Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-04 / 181. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 4., szerda 3. Ügyfelek és ügyintézők Húszmilliónál több ügyfe­let fogadtak — hozzávetőle­ges becslés szerint — tavaly az ország tanácsai. Ugyan­ezen idő alatt csaknem száz­millió ügyirat született, rész­ben e „forgalom” kapcsán, részben a közigazgatási mun­ka szükséges tartozékaként. Arra pedig hirtelenjében csak tippelni lehet, — meg­közelítően sem pontos ered­ménnyel, — vajon a külön­böző szervek és szervezetek, hatóságok és hivatalok, bíró­ságoktól a szakszervezetekig, körzetben dolgozó tanácsta­goktól a társadalmi ellen­őrökig. hány millió, — hány tízmillió kérést, panaszt, ész­revételt kaptak, rögzítettek papírra, vettek fel róla jegy­zőkönyvet, vagy hallgattak meg? Az ügyfélnek, nevezzük őt bejelentőnek, panasztevőnek, kérelmezőnek, egyre megy — természetesen mindig az a dolga a legfontosabb, amely­nek rendezésében jómaga az érdekelt. Ott, az íróasztal másik oldalán: az ügyintéző, a meghallgató szerv képvise­lője legtöbbször személytelen marad a számára. A modem közigazgatás, a tanácsi, ál­lamigazgatási munka módo­zatainak napjainkban is for­málódó változásai jelentenek ugyan lépéseket, — nem is elhanyagolhatókat. .— e sze­mélytelenség ellenében, a vég­ső kép azonban ma is több­ségében bizonyosfajta sze­mélynélküliséget vetít eli- bénk. Tudományos megfigye­lések, kutatások és ta­nulmányok bizonyít­ják, hogy az ügyfél­ügyintéző kapcsolat szálai napjainkban sem alakulnak sokkal másként, mint akár évtizeddel ezelőtt. Életünk rendje, munkánk, sorsunk formálódása, teen­dőink alakulása úgy rakja egymás mögé a napjainkat, hogy valahol szinte mindig ügyfelek legyünk. Táblák az ajtón — és em­berek. íróasztalok mögött, választópolc mögött, kartoté­kok mellett. Reggel elindul­tak a munkába, utaztak tá­volsági buszon, vonaton, vagy csak a városi, helyi já­raton, beadták közben a gye­reket az óvodába és elszalad­tak egy recepttel a patikába is. Bevásároltak, sorban áll­tak friss kenyérért, aztán bementek a munkahelyükre és — elkezdődött a személy­telenné válásuk ideje. Több tízezres tekintélyes lakossági réteget tesz ki azoknak a száma, akik valamilyen vo­natkozásban az ügyintézésre hívatottak. Tény, és adatok felméré­sek sora tanúsítja, hogy az utóbbi évtizedben a bürok­rácia vadhajtásaiból sikerült valamennyit lenyesegetni or­szágos méretekben is. De ta­nácsi-szervezési és más ál­lamigazgatási szakemberek a megmondhatói, mennyi új is előbukkant! Túlbonyolítások és túl­biztosítások sora kísé­ri ma is sok helyütt a hivatali munkát. Papírmunka és beléghalmo- zások léteznek és hatnak, kínlódunk velük'és miattuk. Hallgatom a távolsági bu­szon, az ötvenen túli asszony szavait: szorgalmas és pon­tos hivatalnok egy telkekkel foglalkozó hivatalban, telve fáradsággal és nem is titkol- vái, hogy alig várja a nyug­állomány idejét. Ami fá­rasztja: a sokszor ma is bo­nyolult rendelkezések, ame­lyek közül egyiket-másikat á gyors avulás miatt nem ia .jut ideje megtanulni. A „fe- lek”-kel való értelmetlen és sokszor gorombaságig fajuló vitákban merül ki nemegy­szer, mint hivatali társai is —, a „felek” viszont abban, hogy kevéssé értik a parag­rafusok nyelvét, belebonyo­lódnak a hivatali iratok rub­rikáiba, késve és sokszori magyarázás után értik meg, amit egyszerűen is le lehe­tett volna írni. Sok területen a restancia, a túlmunkák áradata szül ingerültebb, kultúráltnak kevéssé mond­ható párbeszédeket. Néha — mégis rácsodálko­zunk valami másféle munka­stílusra. Kezdeti, korántsem „tipikus” gesztusokra, voná­sokra. Kisközség postáslá­nyára, húsz-huszonkét éves fiatal nőre, aki felhúzta még egyszer az ablak rácsát — nyolc perccel zárás után — és átvette készségesen a ter­hes kismama kezében szo­rongatott csekket. Az eliga- zítóra a járási rendelőinté­zetben, aki nem foghegyről válaszolt, mintha átkot mor­molna, hanem magyarázott, tanácsolt és egyformán ud­varias minden érdeklődővel. A tanácsi lakásosztályon az előadóra, aki az ügyfél gye­rekeinek futkosása közben, lármában és nyüzsgésben is türelmesen felelgetett és az íróasztala előtt nem restellt helyet mutatni az ügyfélnek. Ilyenek is sokan vannak — sőt, ahogyan az ügyintézés korszerűsödik, mostanában egyre többen vannak. Emberi magatartá­sokat gyakran eleve meghatároznak és jól, illetve kedvezőtlenül befolyásolnak a külső körülmények. Hogy jó-e, korszerű és raci­onális-e, vagy pedig agyon­bonyolított egy rendelkezés? Hogy a jogszabály nehezíti, vagy megkönnyíti adott te- rüléten és esetekben az ügy­intézést? Hogy megfelelő-e az ügyintézői apparátusok belső szervezettsége, vagy túlterhelt-e az ember, feszí­tett-e, vagy helyesen meg­állapított a munkatempó? A körülmények meghatározók és magyarázók lehetnek. De — és ezt feltétlenül bizakod­va lehet nyugtázni — soha­sem megváltoztathatatlanok. Az egymásra utaltság jobb elviseléséért, a tisztes hang­ért, a jobb közérzetért a ke­vesebb és kellemesebb vára­kozásért, az összezörrenések elkerüléséért azonban ott, az ügyek intézésének „színte­rén” tehet sokat, és nem le­becsülhető megértéssel egy­más iránt: ügyfél és ügyin­téző ... (V. M.) Olaj helyett víz és gáz A hajdúnánási Dózsa Ter­melőszövetkezetben — a Haj­dúság egyik legnagyobb pulykanevelő közös gazdasá­gában — novemberre befe­jezik tíz nevelőház fűtésé­nek rekonstrukcióját, ami­nek eredményeként olaj he­lyett 73 fokos termálvízzel melegítik majd az ólakat. Mivel ez a fűtési rendszer mínusz tíz foknál hidegebb időben már nem ad elegen­dő meleget, tartalékként egy olajkályhát minden épület­ben meghagytak. A hajdú­város másik termelőszövet­kezetében, a Micsurin Tsz- ben három nagy teljesítmé­nyű terményszárítót fűtenek az ősztől olaj helyett föld­gázzal, miáltal évente 2—3 millió forint megtakarításra számítanak. EGYÜTTMŰKÖDÉS A GITR ÉS A RABA KOZOTT Új típusú traktorok és munkagépek Debrecen is bekapcsolódik a távhívásba Korszerű eszközöket kapnak a Heves megyei partnergazdaságok is « A VI. ötéves tervre meghirdetett ga­bonatermelési program sikeres megva­lósításáért a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium a közelmúltban a legnagyobb termelési rendszereket: a bábolnai, a nádudvari, a szekszárdi és a szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rendszerét arra kérte fel, hogy a jövőben műszaki fejlesztésük során a drága importgépek helyett ha­zai gépeket használjanak fel. Ennek megfelelően a kormány Gazdasági Bi­zottságának támogatásával 1983-tól a kalászos növények és a kukoricaterme­lés gépeit a hazai mezőgépipar biztosít­ja majd. Ebből döntő szerepet kap a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár. Kelet-Magyarországon nyolc megyében, közöttük Hevesben is eredményesen tevékenykedik a Szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rendszere, amely­nek szűkebb hazánkban 28 termelőszövetkezet és két ál­lami gazdaság a partnere. Ezek főleg dombvidéki kör­nyezetben termelnek gabo­nát, kukoricák cukorrépát, napraforgót és repcét. A szolnokiak alig néhány napja írták alá az együtt­működési szerződést Győr­ben, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárral. Ennek je­lentőségét Bozsik Zoltán rendszerigazgató méltatja: — A hosszú távra szóló szerződés alapján rendsze­rünk felülvizsgálta a gabo­natermeléshez használt ed­digi géprendszerét és elha­tározta, hogy helyette a jö­vőben a partnergazdaságok­ban, így Heves megyében is a Bába-gyár gépeivel cseréli fel azt. A győriek ugyanis elhatározták és szerződésbe foglalták, hogy korszerűsí­tik a már sorozatban gyár­tott. 250 lóerős Rába-Steiger traktort, amely jól bevált erőgép! Ezenkívül három amerikai traktortípus licen- cét megvásárolják és azok sorozatgyártását is megkez­dik. Lesz közöttük 150—180 lóerős traktor is, amelyhez a szükséges talajművelő gé­peket: ekéket tárcsákat, bo­ronákat, továbbá vetőgépe­ket, mégpedig gabona és ku­korica, illetve aprómagvak vetéséhez szükséges gépeket készítenek. Ezek mellett fo­lyamatosan pótalkatrésze­ket is szállítanak hozzájuk. Termelési rendszerünk, hogy az utóbbiakat folya­matosan biztosítsa a partner­gazdaságoknak Szolnok köze­lében, Szajolban műszaki központot hozott létre. A Heves megyei gazdaságok rendszeres ellátásáról is gondoskodik, hiszen Egerben szintén létrehoztunk egy al­katrész-, illetve fődarabokat kiszolgáló raktárát. A javí­tásokat pedig diagnosztikai és szervizhálózatunk végzi, 33 szervizkocsit működte­tünk. Ezzel a Rába és ter­melési rendszerünk együtt­működve, tehermentesíti a partnerüzemeket az eddi­gi nehézkes alkatrészbe­szerzéstől. A kapcsolat a kölcsönös előnyökön alapul és a műszaki fejlesztést ezen­túl a Rába termelési rend­szerünk közreműködésével végzi majd, a partnergazda­ságok igényeit figyelembe véve. Ezzel az ipar közvet­lenül találkozik a mezőgaz­daság törekvéseivel. Arra is meglesz a lehetőség, hogy egy-egy erő- és munkagéptí­pus gyártási idejét lerövi­dítsék és az eddigi gyakor­lat helyett az üzemek a ke­reskedelmi vállalatok köz- beiktatása nélkül megkap­ják a kért gépeket és alkat­részeket. Sokat várunk ettől az együttműködéstől, miután a Rába garanciát vállalt, hogy az általa gyártásra ke­rülő mezőgazdasági gépek éppoly világszínvonalúak lesznek, mint az eddig drá­gább importból beszerzettek. Mentusz Károly Augusztus 6-tól Debrecen és környéke — Hajdúszoboszló, Balmazújváros és Hortobágy — is bekapcsolódik az auto­mata nemzetközi távhívó hálózatba. Több mint 16 000 telefontulajdonos 19 ország állomásait tárcsázhatja ott­honából. Ezzel meggyorsul a kezelői távhívással létrehoz­ható külföldi beszélgetések kapcsolása is. A képen a Nicola Tesla cég szállította a távhívó központ nemzetközi egységét, melyen áramköri vizsgálatokat vé­geznek (MTI fotó — Oláh Tibor felv. — KS) Búcsú a pulttól A Bástya éléről — visz- szavonult a kapitány; nyugdíjba ment Stumphau- ser Mihály, aki csaknem a megnyitás óta vezette az eg. ri Lajosváros egész megye- székhelyen kedvelt ABC- áruházát. Egyszerű volt a búcsúja — az átadó leltár utolsó nap­jának végére hagyta, hogy elköszönjön kedves munka­társaitól, szűk körben en­gedték útjára a vállalat ve­zetői is — az eseményből alighanem csak azt vették észre a vevők, hogy új főnök került a helyére. A sokak által ismert kitű­nő szakember — néhány he­te már maga is vásárlóként forog a kereskedelemben, ami láthatóan jóval nehe­zebben megy neki, mint megszokott tevékenysége az üzletben. Lassan találja meg a helyét újra — mondja, amint váratlanul összefutunk vele a város más pontján a polcok előtt — roppant ide­gen számára a korábbinál kényelmesebb élet, a ráérős felkelés, az idejét kitöltő csöndes nyugalom; bizony még téblábolásnak találja mindig a legnagyobb ottho­Nyugdíjas. ként, vásár­lóként már egy másik boltban. (Fotó: Perl Márton) ni megbízás teljesítését is. Mert — csupán egyfolytá­ban — kereken harminc esz. tendeig dolgozott a pult túl­só oldalán. Ha pedig azt az időt is számítja, amikor ere­detileg tanult mesterségét űzte, hentes volt a' gyöngyösi Eperjesieknél, Ébeléknél, majd Aszódon és Pesten: a szolgálata még hosszabb! Valójában azonban mégis csak a „boltosságot” emlege­ti, azt, amelyre szülei körül már Nógrádban, az érsek­vadkerti Hangyánál felfi­gyelt, s amit talán kíváncsis­kodó gyermekként megszere­tett. Pályamódosításához persze az ötvenes évek nagy húshiánya is jelentősen hoz­zájárult, de korántsem any- nyira, hogy elhagyott foglal­kozásához teljesen hűtlen le­gyen. Bükkszenterzsébet, a síró. ki lakótelep egyaránt érde­kes, izgalmas állomás volt az életében — magyarázza ta­lálkozásunk alkalmával, a bevásárlás utáni sétán — hi­szen itt is, ott is osztozott az egység fejlesztésén. A Mát- ravidéki Fémművek dolgozói lehet, hogy még mindig ma­rasztalnák körzetükben, ha növekvő gyermekeinek sor­sa nem sürgeti annyira a na­gyobb településre való köl­tözést. Megvallja: a siroki üzletet azért is szerette, mert tudo­mása szerint ebből a típus­ból az első volt a Heves me­gyei Élelmiszer Kiskereske. delmi Vállalatnál, s az új körülmények, lehetőségek neki sem jelentettek keve­sebb élvezetet, mint a fo­gyasztóknak. Amolyan „út­törő” munkát jelentett a számára. Egerben inkább már csak kamatoztatni kel­lett a tapasztalatokat, a meg­szerzett gyakorlatot. Nem tagadja azonban, hogy — bár Sírokhoz vala­mivel tovább kötötte a meg­bízása — mégiscsak a megye- székhelyi szolgálat a mara­dandóbb, mivel ez hozta a valódi sikereket. A lajosvá- rosi ÁBC-be már a bővítés előtt el-eljártak a kíváncsis­kodók a Csebokszári-lakóte. lepről, vagy a Hadnagy ut­cairól is számosán, s az ér­deklődés akkor sem csök­kent különösebben, amikor az átalakítás idején egyik napról a másikra a raktár- helyiségben folytatták a ki­szolgálást. Árudája — a kollektívát tömörítő hatszoros kiváló szocialista brigád, az „Előre” fáradozása révén — a vál­lalat élvonalába került, ha­vi átlagos ötmillió forintos forgalmával (tavaly decem­berben a hatot is elérte!) a legnagyobbak egyike lett. Még a „mammut” Belvárosi sem vetette vissza! Tapasz­talatcserékre jártak ide, el­látogatott miniszterhelyettes, megnézték külföldi delegá­ciók is. SZOT-tagot válasz­tottak az itt dolgozók közül, s jómaga is kapott több ki­tüntetést, a sor végén Mun­ka Érdemrendet. A nagyobbítás előtt az eg­ri munkahely még hasonló volt a sirokihoz, de kezdet­től kétszeres gondot, felada­tot jelentett. Egyszeriben 13 embernek lett a „parancsno­ka,” aztán pedig még népe­sebb gárdának. A szűkebb körzetet sem volt könnyű nap nap után kielégíteni áruval, hogy ne legyen baj: legalább 10—20 állandó szállítóval kellett együttmű­ködnie, a zöldség-gyümölcs- felhozatalra tucatnyi kister­melőt is szervezett. Gyakran elutazott Salgótarjánig is egy-egy megrendeléssel. Lé­vén a munkatársai leginkább — olykor kivétel nélkül — nők: számtalanszor magára vállalta a nehezét a pakolás­nál. Vezető létére is cipeke- dett, izzadt, s közben nem felejtett el derűs arcot vág­ni, mosolyogni. Amit csinált, korántsem volt gyerekjáték — ám nem bánta meg soha a cserét, eszébe nem jutott volna, hogy visszalépjen, kevesebb­re vállalkozzék. Kimondha­tatlan örömöt okozott neki a nagyvárosi helytállás! A pihenőn nem faggatom ars poeticájáról — méltat­lan lenne hozzá a nagyképű kérdés — egyszerűen csak a szakmájáról beszélgetünk, őszintén szerette — mond­ja meggyőzően — világéle­tében arra törekedett, hogy ne legyen körülötte még „foghíjas" polc sem, s a ta­nuló is mielőbb teljes érté­kű társa legyen a kereske­delemben. S kollégáira sem hagyhat mást örökül. Mi lesz tovább .. ? — tu­dakolom tőle séta közben, az utcán. — Marad a kosár, a szatyor? Mosolyogva válaszolja, hogy úgy látszik: talán igen. S főleg a három unoka, az autó, meg esetleg a kiskert. Ám nem lehetetlen, — fűzi hozzá hamiskásan, mielőtt elválnánk —, hogy később azért csak kitalál valamit, ami esetleg visszaviszi a pult mögé... Gyóni Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents