Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-22 / 196. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 22., vasárnap V MINDENNAPI NYELVÜNK Szuperragály...?! A nyelvművelő munka sikerének is tekinthetjük, hogy nyelvhasználatunk megszabadult a mini járványszó fertőzésétől. Napjainkban egy új nyelvhasználati járváhy, a szuperragály van terjedőben. A latin szuper szóösz- szetételek előtagjaként kezdetben elsősorban a műszaki és a tudományos nyelvben jelölte valaminek bizonyos mérték feletti voltát: szuperszonikus (a hang sebességét meghaladó), szuperbenzin (a szokásosnál magasabb oktánszámú), szupermarket (nagy önkiszolgáló áruház), szupernóva (igen fényes robbanócsillag), szuperkészülék, szupervizit, szuperszekréció stb. Ma azonban már mindennapi nyelvhasználatunkban, a sajtóban, a rádióban, a televízióban, a tudományosfantasztikus regények szövegeiben úgy elszaporodott a szuper használata, hogy egyre nagyobb mértékben sze- gényíti szókészletünket, s egyhangúsítja szóbeli és írásbeli fogalmazásainkat. Hogy milyen szövegösszefüggésekben jut nyelvi sze- . rephez, erről ezek a példák bizonykodnak: „Felhívták a figyelmet a szupersztárok tabniságára, önismétlő pózaira” (Magyar Nemzet 1982. jún. 24.). — „A nyolcmillió dollárért elkelt argentin kiválóság korántsem olyan szupersztár, mint azt sokan hiszik” (Népsport, 1982. jún. 15.). — ,,A sportág két szupercsapata (az USA és Európa férfiválogatottja) kosaras-szuperprog- ram keretében mérkőzik” (Népszava, 1982. jún. 19.). — Egészen szokatlan összetételek is fel-feltűnnek: „Az első félidő hajrájában kétszer megvillantak az eddig szuper-biztosítva védekező belgák” (Népújság. 1982. jún. 15.). — „Egy szökőárig földuzzasztott. szuperközhelye- sen szuggerált nosztalgia be- leszenvelegtet a passzivitásba” (Magyar Nemzet. 1982. jún. 15.). A nyelvi kóklerség határát isi súrolják ezek a szóalakok: szupernő (Az idegen c. film magyar szövegéből), szuper-Camp David lenne a libanoni egyezmény (A HÉT adásából). Az ismeretterjesztő és tudományos előadásokban elhangzott meghökkentő szóformákból is idézhetünk: szuperfeletti (mezőgazdaság), szupertitkos (kísérlet), szupertökéletes (terv), szuperértelmes (fiatalok) stb. Éppen ezek1 -a fiatalok teszik nevetségessé ezt a nyelvi hóbortot azzal, hogy megalkották a gunyoros szándékkal nyelvi szerephez juttatott szuperhülye, szuper - balhé, szupercsaj, szupersóder összetételeket. Van-e kiút ebből a nyelvi fertőzésből? Van. A szuper felesleges használatát elkerüljük, ha szerephez segítjük a felsőfok használatát, és válogatunk ezekből a nyelvi formákból: felső, kiemelkedő, kiváló, felülmúló, jól működő, igen sikeres (s nem szuperprodukció!), páratlan, feltűnő, kimagasló, kitűnő, tökéletes, szerfölötti stb. Dr. Bakos József FILMJEINK Négy égtájon Kósa Ferenc: Guernica című alkotása képviseli a magyar film- művészetet a velencei filmfesztiválon. Az augusztus 28-án kezdődő nagyszabású nemzetközi seregszemle információs vetítésein bemutatják Jancsó Miklós: Szerelmem, Elektra című művét is. Az NDK-beli Jénában a rövidfilmesek adtak egymásnak randevút. Az augusztus 27-ig tartó fesztiválon hat magyar alkotást tűznek műsorra. Ugyanezen a rendezvényen retrospektív sorozat keretében ismerkedhetnek meg a nézők Kollányi Ágoston nyolc alkotásával. Szabó István: Mephistóját a közeljövőben kezdik vetíteni Venezuelában. Szálkái Sándor: Ko-. jak Budapesten című vígjátékát az ausztrál, Bacsó Péter: KI beszél Itt szerelemről és Kovács András: Ideiglenes paradicsom című művét pedig az angol tévénézők ismerhetik meg. ■ Tervek az emberség jegyében Beszélgetés az iskolaegészségügy jövőjéről Oscar-esős „tüzszekér“ Nem lehet számunkra közömbös, hogy milyen nemzedékek nőnek fel, miként képesek arra, hogy átvegyék tőlünk a stafétabotot. Szellemi pallérozódásuk mellett nagy gondot kell fordítani egészségük, lelkiviláguk for- > málódására is. A nemes feladatkört tölti be az iskolaegészségügy. Ennek helyzetéről, alakulásáról beszélgettünk dr. öry Imrével, az Egészségügyi Minisztérium anya-, gyermek- és ifjúság- védelmi osztályának vezetőjével. Beszédes számok — A felszabadulás óta örvendetes fejlődés bontakozott ki. Miként érzékeltetné ezt kifejező statisztikai adalékokkal? — Mélypontról indultunk, ezért tennivaló akadt bőven. 1945 után csak a fővárosban tevékenykedtek iskolaorvosok. 1948-tól 49-ig gyors előrelépés következett, a baj csak az volt, hogy erre a szép küldetésre főként az idősebb kollégák vállalkoztak, s ők néhány esztendő tnúltán nyugdíjba mentek. Pótlásukra nem kerülhetett sor, hiszen az egyetemi képzés nem tehetett eleget a túlzott követelményeknek. Ráadásul ez a pálya — kár lenne tagadni — nem számított a vágyak netovábbjának. A hatvanas években viszonylagos fellendülés mutatkozott, ám alapvető változást csak 1975 hozott: ekkor ugyanis központilag rendeztük a kérdést, méghozzá megnyugtató módon. Azóta a községek, a falvak diákjairól a körzeti orvos gondoskodik, a városi általános iskolásokkal a körzeti gyermekorvos törődik. Függetlenítettek csak a középiskolákban tevékenykednek, jelenleg 107-en; 197-en viszont mellékfoglalkozásban munkálkodnak. Ügy érzem, egy olyan szintet értünk el, amelyre büszkék lehetünk. Ez ráadásul biztos alap, a későbbiek során építhetünk rá. Sokoldalú törődés — Ügy értesültünk, hogy a minisztérium számos olyan tervet dolgozott ki, amelyek az emberség jegyében születtek. Hallhatnánk ezekről? — Kezdjük mindjárt az óvodáknál. Véleményünk az, hogy az iskolaérettséget nem hatesztendős korban kell mérlegelni, hanem jóval korábban illene megkezdeni a kicsik fejlődésének számbavételét. Ez nemcsak humánusabb, hanem jóval körültekintőbb megközelítés a jelenlegi gyakorlatnál. Természetesen nem maradtunk meg az elméleti jellegű töprengésnél. Kidolgoztunk egy olyan feltételrendszert, amellyel az ötesztendősek adottságait térképezhetik fel. Ezt ebben a tanévben széles körben kipróbáljuk, s utána összegezzük a tapasztalatokat. Ha ez megtörténik, akkor következhetnek az egy, illetve két évvel fiatalabbak. Szerencsére nem maradtunk magunkra, egyetértenek velünk a Művelődési Minisztérium illetékesei is. Merevség nélkül — Sokak szerint — s ebben van némi igazság —, pillanatnyilag vitatható a gyógypedagógiai nevelés-oktatás gyakorlata, ön hogyan látja ezt a témakört? Remélhető-e javulás, változás? — Azt hiszem, napjainkban kevesebbet teszünk a fogyatékos kicsik érdekében, mint amennyit lehetne. Tény, hogy a születések öt-hat százalékánál biológiailag nem teljes értékű gyermekek jönnek a világra. Az azonban mindenképpen helytelen, hogy róluk lényegében lemondunk, nem is számítunk arra, hogy szocializálódjanak, hogy megtalálják helyüket az egészségesek közösségében. Ez a merev szemlélet, ez a borúlátás indokolatlan, ugyanis többségük — természetesen megfelelő törődés révén — lényegében behozhatja hátrányát. Persze csak akkor, ha nem különítjük el őket, nem rezerváljuk intézetekbe vala- mennyiüket. Ma még így szokás, ezért sokak számára meglepőnek hat új „tanokat” hirdetni. — Lesz-e az ötletekből valóság, s ha igen, akkor miképpen képzelhető el? — A nyitottság érdekében emelünk szót.' A kisegítő osztályokból hadd vándoroljon a normál „tagozatba” az, aki behozta lemaradását. Ha mégse bírja az iramot, akkor vissza is léphessen. Tudom, hogy ma még épülnek az országban külön kisegítő-foglalkoztató iskolák és nevelő- otthonok, mégis azt állítom, hogy nem ez a jövő útja. Az lenne jó, ha senkit se értékelnénk le véglegesen, ha a nagy többség — erre vannak példák — beállhatna abba a sorba, amely a szellemi képességek egészségesebb kibontakozása felé vezet. Nyilvánvaló, hogy ez nem megy máról-holnapra, de a Művelődési Minisztériummal karöltve fokozatosan tevékenykedünk'a nemes cél érdekében, arra törekedve, hogy minél maradékta- lanabbul valóra váltsuk az emberség jegyében született terveket. Pécsi István Magam nem mervén kritikusnak nevezni — nem is kritika lesz az alábbiakban olvasható — így csak azt írhatom le, hogy a moziban ülő újságíró zavarban van, amikor az angol HUgh Hudson filmjét megnézi. Méghozzá roppant r.agy zavarban. Nézi a Tűzszekerek című filmet, amely a lehető legtradicionálisabb elemekből épül fel; a lehető leghagyományosabb fiimi eszközökkel. Már-már úgy, hogy szinte azt hiszi, a film akkor készült, amikor az esemény játszódik. Azaz 1924-ben a párizsi olimpia idején. Lassan, mondhatni méltóságteljesen bontakozik ki a cselekmény: két-három sportoló felkészülése, küzdelme az elsőségért. Cambridge-i diákok vetélkednek egymással és az idővel. Futók. Mindegyiküket más célok, érzelmi motivációk vezérlik. Tulajdonképpen lehetne egy jól megcsinált sportfilm is. De nem az. A történet szigorú időrendi sorrendben halad előre egy megadott keretjátékon belül, giccses és melodramatikus jelenetekkel gondosan tarkítva, mindehhez megfelelő zenei szerkezetek adnak még nagyobb nyomatékot Minden van ebben a filmben, ami csak kell. Istenben való bizalom, igaz és örök szerelem, nyílt de vetélkedő barátság, tántoríthatatlan ési őszinte jellemek stb. stb. És mégis jó ez a film. A harsogó hagyományosság, a szándékoltan giccses fordulatok egy idő után kigyúíjtják a riasztócsengőt. 'Nézők vigyázat, itt minden szándékoltan történik. Szépen, finoman, elegánsan bontakozik ki a rejtett dramaturgián keresztül a filmen a második tartalma, az igazi jelentése. Nem futók vetélkedőjéről van itt szó, hanem arról, ho'gy rövidre szabott emberlétünknek mi ad igazi méltóságot, célt és értelmet. Erről szól ez a film bátran, érzelmesen és tisztán. Nem véletlen, hogy a Tűzszekerek 1982-ben négy Os- car-díjat kapott. Szigethy András BÁRÁNY TAMÁS ■ 1 fésűk mm XXVII. — Miért? Lali mosolyog. — Olyan elmélyülten zord volt az elején, mint Schopenhauer ... De úgy látom, most már engesztelődik! Ismét tölt mindkét pohárba. — A humaniórák és a természettudományok barátságára! — És iszik — Miért? — nyúl a pohara után Mária —, maga ... ? — Elektromérnök vagyok. A tévészerelést csupán üres óráimban ... Amíg összejön a beugró egy öröklakásra. — Értem — bólogat a lány elbiggyedő ajakkal. — Szóval, maga is beállt azok közé, akik hajhásszák a pénzt! A fiú széttárja karját. — Ebben a pénzszűkében? — Aki megveti a pénzt, trónjától foszt meg egy királyt — nem ismeri ezt a francia mondást? — Nem — ingatja fejét a fiú, aztán hirtelen elönti a méreg. — De nekem nem is kamionsofőr a kedves apukám, így senki nem importál nekem hazai exportcuc- cokat kemény valutáért Amszterdamból! Mária nyel egyet. — Egy-nulla — mondja aztán halkan. — Itt a Gelkánál csupán átmenetileg... Tudja, az az igazság, hogy a diplomámmal három és felet keresek kora reggeltől késő délutánig, a szerszámaimmal meg hetet, délutántól kora estig... A leány ránéz. , — Tudja, én mennyit keresnék a kétnyelvű - diplomámmal mint külkereskedő? Legalább hatot! És tudja, mennyit fogok kapni a katedrán? Legföljebb hármat! De más is van a világon, nemcsak a pénz! — Én sem csinálom már sokáig, ne féljen! Még egykét év. És akkor jöhet megint egyedül a szent hivatás: az integrált áramkörök fel- használása a harmadik generációs számítógépek technológiájában! — Bravó! — Ezt most mért mondta ilyen pikirten? Mária legyint. — Ahogy maga visszatér azokhoz az izékhez!... — Most sem hagytam őket cserben! De értse meg: lakni csak kell valahol! Lehet, hogy ez kispolgári csö- kevény bennem, de képtelen vagyok leküzdeni... Hisz egyszer talán meg is nősül az ember! — Még nőtlen? — néz rá Mária. Lali vigyorogva bólint. — A vad menekül, úgy menti az irháját... A férfi védekezik! — Legyint. — És ha lakáskiutalásra várok!... — Merőn nézi a lányt, úgy mondja, mélyebb jelentéssel. — Én még ötvennyolc éves korom előtt szeretnék megnősülni, ha egyszer mégis elszánom rá magam. — Miért épp ötvennyolc? — néz rá meglepve Mária. A fiú zavarba jön, attól fél, elszólta magát. Időbe telik, amíg ki tudja vágni magát. — Mert... mert a lakás- kiutalás legalább harminc év! És most huszonnyolc vagyok. — Értem. Lali visszahelyezi a tévé- készülékre a hátsó zárólapot, s gyöngéden ráver a masina tetejére. — No, ezzel meg is volnánk, kérem szeretettel. A kondenzátorral volt a baj, ahogy sejtettem. Most már nyugodtan televíziózhat a ház! — És jámbor arccal szedelőzködik; rakosgatja táskájába a műszereit. De tartásában, egész valójában valamiféle várakozás feszül — és Mária felérez erre. — Tartozom valamivel? — kap észbe hirtelen, és indul a szekrény felé, ahol a családi kasszát tartják. A fiú felnéz rá, lassan bólint. — Egy ígérettel. — Éspedig? — kérdi idegesen a lány. A fiú elmosolyodik — igen, ezúttal mosoly van az arcán, nem az a furcsa, ellenszenves vigyor, mint az elején. — Szeretném, ha megígérné, hogy egyszer magánemberként is találkozik velem, nem csak így, hivatalos minőségemben ... Mária hosszan, fürkészve nézi a fiút, aztán bizonytalanul felvonja a vállát. — Hát... ha igazán akarja ... Hogy is kezdődött? Édes istenem, Hát hogyan kezdődik az ilyesmi? — tűnődött később a leány, ha visszagondolt az első időkre. Pontosan úgy, ahogyan a többi szerelem: észrevétlenül. Először csak érdekesnek találom az új ismerőst, aztán jól érzem magam a társasá. gában, végül hiányzik, ha egy-két napig nem látom . .*. És mire föleszmélek, hogy baj lesz, jó volna menekülni: már késő! Ezúttal annyiban volt mégis más a helyzet, hogy Mária vizsgái miatt csak igen-igen ritkán találkozhattak. Lali élt ugyan a gyanúval, hogy talán egyéb programok is akadályozzák a lányt találkozásaik gyakoribbá tételében, hisz néhány esztendeje ilyenkor, nyár elején, még maga is készült a vizsgáira — de ilyen gőzerővel bizony soha nem tanult ... Hogy milyen egyéb programok? Hát például Imre bácsi... Maga természetesen soha nem tett említést az öregről — még csak az hiányzott volna, hogy Mária gyanút fogjon... Meg aztán: miért is felhőzné el az öröm ritka pillanatait, amikor együtt lehetnek?... A leánynak megvannak a maga lelkiismereti aggályai; nem kell bolygatni őket. Annak kell örülni, amit az élet önként idead; a többi nem reá tartozik. Ha pedig Mária azokon a napokon, amikor „nem ér rá, mert tanul”, voltaképp az öreggel találkozgat — hát istenem... Ez végtére is természetes, miért is ne találkoznék a menyasszony a vőlegényével?! Ma talán harmadszor vagy negyedszer találkozhattak; Lali kirándulást indítványozott. Vác felé szaladtak ki a Trabanttal, de a fiú valahol Sződliget környékén lassított, aztán lekanyarodott a Duna partjáig. Kis öblöcske mosolygott itt, szőke kavicsokkal, nagyárnyú fákkal. Mária inkább a napra ült le, hadd simogassa arcát a lankadni nem, csupán enyhülni indult késő délutáni napfény. Lali vékony, kerek kavicsokat keresgél, azokat hajigálja aztán a lágyan pi- hegő, sima víztükörre. Fel- felkiabál örömében, amikor . a “kavics vékonyka korongja hatot-hetet „kacsázik” a felszínen, mielőtt a mély víz végképp elnyelné. Hirtelen órájára pillant, majd a leányhoz lép. — Nem vagy éhes? A lány kinyitja szemét, majd fejét rázza. — Nem. De egy kólát azért meginnám. Lali furcsán néz rá. — Nem „meginnék”? Mária nemet int. — Ikes ige. Én iszom, tehát: innám, te innál, ő innék. — Fantasztikus! — csóválja fejét Lali, s indul a Trabant felé. Bent ülnek már, amikor dühösen szusz- szánt egyet. — De az elektronikához akkor is én értek jobban! — És határozott mozdulattal megindítja a motort. Egy kis eszpresszóban üldögélnek az országút mentén. A fiú előtt kávé, a lány előtt sütemény és kóla. — És ezt a fusizást még meddig akarod csinálni? — kérdi hirtelenül a lány. Lali meglepve pillant rá, mert eddig másról beszélgettek. — Mondtam már, nem? Amíg összejön a pénz a lakáshoz a beugróra. — Mennyire vagy? — Miért érdekel? A lány arcán pír fut el a homlokáig. — Mit képzelsz? Csönd. Lali nem ismerteti az elképzelését. — De odafagy azért a pénzért! — kezdi megint Mária. Ez az egy, amit nem szeretek benned. — Erről is volt már szó — mondja Lali fölényesen. — Tisztáztuk, hogy nekem nincs jómódú apám ... Te megengedheted magadnak, hogy lenézd a pénzt — én nem! — Hirtelen fölnevet. — Én is szívesebben vetném meg, hidd el! És egész nap az integrált áramköreimmel bíbelődnék ... — Bíbelődném — mondja a leány kurtán. Lali arcán bosszús fintor, ahogy folytatja: (Folytatjuk)
