Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-13 / 162. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. július 13., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT I BIRKA-FIRKA Baráti beszélgetés az egri Dobesban NOSZTALGIA a régmúlt szeretőnk iránt, aztán találkozunk vele sok-sok év után és — bár ne találkoztunk volnta. A jelen már a múltat is megkérdőjelezi bennünk: érdemes volt-e, igaz volt-e, emlékeink megcsaltak-e ? Hát valahogyan így van az ember egynémely felújítással is a televízióban, különösen így, ha e felújítás az egykori szerető arcvonásait akarja még úgy szépre restaurálni, hogy ma is tessék és az emlékezés se csalatkozzék. Lehetetlen vállalkozás! Ilyen lehetetlen vállalkozás okozta sikertelenségét az Irány Caracas című komédiának a televízióban. Ez az 1956 karácsonyán Budapesten játszódó — a Józsefvárosi Színházban tűzték műsorra még 1957 elején — érzelgős vígjáték, annak idején korántsem hatott érzelgősnek, de még vígjátéknak se nagyon. Még akkor sem, ha szerzői — Kállai István és Fejér István — annak szánták. Keserű komédia legfeljebb az volt az idő tájt, amikor a több mint kétszázezres dissizidálási hullám lecsitult, amikor megindult a visszaáramlás az otthagyott hazába. És amikor itthon mi már tudtuk, hogy rend lesz, de a nyugati határainkon túl még nagyon is abban bíztak, hogyha rend lesz is, de az semmiképpen sem a szocializmus rendje lesz. AKKOR „SÍRVA VIGADTUNK” azon, hogy „Irány Caracas”, akkor véresen nevetséges valóság volt, hogy soha nem létező, vagy csak egyetlen, tíz évvel ezelőtt írt levélben szereplő nagybácsik és nagynénik tárt karokkal és óriási jómóddal várják a hazájukat hagyó magyar rokonait. Esőben még egy kopott paraplé is irigylésre méltó, napsiugáras verőfényiben a legelegánsabb automata ernyő is nevetést vált ki — de nem együttnevetést. Megértem a szerző(k) nosztak giáját, hogy újra szerette volna látni, egy történelmi időszak után, a képernyő jóvoltából, milliók „közreműködésével” ezt a játékot. „Ügy érzem., ma már képtelenség érzékeltetni... mindenki ... milyen izgalommal várta, mi lesz a bemutatón.- Hogy egy rossz emlékű korszak, az ellenforradalom tragikus eseménye után — írja beköszöntőjében most Kállai István —, hogyan fogadják az újra nyiló színházakban elsőként megjelenő mai magyar és kimondottan politikai darabot...”. Nos, aki még emlékszik rá, jómagam is így vélekszem, jól, sőt, igen jól fogadta a közvélemény. Sokáig volt műsoron az „Irány Caracas”, mindaddig, míg a váltokó idők e szerencsére nem öröklétű alapkonfliktusára épült komédiának elfújták az atmoszféráját. Maradt: bátor politikai tett, szép színházi emlék és egy nagy tanulság. Nevezetesen: kínjaink gyógyításának lehet egyik kitűnő eszköze a nevetés is. De ha már meggyógyultunk? Ha közben eltelt negyedszázad és e játék szándéka, „drámai” magja érdektelenné, sőt egy egész korosztály számára értelmetlenné is vált? Emiatt küszködtek a színészek, volt egyikük lelke mély zugaiba is leszállói alkaró drámai hős, más, tőről metszett komédiás, ismét más egy mai társalgási darab képernyőre kopírozott figurája, És nem a színészek tehetnek erről, még a rendező, Kalmár András se nagyon, hanem önmaga a felújítás ténye és lehetetlensége. MÉGIS ELTŰNŐDÖM: tau Ián azért volt értelme bemutatni, mert ím, nemes bukása példázza talán legjobban az eltelt történelmi korszak változásait? Hát igen: ha csak azért nem.... Gyurkó Géza Téves tolmácsolás A. N. Osztrovszkijról már életében megállapították kritikusai, hogy aiz orosz realista drámaírás kiemelkedő egyénisége. Ez érthető, hiszen munkáiban nemcsak Gogol örökségét folytatta, hanem új színekkel, ízekkel gazdagította ezt a rangos hagyatékot, ö is a hivatalnok, a csinovnyifcvilág kisstílűségét, önzését kicsinyességét leplezi ie, s a pénz utáni hajszát ostorozza, jelezve, hogy ez a szenvedély minden értékes tulajdonságuktól megfosztja az embereket. Az utóbbi témakörhöz kapcsolódik az elmúlt héten bemutatott kétrészes .tévé- film, a Férfiszépség is. Mondandója sok szempontból ma is időszerű, s az lesz nemzedékek múltán is. Épp ez a gondolati időtállóság a mű egyik alapvető erénye. Ezt megérezte Margarita Mikaeljan, aki nemcsak a forgatókönyvíró tisztét látta el, hanem a rendező szerepkörét is vállalta. Az egyezésben rejlő nagy lehetőségeket azonban nem aknázta ki. Ki tudja miért: túlzott és mindenképp indokolatlan alázattal közelített az alkotáshoz. Nem szánta el miagát arra, hogy a tolmácsoláskor következetesen érvényesítse a jelen igényeit, így aztán minden apró mozzanathoz ragaszkodott, min», den részletet precízen fel- vitlaintottf nem gondolva arra, hogy ez olykor csigalas- súságúvá sorvasztja a tempót. Húznia kellett volna a szövegből méghozzá bátran. Ha ezt teszi, akikor egy részessé kurtul a terjengős sztori, s gyakori ásítozás helyett egy lendületes, szellé- mes tévéjátéknak örülhettünk volna, olyannak, amely valóban méltó Osztrovszikij- hoz. (pécsi) Tanár úr én készültem — bizonyítgatja a rossz tanuló Karinthy Frigyesnél, s visz. szájára fordítja a mondatot Székhelyi József, amikor azt mondja az egri Dobos Cukrászdában: én nem készültem. Aztán ahogy a rossz tanulóról kiderül, hogy dehogyis készült, Székhelyi bebizonyítja a fordítottját, ő igenis készült, felkészült az egri közönséggel való találkozásra, komolyan vette a lehetőséget, hogy beszélgethet a presszópódium látogatóival. Szombaton este, a Vígszínház művésze saját írásaival lépett elő. Azért nem mondom és szándékoltan nem fogalmazok úgy, hogy saját írásait adta elő, mert ez nem fedné a valóságot, Székhelyi nem írásokat adott elő, hanem természetes — bocsánat a szóért — normális beszélgetést folytatott a Dobosban ülőkkel. Életéről, esendőségéről, szorongásairól, dédelgetett vágyairól össze-visszaságairól, egyszóval közös gondjainkról. Jólesett ez a beszélgetés. Jólesett, nekem, bent ülőnek, hogy fellengzős nagy szavak, eposzi jelzők nélkül társalogtak velem meghitten, barátian, beavatón, de nem bántóan bizalmaskodó hangnemben. Hogy Székelyi írásai nem minden esetben — a többségükben nem — értek fel esztétikai magaslatokra, nem tettek eleget a különösség kategóriájába emelkedés követelményeinek, való igaz. Az viszont elvitathatatlan, hogy okos emberi szót a világra, a társakra nyitott személyiség nágyon is vonzó lenyomatát őrizzük sokáig a Székhelyivel való együttlét után. (szigethy) Kísérlet — (rész)eredményekkel Rendezvény, helyiség, pénz Régi gondunk, hogy különböző — gazdasági, szervezési, személyi stb. — okok miatt szaporodnak a községek kulturális gondjai. Sok helyen még közművelődési intézmény sincs, s az iskola is alig alkalmas programok fogadására. Pedig, ha a távoli falvak lakói sem éreznék magukat távol a világ folyásától, hozzájuk is eljuthatna ismeretterjesztő előadás, előadóest, zenés produkció, egyszóval mindaz, amely a városiak számára gyakran kínálkozik. Az egri Megyei Művelődési Központ 1980 decemberében pályázatot nyújtott be az Országos Közművelődési Tanácshoz azzal a céllal, hogy támogatást kérjen az egri járás kistelepüléseinek műsorkínálatához. Ebben a tervben a legalább ezer lakosú helységeket kívánták támogatni. Ugyanis az itteni intézmények dolgoznak a legmostohább körülmények között. Arra gondoltak a művelődési központ munkatársai, hogy olyan „körzeti központokat” jelölnek ki, ahol a kisebb települések lakói megfelelő körülmények A budapesti Néprajzi Múzeum egy hartai német szoba .teljes berendezését küldte el a közelmúltban a bécsi néprajzi múzeumnak. A szoba bútorait a berendezéshez tartozó más tárgyakkal: térítőkkel, ágyneműkkel, képekkel és failitányérokkiai között tekinthetik meg a programokat. Ezeknek a központoknak a feladata volt, hogy számba vegyék az igényeket, s az érdeklődőket segítsék abban, hogy eljussanak a kért műsorra. A kínálatból leginkább a gyermekelőadásokat, az önálló előadóesteket, a kiállításokat és a folklórprogramokat kérték. Igény volt a könnyűzenei együttesekre és diszkóműsorokra is, de ezeket — úgy vélték —, legjobb, ha saját költségen hívják meg. Az ajánlat tartalmazta a megyei amatőr csoportok fellépéseit is. például az Egri Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese hat alkalommal állt közönség elé, az Egri Néptáncegyüttes két alkalommal szerepelt, gyermekprogramokat tizenötször biztosítottak. Ezeken kívül még több rendezvényre is sor került az elmúlt egy esztendő során. Kiemelkedett az egri járási művészeti hetek sorozata, amely fesztiváljellegével elősegítette az érdeklődés felkeltését, így valósulhatott meg tizennégy helyszínen tizenöt program. egészítették ki. A hartai szobát a Kittsee-i kihelyezett néprajzi múzeumban, az egykori Esterházy-, illetve Batbhyá ny-kastély ban mutatják be. A budapesti Néprajzi Múzeum viszonzásul később ausztriai parasztszo- ba-'berendezésit kap. A statisztikák szerint az egy év alatt meghirdetett ötven rendezvényen hatezren vettek részt. A 15 kiállítás látogatóinak száma mintegy ötezerre tehető. Előrelépésnek könyvelhető el, hogy több mint tízezer érdeklődő jelent meg az így szervezett műsorokon. Sajnos, az üdülőkörzetek és a szanatóriumok nem vették igénybe ezt a lehetőséget. Leginkább négy településen sikerült rendszeresen biztosítani a műsorokat, Tarnaleleszen, Pétervá- sárán, Makiáron és Eger- szóláton viszonylag sok rendezvény volt. A Megyei Művelődési Központ saját forrásaiból a műsorszolgáltatásra fordítható pénzt növelni nem tudja. A jobb ellátáshoz nagyobb ösz- szegek szükségeltetnek. Újabb erőforrásokat kell mozgósítani, s kérni központi segítséget erre az évre is az Országos Közművelődési Tanácstól. S ha valóban komoly eredményeket érnek el, reméljük, a többi járás gondjai is megoldhatóak ilyen módon... Diákpályázat Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács és az ÁPISZ közös pályázatot indít diákok részére, hogy a kisiskolások minél jobban megismerjék a forgalomirányító jelzőlámpák jelentőségét. A pályázati lapokat, melyeken a pályázati feltételek is megtalálhatók az APISZ füzetcsomagjaiban helyezik el. A beérkezési határidő 1982. augusztus 15. Főnyeremények: kerékpár, két személyes sátor, kempingfelszerelés. Hartai szoba Bécsben Kőbányai János: FÍdZSÍ~SZÍgGtGk (5. rész) Ö, drága Fidzsi-szigetek Milyen jó lenne tényleg elmenni oda. Hatalmas, fehér vitorlással érkezik. A sziget közepén roppant hegy. Süvegén a hó gyémánt. Kis faházban lakik ott. Alig van benne bútor. Tágas, világos, tiszta. Az övé. Finom find- zsából zöld teát iszik. Köröskörül virágok, fehér, rózsaszín szirmokban fürdő fák. Hajában is bársonyos tapin. tású virágok. Bódító illatesőben ül a kertben. Tengerparti homokban lépked. Meztelen talpát hullámok nyaldossák. S mindenütt gyönyörű, gondtalan emberek ... A rendezők már kitessékelik a népet. Felkapcsolták a villanyokat. Gyulladásos, sivár, lemeztelenítő fények. Juj, de bántja a szemet. Mocskos mozaik-kősivatag, szanaszét boros-, sörösüvegek, összelapított műanyag pohárhullák, egy sarokban hányásrepeszek. Alig volt itt, s hogy elszállt az idő. Ki a ruhatárba. Itt gyülekez- nek-torlódnak a jobb fejek. Akik nem félnek, hogy lekésik az éjszakai járatot, hogy kikapnak az asszonytól, nem kelnek korán, hogy megautó- káztassák a családot, vagy egy hétvégén is robotoljanak a telken, a családi házon. Nekik minden belefér. Ha egy kicsit nyüzsög, forgolódik köztük az ember, akkor tutira mindig bejön valami. „Hova mész?,” „Szia, akkor jövő héten.” — izgatott, lázas forgolódás, és a végén — már csak sportból, kíváncsiságból is megéri — valami mindig bejön. Már negyed három. Jézus isten. A férje ötpercenként kapcsolja az éjjelilámpát. Forgolódik. Rossz szagú, iz- zadságcsatakos az ágya. Gyűjti-nyeli a mérget. „Ezért fogadtunk be?” „Miért nem értesz meg?” „Ez minden, csak nem szeretet.”, „A szabadságod csak addig nyújtózhat, míg más szabadságát nem sérted vele.” ... Nincs kedve hallgatni. Épp most, amikor olyan jól érzi magát. Jó, kicsit mólés vagyok, de tudom, mit csinálok. Akkor is. Azért se. Nekem ne parancsolgasson. Ki ő? Milyen jogon szenved? A gyereket, persze, nem vállalja. Pedig ha nevelhetne egyet-kettőt? Minden más lenne. „Nem lehet lakás nélkül. Érts meg, még ha dr.-t biggyesztek a nevem elé, akkor sem tudok leakasztani egyet.” Másoknak meg miért van? Semmit sem tesz érte, csak Thomas Mann, politikai helyzetek, meg „strukturális változások”... De a parancsolgatáshoz van esze. Hát nem. Nem vagyok a rabszolgád, a tulajdonod. Fiatal vagyok. Jogom van élni. Különben is: lassan fél há_ rom. Három, mire hazaér. Veszekedés, a szemrehányások. Tulajdonképpen igaza van; nem lesz a kirándulásból semmi. De ő rontja el, ő tehet róla. Minek gátol meg mindenben? Persze hogy jön a Kare- székkal. Majd itt marad magnak. Karesz zenész, még a régi időkből ismeri, amikor a rockkoncerteken az első sorokban tombolt, s örült, ha beengedték az öltözőbe. Ebből már kinőtt, de jó összejönni az ismerősökkel. Nem az ő kocsijával mennek, az övé már megtelt, de elviszi a barátja. Mézes vigyorú, su_ nyi tekintetű pasas, vakító eleganciával, elég vén is. Mindegy. Úgyis a Karesszal akar elbeszélgetni. A kocsija viszont jó. Volvo. (Vajon miből?) összepréselődtek benne vagy nyolcán. Belefér. Visongás, jókedv. Csak a „Bőrös Évát” ismeri, a legnagyobb punk volt, most digóba nyomja. Izgulnak, csak a rendőr el ne kapja őket. Száguld velük a hajó, s mögöttük a sztereó dobozokból koncertminőségben cseng-dübög-áramlik az isteni zene. „Ezt húzzátok meg, a dipiboltból való.” „Hu, de erős.” Bizsergető, langyos elektromos hullámzás fut végig a testén. Végre történik valami, úgy érzi, emberhez méltóan, szabadon él. Húz, süvölt, úszik velük az álomhajó. S mintha csak egy filmben járna: óriási, kétszintes, faburkolatú kégli. Széles, meleg tapintású szőnyegek, krómvázas, modern bútorok, apró zöld, piros pontokat felvillantó Hi-Fi torony. Filmnyomó kisiparos” — mondja Bőrös Éva, aki már megfordult nála. „A műhelye lent van az alagsorban.” „Gyerekek, ma mindenki testvér, egy család vagyunk” — kiáltja a házigazda. „Igyatok” — mutat széles mozdulattal a zsurkocsin sorakozó italokra. „Nem akarok józan embert látni, csak őrülteket. Mi mindnyájan őrültek vagyunk és testvérek, le a normálisokkal!” — és kezdi ledobálni a ruháit. „Le a normálisokkal!" „Le velük, le velük!” — visongás, kacarászás. „Ki követi legelőbb a példáját?” — s újból, oly ellentmondást nem tűrő, pontos keménységgel feldonognak a basszusok, zakatolnak a dobok, szisz- saennek a cinek, aránylón recsegnek a szaxofonok. Gyertyák lobognak sejtelmesen. „Mit különcködsz?” „Nem hallottad, ma mindenki testvér” — huzigálja le valaki róla a ruhát. (Folytatjuk) N, -------------------^’------ Bodri Ferenc illusztrációi H ol van ma már Caracas? Márkus László, Kállay Ilona és Pápay Erzsi ft
