Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
Töredelmesen be kell ismernem, hogy kevés szá_ mú tisztelőim között sem akladt még egyetlen egy sem, aki a windsori herceggel tévesztett volna össze, — az eleganciám miatt. Ahogyan mondani szokás, meglehetősen elengedetten öltözködöm, keménykalapom például soha nem volt, edenkalapom meg ezután sem lesz, és ha olykor_olykor öltönyt öltök és kravátlit, azaz-hogy nyakkendőt kötök is, ki tréfásan, ki komolyan, de meg. kérdi: esküvőre-é, vagy válóperre? — Nagygyűlésre, előadónak — mormogom ilyenkor vissza és el is hiszik inkább rólam, hogy nagygyűlési szónok vagyok, mintsem, hogy azt véljék, én lennék ama fent említett herceg. Az öltözködés persze magánügy, mindaddig, amíg nem sérti a köz- és szeméremérzetet, bár ez a kategória is „történelmi”, mert ami még tegnap megütközést keltett, ■ azt ma visszasírjuk, hogy miért múlt el: lásd, miniszoknya. Nehogy azt higy- gyék, hogy mindaz, amit eddig leírtam, az egy félpucór, rongyokba burkolt ember tűnődő kalandozása a meg nem fogalmazott gondolatai körül, — éppen ellenkezőleg. Minden tekintetben: rongy sincs, félpucérság se, de van megfogalmazott gondolat. Hogyan és mikor öltözködjünk tisztességesen és egyáltalán — én — mit értek e tekintetben a „tisztességes” fogalma alatt. Gondolom, lesz olyan szerencsém, hogy a sorokat végigolvastán, a nagy többség velem fog egyetérteni, illetőleg, hogy jómagam egy nagyobb többség véleményét vetettem papírra. Történt, hogy a közelmúltban egyfajta ünnepségen vettem részt, ahol némi szerény, de tisztes megemlékezést, sőt megemlékezéseket nyújtottak át az ünnepség .résztvevőinek. Pontosabban azoknak, akik miatt és akiknek rendezték ezt a kis „bensőséges ünnepséget”, hogy a sajtó nyelvén fogalmazzak, Ez volt az az olyan alkalom, amikor jómagam öltönybe bújtam, nyakkendőt kötöttem, még a cipőmet is megleheltem, hogy fényes legyen, lévén az a véleményem, hogy nem megjelenésem ténye, hanem milyensége is döntő tiszteletemet ki- fejezendőn az ünnepeltek iránt. Igaz, karácsonyfadísznek is érezheti ilyenkor néha az ember önmagát, amint ott csüng feszes cuccaiban két csillogó csillagszóró között az ünnepi fán, azazhogy egy fa ünnepén. De hát a karácsonyfadíszt is azért találták fel, hogy szebb, csillogóbb, emlékezetesebb legyen az összejövetel az ágak tövében. Amikor beléptem az ünnepség színhelyére, ahol az éltesebb korúak között nagy számban voltak kevésbé éltesék — nem, semmiképpen se tizenévesekre gondolok — huligánnak éreztem magam egyetlen szempillantás alatt. Felöltözött huligánnak. Illetőleg, mert felöltözött, hát azért huligán. A környezetem, az ünnepeltek rövid és még rövidebb nadrágban, hason lebegő trikókban tündököltek, míg én izzadtam, mint a hámos ló, s míg ők átvenni kislattyogtak emlékplakettjeikért, meztelen talpuk lekicsinylő csattogással űzött gúnyt a cipőmből, hirdetvén: nincs jobb a kopott szandálnál. Egyszóval igen kellemetlenül éreztem magam. Mintha frakkban ténferegnék egy nudista strandon, vagy megfordítva, azon venném magam észre, hogy meztelenül táncolok az operaház nagy- estélyis bálján. Nem ide és főleg nem e világra valónak tűntem önmagam számára; És csak az nyújtott némi vigaszt, hogy rajtam kívül néhányon még ott szerencsét- lenkedtek öltönyeikben, fulladásig kötött nyakkendőikben: nem voltam hát mégsem teljesen árva e világban. Bevallom őszintén: megsértődtem. Az első adandó pillanatban fogtam a közben levetett zakómat, juszt is szorosra húztam ismét a nyakkendőmet, s a kemény nyárban verítékcsíkot húzva magam után a puhára olvadt aszfaltban, hősi daccal, mint valami divatreklám egy öreg kirakatból, úgy vonultam té-, és tova. Izzadó homlokom mögött azonban ott kavargott a kétely: ugyan modem embernek tartom magam, sok skrupulust rúgtam mór fenékbe és fogok is még, de e tekintetben — úgy látszik — még mindig konzervatív vagyok. Hogy ruha teszi az embert, illetőleg a ruha teszi az embert ünnepélyessé, s az ilyesfajta ünnepet ünneppé. Azzá: ami. Úgy látszik, még sincs igazam. lEsküvő farmerruhában. Sőt, hirdetés: farmeranyagból, nagyestélyi... Farmeranyagból nagyestélyi ? — torpantam meg egy árnyékos pillanatra. Hogyhogy? Az egykor majd- nemhogy tiltott ruhanemű anyagából, az ifjonti lázadás jelképéből ma nagyestélyi is készül? Hát ez a furcsa farmerforradalom ím így megszelídült és a jólneveltség jászolához köttetett? Hát az esküvő farmerruciban amely néhány éve még a felnőtt világnak fittyet hányó, a „komfonmista rendet” alapjaiban megrázni, a polgárt felkavarni akaró, tettnek vélekedett, manapság megszűnt divat lenni? Ha divat, hát legfeljebb a nagyestélyit dörzsölik téglával azok, akiknek elment az eszük jó dolgukban? ... és mo6t folytatom a minapi gondolatsort. Azt hiszem, semmiképpen sem vagyok konzervatív e tekintetben sem, mint ahogyan azok sem hordják vállukon a maradiság liliomát, akik velem együtt úgy vallják, hogy az embernek az ember iránti tisztessége megköveteli például, temetésre nyáron se menjünk el fürdőruhában. Hogy a kisebb, vagy „ nagyobb közösség, a társadalom jeles ünnepeit különböztessük meg az év, a hét közbeeső napjaitól a szív, s bizony néha az öltöny melegével is. Nem szeretem az olyan előadót és miatta az elő- dást sem, aki nemes egyszerűséggel, ünnepi, vagy jelentős alkalommal feltűrt ingujjban jelenik meg a pulpituson. Ha meleg van, ha kényelmetlen, —, kérjen engedélyt rá azoktól, akik megtisztelték azzal, hogy eljöttek meghallgatni őt és mégszívlelni mondandóját. E tekintetben konzervatív vagyok. Nem szeretem, ha valaki kitüntetése alkalmából, ing- pulóverben jelenik meg és szandálban, nehogy azt higy- gyék róla, hogy uradzik. Pedig a parasztember volt az, meg a munkás, aki tudta mindig, mi az illem: „tiszta” öltönyt vett, irtó kényelmetlen, de nagyon ünnepélyes feketét mindig az arra illő alkalomra. E tekintetben is konzervatív vagyok. Szó sincs róla, hogy harcot hirdessek a kétsoros, fekete posztóból készült és páncélnak ható — a viselőjének mindenképpen — öltöny mellett, a hófehér inggel és a gyászos fekete nyakkendővel. Meg lehet velem egyezni nagyon könnyen. Hiszen utóvégre minden a társadalmi közmegegyezés dolga csak. Jelentsük és hirdessük ki, hogy álláspontunk alapján holnap 0 órától a szaggatott szélű rövid farmernadrág, szandállal és zöld ingpulóverrel, az az igazi, az az ünnepi. Minden egyéb viselése nemzeti ünnep, családi évforduló, kitüntetés, esküvő, temetés, névadó, vagy válás esetén ízléstelen avantgardiz. mus, amely a huliganizmusnak és a csövezésnek édes- testvére. Vajon mennyien lennének a nyakkendős, öltönyös hap- sik és csajok egy jó kis happeningen? ABLAKOK... (Perl Márton képriportja)
