Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-01 / 152. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. július 1., csütörtök „Munkám természetes része megbízatásomnak” Saci néni és gyermekei — Ügy fogom fel a munkám at, hogy az természetes része megbízatásomnak. Magától értetődő, hogy mindig a jobb és jobb megoldásokat keresem, együtt a közösséggel, munkatársaimmal, akikre mindig a legteljesebb mértékben számítok. Pedagógus és munkahelyi vezető számára egyaránt megtanulandó hitvallásnak beillő gondolatok. Egy kitüntetés kapcsán — az idén április 4-én kapta meg a Gyermekekért Érdemérmet — kerestem meg dr. Király Gyulánét, az egri 9-es számú Általános Iskola igazgatóját. Szerénységről árulkodó szavai nyomán megbizonyosodhattam róla, korántsem tekinti csupán egyedüli érdemének ezt az egyébként keveseknek adott elismerést. Az igazgatói szobában sorakozó, az elmúlt évek munkáját, eredményeit jelző díjak és fényképek láttán jogos a múlt idézése. Persze, nemcsak a jövőre 10. éves jubileumát ünneplő iskola történetére emlékezünk visz- sza, hanem elsősorban egy életpálya állomásaira. Szívesen beszél a kezdetről. — Mozgalmas diákéveim voltak a nyíregyházi tanítóképzőben. Jártuk a falvakat, tüntettünk az államosításért. Gyors változások voltak abban az időben. Csak az tudja igazán tartalmasán megőrizni, aki maga is átélte, s nem a könnyebbik oldalát kereste. Ott ismerkedtem meg egyébként a későbbi férjemmel is. Ezután az egri tanárképző főiskola következett... — Toborzás után kerültünk ide, a magyar-ének szakra. Szerencsésnek mond- hatom magam, hiszen olyan kitűnő tanárok igazítottak egy életre útba, mint dr. Papp István, és dr. Csabai Tibor. Miután végeztem, nevelőtanár lettem, majd egy esztendő híján 2 évtizedig tanítottam az 5-ös iskolában. Ekkor már nemcsak az éneklés megszerettetésén fáradozott, hanem a mozgalmi életbe is bekapcsolódott. Több éven át rajvezetőként, majd az úttörőcsapat munkájának irányítójaként igyekezett még érdekesebbé, él_ ménydúsabbá és egyúttal hasznosabbá is tenni a kisdiákok mindennapjait. Nem csoda tehát, ha tanítványai ma is szívesen emlékeznek vissza a Sa.ci nénivel együtt az iskolában töltött napokra. Szakfelügyelői munkakör után, 1973-ban nevezték ki a 9-es iskola igazgatójává. Egy, akkor még éppen formálódó lakótelepen ilyen feladatot vállalni — bizony nem lehetett irigylésre méltó dolog. — Kollégáim több tantestületből érkeztek — sorolja az akkori teendőket. — Mindenekelőtt egységes nevelési eljárást kellett kialakítanunk, elérni a közös gondolkodásnak azt a szintjét, hogy minél kevesebb legyen a súrlódás. Azután a gyerekek is számos iskolából kerültek ide. Fontosnak tartottuk a szülők formálását is, hogy valóban társaink legyenek a nevelésben. Többségük hamar rádöbbent, hogy együtt kell működniük velünk, hiszen a kettős nevelés megsoksorozza nehézségeinket. A gondok helyett azonban évről évre tartalmasabbá vált a vezérelv: mindenki előtt nyitott legyen az iskola. Ez szükséges is volt, hiszen néhány évig a Csebok- szári-lakótelepen ez az intézmény jelentette az egyetlen kulturális centrumot. — Bélyegszakkörünk — büszkélkedik joggal az igazgatónő — amelyet egy szülő, Kmett Károly vezet, országos első helyezést ért el. Textilfestő szakkörünk az utóbbi négy év mindegyikében a legjobb lett az Alkotó ifjúság pályázatokon. Testnevelés tagozatosaink is szép eredményekkel örvendeztetnek meg bennünket. A szülőket szinte mindenbe bevonjuk, segítségük nagyon sokat jelent nekünk. Ennek bizonyítéka- az is, hogy közösen rendszeresen ifjúságvédelmi őrjáratokat tartanak, de az apukák, anyukák országjárások, kirándulások, üzemlátogatások szervezésében is támogatják munkájukban a pedagógusokat. Mindezzel persze, nem ér véget a gyerinekekért végzett munkák sora. — Egy kísérletre vállalkoztunk — mondja Saci néni —, fiúkórust szeretnénk alakítani. Ennek érdekében az 1—4. osztályosokat mind megénekeltettük, s ha hiszi, ha nem, 60 tagú fiú énekkar körvonalai bontakoztak ki. Egyébként a Kodály-cente- nárium alkalmából szeptembertől ének-zene tagozat indul az első osztályban. Az eddig elmondottakból is látható, a 9-es iskolában azokat a lehetőségeket keresik, amelyekkel valameny- nyi gyereknek alkalmat ad- vnak arra, hogy megtalálják a képességeiknek legmegfelelőbb foglalatosságot, azt, ami talán életüket is meghatározza. Méltó helyre került tehát a kitüntetés. Beszélgetésünk közben még szó esik arról is, hogy Saci néninek a legnagyobb élményt ez jelentette: ugyanakkor vehette át az elismerést, amikor Péchy Blanka is. S bár nem mondja, mégis tudom, arra talán még büszkébb, hogy egy évvel ezelőtt a férje is megkapta ugyanezt a megbecsülést Így teljes az öröme, a boldogsága. Szalay Zoltán Kirándulás, tárlat, városnézés Nyelvtanfolyam az NDK-ban A 17 napig tartó utazás során a jelentkezők tíznapos nyelvtanfolyamon — nápi 4 órában — vehetnek részt Halléban. A programban — a többi között — hailed autóbuszos városnézés, a Handel-ház, a mo- rítzburgi képtár, mozi. vagy sizfnházlátogatás, lipcsei kirándulás szerepel. Elhelyezés diákotthonokban hánom- négy ágyas szobákban, teljes panzióval. Az időpont: július 31-től augusztus 16- ig. Részletes felvilágosítást az Express utazási irodáktól kaphatnak az érdeklődők. EGERVÁRI ESTÉK ’82. Zalaegerszeg szomszédságában, Egerváron, nyolcadik alkalommal rendezik meg az Egervári Estéket. A nyári színházi rendezvények az ódon várkastélyban olasz néptáncegyüttesek műsorával megkezdődtek. A képen: Az olasz Gruppo Folkloristico „Santa Gorizia” együttes a színpadon (MTI fotó: Branstetter Sándor felvétele — KS) Dimitar Dublev: A lakótelep Lakást kaptunk a telepen. Kiterítették a tervet — csupa fehér kocka. Felcsillant a szemünk. Megmutatták a rajzokat is — kék, zöld, piros és sárga vonalak jelölték a csengő, a kürt, a televízió és az elektromos eszközök vezetékeit. A szemünk kikerekedett. Elhozták a homlokzat vázlatát. Fák és Szemirámisz függőkertjei tűntek föl előttünk. Kimentünk a helyszínre. A technikai vezető kézen fogott minket. Az egész a primitívek korszerű iskolája szerint épült — három medvebarlang az utas, —, a konyhai és a lakásközi felvonóknak, kelet és dél felé két ablaktalan helyiség, valóságos kis barlang az asztalitenisz és a klub számára, emeletenként úszómedence. Hogyne lettünk volna elragadtatva! Minden. négyzet- méter hasznosítva lett. Még szemételszívó vákuum is volt. A nehézségek akkor kezdődtek, amikor beköltöztünk. De akkorra már átadták a telepet. No gyerünk! A bútorbolt vezetőjével nem is veszekedtünk. Megrepdeltük a hálót. Hozzák a- ruhásszekrényt. Betölti az egész szobát. Sőt, kilóg az ajtón. Eltávolítjuk a szekrényt, ösz- szetoljuk a két ágyat. Elférnek. De üres hely nem marad. Vagy zsámoly, vagy tükör, vagy szekrény. Fogtuk a méterszalagot Kihúzzuk. Méricskélünk. Toljuk erre, húzzuk arra. Nem megy. Vettünk egy fűrészt — sss, sss — levágtunk egy darabot a szekrényből. Megfeleztük az ágyat. Az egyik darabot rátettük a másikra. Akár egy hálókocsi. A zsámolyt meg a tükröt kihajítottuk. Ha háló, legyen háló. Utána átvonultunk a hallba. A kanapét, a karosszékeket az asztalkát és a televíziót összetoltuk. A legtöbb baj a komóddal volt. Sehogy sem akart elférni. Megmakacsolta magát. Így ni! Alaposan megnyomtuk, és a külső falból kiszakadt egy darab. Fél méter kiment a homlokzatból, de a komód elhelyezkedett. A konyhában semmi probléma nem volt. Kis fülkék voltak. A székektől, asztaltól, jégszekrénytől a tűzhelynek már nem is maradt hely. A lámpaernyő a földet súrolta. Most alacsonyabban — arab módra — építkeznek — ez a beduinsátor-stílus. Ahogy végeztünk a berendezkedéssel, leültünk pihenni. A lakás az csodálatos. Majd zsinórt kötünk a szobák ajtaja elé, akár egy múzeumban. Tudjuk, hogyan csinálják ezt az idegenveze- zetők. Nem vagyunk zöldfülűek. Ahogy jönnek a vendégek, végignézik a holmikat. Csak le ne üljenek, és ne ácsorogjanak. Észre sem vettük, hogy beesteledett. Tipródtunk erre- arra, de sehogyse találtuk a feleségemmel a helyünket. Sehol se volt nyugtunk —, hol egy lábas esett * a fejünkre, hói a függönytartóba ütköztünk. Berendezkedtünk a lakásba... Vettünk egy sátrat, és fölvertük az udvaron, Most elmegyünk valahová a tengerhez. Ha már a telepen nincs számunkra hely. (Migray Ernőd fordítása) A Gárdonyi Géza Társaságban Tisztújítás után?... Jó ideje nem kaptam már meghívókat a Gárdonyi Társaság üléseire, rendezvényeire. A Társaságnak igaza volt: aki nem fizeti az évi tagsági díjat, évek óta rá se néz a rendezvényekre, az első években megtartott székfoglalója óta nem is vett részt a Társaság munkájában az megérdemli, hogy lefelejtsék a meghívandók listájáról. Június első napjaiban mégis vastag boríték érkezett címemre a Társaságtól, benne tagjai teljes névsorával, a tisztújítási javaslat listával, abban tizenöt névvel, köztük az enyémmel is. A harmadik közlés a Társasághoz szóló stencilezett levél volt, amelyen az elnökség pecsétje szerepelt „a Gárdonyi Géza Társaság Elnöksége" aláírással. A levél első bekezdését gondolatmenetem érthetővé tétele érdekében idéznem kell: „A Gárdonyi Géza Társaság 1982. május 13-án megtartott közgyűlése — tagságunk túlnyomó többségének távollétében — megvitatta a Társaság helyzetét, tevékenységének gondjait, és úgy határozott, hogy a közgyűlést újból össze kell hívni.” A közölt tényt szemmel láthatóan ijesztésnek szánták. Akként is hatott. Mai szóhasználatunkban, ha valahol „helyzet” van', illik a legrosszabbakra gondolni. A második bekezdés már nem is hagyott kétséget efelől, miért értesítettek engem is: „Miután a Gárdonyi Társaság működésében a létét is fenyegető zavarok keletkeztek, szükségesnek tarjuk, hogy egy újabb közgyűlés keretei között minden tagunk jelenlétébeln döntsünk a legfontosabb kérdésekről.” Amikor eddig jutottam, döntöttem, hogy eleget teszek a meghívásnak. Bizonyos izgalommal készültem annak a titoknak a felfedezésére, amely „a zavarok keletkeztek” kifejezés mögött, sötét fantomként húzódott meg. Derűsebb pillanataimban arra gondoltam, hogy a rám ijesztés alvó lelkiismeretem fellökdösésére szolgál, azt kívánják, hogy dolgoznék már valamicskét ebben a tiszteletre méltó gyülekezetben. Még néhányszor átolvastam a nekem is megküldött levelet, a jelölő listát, mert hisz új vezetőséget is kell választani, a réginek a mandátuma lejárt. Ügy, hogy a közgyűlés „a tagság túlnyomó többségének távollétében” nem tudta elfogadni a leköszönést se, sőt a tiszújí- tást sem tudta megejteni. Előbógarásztam hát az alapszabályt, amelyet a közgyűlés 1972. október 30-án fogadott el. Majdnem tíz esztendeje! Ebben az alapszabályban, második pontban a Társaság célja az alábbi megfogalmazást kapta: „A Társaság célja a szocializmus építésének segítése, olyan alkotóműhely teremtése, amely hozzájárul a táj és az ország kulturális életének gazdagodásához.” Még van ott más is, de azt nemcsak az alapszabály helyezi második sorba, magam is, aki évekig szerettem volna működni ebben a Társaságban, nagyobb részt vállalni munkájában. Erre a célra rímel a Társaság tagjai fejezetből a 13. szakasz a) pontja, eképpen: „Rendes tagnak felvehetők azok, akik szépirodalmi alkotásuk vagy tudományos kutatótevékenységük bemutatásával a Társaság munkájában tevékenyen közreműködni kívánnak.” Itt már meg kell állnunk. Az rendben van, hogy szép- irodalom és tudományos kutatótevékenység bemutatásával tevékenyen kell közreműködni. De mit jelent ez a forma? Bejelentem a Társaságnak, hogy felvételemet kérem a tagok sorába, mert én írok? Vagy kutatok? Vagy tudták rólam, hogy írok, vagy kutatok és ezért az alakuláskor meghívtak engem a tagok közé? Az utóbbi történt. Nem tudom, hogy ezenkívül, már mint a belépésen és a tagsági létszám feltöltésén kívül a tagság túlnyomó többsége tett-e bármit is? Irodalmat, kutatást? Olykor-olykor eljárt egy-egy meghirdetett összejövetelre, rendezvényre. Módot adott az elnökségnek arra, hogy az háromévenként beszámolót tartson, megújítsa önmagát. Vagy úgy, hogy minden marad a régiben, vagy úgy, hogy beleunván-fáradván az üresjárat feletti szorgos figyelésbe, az egyik elnök átadta a másiknak akormány- rudat, valami fölött, ami egy félig megrajzolt keretnek tűnt — tűnik ma is — különösebb tartalom, vonzóerő nélkül. Alkotóműhely nem létezik alkotók és alkotások nélkül. A műhely közösséget tételez fel, annak a bizonyos lelki összefogásnak, a munkából, az eredményekre törekvésből adódó igénynek a felismeréséből származó együttest jelez, ahol mindenki ismeri önmaga, a másik, a mások, a társak képességeit, jóakaratát. Különösen azt, hogy a cél, a készség hogyan áll egymásért és egymással szemben! Az az érzésem, hogy sok éven keresztül az alkotó, az alkotás, mint az alapszabály legfontosabb pontja alvó, vagy legalábbis kikerült szöveg volt ennél a Társaságnál. Ne átalljuk kimondani: a Társaság életében azért keletkeztek „zavarok”, mert a Társaság nem azt csinálta, amit csinálnia kellett volna. Hetvenhárom nevet olvasok a mostam névsorban, köztük magamat is, akinek a tagságát már régen meg kellett volna szüntetni. Lel- kiismeret-vizsgálaltot tartva, a névsort újból is átszemel- getve nem nehéz megállapítani, hogy a tagsági feltételeknek, a Tagság céljainak a névsor fele sem felel meg. Mert ez a fele nem alkotó, sem irodalmi, sem tudományos szinten nem az! Ha ez a ballaszt az ötven forintos tagdíjért kellené, akkor sem érteném ezt az állapotot. Helyzetet. A Társaság most választott új vezetőséget. Alapszabályban rögzített módon, célokért vert haddal, új tisztikar akar dolgozni. De mindaddig, amíg a Társaságban jelenlevő alkotó erők nem tehetik le a garast, azaz műveiket az asztalra, ezzel együtt nem foglalják el azt a helyet a Társaság asztalánál, amely megilleti őket, addig itt hiába hivatkozunk arra, hogy zavarok keletkeztek, végveszélyben van a Társaság. A mélypont alatti mélypont is bekövetkezhet, a megszűnés! Ne játsz- szunk szembekötősdit! Volt idő itt, Egerben^ amikor az országos hírű költőt is beleértve, aki akkor még ritkán publikált, csak ajkbigy- gyesztéssel tudta kiejteni néhány „sznob” az itteni „íro- gatók” nevét. Azokról nyilatkozott így, akik azóta már az országos lapokban is megjárták írásaikkal. Azok ma is itt vannak, Egerben, a megyében! Kértek már műveket kiadásra a Gárdonyi Géza Társaságban akárkitől is? Vagy ki kel.l-e mondanunk, hogy a zavarok okai nem is egvszer azok a személyeskedő elfogultságok, egyéni belharcok. ha- ragszom-rádok, amelyek következtében hadállások keletkeznek, lappangó divattá, magatarássá válik a „betartás”. Ebben a tisztújításon átesett Társaságnak meg kell kérdeznie önmagát, mit akar? Vállalja-e az értékrend helyrebillenését? A tisztújító ülésen különben húszegy-néhányan jelentünk meg... Farkas András
