajár” — okait, reméljük, senkinek sem kell magyarázni — és egyszeriben fölöttébb drágább lett az olcsó. Később az újabbnál újabb olajárak gyorsan és tartósan lehűtötték a korábban oly kellemes meleget árasztó kályhákat, kazánokat. És ha mindezekhez azt is hozzávesszük, hogy a hazad olajtermelés csak töredékét fedezi az igényeknek, akkor természetesnek kell, hogy vegyük: ismét a szén, a gáz, és a villamos energiai „dicséretén és terjesztésén” a sor. Az ipar későn kapcsolt * 7 Mint a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság szakemberei megállapították: ha a vizsgált gazdálkodó egységeknél a több mint 8 600 olaj ká lyhát hagyományos fűtési berendezésre cserélnék ki, ákikor ezzel évente nem kevesebb, mint 7 222 tonina olajat lehetne megtakar í tani. A szándékkal nincs is baj, csakhát az átálláshoz egyrészt tetemes összegekre van szükség, másrészt olyan új fűtőberendezésekre, amelyek viszonylag olcsóaik, és megfelölő választékot is tud biztosítani belőle a kereskedelem. Ettől azonban sajnos még messze járunk. Ügy tűnik, hogy az ipar későn kapcsolt, mert az üzletekbe ma sem érkeztek meg a korábban megígért szén- tüzelésű kályhák. így aztán a lakosság hiába értette meg, fogadta el, hogy az olaj túl drága, és hiába van pénze az olajkályhák kiese rélésére. A kisfeszültség nagy terhei Hasonló gondokkal küzdenek az intézmények és az üzemek is. Tetézi bajukat, hogy — mint a megyei tanács ipari osztálya is megerősítette — sajnos a hőtároló® kályhák iránt jelentkező tömeges vállalati és egyéni igényeket azért sem tudják maradéktalanul kielégíteni, mert a jelenlegi kisfeszültségű hálózatokat nem lehet tovább terhelni. Vagyis a villamos energiával üzemeltetett hőtárolós kályháknak egy részét nem lehet a hálózatra rákötni. Mielőbb szükség van tehát az energiahálózat fejlesztésére Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban is. Az ezzel kapcsolatos „egyetlen” gondot megint a pénz okozza, Az érintett iteLepülések többségének ugyanis egyelőre .nincs ilyen jellegű fejlesztésekre anyagi lehetősége. Igaz, hogy a tanácsok benyújtották már a különböző pályázataikat az illetékes felsőbb szervekhez, de biztató válasz még sehonnan sem érkezett. Nagy fogyasztók, kis pénzzel Mint lapunk korábbi számaiban többször is foglalkoztunk vele: megyénk termelőszövetkezetei, állami gazdaságai is új terveket dolgoztak kii a takarékosabb energiagazdálkodásihoz. A szakemberek áltál készített programok részletesen .tartalmazzák a belső tartalékok hasznosítását, meglevő energiaforrásaik olcsóbb és hatékonyabb kamatoztatását. Hogy terveikből mikor lesz valóság, azt sajnos még ők sem tudják, mert a saját erőforrásaik igencsak szűkösek. Ugyancsak állami támogatóst ként a széntüzelés visszaállításához a Mátravi- dékii Fémművek, és fűtőberendezéseinek korszerűsítéséhez a Mátraalji Szénbányák is. Ez sem olcsó Mint a példák is bizonyítják: nem olcsó tehát a régihez való visszatérés. Elsősorban az üzemekben, a vélMaltakinál és a szövetkezetekben kerül sokba. De hosszú távon mindenképpen megtérül majd a befektetés. Más a helyzet a lakossággal. Mert ha már búcsút is kell venniük az olajkályháktól, akkor legalább megfelelő választékot biztosítson az új termékekből az ipar és a kereskedelem. Hogy ne a pult alól jussanak hozzá a szénnel, gázzal üzemelő kályhákhoz kazánokhoz. K. J. Az úgynevezett FC 21 típusú, gázzal üzemelő lakásfűtő készülékeket hamar megszerette a lakosság (MTI Fotó — Varga László felvétele — KS) Újabb „Gyártót keresünk” akció Javult a mezőgazdaság nyári gépalkatrészellátása A korábbi éveknél kedvezőbb körülmények között arathattak az idén a gazdaságok: az Agrotek adatai- szerint a gépekhez a tavalyinál csaknem félmilliárd forinttal nagyobb értékű alkatrész állt rendelkezésükre, ami 20 százalékos növekedést jelent. A javuló ellátás eredményeként a géphibából eredő kényszerállásidő csökkent, folyamatosabban, nagyobb biztonsággal dolgozhattak a gépek. A külföldi partnervállalatok az 'alkatrészeket ütemesebben szállították, de így is kevés volt jó néhány cikkből, elsősorban bálázógépalkatrészekből. Emelkedett a hazai gyártók száma. Jól sikerült az Agrotek tavalyi „Gyártót keresünk” akciója, amelyen a hiánycikklistákon leggyakrabban szereplő alkatrészek előállitására szerveztek vállalkozókat. A Mezőgép-üzemek, a téesz- melléküzemágak és a kisiparosok műhelyeiben az első félévben már 388 millió forint értékben gyártottak olyan alkatrészeket, amelyeket egyébként importból kéne beszerezni. Ez összesen 1900-féle cikket, traktor-, kombájn-, szállítógép-alkat- részjt jelent. Tekintve, hogy a mezőgazdaság összesen mintegy 60 ezer féle gépalkatrészt igényel, s ebből megközelítően 7000 importból származik, az Agrotek újabb „Gyártót keresünk” akciót tervez szeptemberben, hogy a még meglévő szabad kapacitások feltárását ezzel is elősegítse. A tapasztalat szerint az önállósult Agroker-vállala- tok többsége is eredményesen járult hozzá az aratás sikeréhez. Rendeléseiket a tényleges igények szerint állították össze, s az igényeknek az ügyeleti szolgálat közvetítésével legtöbbször 24 órán belül eleget tettek. Az ügyeleti rendszer augusztus 25-ig fennmarad, amíg várhatóan az utolsó táblákról is magtárba kerül a termés. A nyári betakarítás alkatrészkereskedelmi tapasztalatait az. őszi munkáknál kívánják kamatoztatni. (MTI) A Mátraalji Szénbányák dolgozóinak felajánlása Kétszázezer forint támogatás az Úttörőstadion felújítására Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a KISZ Központi Bizottsága 1,1 millió forint értékű támogatást kért megyénk ifjúságától, vállalataitól, intéz, ményeitől a Margitszigeti tJttörőstadion felújításához. Ez adta az apropóját a Mátraalji Szénbányák Vállalatnál tegnap délután megtartott ama értekezletnek, amelyen Goda Miklós műszaki vezérigazgató-helyettes, a vállalat párt- és tömegszervezeteinek képviselői, valamint a szocialista brigádok vezetői és az üzemi négyszögek tagjai vettek részt. A tanácskozáson bejelentették, hogy a vállalat dolgozói 200 ezer forinttal kívánnak hozzájárulni a kis. diákok budapesti sportparadicsomának rekonstrukciójához. Ennek érdekében az ülés résztvevői felhívást fogalmaztak meg, amelyben valamennyi szocialista brigádot kérik, hogy egy műszak ellenértékének felajánlásával támogassák a létesítmény újjáalakításához szükséges munkálatok elvégzését.
