Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-19 / 194. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 19., csütörtök I. Mi lesz az „újszülött” sorsa? Népfront, egészségügy, mezőgazdaság Kitüntetések az ünnep alkalmából Tóth Zoltán kerecsendi növénytermesztési főágazat- vezető átveszi a kitüntetést Koós Viktortól (Fotó: ,Perl Márton) Közgazdászok fórumán tették fel a kérdést a pénzügyminiszternek: nem félti-e a szocializmust a kisvállalkozások elburjánzásától? A válasz ez volt: Több félnivalónk van néhány nagyvállalat tartós deficitjétől, mint a vállalkozó szellemű szakmunkájukhoz értő emberek korábbinál szabadabb társulásaitól. Az utóbbi évekre visszatekintve aligha van olyan kormányrendelet, amely ekkora társadalmi méretű vitát váltott ki, mint a kisvállalkozások új formáinak zöld utat nyitó jogszabály. Különböző rendű, rangú emberek jósolgatták: megint maszekvilág lesz Magyarországon — miközben hétvégére ők maguk is fusizni hívják a kőművest, a festőt, ha el akarnak végeztetni valami halaszthatatlan munkát a portájukon. Óvatosak a vállalatvezetők a házon, kívüli kisvállalkozások indításával. A körültekintés önmagában nem lenne hiba, ám egyre gyakrabban látni, hogy néhány úttörő sémáit, módszereit igyekeznek másolni a többiek. Ez pedig éppen a vállalkozási szellem, az ésszerű keretek közötti kockázat hiányára utal. Közben azonban a gyakorlat, az igények utat törnek maguknak. Álljon itt példaként az épületfelújító-javító nagy- vállalat esete. Náluk valóságos népvándorlás indult, miután szolid szövegű körlevél tudatta a dolgozókkal: a cégre váró feladatok elvégzésére — munkaidő után — vállalati gazdasági munkaközösséget alapíthatnak. A háromezres létszámból hétszázan jelentkeztek! Azóta hozzájuk járnak tanulni a társvállalatok. A cégbíróságon a vállalkozók tömege a folyosót is ellepi. Tanácsi alkalmazottak panaszkodnak, hogy annyi munkaközösség, ilyen-olyan polgári jogi társaság, kis szövetkezet rohamozza őket engedélyért, hogy nem győzik a papírmunkát. A vállalkozásokat azonban sokféle, és főként sok helyről támadó idegenkedés veszi körül. A főhatóságok — különösen az „állami kassza” őrei — a nyerészkedéstől félnek. Ök szabályozni szeretnék, és ezáltal áttekinteni, ellenőrizni a kisvállalkozások működését. A jelek szerint azonban ehhez egyelőre hiányzik az ügyvitel, az egyszerűbb, könnyen áttekinthető nyilvántartás. Ma egy öt asztalosból álló vállalati gazdasági munkaközösségnek kilencféle bizonylatot kell rendszeresen vezetnie, nem beszélve az időszakos jelentési kötelezettségekről. Egy könyvelő felkészültségét is meghaladná a bizonylati fegyelem hajszálpontos betartása. Nem véletlenül ria- doznak a túlzott adminisztrációtól azok szenvedő alanyai, akik a korongecsetet, vagy a körfűrészt esetleg mesteri módon kezelik, ám a naplófőkönyvek szabályos kitöltéséhez nem értenek. Fura dolog, hogy miközben az unalomig hajtogatjuk az újításokban rejlő tartalékok fontosságát, a munka szervezése, ellenőrzése, nyilvántartása terén — tisztelet a kezdeményező kivételeknek — régóta elavult állapotok uralkodnak. Létezik egy másfajta, ennél sokkal veszélyesebb idegenkedés is a kisvállalkozásokkal szemben: a megcsontosodott szemléletű vállalatvezetők ódzkodása az újtól. Kétségtelen, hogy félelmeik nem nélkülöznek minden alapot, mégsem elegendőek ahhoz, hogy passzív ellenállással megfojtsanak, eredeti irányából eltereljenek egy „felülről” induló, de a tömegek igényeivel egyező kezdeményezést. Gyakori panasz, hogy a sok „kis szövi,” szerződéses üzlet és társai elszívják a nagyiparból a jó szakembereket. Ez óhatatlanul bekövetkezhet ott, ahol tétlenül szemlélik a kisvállalkozások „népmozgalmát.” Ha azonban megpróbálják azt beépíteni a vállalat működésébe, saját gondjaikon is enyhíthetnek ezzel. Hiszen alig akad ma termelő egység, ahol bőségesek az erőforrások. Sokan sanda tekintettel néznek a várható jövedelemkülönbségekre is. Kétségtelen, hogy az ' említett építőipari vállalatnál egy kőműves dudaszóra letenné a szerszámot, és továbbra is menne fusizni, ha nem kapná meg a házon belül azt a pénzt vállalkozásáért, amit maszekolva megkeres. Jelszó lett a végzett munka szerinti jövedelem-differenciálás. Ám ötven, száz forintos „tétek” senkit sem serkentenek többre, a minőség javítására. Ugyanakkor a termelés irányítóinak nem egyszer be kell látniuk: azért a pénzért, ami ösztönzésre jut, nem lehetnek maximalisták. Ha példabeli kőművesünk havonta legálisan megkeresi a tíz-tizenkét ezer forintját, ennyi pénzért már lehet követelni, s ha kell, szigorúan büntetni is. Természetesen nem kockázatmentes mindaz, ami most elkezdődött. Fennáll a veszélye például annak, hogy az emberek munkaidejükben pihenik ki a szabad időben végzett vállalkozói tevékenység fáradalmait. Tehetik is, ha hagyják nekik: ha a munkaköri kötelességként rájuk háruló feladat — színvonalában, szervezésében, elszámolási rendjében — mesz- sze elmarad attól, amit műszak után végeznek. A kisvállalkozások tehát — közvetve — a munka színvonalának minőségi javítását is szolgálhatják. A gazdasági élet újszülöttjeit ritkán veszi körül pátyolgató szeretet. De nem is baj, ha a kemény próba során az marad meg csupán, ami életképes. Azt viszont magunk is védjük, oltalmazzuk, és tanítsuk meg járni. (G. L. F.) Augusztus 20. alkalmából kitüntetési ünnepségre került sor Egerben, ahol a népfrontmozgalom, az egészségügy, illetve a mezőgazdaság területén kiválóan dolgozó szakembereknek nyújtották át az elismerő jelvényeket, okleveleket, jutalmakat. A Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságán megtartott eseményen dr. Kovács Pál, a Megyei Bíróság elnöke, a megyei alkotmányjogi munkabizottság elnöke tartott megemlékezést, majd Mészáros Albert megyei népfronttitkár adta át a kitüntetéseket. A Népfront Munkáért Kitüntető Jelvényt kapta meg dr. Horváth Mihályné, a HNF adácsi községi bizottságának elnöke, Horváth János, a HNF füzesabonyi községi bizottságának tagja, özv. Nagy Istvánná, a HNF megyei bizottságának tagja, valamint Pálfi István, a HNF váraszói községi bizottságának titkára. A továbbiakban 67 aktivistának, községi HNF-bizottsági tagnak jutalmat adtak át. A kiemelkedő munkát végző egészségügyi dolgozóknak dr. Gyetvai Gyula főigazgató-főorvos adta át a kitüntetéseket. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Basiszta Gizella gyermek- ápolónő, Botond Belőné asz- szisztens, Kovács L ászióné csoportvezető, Szémann Ágostonná asszisztens, Vass Az Ipari és a Belkereskedelmi Minisztérium együttes állásfoglalásban hívta fel a vállalatokat a bútorok garanciális javítási idejének csökkentésére, a kifogástalan minőségű munkára. Az illetékes minisztériumok már korábban intézkedtek arról, hogy jótállási kötelezettség alá eső bútorokat csak akkor hozhatnak forgalomba a vállalatok és szövetkezetek, ha szerződésben megállapodnak a Bútoripari Garanciális Központtal a Áronná osztályvezető ápolónő és Veres Aladárné osztályvezető-helyettes. Miniszteri dicséretet kapott: Szabó Tiborné főműtős- asszisztens, Tiliczki Tiborné adminisztrátor. A megye egészségügyéért kitüntető jelvényt nyújtották át dr. Bu- kovinszky László, illetve dr. Kovalkovics István osztály- vezető főorvosnak. A megyei tanácson rendezett ünnepi megemlékezés során tüntették ki tegnap a mezőgazdaságban dolgozó, kiemelkedő munkát végzett szakembereket. A Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Ferencz József bélapátfalvi, Mikó Miklós bélapátfalvi, Godó János eger- szalóki, Tóth Zoltán kerecsendi, Szucsik István osto- rosi, Ivády Bálint pétervá- sári, Varga Sándor pétervá- sári, Erős Mihály besenyőtelki, Lipkovics Lajos és Szabó Pálné feldebrői, Gál jótállási munkák elvégzésében. A mostam közös állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a garanciális központ tevékenysége továbbra is alapvető, a szerződési kötelezettség azonban nem zárja ki márkaszervizek létrehozását. Mindkét minisztérium arra ösztönzi a vállalatokat, hogy bővítsék a saját javítások körét, s hozzanak létre márkaszerviz-szolgáltatásokat, Célszerű, ha a vállalatok — anyagi, személyi és László és Novák Jánosné füzesabonyi, Nagy Mátyásné és Sass Géza mezőszemerei, Előházi Jánosné, Pásztor Belőné, Somodi Károly abasári, ifj. Fodor László csányi, Lá- di Isván és Kurják Ferenc ecsédi, Varjú Pálné nagy- fügedi, Szabó János viszneki, Endrész Sándor, Juhász József, Varga János vámos- györki, Tóth Kálmán átányi, Tóth G. Józsefné, Gange- liczki Jánosné erdőtelki, Sípos István kiskörei, Szászt Károly komlói, Sike Gyula felsőtárkányi, Tóth Félixné gyöngyösoroszi, Pitlik László egri, Abendschein Lőrinc, Lévai Lászlóné, Ludányi La- josné, Mudri István gyöngyöspatai, Kovács Károly mátraballai és Tóth János mezőtárkányi termelőszövetkezeti dolgozó, illetve mező- gazdasági szakember. A kitüntetéseket Koós Viktor, a megyei tanács osztályvezetője nyújtotta át. egyéb lehetőségeik mérlegelése alapján — felmérik, hogy az ország melyik részén tudják, a garanciális szolgáltatásit maguk ellátni, és melyik részét bízzák a bútoripari garanciális központra. Ha a gyártó vállalat maga is végez garanciális javításokat, azt a fizetési feltételekkel együtt helyes a Bútoripari Garanciális Központtal kötött éves szerződé- kenyérre, s hatvanliternyi sekben rögzíteni. MTI Csökkenteni kell a bútorok garanciális javításának idejét . Állásfoglalás a márkaszervizek mellett Huszonkét éve a pult mögött Kisfüzes kisboltjában Avagy: hogyan látják el az aprófalvak lakóit A szükség törvényt bont — tartja a mondás. A szükség ezúttal falat bénított, s így lett Kisfüzesen két boltból: egy! Történt ugyanis, hogy a vegyes,- és az italbolt falát átvágták, s egy kis ajtót állítottak be. Erre azért volt szükség, mert az alig több, mint 230 lakosú település lakóit — a két üzletrészben egyidőben — Zagyva Józsefné szolgálja ki. Kisfüzes boltosa — a helybeliek Annusika nénije — huszonkét esztendővel ezelőtt vette át az áfész boltját, s azóta is minden reggel 7-kor kitárja az ajtót, amely fölött ott áll a cégtábla: a pétervásári áfész 145. számú boltja, Az első látásra szokatlan, hogy egyszerre nyílik a vegyesbolt és a kis kocsma ajtaja. Ha Annuska néni netán a kenyérért, vagy a tejért érkező háziasszonyokat szolgálja ki, odaát türelmesen várnak a sorukra a szomjukat sörrel oltani kívánó férfiak. Mint mondják: így van ez rendjén. Fő, hogy miniden van ebben az „ikerboltbain”, amire a helybelieknek szükségük lehet. S ez az igényeket, a falubeli szokásokat, a vásárlói érdéklődést jól ismerő Annuska néni érdeme is. Huszonkét év tapasztalata vérbeli kereskedővé tette, nem kell hát feljegyzést, tablót, papírt előszednie, amikor sorolja: — Naipi nyolcvan kiló kenyérre, s hatvan liternyi tejre adom le a megrendelésemet a szállítóknak. A P1ÉRT és a FŰSZERT is rendszeresen hozza a kért árut, így általában nincs hiánycikk a polcokon. Természetesen — teszi hozzá —, csak azokról van szó, amelyek egy ilyen kisbolt áruskálájába tartoznak... Amíg a boltvezető kiszolgál két vevőt — kenyeret, húskonzervet és literes tejet kértek —, körülpiUantunk a polcokon, ahol mindennek megvan a maga szigorúan vett, katonás" helye. Emitt különféle festékek, mosószerek, kozmetikai cikkek, a másik részben konzervek, szörpök sorakoznak, a parányi hűtőpultban tejföl és túróhab kínálja maigát a Raroa margairinsor szomszédságában. A bejáratnál üdítő italos rekeszek, üres (Fotó: Perl Márton) üvegekkel teli ládák magasodnak cserére várva. Aztán egy-ikét apróság még a háztartáshoz, a háztáji gazdálkodáshoz, s kisebb mennyiségű papíráru, füzetek a hamarosan kezdődő tanévre. Meglepődve írom fel: 180 ezer forint értékű árukészlet várja itt a vásárlókat ebben a piciny helyiségben... — És a forgalom... ? — Ügy 150—160 ezer forint havonta a sok kis apróságból — büszkélkedik Annus néni, S van is mire... A pétervásári áfész tizennégy község több mint 15 ezer lakóját látja el a helyben szükséges napi cikkekkel. A legkorszerűbb áruházuk a központi településen van, a két legkisebb pedig Kisfüzesen és Szederkénypusztán. Ezenkívül még 61 olyan kisbolt hivatott a lakosság ellátására, amelyben mindösze egy-két kereskedő dolgozik. Manapság olyan hírek keltek szárnyra, hogy ezek az egykori „szatócsbolthoz” hasonló apró üzletek ráfizetésesek. Sebők Kálmán, a szövetkezet elnöke mondta ezzel kapcsolatban: — A kisboltokra akkor is szükség lenne a lakosság alapellátásában, ha ráfizetésesek lennének. A híresztelések ellenére: ezek az üzletek kedveltek a helybeliek körében, s rentábilisak. Magyarul: ha nem is hoznak nagy nyereséget, de nem is veszteségesek. Az utóbbi három évben például 13—14 százalékos volt a kereskedelmi felfutásuk... — Ha valaki egyedül dolgozik egy üzletben, nincs lehetősége arra, hogy árubeszerző körútra induljon a jobb ellátás érdekében. Hogyan oldják meg a kisboltok korszerű és elegendő áruval való feltöltését? — Ez elsősorban nem a kis üzletekben dolgozó kereskedők teendője, az áfész szakemberei széles körű kapcsolatokkal rendelkeznek. A tarnamérai tsz-rtől például heti 5—6 mázsa . f üstölt áru érkezik, Budaörsről ünnepi ajándék- és díszkosa- rahat vásároltak, a FÜSZÉRT Miskolcról, Gyöngyösről és Budapestről szállítja az árut a megyei nagykeren túl. Az elosztás már itt, helyben történik úgy, hogy mindenhol hozzájuthasson a lakosság az alapvető árucikkekhez — Hogy hány órát töltöttem a pult mögött ez alatt a huszonkét év alatt? — gondolkodik el a kisfü- zesi boltvezető. — Talán össze sem lehetne számolni, mert lássuk csak: reggel hétkor nyitok, s fél tizenegykor szolgálom ki az utolsó vevőt, vagy az italbolt betérő vendégét. Elvileg azután már csak délután ötkor kellene bejönnöm este kilencig, csakhogy napközbén innen-onnan befutnak a szállítók a megrendelt árucikkekkel. Hát, hogyne venném át, nem mondhatom,, hogy nekem öttől van a munkaidőm... Egyedül vagyok, így nehéz, nagyon nehéz a szabad idő beosztásai, a szabadság letöltése, de mindig megoldódik valahogy. Igaz, ami igaz, mert a bolt mellett még ott a felvásárlás: uborkát, burgonyát, babot, tojást veszek át rendszeresen. Jönnek is a falubeliek: „Annuska, van egy kis uborkám, mikor hozzam?" Én meg megyek, vagy a férjem segít, aztán lemérjük és már szállítható, illetve értékesíthető is a friss áru, ami néha nem csekély mennyiség, mért az idén csak uborkából 360 mázsát vásároltam fel... Kisfüzes kisboltjában nagy a forgalom. S a fáradhatatlan boltvezető — aki egyébként többszörösen kitüntetett kereskedő — mindig megtalálható, amikor csak keresi valaki. Kilométereket tesz meg naponta: cipeli, polcokra rakja az árut, kedvesen kínálja az újdonságokat, s amikor a fűszeres részen végez, átszalad a kisajtón. A fehér abrosszal terített vendéglői helyiségben néhány üveg sörre várakoznak a munkából hazatérők. — Mit szólna, Annuska néni, ha holnap reggeltől kapna egy tanulót, egy segédet? Meglepődve kapja fel a fejét, ahogy önkéntelenül kiszalad a száján: — Csak nem... ? Mit is kezdenék vele?! Megszoktam már, hogy minden az én nyakamba szakad. Talán türelmem sem lenne már hozzá, hogy nevelges- sem. Meg hát, mit is tanulhatna itt, ebben a kis üzletben.,. ? Többek véleménye szerint: mindent, amit csak egy igazi kereskedőnek tudnia kell. S az utánpótlás nem is ártana, mert még néhány év és Kisfüzes nyugdíjasként köszönthetii mostani boltosát. Szilvás István
