Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-29 / 176. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. július 29., csütörtök Új” mozgalom kezdődik Gondok az anyatejjel előny, mivel „a közös gépA nyári egyetem vendégkönyve A kertépítész Nem mindenki tudja- mégis igaz, hogy a régi korokat, a hajdani embereket idéző történelmi kerteket is műemlékként kezelik, óvják. Sajnos, nem mindig volt így, ezért pusztult el annyi érték. Emiatt kell vigyázni arra, ami még menthető, ami újjávarázsolható. Erről a sokak számára még ismeretlennek tűnő kérdéskörről beszélt az egri nyári egyetemen örsi Károly kertépítész, az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa, aki kollégáival együtt irányítja, ellenőrzi az ilyen jellegű hazai munkálatokat. E cím láttán, lehet, a férfi olvasók közt sokan legyintenek, s Unottan tovább lapoznak, mondván: na ez az, ami nem érdekel. Pedig ma sajnos mind kevesebben vannak olyanok, akiknek ilyen-olyan formában ne kellene szembenézniük e gondokkal. Ha másképp nem, menyük, sógornőjük, szomszédasszonyuk révén, aki szomorúan mondja: „sajnos, nekem is a központból kell hordanom az anyatejet a kicsi számára”. Ha van mit... Az egri Anyatejgyűjtő Állomás előtt reggel nyolc és tíz közt, amikor kiadják a palackokat a rászorulók számára, nem ritkák az ideges szóváltások, ha az ifjú atya észreveszi, megint kevesebbet kapott a kúitaltnál. Ilyenkor kezdődik a rimánkodás, ku- nyerálás, szentségelés, Sőt évente egyszer akár megteszik a följelentést is a főnök ellen: hogyhogy nincs elég anyatej? Elszaporodtak a grófnők? Nos, az okok rendkívül szerteágazóak. Kezdjük a? „objektív nehézségekkel”. A fogalom — szoptatós dajka — már a régmúltban is ismert volt. Ha betegeskedett az anya, netán belehalt a szülésbe, a rokonok közt kerestek „pótmamát”, s a cselédek közül válogatott a szoptatást illetlennek tartó úriasszony, grófnő is. A „kölcsönbe adott” gyerekek száma azonban elenyészően csekély volt. Még a felszabadulás után, az ötvenes években megszervezett anyatejgyűjtő állomások létrehozásakor is elsősorban a koraszülött, illetve a kórházban ápolt, viszonylag kevés csecsemőre gondoltak. A rászorulók azonban egyre sokasodtak. A mai statisztika szerint négyhónapos korig (az ideális hat hónap lenne) megyénkben mindössze az anyák egyharmada táplálja kicsinyét. Pedig így nemcsak attól a közismert előnytől fosztják meg magzatukat, amit a higiénikus, biológiailag tökéletes összetételű, rengeteg védőanyagot tartalmazó anyatej jelent, de a teljes lelki kapcsolat gyors kialakulásától is. Elszaporodtak volna a grófnők? A hetvenes években kezdődött... Mármint a szoptatást vállaló anyák számának gyors zuhanása. Körülbelül akkor, amikor a korábban megindult városiasodási, iparoso- dási folyamatok éreztetni kezdték hatásukat. Több lett á rendellenes szülés. Több az olyan gyerek, akit érzelmileg kellően még föl nem készülten, az OTP kedvéért vállaltak. Több a? idegeskedés, a szorongás. Kevesebb a közelben élő rokon, nagymama, jó példával elöljáró szomszédasz- szony, aki biztatná az anyát. S mi tagadás, mind kevesebb az olyan szülészorvos, aki ordítani kezd, ha újdonsült páciensének „állítólag” nincs teje. A tápszerreklámok viszont elszaparodtak. Az orvosi hetilapnak alig van olyan száma, amely ne dicsérné valamelyiket. És ha a mama a gyermekgyógyászhoz fordul: éhezik a csöppem, — ki tudna ellenállni, hogy föl ne írja a megváltó receptet. Nyilvánvaló, ha az anyák nagyobb része a „kötelező” és nélkülözhetetlen hatnyolc hét után már tápszerezi a babát, akkor alig maradnak olyanok, akiknek a valóban rászoruló csecsemők számára egyáltalán fölöslegük lehetne. Milyen egyszerűvé válna mindez, ha e folyamatot meg lehetne fordítani! Sok bába közt a gyermek... Az egri Anyatejgyűjtő Állomás 1967-től működik, a lehetőségek szerint mintaszerűen. Megyénkben a Véradó Állomáshoz kapcsolódik ez az intézmény elsősorban azért, mert a vezetőnek, dr. Molnár Miklósnak szívügye, tudományos szakterülete az anyatejellátás. A föntebbi tény egyrészt hatalmas park” és a speciális tudás révén országos kísérletek lefolytatására is mód van, másrészt viszont úgy tűnik, hátrány. A véradó ugyanis mintegy leveszi a felelősséget a szülészeti, a csecsemő-, illetve a kórházi gyermek- osztály válláról. Más megyékben ezek dolga a tejadó anyák szervezése, s nálunk is ezeknek az osztályoknak van erre külön is státuszuk. A fölvilágosítás, szervezés persze elvileg kötelessége lenne minden e területhez kapcsolódó egészségügyinek. A felsoroltakon kívül a körzeti felnőtt- és gyermekorvosoknak, s a körzeti védőnőknek. (Vajon engedi-e idejük?) Von mód tehát a labdá- zásra... A sok bába közi csoda, ha el nem vész a „gyermek". És akkor még nem említettünk olyan apróságokat, hogy néha egyszerűen a palackokat összeszedő autó sofőrjének udvariatlansága, hanyagsága, nemtörődömsége miatt „mond föl” a kismama az állomásnak. A jövő... A múlt: a bejárás tejadó. (Hatvanban kitűnően működik így az intézmény ma is.) Ahol az anyákat e külön fáradságért kárpótolja a kellemes légkör, valamint az állandó családias védőnői tanácsadás. A jelen: hogy két-három naponta hatalmas körzetekből központi helyre gyűjtik a felkínált anyatejet (a gondos tároláshoz hűtőgépeket is kölcsönöznek) pasztörizál- ják, s így osztják szét. A jövő: nos, egyrészt technikai; vagyis Egerben most folynak kísérletek arra, miként lehetne e létszükségletű táplálékot eleve sterilen palackozni, illetve a pasztörizálás helyett mélyhűtéssel tartósítani. Másrészt a Vöröskereszttel karöltve a véradómozgalom mintájára tervezik egy olyan kampány elindítását, mely minden anyát arra ösztönözne, saját maga szoptassa kisdedét. Mert végső megoldásként mégiscsak ez lenne az igazi... Németi Zsuzsa Hivatásnak tekintett szakmájáról készséggel szól, bepillantást nyújtva érdekes műhelytitkokba. Joggal emlegeti, hogy lenne mivel büszkélkednünk e téren is. — Hosszú ideig tartottuk az európai szintet. Buda, Visegrád, Tata és Esztergom várkertjeit megcsodálták a középkori külföldi követek és utazók, kiemelve egyedi jellegüket is. A XVII. században Lippai György hercegérsek pozsonyi tevékenysége aratott általános elismerést. Ezeket a hagyományokat fejlesztette tovább Esztenházy Miklós, a fertődi „magyar Verszália” megálmodója és kivitelezője. Sajnos az utókor könnyelműen elfeledte a rangos törekvéseket, a kimagasló eredményeket. Ennek a szemléletnek egyenes következménye az, hogy mindmáig egyetlen összefoglaló mű sem taglalta a témát. Más szóval: ő és társai az áttörés nehézségeit is vállalták, amikor zászlót bontottak. — 1962-ben szereztem diplomát a budapesti Kertészeti Egyetemen. Mindig vonzott a művészet, s elsősorban ez magyarázza azt, hogy az OMF-hez kerültem, erre az akkor ipég újnak számító területre és beosztásba. A lehetőségek felvillanyoztak, s folyvást képeztem magam, gyarapítottam tájékozottságomat. Jó érzés arról szólni, hogy sikerrel birkóztam meg első nagyszabású feladatommal, a budavári kertek helyreállításával, Ez további igényességre, kitartásra ösztönzött. e Soha nem volt könnyű dolga, hiszen sok egyéb mellett türelemből is jelesre kéllett vizsgáznia. — A levéltárak kincseket rejtettek, információik alapján rekonstruálhattuk az egykori állapotokat. Természetesen nem máról-holnapra. A többes számot nem véletlenül használom, ugyanis minden esetben kollektív teendőkről van szó. Nem elég az elképzelés — a kivitelezéshez, a fenntartáshoz, a kezeléshez tájékozott, lelkes szakemberek szükségesek, olyanok, akinek menet közben kellett megtanulni a különböző fortélyokat. Az építészek hozzánk képest irigylendő helyzetben vannak. Egy kastélyt gyorsan felújítanak, nekünk azonban nyolc-tíz esztendőt kell várnunk, amíg megnőnek a fák, a bokrok, a díszcserjék. Addig is mennyi a tennivaló! Menet közben régészkedünk, s restaurálással is foglalkozunk, hiszen feltárjuk a földdel borított műtárgyakat, a kőpadokat kiegészítjük, hogy a múlt eredeti ízeivel hasson a látogatóra. o A nemes buzgalom azonban nem volt hiába. Ügyködésükre sok helyütt felfigyeltek, más szóval rangot szereztek p kertépítészetnek. — Szépen haladunk Al- csúton, Ráckevén, Nagycen- ken, Fertődön, s a Heves megyei Noszvajon is. Ez többek között annak köszönhető, hogy jó kapcsolat formálódott a tanácsokkal, a MÉM-mel, az erdészeti főhatóságokkal, az erdészetekkel. Rendkívül fontos ez, mert csak az erőket egyesítve léphetünk nagyobb ütemben előbbre. Az is biztató, hogy a Kertészeti Egyetemen már oktatják a műemlékvédelmet és a kerttörténetet, sőt ilyen témájú diplomamunkák is születnek. Ez arra biztosíték, hogy a stafétaváltással nem lesz baj. S ha már itt tartunk, akkor hadd jegyezzem meg, hogy megoldásra váró gondok azért bőven akadnak. Mi járjuk ugyan az országot, ám mindig, mindenütt nem lehetünk ott. Rendkívül sok múlik a helyben tevékenykedők szemléletén, felkészültségén. Ez bizony ritkán kielégítő, így aztán olyan hibák sorát követik el, amelyeket igen nehéz helyrehozni. Olykor a renoválás is akadályokkal jár. íme, néhány kifejező példa ennek igazolására:-r- Keszthelyen egy hatvan centiméteres virágcserépre volt szükségünk. Sehol sem kaptunk, végül egy soproni kályhás segített rajtunk, aki házilag elkészítette. A szökő- kútmotor hazai hiánycikk. Mindössze tizenkét ezer forint értékű, mégis három évig leveleztünk, kilincseltünk, amíg külföldről meg- vehettük. A különböző növényekhez sem egyszerű hozzájutni. Mennyit szaladgáltunk, addig, amíg a Szombatihelyi Kertészeti Vállalat szállított nekünk tízezer buk- szust. A barokk növénytároló láda prototípusát én terveztem, fabrikáltam, mert így akadt gyártó cég. Ezek külső szemlélő számára talán apróságoknak tűnnek, valójában rendkívül fontosak, mert a korhűség követelményei nélkülük aligha érvényesülnének, s a pompázatos kertek nem idéznék maradéktalanul messzi elődeink világát... Pécsi István BAKÁNK. TAMÁS « FÜLEK MELEGE NYOLCVANÉVESEN DOLGOZIK. Dr. Babies Antal profesz- szor, az európai hírű urológus rövidesen betölti 80. életévét. A teljes szellemi és fizikai frisseségnek örvendő orvostudós tanácsadóként segíti a Kerepesi Kórház munkáját, emellett továbbra is jelentős szerepet tölt be a közéletben. Képünkön: dr. Tóth György főorvossal a Kerepestarcsai Kórházban (MTI fotó — Fényes Tamás felv. — KSj Mit kell tudni Magyarországról? Új kötet a Kossuth Könyvkiadónál VII. — Igen — mondja Gitta a telefonba. — Máris! — Leteszi a kagylót. — Elnézést, drága Ernő, a főnököm hív! — S indulna befelé, Fülöp Géza szobájába, ám amaz megelőzi. Az ajtóban szinte összeütköznek. — A, Emőkém! — A főmérnök órájára pillant. — Persze, mindjárt egy óra! Készül már a kávé, Gitta, kérem? — Nem tetszik érezni? Fülöp újból az órájára pillant; ennyire feledékeny vagy ennyire ideges? — kérdi magában Réz Ernő meglepve. — Kettő előtt majd szóljon le a sofőrszobába, fel kell ugranom a minisztériumba. Gitta a jegyzőfüzetébe pillant. — Már intézkedtem, igazgató úr. Két óra tízkor várja a kocsi a főkapu előtt. — Maga jóstehetség! — mosolyog Fülöp elégedetten. — Ö, semmiség — hajol hozzá bizalmasabb közelségbe az asszony. — Egy óra alatt úgy le tetszik darálni ezt az értekezletet, mint a pinty! Ismerem a szervezőzsenijét! — Ne tömjénezzen engem folyton, Gitta kérem — csóválja fejét Fülöp. — Ugyan! *- ránt a vállán sértetten Gitta. — Főmérnök úr el van maradva egy történelmi korszakkal! Szó sincs itt tömjénezésről! Csak állandósítom a sikerélményeit! — Szervusz, Gézám — lép melléjük Réz Ernő. — Értekezünk? Megint értekezünk? Meleg kézrázás következik, ez a rituálé következő állomása. Fülöp arca aztán elfelhősödik. — Kérlek, konfrontálni kell az információkat, ez most már halaszthatatlan. — Egén — dünnyögi Réz. — És miféle információkat? — Az új anyagmozgatási modell ügyében! Az elvárások fokozódnak, de az integráció egyre inkább deminüá- lódik. Az az érzésem, hogy a dolog valahogy elmanipu- lálódik... — Értem — bólogat buzgón Réz Ernő, ám látszik rajta: nem nagyon érti, miről is lehet szó. Viszont évtizedes gyakorlata van benne, hogy szinte gépiesen fölemelje kezét, és igen komoly arccal ezt mondja: — De arra már most köte- lességszerűen, figyelmeztetlek, Gézám, hogy nincs rá keret! Fülöp hökkentem nézá. — Mire? — Nem tudom — itárja szét karját Réz. — De a vége úgy is az lesz, hogy kaparjak össze valami pénzt, ismerlek benneteket! — Határozattam megrázza fejét. — Hát nem tudok, öregem! Én sem vagyok mindenható! Gitta hízelkedve végigsimít a karján. — Ugyan, igazgató úr, ne szerénykedjék! Csinált maga már néhány csodát ennél a vállalatnál! — Az más! — A főkönyvelő enge&ztelitebben irat. — Varázsló vagyok... De isten nem! Együtt vám már atz értekezlet. Az asztalMőn ül Szász Bálint, jobbján — már a beszédhez készülődvén, állva — Fülöp műszaki, balján Réz gazdasági igazgató; az üzemi Szentháromság, ahogy gyárszerte becézik őket. Fülöp mellett Kovács Tibor főmérnök, vele szemben a szállítási osztály vezetője, Szerdahelyi mérnök, mellette Bagyula szaktárs, az anyagmozgatók csoportvezetője, azzal szemben meg Kovács művezető, a forgácsolómű- hely főnöke. Az asztál végén — Szász Bálinttal szemben — ül Gittái, előtte gyorsírófüzet, és hegyesre fent, puha ceruzák. Az elsőt fölemeli, mert Fülöp beszélni kezd. — Tisztelt értekezlet! Nem titok, hogy vállalaturtk jelen infrastruktúrájában egyre nehezebb dilemákkal kell konfrontálódnunk. Sőt nem rejtem véka1 alá azt sem hogy momentán a legekdaitánsabb konfrontáció eluralkodásának vagyunk szenvedő tanúi a produkciós kapacitás, valamint az üzemen belüli spedició ellentétesen indukált. szférái közt — és a legteljesebb nyíltsággal meg kell mondanom, tisztelt kar- társak, hogy ez a körülmény sajátos specifikumával intenzíven koratrakarinozza á vállalati indexek totális eredményességét. A 'kommunikáció minden egzisztens, sőt virtuális formációjával megpróbálkoztunk már, de mint a visszaigazolások dokumentálják, a megmerevedett magatartásnormák miatt még a közelébe sem sikerült kerülnünk a jogosain indokolt elvárásoknak! (Folytatjuk) A közeli hetekben a könyvesboltokba kerül a Mit kell tudni Magyarországról? című kötet. A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelenő munkában Ádám Antal, Balogh János, Bassa László, Bugát Péter, Csácstvay István, Kulcsár Kálmán, Nyitrai Ferencné, Pécsi Márton, Unger Mátyás mutatja be Magyarország földrajzi adottságait, történelmét, gazdaságát, a múlt és a jelen kulturális és művészeti értékeit, s ismerteti az egészségügy és a sportélet főbb tudnivalóit.
