Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-07 / 157. szám
2 NÉPÚJSÁG, 1982. július 7., szerda Francois Mitterrand életrajza Francois Mitterrand 1916. október 26-án született Jar- naccban. Apja ekkor Orlé- ansba-n a párizsi vasúttársaság tisztviselője volt. Francois Mitterrand a párizsi egyetemen szerzett jogi és irodalmi diplomát. A második világháború kezdetén behívták katonának. Hamarosan fogságba esett, ahonnan sikerült megszöknie. Szökését követően részt vett az ellenállásban és megalapította a hadifoglyok országos mozgalmát. Franciaország német megszállása idején az ellenállási mozgalom megbízásából több utazást tett, Londonban találkozott De Gaulle tábornokkal is. 1944-ben De Gaulle kormánya mellett a hadifoglyokkal foglalkozó részleg főtitkára volt. 1946- b an első ízben választják Nievre megye nemzetgyűlési képviselőjévé. 1947-től fontos állami tisztségeket töltött be, mint a volt frontharcosok minisztere, majd miniszterelnökségi államtitkár, államminiszter, belügyminiszter, pecsétőr és igazságügyminiszter. 1949-től folyamatosan Mont- sauche járás tanácsnoka, 1964-től Nievre megye főtanácsának elnöke, 1959-től Chateau-Chinon város polgármestere volt. 1959 és 1962 között Nievre megye szenátora, 1962-től folyamatosan Nievre megye nemzet- gyűlési képviselője. 1971. júniusban a Francia Szocialista Párt első titkárává, 1972-től a Szocialista Internacionálé alelnökévé választották, 1972-ben Georges Marchais-val, a Francia Kommunista Párt főtitkárával és Robert Fabre-ral, a baloldali radikálisok mozgalmának elnökével aláírta a baloldal közös programját. A szocialista párt első titkáraiként 1976-ban látogatást tett hazánkban. 1965-ben indult először a választásokon, a baloldal közös köztársasági elnökjelöltjeként. 1974-ben, másodszori elnökjelöltsége idején több mint 11 millió (43,24 százalék) szavazatot szerzett az első fordulóban, míg a második forduló mintegy 13 millió szavazója (49,19 százalék) csaknem elnökké választotta. Az 1981-es elnökválasztás második fordulójában a Francia Kommunista Párt támogatásával szerzett csaknem 16 millió szavazat fölényes győzelmet jelentett Francois Mitterrand számára. 1981. május 21-én iktatták be a Francia Köztársaság elnöki tisztségébe, Francois Mitterrand számos politikai tárgyú könyvet írt. A francia ellenállási mozgalomban szerzett érdemei alapján több magas kitüntetés tulajdonosa. Francois Mitterrand 1944 október 28-án kötött házasságot Danielle Gouze-zal, aki szintén a francia ellenállási mozgalomban tevékenykedett, s ezért már tizennyolc éves korában magas kitüntetést kapott. Két gyermekük van. Még tart az ötödik libanoni tűzszünet Élénk a diplomáciai tevékenység A libanoni fővárosban kedd reggelig nem volt újabb fegyveres összetűzés a hétfőn létrejött újabb tűzszünet óta. Hétfőn immár ötödször léptettek életbe tűzszünetet a Libanon elleni izraeli támadást követően. Az izraeli erők továbbra is lezárva tartják a Nyugat- Bejrútból kivezető utakat. A diplomácia ismét nagyobb szerephez jut a válsághelyzetben. Damaszkusz- ból Ammanba utazott hétfőn Francis Gutman és Bruno Delaye, a francia kormány két különmegbízottja, és még aznap fogadta őket Husszein jordániai uralkodó — jelentette a JNA jordániai hírügynökség. A megbeszélésen a hasemita uralkodó hangoztatta Jordánia elkötelezettségét „Libanon A japán kormány jóváhagyólag tudomásul vette azt a magánjellegű, ideiglenes megállapodást, amelyet a Szahalini Kőolajkutatási Együttműködési Társaság kötött Moszkvában. Az egyezmény arról szól, hogy a közös szovjet—japán kőolaj- és földgázfeltárási munkálatokat a szovjetellenes amerikai szankciók megszigorítása ellenére folytatják. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a Szahalin északkeleti övezetében elterülő Csajvo kerület partjai előtt, ahol a tengeri próbafúrások már befejeződtek, még az idén megkezdjék az olajkitermelést. Az ettől északra fekvő Odoptu kerületben a területi sérthetetlensége, a libanoni nép egysége iránt”. Butrosz Ghali egyiptomi külügyi államminiszter a francia—egyiptomi béketervről azt mondotta, hogy az nem áll elentétben Ho- bibnak a libanoni válság megoldását célzó erőfeszítéseivel. Az egyiptomi diplomata Khartoumban nyilatkozott, miután tárgyalt Mohamed Mirghani szudáni külügyminiszterrel. Az afrikai körutat járó egyiptomi diplomata nemzetközi támogatást próbál szerezni országa és Franciaország békekezdeményezéseinek. Egyiptom kedden a libanoni válsággal kapcsolatos közös álláspont elfogadására szólította fel az arab országokat. Az erről szóló hivatalos bejelentést Oszama El Baz egyiptomi külügyi álpróbafúrásokat szovjet technológiával végzik majd. Erre azért van szükség, mivel a tengerentúli gazdasági rendszabályokat legutóbb kiterjesztették az amerikai szabadalom alapján gyártott berendezéseket alkalmazó japán fúrótoronyra is. A Csajvo kerületben viszont az amerikai technológiával már véget ért a kutatás, s így hozzáláthatnak magához a kitermeléshez. A további munkálatokra 20 millió dollárt kívánnak fordítani, amelyet a japán állami export-import bank bocsátana rendelkezésre. A tárgyalásokra várhatóan júliusban kerül sor. Nehézséget okoz még azonban a kamatláb meghatározása. lamtitkár tette az egyiptomi nemzetbiztonsági tanács ülését követőep. El Baz elmondta, hogy Mubarak elnök „kapcsolatba lépett” a libanoni válságban közvetlenül érintett arab országokkal. Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője, és Mohamed Bucetta marokkói külügyi államminiszter kedden Párizsba érkezett. A francia fővárosban csatlakoznak hozzájuk az Egyesült Arab Emírségek és Algéria képviselői. Az arab politikusok a libanoni helyzetről folytatnak majd tárgyalásokat Cheysson francia külügyminiszterrel. Az eredetileg keddre tervezett találkozót párizsi bejelentés szerint „időzítési problémák miatt” néhány napra elhalasztották. GENFs Genfben kedden teljes ülést tartott a hadászati fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. MOSZKVA: Kedden a kora hajnali órákban Moszkvában, a Sere- metyevói repülőtér közelében lezuhant az AEROFLOT Légitársaság egyik repülőgépe. A gép a Moszkva—Dakar— Freetown útvonalon közlekedett. A Szovjetunió polgári repülésügyi minisztériuma bejelentette: a katasztrófa körülményeinek kivizsgálására különbizottságot hoztak létre. BUDAPEST: Elutazott Budapestről Richard M. Nixon, az Amerikai Egyesült Államok volt elnöke, aki több európai országot érintő körútja során tett látogatást hazánkban. A japán kormány jóváhagyásával Szahalini egyezmény kőolajkutatásra —( Külpolitikai kommentárunk j— Elnökválasztás Mexikóban NEGYVENHÉT EVES, JOGOT VÉGZETT és ki- tűnő gazdasági szakértő hírében áll Mexikó új elnöke: Miguel de la Madrid Hurtado. Vasárnap rendezték az elnökválasztásokat Latin-Amerika legnagyobb spanyol nyelvű országában, ahol a 70 milliós lakosságból több mint 31 milliónyian járulhattak az urnákhoz. Hogy mennyien éltek alkotmányos jogukkal, arra nézve egyelőre nincs adat, mint ahogy a választások végleges eredményét, a voksok sokat mondó arányát is csak később hozzák nyilvánosságra. A 64 szenátor és a 400 képviselő mellett azonban de la Madrid megválasztása bizonyosra vehető. Mexikóban hatévenként újítják meg az államfői tisztséget. Több mint fél évszázada mindig a kormányzó PRI, az Intézményes Forradalmi Párt jelöltje nyerte el ezt a tisztséget. Négy évvel ezelőtt módosítottak az elnökválasztási gyakorlaton. A nagyszabású politikai reform keretében lehetővé vált, hogy az idei választásokon az ellenzék is állítson jelöltet. összesen kilenc párt hét politikusára szavazhattak a mexikóiak, két párt de la Madridot támogatta. ERDEMES SORRA VENNI az ellenzéki jelölteket is. Arnaldo Martinez Verdugo, az 1978-ban legálissá vált kommunista párt vezére, a baloldali csoportosulásokból a múlt év őszén alakult Szocialista Egységpárt nevében indult. A katolikus konzervatívok Pablo Emilio Maderot jelölték. Candido Diazt, a Dolgozók Szocialista Pártja jelöltét, Rosario Ibarra de Piedra asszonyt a Dolgozók Forradalmi Pártja támogatta. Hagyomány volt Mexikóban, hogy a kormányzó párt jobb- és balszárnyának jelöltjei fölváltva kerültek legmagasabb közjogi méltóságba. Ezúttal úgy tűnik, szakítottak ezzel a gyakorlattal: de la Madrid — akárcsak elődje — a PRI jobbszárnyát képviseli. AZ ORSZÁG NEMZETKÖZI TEKINTÉLYÉT nem utolsósorban a szocialista országokhoz, a fejlődő világhoz és Latin-Amerika haladó mozgalmaihoz fűződő szívélyes viszonya alapozta meg. Emiatt gyakran bírálták a szomszédos Washingtonban. De la Madrid éppen ezért programjában — diplomatikusan — a belső problémákra helyezte a hangsúlyt: a demokrácia erősítésére, a korrupció letörésére, a társadalmi igazságosság és egyenlőség fejlesztésére. GYAPAY DENES Argentínai tervek, elképzelések FRANCIAORSZÁG '82 (111/2.) Küzdelem a munkanélküliséggel Kérdezz meg száz franciát: A L'Unité rajza. On kutató? Igen. És ezt mondja, ez az év önnek jelentős volt? Igen. Miért? Talált valamit? Igen — munkát! Az argentínai—amerikai kapcsolatok helyreállítása „kívánatos, de nehéznek ígérkezik” — közölte üzenetében Reynaldo Bignone, új argentin köztársasági elnök Ronald Reagan amerikai elnöknek, válaszul arra az üdvözlő táviratra, amelyet Reagan küldött Bignone-nak elnöki beiktatása alkalmából. Az argentin üzenet emlékez, tét arra, hogy a kapcsolatok megromlásáért „nem Argentína a felelős”. A Falkland (Malvin)-válság közben, az amerikai közvetítési kísérletek kudarca után az Egyesült Államok egyértelműen Nagy- Britannia mellett foglalt állást. Fegyverszállítási tilalmat rendeltek el Argentína ellen, és pénzügyi-gazdasági szankciókat is életbe léptették. Az argentin üzenet felrója, hogy az intézkedések ma is érvényben vannak. Juan Aguirre Lanari új argentínai külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy országa tiszteletben tartja az általa nem hivatalosnak nevezett tűzszünetet a Falkland (Malvin)-szigeteken. de A Pásztói Építő-. Szerelö- és Szolgáltató Ipari Szövetkezet felvételt hirdet: piackutató, műszaki fejlesztő és jogtanácsos munkakörök betöltésére. Az alkalmazás feltétele legalább 5—10 éves gyakorlat, szakmai végzettség és idegennyelv-tudás. Másodállás vagy mellékfoglalkozás is számításba jöhet a piackutató és műszaki fejlesztő munkakörnél. megerősítette, hogy kormánya továbbra is „fő feladatának „tartja a szigetek visz- szaszerzését Nagy-Britanniá- tól. Azt is közölte, hogy országa az ENSZ segítségét kéri a még mindig brit őrizetben levő 500 argentin hadifogoly kiszabadítása érdekében. Az új argentínai kormány tervei között szerepel egyebek között a hadsereg átalakítása a háborús tapasztalatok alapján: tervezik, hogy megszüntetik a hadkötelezettséget, önkéntesség alapján hivatásos katonákból álló hadsereget hoznak létre, és nagyarányú fegyverkezésbe kezdenek. Elsősorban a rakétás egységeket és a harekocsiparkot fejlesztik, építenek egy atomtengeralattjárót is. A nyomasztó gazdasági problémák, főként az infláció orvoslására hétfőn bevezették a peso kettős, kereskedelmi és pénzügyi árfolyamát. Az úgynevezett árfolyam lebegő lesz, s az intézkedés nyomán az argentin pénz nagyarányú várhatóan 30 százalékos leértékelését várják a közeljövőben. Értesítjük j. T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben, az alább közölt helyeken és időpontban transzformátorállomások fenntartási munkálatai miatt ÁRAMSZÜNET lesz. 1982. július 8-án 7.00 órától Ifi.00 óráig: Eger XIII kér . Egri út. 1 Borsodi út. Tárkányi út. Régi Almár. EMÁSZ Vállalat egri kirendeltsége arra a kerdesre, hogy mi a legsúlyosabb gond az országban, 99 biztosan azt feleli: le chomage, azaz a munka- nélküliség. Jelenleg kétmillió munkaképes francia állástalan, s köztük aránytalanul sok a fiatal. — Igen, elsőként kellett volna említeni — mondták szocialista párti beszélgető- társaim —, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kormány már eddig is lehetőség szerint tett új munkahelyek előteremtéséért, a munkaalkalmak növeléséért. Tekintélyes összeget, 11 milliárdos támogatást szavazott meg a kormány például a kis- és középüzemeknek abban a reményben, hogy ettől a segítségtől kedvet kapnak majd munkaalkalmat szülő új beruházásokra. Új munkahelyek Egyelőre még csak a kezdeti, de biztató eredmények látszanak. Az államnak sikerült jó néhány vállalattal szerződést kötnie, hogy azok — állami támogatás ellenében — növelik a munkahelyek számát. Eddig így negyvenezer új munkahely született, főleg az állami szektorban. Ám a helyzetet megnehezíti, hogy a baloldal kormányának súlyos örökséggel kell megküzdenie, hiszen 1981-ben 20 százalékot is meghaladta a munkanélküliek számának emelkedése, tgy eredményként könyvelhető el — ha megnyugvásra persze nem is ad okot —, hogy ha idén még nem is kevesebb a munkanélküli, de sikerült valamelyest megállítani a növekedés mértékét. Ha azt vesszük, hogy közben a szomszédos országokban évente 10—20 százalékkal több a munkanélküli, akkor a „stagnálás” eredménynek mondható. Varázspálca helyett Egy csapásra nem megy minden — vélik beszélgető- partnereim. A kormánynak nincs csodatévő varázspálcája, de a gazdaság reformjaival, a különféle intézkedésekkel talán sikerül elérni, hogy a gazdasági élet fellendülésével mégiscsak megjön majd a vállalatok beruházási kedve, másrészt a nyugdíj- korhatár leszállítása, a munkaidő csökkentése és más eszközök alkalmazása meghozza az eredményt, s a franciák feje fölül el lehet űzni sok-sok szociális bajt, sőt morális bomlás- okozóját, a munkanélküliséget. Mitterrand már választási hadjárata idején, a Giscard d’Estaing-nel való televíziós csatározásban ezt a problémát állította az első helyre. Ám tisztán kell látni: Franciaországban a baloldal került ugyan hatalomra, de nem változtak meg az alapvető társadalmi és osztályviszonyok, s a legjobb elképzeléseknek is útját állhatják a tőkés világ törvényei szabta korlátok. Épp ezért van abban sok igazság, amit Evry-ben egy útjavító munkás mondott, amikor a változásról faggattam: „on ver- ra,” azaz majd meglátjuk — volt tömör válasza. Amiben legalább annyi volt a jövőbe vetett remény, mint a jövőért érzett aggodalom. Valkó Mihály Következik: 3. A Kiéber sugárúton.