Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-20 / 195. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 20., péntek I. Nemzeti érdek Egy hosszan tartó, folyamatos fejlődés új minőségi jegyeit felfedezni — nem is olyan magától értetődő dolog. Kivált akkor nehéz ez, ha bonyolult folyamatról van szó, mint a szocialista országok gazdasági együttműködése. A KGST 33 évvel ezelőtti megalakulása idején a mainál lényegesen átláthatóbb, egyszerűbb kapcsolatból szövődött ez az együttműködés. A kapcsolatok nagyobb része a segítségnyújtás, kisebb része az egyszerű (adok-ve- szek) külkereskedelmi áru- kapcsolatokban jelentkezett. Ezek már akkor is hallatlan jelentőségű kapcsolatok voltak, különösen a nyersanyagban, gépekben, energiában szűkösen álló, az iparosodás küszöbét éppen hogy átlépő fiatal népi demokratikus országok számára. Az azóta eltelt évtizedek alatt m KGST keretében folyó gazdasági együttműködés és a szervezet tagállamainak gazdasága hatalmasat lépett előre. Az együttműködés ma már a hagyományos árukapcsolatoktól, a több oldalú, szakosított, hosszú távú technológiai fejlesztési programok kidolgozásáig, közös végrehajtásáig terjed. Ma már ennek a kibontakozott együttműködési rendszernek a továbbfejlesztésére hosszú távú stratégiai program összeállítása szükséges. S ez a feladat azt jelzi, hogy a KGST-tagállamok gazdaságának többsége a széles körű gazdaságpolitikai, tervezési, elszámolási, kutatás- fejlesztési és termelési, értékesítési integráció kialakításának időszakába lépett. A folyamatot ösztönzik a világgazdaságban az utóbbi évtizedben bekövetkezett változások is: mindenekelőtt az energia, a nyersanyagok és a legkorszerűbb technika nagymértékű felértékelődése; továbbá az utóbbi években a világpolitika fordulatai, az enyhülés ellen ható amerikai politika, a gazdasági szankciók. A KGST legutóbbi, budapesti ülésszakán, ahol folytatódott az együttműködés új irányvonalának tavalyi kidolgozása — ezért kapott teret a nyugati országoktól egyes területeken fennálló importfüggőség mérséklésének, majd felszámolásának programja is. Szó sincs azonban arról, hogy ez a program valamiféle ellendiszkriminációt jelentene, inkább a diszkrimináció ellensúlyozását szolgálja. Az egyes területeken mutatkozó importfüggőség felszámolása a fejlett tőkés országoktól nem jelent gazdasági, politikai elzárkózást, hanem I olyan nemzetközi gazdasági biztonsági rendszer megalapozását célozza, amely megakadályozhatja a gazdasági kapcsolatok politikát célokra történő felhasználását E cél elérését — s egyben a szocialista országok gazdasági integrációjának elmélyítését valamint az egyes tagországok előtt álló gazdasági feladatok megoldását — napjainkban elsősorban a korszerű technológiák sokaságának közös kialakításával és alkalmazásával — részletes szakosítási és kooperációs program megvalósításával — lehet szolgálni. Ezért került most a közös érdeklődés homlokterébe az atomerőművi technika, valamint a mikroelektronika szakosított fejlesztési programjának kidolgozása. Ez is új, minőségi változást ígérő vonás az együttműködés továbbfejlesztésében. Mert a program a szakosítás és a kooperáció bővítését nem általában a feldolgozóiparban szorgalmazza, hanem a tudományos-technikai forradalom eredményeit közvetlenül alkalmazó ágazatokban. A modern technológiai alap kiépítését képviseli a nukleáris technika, a mikroelektronika, a robot- technika. Mindez saját munkánk javítása érdekében is szükséges. Hiszen — mint a budapesti, a 36. ülésszakon megállapították — az 1981-es tanácskozás óta, továbbra is csak nagy nehézségek árán sikerült biztosítani a KGST- tagországok fűtőanyag- és energiaszükségletét. Egyes tagállamok jelentős tőkés importra kényszerültek. Nem zökkenőmentes az országok közötti gép-, berendezés- és alkatrészigények kielégítése sem a közösségen belüli kölcsönös szállítások növelése révén. Előfordul a szállítási fegyelem megsértése. Pénzügyi kapcsolatainkban gondot okoz egyes országok elszámolási egyensúlyának megingása. Ezek a gondok, az elért eredmények mellett változatlanul kísérik együttműködésünket. Számottevően előreléptünk azonban az atomerőművek közös építésében. Az 1981— 85-re tervezett kölcsönös berendezésszállítások csaknem egyharmadát a tagországok teljesítették. Eddig szovjet segítséggel 4500 MW atomerőművi teljesítményt helyeztek üzembe a tagországokban. Ezen az úton — a korszerű alaptechnológiák közös fejlesztésének, valamint a nyersanyag- és energiaszükséglet együttes előteremtésének, illetve a nyersanyag- és energiavagyon „megkí- mélésének” programjában — kell most gyorsítani az előrehaladást. A legfontosabb az egységnyi termelésre fordított energia és nyersanyag mennyiségének jelentős csökkentése. A kitermelés költségei ugyanis a KGST- tagországokban a 70-es évek során átlagosan a duplájára, a szovjet kőolaj-kitermelés ráfordításai 15 év alatt több mint a két és félszeresére emelkedtek. Meg kell szervezni — s ez nem feltétlenül kormány- szintű feladat —, hogy a konkrét vállalati gyakorlat jó tapasztalatai az egész KGST-ben közkinccsé váljanak. El kell érni azt is, hogy a megtakarításokat hozó technológiai újítások és fejlesztések közösen kerüljenek bevezetésre, lehetőleg mind több tagországban. A közös, szakosított mikroelektronikai program kidolgozása ebből a szempontból is fontos. Ez a program azonban a korszerű termék- szerkezet kialakítását is megalapozza: a miniatürizálás, a magas és versenyképes műszaki színvonal elérésének feltételeit javítja. Ezek a közös programok egybeesnek a magyar gazdaság érdekeivel, adottságainknak, szükségleteinknek megfelelnek. A következő évekre szóló nemzeti programjainkban ugyanezek a célok fogalmazódtak meg. A magyar gazdaság export- képességének növelését a KGST-tagországokkal egyeztetett közös programok teljes mértékben segítik, hiszen az exportképesség növeléséhez szükséges a műszaki előrelépés, tehát az elektronizáció, s a ráfordítások csökkentéséhez kell a kisebb energia- és anyagfelhasználás. Tehát valamennyi munkahelyen és poszton támogatni kell a KGST közös programjait és mindenben eleget kell tenni a szocialista országokkal közösen vállalt nemzetközi kötelezettségeknek. Gerencsér Ferenc „Még mindig előre nézek..." 1982. Július 12.: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes munkássága elismeréséin, nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországén Érdemrendet adományozta. Molnár Jánosnak, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet egri kutatóállomás Igazgatójának. Igazán, nincs könnyű helyzetben a krónikás. Mert Molnár Jánosról, a kutatóról; az igazgatóról, a pártmunkásról és az egyszerű hétköznapi magánemberről nem könnyű ma már újat mondani. Az utóbbi két évtized alatt ugyanis „menetrendszerűen” írtuk róla a tudóst, a kutatót, a vezetőt, az embert méltató cikkeket A témát mindig azzal „provokálta" ki, hogy munkájára felfigyelt a szakma, feltekintettek rá a kommunisták, és elismerően szóltak róla beosztottjai Is. Köszönhető mindez tehetségének, szorgalmának, szakmai sikereinek és emberi tisztességének. Valamennyi ugyanúgy, mint a fent említett magas kitüntetés is ... — Az az igazság, hogy ha a munkámat méltató és elismerő kitüntetéseimet mind kiraknám a „mellényemre”, valószínű fel sem bírnám emelni a zakómat. Ez a legutóbbi azonban egészen más, mint a többi... — Vajon miért? — Hát, mit is mondjak. Nyugdíjas vagyok, ráérek gondolkodni, és gyakran álmodom is a múltammal. És ez azért más, mint a többi, mert egyrészt nem vártam, másrészt az egész életem, az egész életutam sikerekben, eredményekben és tévedésekben gazdag életpályáin megbecsülését jelenti. *— Ha Jól tudjuk, ön mondott néhány szót a minisztériumban rendezett nyugdíjas-búcsúztató ünnepség résztvevői nevében. — Megszoktam az ilyen megbízatásokat. Már bent (Fotó: Szántó György) ültünk a teremben, Maikor az egyik hivatali elöljáró odajött hozzám és közölte velem: „öreg, mondjál valamit ...” — Es mit mondott? — Hát, nem örültem a „plusz” munkának. De aztán néhány másodperc alatt végi ggondoltam az elmúlt negyven esztendőt és elkezdtem a „nagy megköszö- nőt.. ” Hogy mit mondtam? A lényege az volt, hogy a magyar mezőgazdaság hazai és nemzetközi sikereit kellően tiszteljük meg, de közben gondolkodjunk is. Mégpedig arról, hogy ami most szép, jó, értékes, amire most büszkék vagyunk, amivel most a világ legjobbjaival álljuk a versenyt, az holnap, holnapután már kevés és főképpen még nehezebb lehet. Ne legyünk kishitüek, örüljünk munkánk eredményeinek, de már tegnap is a jö- vőnkre kell gondolni. Aztán rövid mondókámat azzal zártam, hogy bár mi már hivatalosan nyugdíjasok vagyunk; de a tapasztalatainkra, szakmai ismereteinkre és netalán tán még az alkotó kedvünkre is szükség lenne, akkor csak szóljanak, vagy üzenjenek. Mert mi a munkát még úgy sem tudjuk abbahagyni. Nem is akarjuk, de nem is tudnánk... — Egy rádlólnterjúból • közelmúltban szinte a bölcsőtől Ismerkedhettem meg Molnár János életével, gyerekkorával, a hajdani ifjúkommunistávaí, a későbbi földosztóval, igazgatóval, főigazgatóval és a kutatóval egyaránt. A világért sem udvariaskodásnak szánom: az elhangzott történelmi tények és események alapján az egykori debreceni „csóró” gyerek Igencsak nagy és tiszteletet parancsoló karriert futott be... — Karrier? Tőlem olyan idegen ez a szó, de hót mindegy, nevezzük annak. Bár én inkább azt mondanám: életem során mindig is tiszteltem a munkát és becsültem a velem „egy hajón" utazó kor- és sorstársaimat Meg aztán őszintén azt is bevallom, hogy sokszor szerencsém is volt Itt van például az egri szőlészeti kutatóállomás új intézménye. Ha Heves megye és Eger város párt és állami vezetői között nem találok megfelelő barátokra, segítőkre, támogatókra, talán sohasem épült volna meg. Szerencsémre, illetve szerencsénkre egymásra találtunk, és most mór az új intézmény nemcsak Eger város, Heves megye, hanem a szakma egyik büszkesége is... — A bőség zavarával küzdve ugyan, de mégis evezzünk át pár percnyi Időre ÚJ vizekre. Molnár Jánost ugyanis nemcsak a szőlő, a bor kutatói szeretik és tisztelik megkülönböztetett módon, hanem a város lakói, a neves és a névtelen emberek Is. Ez a tisztelet minden bizonnyal a pártmunkásnak Is szól... — Ez is családi örökség. A szegény, vagy az egyszerű ember mindig is arról álmodik, hogy egyszer majd jobban él, sem ebben, sem abban nem kell majd szűkölködnie. Nos, én a családomtól mindössze azt ■ örököltem, hogy „tanulj fiam, légy becsületes és dolgozz tisztességesen. Meg segítsd azokat, akik \ászorulnak a segítségre.” Hát én ezt komolyan vettem. Nem, nem kommunistának születtem. Hogy mégis az lettem, az „mindössze” annak köszönhető, hogy amikor még Debrecenben szinte gyerekfejjel elmentem egy politikai nagygyűlésre, nekem a kommunista párt képviselőjének a szavai nyerték el a tetszésemet. Azok a szavak, gondolatok ma is a fülemben csengenek. Ezért is vagyok különösen büszke arra, hogy közel tizenöt éve szolgálom az MSZMP Eger városi Bizottságát, és mint a végrehajtó bizottság tagja is igyekszem felnőni az egyre nehezebb, az egyre bonyolultabb feladatúkhoz. Nem szívesen beszélek róla, de az az igazság, hogy a szívem miatt én már sem pénzért, sem dicsőségért nem vállalok állami megbízatást Bejárok ugyan a kutatóintézetbe, de megbízatást ma már kizárólag csak a pártmunkában vállalok. Ebből ugyanis egy igazi kommunista soha sem tud nyugdíjba menni. — Manapság sajnos elég sok volt vezető távozik — Indokoltan, vagy indokolatlanul — keserű szájízzel beosztásától, munkahelyétől. Önnek most milyen a közérzete? — Hát én nem tartozom közéjük! Jól érzem magam; harmonikus a családi életem, és van még vagy két- ládányi szakmai irodalmam is, amit ideje lenne feldolgoznom. .Ráadásul” a volt munkatársaim is szívesen látnak. De még ezzel sincs vége. Egy-egy pártmegbízatás ma is ugyanúgy felkölt hajnal négy órakor, mint huszonöt-harminc évvel ezelőtt És nosztalgiáim sincsenek. Sőt: még mindig előre nézek... Koós József Jó napot, munka! Megvallom kicsit csalódtam, amikor azt hallottam tőle, hogy nagyon jól érezte magát otthon a gyes évei alatt De rögtön hozzátette: jó bejönni műszakba, megállni a gép mellett és megnézni, mindenki a helyén van-e. Arról kérdezem Hajnal Lászlónét, a MEZŐGÉP gyöngyösi gyárának dolgozóját miért áll a csarnok egyik gépe mellett? — Mert itt többet tudok keresni. Jobb lett volna, ha szépen szóló szavakat sorol egymás után az öntudatról, a társadalmi célok szolgálatáról és így tovább? Miért lenne az „különös”, ha valaki „többet” akar keresni? A jobb élethez jobb kereset kell. Akarhat valaki rosszul élni ép ésszel? —- Tudja, úgy volt hogy én korán félárva lettem. Még az érettségire futotta valahogy, de utána azt kellett néznem, hogyan tudok segíteni anyagilag is otthon. Mondták neki, a gyöngyösi MEZŐGÉP, ő pedig benyitott a cégjelzéses ajtón. — Előbb az íróasztalt ajánlottált de ott csak kilencszá- zat kaphattam volna. A gép mellett pedig, az üzemben kétszázzal tudtam többet keresni már akkor. Ez volt 1970-ben, mindjárt az érettségi után. — Most már havonta há- romezer-nyolcszázat viszek haza, igaz, két műszakban dolgozom. Ennyire tehető az átlagom. Micsoda különbség És a tanulás? — Betanított munkás vagyok. Jó volna a szakmunkás-bizonyítványt is megszerezni, de eddig még nem volt rá időm. A két gyerek, a ház... tudja? Egy kicsit elgondolkozik. — Igaza van, ha nagyon akartam volna már... No, majd! Mosolyog amikor mondja: — Persze, mindig sietnem kell a húszhoz. Szinte az az utolsó pillanatban érkezem. Mintha mondanák, no, itt van már Icu is, mehetünk. Gyöngyöshalászon laknak. A házat örökölték, de most már rá sem lehet ismerni. Teljesen újjáépítették. — Meg sem tudom mondani, mennyibe került Két- hó roms zá zezerben csak az anyag amit vettünk, biztosan benne volt Kellett a pénz? De még mennyire. — A két gyerekre is sok elmegy — folytatja. — Rita ugyan már sokat segít hiszen ő „nagylány”, tízéves és szerencsére tud vigyázni a kishúgára, a hároméves Melindára. Az is szerencse, hogy a nagyi a szomszédban lakik. A másik nagymama is bármikor készségesen elmegy hozzájuk, hogy a két gyerek ne maradjon magára. — Mondják is, hogy köny- nyű így nekem. Pedig... van éppen elég tennivalóm otthon is. Azt ne higgye, hogy ide csak pihenni járok be. De ez is más. Engem megnyugtat az üzemi munka, és örömet is ad elég gyakran. Örömet minden jól sikerült munkadarab, ami kikerül a keze alól. Mert igaz, hogy a pénz is nagyon fontos, de a siker is nélkülözhetetlen. — Hogy tudok-e bosszankodni is a gép mellett? De mennyire. Van, amikor mérgemben a földhöz vágom a selejtdarabot Ám, ahogy bejövök, mindjárt azt nézem; ott van-e már a helyén " Ági, Szécsi Belőné és Laci, Virág László, a két legközelebbi szomszédom. Szia, szevasz! Intünk egymásnak. Mintha ki tudja, mikor látták volna egymást utoljára. A busz beáll a gyárkapu elé. Mintha egy kisebbfajta hangyaraj mozdulna meg hirtelen, úgy zúdulnak ki a buszból az emberek. Az egyik szó nélkül lépked, a másiknak a szája egy pillanatra be nem áll, a harmadik mosolyog, a negyedik olyan komoly, mintha a fogorvoshoz készülne. — Sietek be az öltözőbe, tudom; van még húsz percem. A tükör is ott van. Nem lehet elmenni mellette. Még egy pillantás a szemöldökére, a hajára, egy kis festék ide, egy kis mozdulat amoda és ... — Sziasztok! Megjöttem. A nagycsarnok kapuja mellett ott áll a gépe. Onnan átlátja az egész terepet „Létszámellenőrzéssel” kezd. Egy futó pillantás, ki hiányzik. Aztán siet a ládához, van-e elég anyag. Ha nincs, (Fotó: Szabó Sándor) akkor... no, nem veszekszik, de nem is ragyog az arca a gyönyörűségtől. Majd a gép megindul. A kés belehasít az anyagba. Nézi a forgács színét, hallgatja a szerszám zömmögő hangját A legkisebb eltérést is azonnal érzékeli. Hiszen már több mint tíz éve... Mennyi? Igaz lenne? i— Ahogy múlnak a percek, egyre jobban természetessé válik, hogy ott állok a gép mellett és dolgozom. Már jut idő arra is, hogy eszembe jusson, mit csinálnak ugyan otthon a gyerekek. Aztán arra is jut idő, hogy egy percre megállják az Ági gépe mellett. Mindig van mondanivalónk egymásnak. Szinte észre sem vesz- szük és letelt a műszak. Elkészült több mint száz fogaskerék a gépen. Az egyik kis „fogaskerék”, a munkás, legyártotta a „másik” fogaskereket, ami nélkül a nagy gép meg sem tudna mozdulni. Ezen a napon is délután kettőkor kezdődött a második műszakja. G. Molnár Ferenc
