Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-07 / 157. szám
4 NÉPÚJSÁG, 1982. július 7., szerda A környezetvédelmi fórum ufón A tv-néző kérdezett — a Népújság válaszol A Magyar Televízió június 2-án rendezte meg környezet- védelmi fórumát. A téma ezúttal talán még közérdekűbb volt, mint a korábbiak, hiszen a természet szépségeinek és értékeinek megóvása valamennyiünknek feladata. Minden televíziónéző kérdésére — a műsoridő megszabott volta miatt — persze nem válaszolhattak a fórum résztvevői a nagy nyilvánosság előtt. Ám arra ígéretet tettek, hogy a későbbiekben a lapok hasábjain adnak feleleteket különböző kérdésekre. Nos, a következőkben ezt az ígéretet teljesítjük, amikor a megyénkkel kapcsolatos négy kérdésre adjuk meg a válaszokat. Kőszobrászok műhelyében A Képzőművészeti Kivitelező Vállalat kőszobrász- műhelyében — átmásolva — újra faragják az egri székesegyház „Remény” című szobrát, a budapesti Károlyi Mihály utca és Kossuth Lajos utca sarkán levő templom homlokzati szobrát és az István Kórház homlokzati szoborcsoportját. A műhelyben nemcsak értékmegőrző munkát végeznek, itt készül többek között Borsos Miklós Aphrodité című szobra is. A kőszobrász csak nyolcvan százalékig készíti el a szobrot, majd a műhely dolgozói fejezik be. Képünkön Fodor Lajos az egri székesegyház szobrát faragja (MTI fotó — Horvát Éva felv. — KS) A csokor is nyerhet Szép magyar siker született Hamburgban, az 5. Interflora virágkötészeti világ kupa versenyen. Lippert Ta- másné, a Fővárosi Kertészeti Vállalat virágkötője az „Ajándékcsokor” kategóriában első helyezést ért el, és elnyerte a legszebb csokor készítőjének felajánlott tiszteletdíjat is. (MTI) □ Csike Imréné kérdezte Visontáról: Tudnak-e arról, a visontai hőerőmű amellett, hogy a környék levegőjét szennyezi, veszélyezteti a természetet is. Várható-e valamilyen javulás? Dr. Árvái József, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal főosztályvezetője : — A visontai hőerőmű környezetében a növényzet károsodásának vizsgálatát megbízásunkból már 1981- ben megkezdte a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem. A technológiából eredő légszennyezés feltárását az idei év elején kezdeményezték. A tv-műsort követően javasoltuk a megyei környezet- és természetvédelmi bizottság elnökének, hogy a hőerőmű igazgatóját a bizottság őszi ülésén számoltassa be környezetvédelmi tevékenységükről, a folyamatban levő és a várható intézkedésekről. A környezetet elsődlegesen veszélyeztető kéndioxid-kibocsátás jelentősebb csökkentése világviszonylatban is igen költséges műszaki beruházást igényel. Ennek megoldása csak távlatokban irányozható elő. □ Takács Béla egri néző kérdése ez volt: Mi történi a bodvarákói heggyel ji róla szólt tv-riport óta? Szemes Imre az OKTH főosztályvezetője adta meg a feleletet: Érdekes műsor készült el a pécsi tv-stúdió nemzetiségi szerkesztőségében: a magyarországi bajorok — bajor eredetű németek kultúrájáról ad ízelítőt a nézőknek. Nyugat- és Észak-Du- nántúlon számos német nemzetiségű településen élnek olyan családok, amelyek ősei Bajorországból vándorol— Már a televíziós riport előtt az Ipari Minisztérium és az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal között megállapodás jött létre a bodvarákói Esztramos- hegy egy kicsiny, de természetvédelmi szempontból értékes részének meghagyásáról. A kőbányászat által művelt területből ezt a kis részt kivonják, az OKTH még az idén a mellette lévő réttel együtt védetté nyilvánítja és az aggteleki tájvédelmi környezethez csatolja. Így az Esztramos-hegy növényi ritkaságai tovább élhetnek. □ Név és cím nélkül érkezett az újabb kérdés: miért ilyen nagyarányú a fakitermelés a Bükki Nemzeti Parkban? Közben nem történik újratelepítés? A szigorúan védett rész — Répáshuta — egy részét is tarra vágták? A kérdésre ismét Szemes Imre válaszolt A Bükki Nemzeti Parkban nincs túlzott mértékű fakitermelés, csak annyi, amennyit az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal egyetértésével jóváhagyott erdőgazdasági üzemtervek előírnak. A Bükk-fennsíkon és főként annak az Eger felé eső részén vannak nagy kiterjedésű végvágott területek, amelyek még a nemzeti park tak be hazánkba a XVIII. században, s ma is őrzik sajátos nyelvjárásukat, jellegzetes hagyományaikat. A budapesti Kossuth Lajos Gimnázium német nemzetiségű tagozatának „Rosengarten” (Rózsakért) elnevezésű irodalmi színpada — Lun- czer Terézia tanárnő vezetésével — műsort állított össze a magyarországi balétesítése előtti időből származnak. A levágott faállományokat mindig újratelepítik. Erre a MÉM erdőfelügyelőségei és a Bükki Nemzeti Parkban az igazgatóság gondosan ügyelnek. Az elmúlt évben Répáshután a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem ökológiai tanszékének kérésére kutatási célból négy hektár bükkállományt tarra vágtak. Az ökológiai tanszék ezen a területen felmérte a tarvágás előtti állapotot: á termőréteg vastagságát, a lágy szárú növényzet ösz- szetételét, a fiatal csemeték számát, stb. Pontos mérésekkel tíz éven keresztül vizsgálják a tarvágás hatását a talajra, a növényzetre és az állatvilágra. Közben a kísérlet egyik részeként a területet újra erdősítik. □ Címének megjelölése nélkül Fleisz Imre az alábbi kérdést tette fel: Jogában van-e a tsz-elnöknek évszázados diófákat és fasort kivágatni, mint ahogyan az Tarnamérán történt? A kivágott fasor egyetlen szépsége volt a környéknek ... A választ Sókúti Györgytől, Heves megye Tanácsa mezőgazdasági osztályának osztályának főelőadójától kaptuk meg: — A jogszabályok szerint, amennyiben gyümölcsös valamely fasor, abban az esetben a községi tanács engedélye szükséges a kitermeléshez. Egyébként engedély nem kell hozzá. Tarnamérai esetünkben ez az utóbbi fordult elő, mert a fasor nem volt védett. Kétségtelen igen nagy esztétikai értéke volt az ottani diósfasornak. A dologhoz azonban az is hozzá tartozik, hogy igen értékes faanyagról volt szó, amelynek az állaga rövidesen tönkrement volna. Épp ezért gazdaságilag mindenképpen indokolt volt a diófák kivágása. diákok” jor népcsoport folklóranyagából. A diákok azokat a dalokat, mondókákat, gyermekjátékokat vitték színpadra, amelyeket otthon hallottak, tanultak . és maguk is énekeltek, mondtak, játszottak. „Bölcsőtől az iskoláig” címmel örökítették meg a pécsi televíziósok a német irodalmi színpad előadását. A történet 1850 augusztusának egy éjszakáján á csillagfényben úszó kastély egy termében játszódik, abban az időben, amikor az ország fölé Haynau rémuralma borult. A szabadságharc bukását követő hónapokban a harc hőseit kivégeztette, sok százat börtönbe vetettek, Kossuth, Teleki, Pulszky emigrációban éltek. Csak Petőfi tűnt el és köréje fonódott a legenda, hogy nem esett el, itthon van, hol a Balaton mellett látták, hol Kolozsvárott, de él. Gyárfás Miklós hangjátéka — Kastély csillagfényben — ezt a hiedelmet idézi. Ezen az éjszakán, amikor egy garibaldista ezredes menekülését várja, a kastélyba vendég érkezik. A gróf Petőfit ismeri fel benne. Villogó tekintete, sovány, csontos arca, szavai az első pillanatokban kizárnak minden kétséget. Amikor azonban egy verssort pontatlanul idéz, a gróf előtt világossá válik, hogy a Jövevény nem más, mint a kamarilla embere, spicli, besúgó. Ezt mondja: „Esztétikai vitánk napnál fényesebben bebizonyította, hogy nem költő..., pontosabban nem Petőfi. Nem vette észre, hogy szüntelenül fölényben voltam. Uram, engem Petőfi percek alatt vállra fektetett volna.” Van egy pillanata a drámának, amikor megfenyegeti a grófot; nem mozdulhat a kandalló mellől, a kastélyt élve el nem hagyhatja, és védencét reggel hat órakor emberei Bécsbe viszik. A fenyegetés hatástalan. Maga is Bécs embere. „A mi forradalmunk nem volt forradalom. Engedélyezett elégedetlenség volt a legmagasabb helyről jóváhagyott felkelés, sokat tapasztalt politikusok ravasz kihívása. A megalázottságában is jó érzékű nyomorult népnek nem is kellett.. . Azt a történetet játszatták végig, amelyet olyan szerzők írtak, mint Metternich, Kol- lorath, V. Ferdinánd és Haynau.” — mondja. És most? „A rendőrminiszter úgy döntött, hogy számos titkos társaságnak kell lenni az országban a letartóztatások elősegítése céljából.” A Jövevény ellenvetései, mely szerint százezrek életükkel írták a forradalmat, a gróf olyan magasságból néz, ahonnan - nem látni a népet, nem meggyőzőek. Az uralkodó és a gróf kapcsolatára utal az a levél, amelyet ezen az éjszakán diktál: „azok az úgynevezett revolúciós eszmék, amelyek Európában mély megpróbáltatások terhét rótták a magas udvarra is, elveszítették vonzóerejüket, és hatásukat a Birodalom és Európa más országaira is'. A népek ma nyugalmat akarnak, s békepolitikát abban a reményben, hogy a vérontások kora örökre véget ért.” Felajánlván újabb szolgálatait. a császárnak, felhívja a figyelmét arra, hogy a kellemes modorú és pokoli energiájú Marx vasárnaponként előadásokat tart, ami nyugtalanságok okozója lehet az elkövetkező években. A párbeszéd éleit figyelve marad a hallgatóban egy nyitott kérdés: ki, kivel áll itt szemben? A Jövevény, az ál-Petőfi, ez a hamiskártyás, politikai prostituált nem méltó ellenfele az udvarhű arisztokratának, aki jellemét egy egyenlő szárú háromszögben fejezte ki. Egyik felével menekíti az üldözötteket, másik felével szolgálja az elnyomó hatalmat, amelynek így akarva- akaratlanul is részese. Mindez semmit sem von le a csaknem tíz éve, a Petőfi- évfordulóra írt hangjáték értékéből. Vannak örökké élő történetek, amelyek minden időben csábítanak az újraértékelésekre. És mire felel az augusztusi csillagos ég? Arra, hogy a legfényesebb uralkodjék közöttük, de arra is, hogy megnyugtató a hajnali óra, amikor kezdenek elhalványodni a csillagok. A rendező —• Bozó László — az óraütéssel a múló időt, az inas koppanó lépteivel a kiszámítottságot és terv- szerűséget, az evőeszközök csörrenésével, a pohárba töltött bor hangjával érzékelhetővé tette a dráma szűk körre vont színhelyét. A két főszereplő, Mensáros László (Tarnóczi Ádám) és a Jövevény, Sinkó László párbeszéde inkább párviadal a hivő bizonyosságtól a meghunyászkodásig, a besúgó megalázásáig. Kénytelen követni a gróf utasításait, hogy nem az ezredest, csak egy jelentést kell Bécsbe vinnie, s „megcsókolván a császár bársonyos érintésű finom kezét, a hódolat gyönyörűsége szállja majd meg, és örökre elfelejti azt a pillanatot, amikor Petőfi szeretett volna lenni.” Így válik teljessé a szolga- lelkűség anatómiája. Ebergényi Tibor Magyarországi „bajor Zajndin Mutalibov: A tűzszerész Döbbenten megállók. Ahogy magamhoz térek, oldalba bököm Sztyepant: — Nézd csak, a földim előttem jár! A fiúk kérdezik: — Kiről beszélsz? — Erről a Juszupovról, ni! Sztálingrádban is ott volt a mázolmánya, Harkovban is, most meg itt van Belgorod- ban! — És mi ebben a rossz? — mosolyog Sztyepan. — Rossznak nem rossz — felelem —, csak furcsa: műszaki katonák ezrei vannak a fronton, mehetne előttem ma egy Szidorov, holnap meg egy Petrov, de nem — mindenütt csak Juszopov jár!... Megmondom kereken: ezután már keresni kezdtem a háború útjain a földim nevét. Most azonban inkább Szidorovok, Petrovok, Mihaj- lovok kerültek a szemem elé. Juszopov eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A fronton az a mondás járta akkoriban, hogy az aknaszedő csak egyszer hibázik. Talán a földim is elkövette ezt az egyetlen hibát? De nem akarózott arra gondolnom, hogy Juszopov elpusztult. Él, bizonyosan él! Nem tűnhetett el csak úgy egyszerűen, ha már annyi kilométert legyűrt Sztálingrádtól Ukrajnáig! Bevettük Kijevet, elértük az államhatárt, és Lengyel- ország földjére léptünk. Elfoglaltunk egy nagy lengyel falut. Ebben a harcban megsebesültem, igaz, nem volt súlyos. Bár visszakéredzkedtem a seregbe Osztrovszkij orvosalezredes nem engedte. Egy hétre beosztottak a lábadozók alakulatába. Micsoda unalom! Szórakozás csak annyi, hogy dohányzás közben a bajtársaival a múltat idézgetheti az ember. A második napon hallom ám, hogy Sztyepan bekiabál nekem a kerítésen: — Sirvani! Megtaláltuk a Szaidbej Juszupovodat! Átugrottan a kerítésen; a lábadozókat nem engedték szabadjára, féltek, hogy visszaszöknek a századukhoz. Rohanok Sztpepan után. — Hol van? Hogy néz ki? — kérdem futtomban. Sztyepan elneveti magát: — Olyan, amilyen volt.... Kutya baja, most is a míni- ummal dolgozik! Ekkor kapcsoltam: barátaim a tűzszerész feliratát találták meg, nem magát Juszupovot. Persze ez is jó. Él hát a földim! Átmentünk a kiégett, még füstölgő kerten, egy kápolnához értünk. Megálltunk. — Nézd — mondta Sztyepan és a kápolna felé bökött. Először a magas kőkapu homlokzatát pillantottam meg. Aztán észrevettem a rávésett szavakat is: „Jöjjetek és imádjatok ...” Ejnye, de hisz ez az Evangéliumból van?! Mi köze ehhez Szaidbej Juszupovnak? — Hová bámulsz? — Sztyepan kinyújtotta a kezét: — Oda nézz . .. Az evangéliumi szövegtől kissé távolabb vörös felirat közölte: „Átvizsgálva. Akna nincs. Szaidbej Juszupov törzsőrmester.” — Látod — jegyezte meg mosolyogva Sztyepan —, már törzsőrmesterségig- vitte. No nézd csak, a végén még tiszt lesz belőle! Nem tudtam levenni tekintetemet a földim írásáról, a szívemet mintha hősugárzóval melegítették volna! Eh, Szaidbej Juszupov, ördög a bocskorodba, vakmerőén viaskodsz! Nem fog a golyó! Elkerül a bomba! És nem tudnak a fritzek olyan aknát kitalálni, amelyik elbújna előled! Derék fickó vagy, Szaidbej! Nem tudok elszakadni ettől a mázolt felirattól, mintha a legjobb barátommal társalognék ... — Találkoztam a papjukkal — szakította félbe elmélkedésemet Sztyepan. — Eldiskuráltunk egy kicsit. Meséli, hogy a németek az egész kápolnát kibélelték aknákkal —- egy macska se találna helyet, ahová leüljön! A te Szaidbejed azonban kivétel nélkül mindet hatástalanította. Mondta is a pap, hogy imádkozni fog érte ... — Mi minden megesik az életben — szóltam —, a katolikus a muzulmánért imádkozik! Különben aki a fasiszták ellen harcol, annak most mind egy a hite ... Varsó alatt erősen megtépázták ezredünket. Sztyepant megölte egy aknaszilánk, én is súlyosan megsebesültem. A háborút bajtársaink fejezték be... Azóta sok víz lefolyt a Tyereken. Mit is titkoljam: néha már nekem is távolba vesznek a háborús esztendők. De ilyenkor rendreutasítom magam: emlékezz, Sirvani! Mi, volt frontharcosok soha nem feledhetjük el a múltat! Hisz ez a dicsőségünk! A becsületünk! E nélkül nem lehetne a ma, a fényes, vidám, szép jelen!... Gyakran jut eszembe Szaidbej Juszupov. Milyen lehetett? Mi éltette a háború alatt? Mit csinálhat most? Groznijban tucatjával élnek a Juszupovok, Csecsen- Ingusföldön százával vannak. Hol is keresném Szaidbejt?! Igaz, egyszer olvastam az újságban, hogyan segítettek a tűzszerészeink az algériaiaknak megtisztítani a földjüket az aknák százezreitől. Vajon Juszupov nem volt ott? Nem csodálkoznék, ha valaki ott azt olvasná a falon: „Átvizsgálva. Akna nincs. Szaidbej Juszupov ezredes.” Sirvani elhallgatott. Kisvártatva azonbán folytatta: — De még nincs vége ... Tavaly hosszú kiküldetésben voltam. Jártam Volgográd- ban, Harkovban, Belgorod- ban ... A felismerhetetlensé- gig megváltozott a földünk! A lerombolt sztálingrádi áruház helyén nagyszerű új épület áll. Újjáépült a harkovi főposta is. A belgorodi iskola is úgy néz ki, mintha vadonatúj lenne. Igaz, mellette még egy iskola nőtt ki a földből, háromemeletes. Szóval, sehol sem találtam a háború nyomait. És bevallom, nagyon örültem neki. Sirvani felsóhajtott: — Csak egy dolog szomorította el a lelkem: miért nem hagyták meg ezeken a szép épületeken azt az egyszerű, ám szívemnek oly kedves halhatatlan feliratot: „Átvizsgálva. Akna nincs. Szaidbej Juszupov”? A csecsen író elbeszélését oroszból fordította: Zahemszky László
