Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-20 / 195. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1982.augusi.us 20„ péntek Hegedűs Géza: István király szelleme Ami összeköt Itt, Európa legközepén, a Duna—Tisza tóján immár közel teljes ezer éve, ha az érlelő nyár után, a szüretelő ősz előtt augusztus hónapjának második felénél tart a naptárral számolható idő — a nemzedékek és évszázadok örökítette emlékezetben mindig újra-újra úgy lép elő az államalapító, a szép emlékezetű, a kérlelhetetlen, meg nem alkuvó Árpád- nembéli Géza fia István, ahogy Shakespeare színpadán olykor-olykor megjelenik egy kísértet, hogy valami nagyon fontosra emlékeztessen. — István szelleme évről évre figyelmezteti azokat, akik itt itthon tudják magukat, hogy legyenek olyan következetesek enmagukhoz, amilyen következetes volt ő, akinek művét rontottuk vagy javítottuk áradó évszázadokon át, de akárhogy rontottuk, akárhogy javítottuk, arról a Műről volt szó, amelyet egy elszánt tít felettéb teendőit értő nemzedék élén ő valósított meg. Legegyszerűbb, legáltalánosabb értelmű, de talán legkevesebbet mondó fogalmazásban ezt a művet Magyar Államnak nevezzük. A jogász és a politikus elme nem is nevezheti másképpen. Valójában azonban az a Mű, vagy ha tetszik társadalmi -(Lélektani létforma, amelynek erkölcsi parancsaira vagy még inkább teendődnek tudatosítására István szelleme figyelmeztet, csupán közjogi formáját tekintve: áliam. Már osak azért is több a közös erkölcsi feladat, mivel aZ állam, amelynek intézményes keretén belül ró ránk feladatokat a változó körüiményű lét, időről időre igen változó tartalmú. Hiszen már a kései Árpádok ábrándos vagy gyakorlati érzékű intézményformálóinak (II. Endrének, a hazai feudalizmus utópistájának, vagy IV. Bélának, a bűnös hibákon okulni képes mindent újjáépítenek) magyar állama már nagyon is különbözött István, László, Kálmán, III. Béla még merőben másféle jogeszményű és jogrendű földesúri — az én ifjú jogtörténész koromban úgy mondtuk: patrimóndális — királyságától. Megint másféle volt a szolid Anjau-k és a kalandor-játékos-humorral bűnöző Zsdgmond franciásan nyugati modellű hűbéri államai, s mindezektől merőben különbözött Mathias Corvinus, azaz „Mátyás, az igazságos” polgárosodást, sőt majdani felvilágosodást, állampolgári méltóságot előkészítő pompás reneszánsz magyar állama. Utána pedig... Hiszen Mohácstól kezdve a Magyar Állam ábránd, vagy politikai program, vagy szabadságharcos oél volt: a valóság Habsburg-tarto- mányi lét, török hódoltság, legjobb esetben a magyar államtól formájában is, politikai helyzetében is eltérő erdélyi fejedelemség volt. István szelleme azonban augusztusról augusztusra felemelkedett az örökölt emlékezetben és hirdette hol kisebb, hol nagyobb földrajzi területen a Magyar Állam, a magyar alkotmány létét, igényét, korról karra módosuló eszmei- társadalmi tartalmát. Persze, hogy mást ígért Szent István, Pázmány Péter katolikus magyarjának és Bethlen Gábor protestáns magyarjának, mást Rákóczi kurucainak és megint mást Pálffy János labancainak, Petőfi engesztelhetetlen forradalmisógának és Jókai szelíd egyezkedő hajlandóságának. Nevezték vala már Szent Istvánnak vagy I. István királynak: ugyanő volt. István forradalmár volt, a szó legszigorúbban marxi értelmében': egy elavult és közösségi létet fenyegető társadalmi forma helyére elvi alapon, kíméletlen következetességgel egy új, akkor legkorszerűbb társadalmi formába vezette át a népet. Méghozzá úgy, hogy egész magatartása úgyszólván minden valamire való utódjának valIható és vállalható példakép. A .materialista számára cselekvő és győzni tudó forradalmár, a politikus elme számára államalapító, a jogi gondolkodás számára alkotmányteremtö, a moralista példázatául meg nem alkuvó. István szelleme maga az összetartó erő. Ez a szellem magyarázza, hogy nem az tesz magyarrá, kiknek a leszármazottai vagyunk, hanem az, hogy kiket tudunk az elődeinknek. István ma talán időszerűbb, mint valaha. Hiszen ma, századunk szakadatlanul életveszélyes buktatói közt, egy végre valóban emberséges és emberi kultúrát igénylő — vagyis humanista — szocialista haza közös kiformálása folyamán megtanultuk, hogy az anyag adott keretei közt gondolkodó materialista és egy anyagon túli perspektívában reménykedő hivő, egy bölcseleti kérdésekben tanácstalan agnosztikus, egy cselekvő kommunista közéleti ember és egy méltányosságban élő-cselekvő magánember végképpen egyetért abban, hogy másodrendű kérdés mindaz, ami elválaszt, ahhoz képest, ami összeköt. És aki örökségként, életérzésként, érzelme szerint, kultúrája alapján úgy tudja magáról, hogy magyar és képességei szerint a tőle különböző véleményűekkel együtt munkálkodik a h umamista - békés-szociális ta Magyarország formálásán, annak a nagy közös példaképe ő, István, Géza fia, Árpád nemzetségéből, aki évről évre augusztus második felében elébünk lép és figyelmeztetve int ama közös cél felé, amelyet oly következetesen ő kezdett el. A mi mostani .alkotmányunk István szellemének mai jogi megfogalmazása. Nem véletlen, hogy a mi alkotmányünnepünk naptár szerint azonos I. István napjával. Az ő szelleme és a mi alkotmányunk összeköt bennünket és erősít a közös, emberséges célok megvalósításában. Mohácsi Regős Ferenc, Révész Napsugár és Szikszói Károly grafikái Bihari Sándor: Kenyér Kenyér az asztalomon. Félkiló. Már ismerem az ízeit, akkor is, ha a boltból való, s ki tudja, honnan a liszt, — otthoni szerint szeretem, akként ahogy anyám, nagyanyám szitálta és dagasztotta még a lisztjét, s fűtött alá, sütötte a kemencében; s akként ahogy apám, nagyapám elvetette s learatta még a búzát, s Lator alá, A gőzbika a tanyába lassan beoammog. Most már olyan maguktól járó gőzbdkák is vannak, amelyek az úton szánté megdöbbentik az emberit, ha az akácfák alul pihentéből feléjük tekint. Slvítnak ezek a gépek, a szaga sem kellemes egyiknek sem. Amelyik ola j már a kerekein elunta magát, az adja ezt az alkalmas szagot. De azért még nem minden gép ilyen. Megvannak a régiek is. Amelyek még maguktól nem járnak az úton, hanem ökrök húzzák. Ez az igazi, mert amaz nem a szegény embernek való. Ugyan emez sem. Egy ember nem szokta megvenni, öten-haitain állnak össze, hogy egyet megvehessenek. Ez olyan kis részvényes, üzlet. A gép aztán sorra járja a tulajdonosokat, s mindenütt elcsépel. Mikor mindezt bevégezte, akkor elmegy pénzért csépelni, vagy pedig részit kap a csépelt búzából. Gépész, már olyan valóságos, nincsen hozzá, hanem valamelyik tulajdonosnak a legényíia odafönn járt Pesten, és kitanulta a masinisz- taságot, amelynek különben gőzgépkezelői tanfolyam a neve. No, azíán csakugyan elvégzi a dolgát, mint a valóságos masiniszta, legalább eddig nem durrant szét a gép a keze alatt. a vízmalomba vitte őrleni; — akként szeretem, eszem, ahogy a futkosás rétjei éhséget adtak nekem; pedig, anyám, nagyanyám, hol van a dagasztó kéz? Föld alatt. És, apám, nagyapám, hol van a kaszáló kéz? Föld alatt. — Ha kis baja van a gépnek — vélik —, ő is elintézi. Ha pedig nagy baja van, úgy sincs abban okos embör. Ahogy a szerfölött komoly ökrök a gépet a tanyába behúzzák, a gyerekek mind összeszaladnak a láttám. Aki a lovakat őrzi a sem- lyéken, az is befut, mert el nem tudja gondolni, miféle nagy állat lehet az, amely most érkezett. (Tán csak nem elefánt, akit az iskolában is tanítanak?) Széles és mély nyomokat vág a tanyaudvar szikes homokján a gépkerék. — Apám, mi ez? — kérdezi egy kurta férfiú. — Hát mi vóna — mondja az apja. — Masina. Az ám, csakugyan masina. A gyufa is masina, a gép is masi na, minden maisina, ami furcsa és csodálatos. A gyufán az a csodálatos, hogy ha a falon végighúzzák, meggyullad, a gépen pedig az a furcsái, hogy szalmával alágyújtanak, s akkor azonnal forog a kereke, hogy hajtsa a cséplőt A cséplőn pedig ismét borzasztó sok kerék van egymásba akasztva, az mind forog, lármáz, zakatol. Egy egész halom búc&úfiai, egy egész kendőnyi vásárfia nem hozott volna ilyen gyönyörűséget a gyerekeknek, mint ez De a fiatok itt maradt. Eszi most a bolti kenyeret, mit hat napon át meg rímei révén maga keresett; s miről csak egy címke mondhatja meg, hogy ki — melyik névtelen üzem és brigád sütötte meg mindennapi kenyerem, a masina. Bár csak mesz- sziről nézik, mert mellőle elparancsoltatnak. Az emberek pedig tesz- nek-vesznek a gép körül. A legény, aki „odafömt a Pestbe” a masinisztaságat kitanulta, rendelkezik. Most ő az úr. Máskor az ilyenfajta fiatalember az öregebbek előtt nemigen szavalhat, aminthogy az nem is illendő, miután amazok részén van az ősz haj és a tapasztalat. De hát itten mégiscsak ő tud legtöbbet. Ahogy aztán a szíj a kerekekre került, a munka' megindul. Valamely ember, bizonyos nevezetű Fehértói Mihály, aki részvényes a gépben, kedvtelve nézi a gép forgását. Lám, már füttyent is, s ahogy az első kévéket a cséplőbe dobja az etető, mérges bugása azonnal hallatszik. A hangok hallatára az udvarban a kutya fölüti a fejét, és néhányat vakkant azon ismeretlen ellen, aki így kiáltoz. A semiyéken a tehén abbahagyja legelést, s föltekiimt. A tehénnek ez szokása, mert a nagy fehér búböcék kíváncsiak, ök azt is meg szokták nézni, hogy az úton ki halad el, miféle kocsival, és hosszasan néznek utánuk. • Lehet, hogy a ló sokkal komolyabb, semhogy hasonló dolgok az agyának muns hogy ki vetette el, aratta le s őrölte meg, — név szerint személy szerint nem tudom sose, — egy tudott ország kering köröttem földjével, gépeivel s karjaival, hogy ide, mint kit családtagnak fogad el, a kenyerem letegye, s én vágyamig érzem is őt, kenyér íze, ereje teremt országot bennem, s föld tenyerén egy emberi végtelent. Tömörkény István: Etel a dobban kait tudnának adni, tehet azonban, hogy az onnan van, hogy a ló sokait utazik. Jár különféle vidékeken a kocsi előtt, bemegy a városokba, szaladgál uradalmi földeken, s így előtte a gép füttyengetései, a cséplő dobjának mély bőd ü lései ismert dolgok lehetnek. Nem tehet ezít tudni, miivel a lónak mindössze néhány szava van, s azit is csak a járatosabb kocsisok értik. Hanem maguknak az embereknek, akik távolabbról hallják, a fütty és a bődülés igen furcsa. Pár év előtt ilyen hangok még nem laktak a tájékon. A kalászból a szemet a lovak patája taposta *ki, és nem a dob széléi te ki a búzáit, hanem lapáttal vetették a szérűn a
