Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-26 / 199. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 26., csütörtök 3. Közlekedési morál Az úton társak vagyunk! Egyenletesebb volt a terhelés - Lélegzetvételnyi szünet a csúcsban - Jut hűtővagon is Győzi-e a vasúti Sorakoznak a konténerek az egri vasútállomáson (Fotó: Szántó György) LEGSZEBB SZAVAINK EGYIKE A TÁRS. Sokféleképpen használjuk, más-más hangsúllyal, de azonos, kedves, kellemes tartalommal. Munkatárs, akivel együtt dolgozunk és osztozunk a feladatokban. Élettárs, akivel élünk, neveljük gyermekeinket. Üti társ, akivel együtt utazunk és a hosszú órákat kibírhatóvá tesszük. Talán éppen ez a szóösszetétel — az útitárs — alakult ki nyelvünkben a legkorábban, hiszen vándorló, később utazó nép voltunk, lettünk. És ma különös súlyt kap ez a fogalom. Közútjainkon több mint egymillió személygépkocsi közlekedik magyar rendszámmal, és évente több mint kétmillió külföldi autós turista keresi fel hazánkat. Velük együtt veszünk részt az időnként zsúfolt forgalomban. És útitárs a gyalogos, a kerékpáros, a motoros, a személygépkocsi és a teherautó vezetője. Mindenfajta jármű és a benne ülő, aki velem és mellettem igyekszik úticélja felé. Az útitárs ma sokkal tágabb értelmű szó lett. Nemcsak az a személy az útitársam, aki mellettem ül a gépkocsiban, az autóbuszon, hanem mindenki, aki velem azonos irányba tart, vagy szemből érkezik. Ezért aztán vannak tartó- sabb útitársaim és akadnak, akik csak néhány másodpercre találkoznak velem. De akkor is társak! Az úton mindenkivel társak vagyunk. Embertársak, és így már mélyebb értelmet kap a kifejezés. A szó — EMBER — feltételezi a megbecsülést, a figyelmességet, mások védelmét, testi épségük óvását, a türelmet és az előzékenységet. Milyen jóleső érzés hallani, hallgatni: „Tessék! Csak ön után!” Vagy a járdáról lelépni készülőre szólva: „Legyen óvatos, asszonyom! Jön egy gépkocsi!” Hogy az effajta, egymást segítő, egymásra ügyelő magatartás mindinkább általános legyen, hirdette meg a Közlekedésbiztonsági Tanács a mozgalmat, amelynek a jelszava: „Az úton társak vagyunk!” Olyan társak, akik nemcsak megtanulták irányítani, vezetni a gépjárműveket, de ezzel együtt elsajátították az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlen szabályait is. Kétféle szabály létezik a közúton: írott és íratlan. Az egyikfélét paragrafusokba foglalták és könyvben Országos távhőkonferen- cia kezdődött szerdán Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen. A háromnapos tanácskozáson 63 előadás hangzik el a távhőszolgáltatás és az energetika, a távhőrendszerek tervezése és fejlesztése, a kommunális és az ipari felhasználás témakörében. A tanácskozáson megvitatott kérdések jelentőségét mutatja, hogy a távhőszolgáltatás részaránya a hazai hőtermelésben öt év alatt, 1975- től 1980-ig, hatvan százalékról nyolcvannégy százalékra •nőtt. Különösen a lakosságot érintő hőszolgáltatás fejlődött dinamikusan. 1980-ban Üj gyártmánycsaláddal, profilelemekkel segíti a bútoripart, könnyíti a barkácsolni tudók lakberendezési •gondjait a Nyugat-magyarországi Fagazdasági Komközreadták. Aki volán mögé ül, először megtanulja e szabályokat és vizsgán tanúsítja, hogy ismeri őket'. Az emberi kapcsolatok íratlan szabályait viszont útitársaink — s közvetve saját magunk — érdekében kell, kellene betartanunk. Az a jó gépkocsivezető, aki egyidőben alkalmazza az írott és íratlan közlekedési szabályokat. A LEÍRTAK ÉRTELEMSZERŰEN VONATKOZNAK MINDENKIRE. Azokat betartani kötelesség. Elmulasztásuk balesetveszélyt idézhet elő és büntetést von maga után. Az íratlan szabályok közé tartozik például az udvariasság, a türelem, amikor nem erőszakoljuk ki vélt, vagy éppen valós előnyünket az úton, a kereszteződésben. Amikor figyelemmel vagyunk a tanulóvezetőkre, az idősebbekre, a nőkre, a gyermekekre. Róluk — noha minden szabály az ő védelmüket is szolgálja — nem szól külön paragrafus a KRESZ-ben. Az emberi kapcsolatokhoz, az útitársviszonyhoz tartozik az is, hogy a bennünket a szabályokra figyelmeztető személyt nem hurrogjuk le, nem kérjük ki magunknak, hogy milyen jogon szólt; hiszen az útitárs jogán figyelmeztetett. A Közlekedésbiztonsági Tanács által meghirdetett jelszó és vele a mozgalom a kölcsönös megértés mellett a segítségnyújtás követelményét is tartalmazza. Ne hajtsunk el közömbösen, bármilyen csekély is a baj, a baleset. Egy kedves kérdés: Miben segíthetek? — nyugtatóan hat mindenkire. Érzi, tapasztalja, hogy mások is együtt éreznek vele és készek segítséget nyújtani. De a segítség akkor is fontos, ha csak műszaki hibáról van szó. Egy szerszám, egy hiányzó lámpa, egy jó tanács, még a segítőkész érdeklődés is sokat jelenthet annak, aki az úton a lerobbant autóját szereli. TERMÉSZETESEN MINDEN MOZGALOM csak akkor eredményes, ha abban az érintettek túlnyomó többsége részt vesz. A mostani akció is úgy lehet hasznos, úgy szolgálhatja a baleset- mentes közlekedést, ha mindannyian törekszünk az írott és íratlan közúti szabályok betartására. Akkor azt a néhány, de notórius szabálytalankodót, veszélyhelyzetet előidéző útitársunkat is rászoktathatjuk a rendre. a lakásállomány tizenkét százalékát már a távhőszolgáltatás látta el fűtéssel és meleg vízzel. A külföldiek mellett ma már hazai példák is igazolják, hogy a kapcsolat energia- és hőszolgáltatási rendszer, amelynél a hőszolgáltatás is a villamosenergia-termelést végző erőművekből történik, jelentős fűtőanyag-megtakarítással jár. A kapcsolt energiatermelési lehetőségeket ezért célszerű figyelembe venni a hazai energetikai fejlesztések tervezésénél. Ezen belül is elsősorban a szénbázisú erőművekből •történő hőszolgáltatás kerül előtérbe. binát. Ezek az elemek faforgácslapból és bevonóanyagból — funírból, fautánzatú dekonpapírból, pvc-fóliából — állnak, színtartóak, a fánál olcsóbbak, s nem olyan gyúlékonyak. Az elmúlt napokban, hetekben igen sokat beszéltek a vasutasok munkájáról. Kemény helytállást követel a jelenleg is tartó csúcsidény: az ipari termékek szállítása mellett nagy gondot kel) fordítaniuk a földekről betakarított termény időben történő továbbítására is. Fokozatosan töltődnek fel a téli éléskamrák, a hűtőházak, folyamatos az export- szállítás. Győzik-e a munkát a csúcsforgalomban a vasút dolgozói? Erre kerestünk választ Eger, Gyöngyös, Hatvan és Kál-Kápolna állomásokon. Egerben Káli Ottó állomásfőnöktől megtudtuk, még nem lehet őszi csúcsforgalomról beszélni. A zöldáru elszállítása ugyan többletként jelentkezik ebben az időszakban, ám nem olyan mennyiségben, mint a megye többi térségében. Gondot inkább az ipari megrendelések kielégítése jelent. Nappal állandó vágányzárat rendeltek el Eger és Bélapátfalva között. Erre a már évek óta tartó pályakorszerűsítési munkálatok miatt kényszerültek. Az utasforgalmat vonatpótló autóbuszokkal bonyolítják, a bélapátfalvi cementgyárba pedig éjszaka szállítanak. így aztán a gyárban is és a fogadóállomáson is összetorlódik az áru, nehéz az üres vagonok biztosítása. A munkálatok pedig várhatóan csak 1983 őszén fejeződnek be. — Általában jellemző a partnereinkre — hallhattuk az állomásfőnöktől —, hogy nem rakják ki a megadott határidőre a vagonokat. Szombaton, vasárnap, ünnepnapokon, valamint éjszaka áll a munka, s ezáltal kihasználatlanul több kocsi is. Mindennek ellenére nagyobb torlódások, határidő- csúszások nélkül — igaz, Néhány hete ismét élén- kebb, hangosabb a síkfőkiúti tó környéke, visszatért a jókedv a vízbe. Az is élvezheti már a nyár örömeit, akit eddig a tiltás elriasztott, hiszen csónakba szállhat, evezőt meríthet a partok között a szép bükki tájon. öt kis ladik hasítja, szántja naphosszat a tó tükrét, a stég előtt türelmetlen kirándulók, üdülő vendégek — többnyire fiatalok — várják, hogy maguk is sorra kerüljenek, kipróbálják a ritka szórakozást. Fiatal a „csónakos” is, Demeter József, a kölcsönző. Talán ezért is volt kedve belefogni ebbe a vállalkozásba, amely sokéves Csipkerózsika-álmából ébresztett egy hajdan népszerű tevékenységet, szolgáltatást. — Mi tagadás — magyarázza a napbarnított ifjú — valóban leginkább a korom biztatott, csalt ide a vízhez, ahol egyébként régebben is gyakorta megfordultam. A közelben van ugyanis a ví- kendházunk, ráadásul pedig egri vagyok, aki különben sem tudná megállni, hogy néha-néha ki ne jöjjön erre a páratlan vidékre. Valójában azonban csak pár esztendeje gondoltam többre. Arra, hogy „üzletet” nyitok, a játékból, sportból „mesterséget” csinálok ... Sokat kellett talpalnom, hogy az álmom beteljesüljön, mert errefelé meglehetősen furcsának, különösnek tűnt, szokatlan volt, amit akartam. Jó darabig egyszerűen nem mertek állást foglalni az ügyemben, hiszen még azt is tisztáznom kellett, hogy tulajdonképpen kié a tó, amire a terveimet alapoztam. Szóval —, hogy nem kis erőfeszítéssel —, de győzik az ipari centrum kiszolgálását, s a mezőgazda- sági termékek elszállítását Eger térségéből. Az exportcikkek szállítási igényeit pedig soron kívül teljesítik. Kálban Tóth Tibor állomásfőnök arról tájékoztatott bennünket, hogy tavaly nehezebb dolguk volt. Mégpedig azért, mert szinte egyszerre érett be a dinnye, s elszállításáról két, két és fél hét alatt kellett gondoskodni. Az idén egyenletesebb a terhelés, s így minden igényt ki tudtak elégíteni. Pedig naponta 60—70 vagonnal érkezik július 25-től Erdőtelek, Heves és Verpelét térségéből a finom nyári csemege. Eddig csaknem ezer vagonnal továbbítottak, s az előrejelzések szerint még szeptemberben is jelentős mennyiséget kell a felvásárlókhoz továbbítaniuk. stílszerű kifejezéssel éljek —, elég sok; víz átfolyt a zsilipen, amíg sikerült a dolog! Aztán, hogy végre rendben lett minden, a családdal, ismerősökkel és barátokkal — legalább tízen — nekiestünk a munkának, kitakarítottuk a tavat, megteremtettük a feltételeket ahhoz, hogy kihozhassuk a csónakokat i— Drága „mulatság” egy ilyen vállalkozás? — Meglehetősen. Ha a munkát, az előkészületeket nem is számítom, csupán a nagyobb ladikok darabja 15 ezer forintba került. S csak ezeket tudtam Budapestről, a Rottenbiller utcai sportáruházból ide szállítani, a kisebb háromért már le kellett mennünk a boglárlellei gyárba. Méghozzá két személygépkocsival is, mivel egyre nem fértek volna föl. Ám sem a pénzt, sem a fáradságot nem sajnálom, mert — legalábbis az eddigiek alapján —, úgy vélem, hogy kifizetődik, amire vállalkoztam. Ha csupán egy hónapig éreztem is munkámból a szórakozást, s most már bizony ugyanolyan foglalkozásnak találom, mint bármi mást, amivel az ember kenyeret kereshet, ha korántsem köny- nyű egész napon át, hosz- szú napokon át itt ücsörögnöm a stégen, figyelnem a vizet, a csónakázókat, s persze rendben tartanom a ladikokat: nem szeretném abbahagyni. Annál inkább, mivel lassan-lassan már Síkfőkúthoz tartozik az áltatom kínált lehetőség is, hogy a csónakázásnak hírét vitték a vendégeim, egyre többen számolnak vele, igénylik. Volt már, hogy legalább háromszázan válHatvanban augusztus 20- án lezárult a csúcsidény. Ez azonban csak egy kisebb lélegzetvételnyi szünetet jelent, mert a napokban már megkezdődik az almaszüret, s különösen Csány térségéből várnak nagyobb mennyiséget, amit aztán továbbítaniuk kell, méghozzá jó részét Olaszországba és a Szovjetunióba. Győrfi Miklós állo- másfőnök-helyettes szerint eddig különösebb gondot nem jelentett a mezőgazda- sági termékek elszállítása. A kocsiigényeket ki tudták elégíteni, s így nem sokkal több mint két hét alatt mintegy 130 vagon dinnye hagyta el az állomást. A legtöbb áru a Jászságból érkezett, s innen is jelentős almaszál- lítmányokat várnak még. Gyöngyösről is majd 120 vagon mezőgazdasági termék tottak jegyet egyetlen forgalmas napon! Ha visszamennék az eredeti szakmámba, visszaadnám az engedélyemet: alighanem csalódást okoznék a turisták körében. — Mivel foglalkozott eddig? — Villanyszerelő vagyok a Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalatnál, illetve az egyik pesti kerületi IKV-nál dolgoztam karbantartóként ... A vízi életbe úgy csöppentem, hogy hajdan tengerész akartam lenni, hajózó villanyszerelő. S ehhez az első lépések egyikeként vízjártassági vizsgát is kellett tennem. Miközben pedig erre készültem, jobban is megismerkedtem a csónakázással... A világjárásra aztán nem találtak egészen alkalmasnak, s a tengerek, óceánok helyett csak ez a kis tó maradt.. Ahol azért jól érzem magam, úgy látom: maradok. Olyannyira, hogy jövőre is elszállításáról kellett gondoskodniuk a vasutasoknak. Ez az elmúlt évekhez képest — Németh László állomás- főnök szerint — lényegesen kevesebb. Igaz, nem indult még a környéken a szőlő- és az almaszüret sem, ami szintén nem kis mennyiséget jelent majd a következő hónap áruforgalmában. Minden igényt ki tudtak elégíteni, még a HUNGAROFRUCT hűtőkocsi-megrendeléseinek is eleget tettek. A csúcsidőszak végéhez közeledve összegzésként elmondhatjuk, hogy jól felkészült, szervezett munkájukkal nem okoztak csalódást megyénk vasutasai. Az áruk többsége időben elindult célja felé: az éléskamrákba, vagy éppen a külföldi megrendelőkhöz. (Fotó: Szántó György) szeretnék szerződést kötni a tanáccsal a bérletre, s alighanem veszek még egy csónakot, ha a továbbiakban a mostani öt kevésnek bizonyul. — Mit tervez még? — Megvallom, olyan is megfordult azért a fejemben, hogy elmegyek innét. Ha itt nem találnám meg a számításomat, próbálkozom talán az egerszalóki tavon is, később. Esetleg szél- lovassággal, vitorlázással is. Csak az a baj, hogy az olcsóbb széllovas-felszerelés is csaknem húszezer forintba kerül. Egy ilyenféle magasabb színvonalú szolgáltatás bevezetése roppant költséges, meghaladja az erőmet. Különben eszemben sincs mindenáron a vízhez ragaszkodni! Villanyszerelő szakmámból is meg tudok élni. Legfeljebb a főállásom mellé még ipart váltok... (gyóni) (G. B.) Országos távhőkonferencia Miskolcon Barkácsolóknak Bútor elemekből Kis Szabó Ervin Csónak a tavon
