Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-29 / 176. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. július 29., csütörtök Hozzáállás - helytállás Hány betege és bolondja van manapság a pénznek, hányán törik magukat azért, hogy még többjük legyen? Vajon — vetődik föl némelyekben — nem herdáljuk-é el közben szocialista értékeinket? Ezek a népi rend elfajzá- sától, föllazulásától tartó szívós kérdések korántsem rósz szándékból, vagy téves nézetekből erednek, hanem a szocializmus érdekviszo* nyaiból. Különböző egyének vagy szervezetek mély meggyőződései hangoztatják, hogy ők fejezik ki leghívebben az egész társadalom érdekeit! Abban, hogy többen szeretnek a munkásosztályra, az egész népre hivatkozni, nincs semmi különös. De ha ez fölerősödik, akkor zavart akozhat, megnehezíti a bonyolult érdekviszonyok közti eligazodást, „s ezáltal akadályozza a pártot érdekintegráló funkciójának a teljesítésében”. Maga a vita, az itt-ott mutatkozó konfliktus — különösen a mai viszonyok között — természetes. A szocializmus hívei között aligha találnánk olyat, akinek az utóbbi 10—15 év során meg ne fordult volna a fejében, hogy tényleg jó irányban haladunk-e? Ez az oly- kori kétkedés egyrészt biztosítéka is annak, hogy menet közben korrigálhatjuk, finomíthatjuk az ösztönzőket, konkrétan a közgazdasági szabályozókat. Ha minden részkérdésben teljes nemzeti egyetértést tűztünk volna ki célul, azt aligha tudnánk valaha is elérni. Igaz, a párt — valahányszor kezdeményez valamit —, mindig az össztársadalmi érdeket tartja szem előtt, figyelembe veszi azonban azt a tapasztalatot is, hogy az egész népet érintő, nagy horderejű döntések elfogadására nem rögtön lehet számítani. Az emberek akkor hajlandók magasabb rendű cél elérésében részt venni — olvasható egy ide vágó tanulmányban —, ha azt saját céljuknak is el tudják ismerni. Ha érdeklődésüket tartósan fenn akarjuk tartani e cél iránt, akkor lehetővé kell tenni, hogy szerephez jussanak vele kapcsolatban. Nálunk, mi tagadás, még korlátozott a társadalom tagjai közt fölosztható javak mennyisége, ezért is támadhatnak ellentétek. Iparkodnunk kell azonban ezeket föloldani, megszüntetni. A mi hazánk, sajnos, elég szegény ásványi kincsekben, technikánk színvonalával valahol középen állunk a világ- ranglistán, túl sok fölhalmozott tőkénk nincsen. Bárhogy nézzük is, legnagyobb erőforrásunk a lakosság munkakészsége, szaktudása, mindig újakra törekvése, jobbító szándéka, de az ebben rejlő tartalékokat még korántsem tártuk föl és használtuk ki teljesen. Ehhez az életviszonyok további javítására van szükség, mert a dolgozó ember csak úgy tudja alkotó energiáját egyre magasabb fokon újratermelni, ha perspektívát lát maga előtt. Hiába akarnánk erkölcsi prédikációt tartani arról; hogy milyen csúnya jellemvonás a pénz utáni hajsza, csak legyintés lenne a reagálás. A tudatformálásnak természetesen fontos szerepe lehet az életmód kialakításában, de csak akkor, ha a bölcsesség számol az élet- színvonal fejlesztésének objektív meghatározóival. Az MSZMP a realitások talaján elismerte, hogy a társadalom gazdasági viszonyai ma mindenkit rákényszerítenek egyfajta „privát” gazdálkodásra, összhangban a közös célokkal. Sokféle módszert kipróbáltunk már, s közülük a jelenlegi látszik az egész nép megélhetése, boldogulása, jó közérzete szempontjából elfogadhatónak anélkül, hogy a múltba hőkölés veszélyétől kellene tartanunk. Isten őrizz, hogy azt képzeljük: amit csinálunk, az fölülmúl- hatatlanul tökéletes és egyedül üdvözítő modell. Gazdálkodásunk kitapasztalt útja- módja valószínűleg csak Magyarországon használható teljes mértékben így, s itt is csak addig, amíg az élet nem kívánja, hogy jobbat hozzunk létre. Egyelőre az a legfontosabb, hogy változatlanul teljes a foglalkoztatottság, a keresetekből meg tudjuk vásárolni azt, amire szükségünk van, tartani tudjuk az életszínvonalat, megalapozni a magasabb megélhetést. Ehhez általában meg kell értetni, hogy csak az olcsóbb és kelendőbb cikkek gyártásával tudjuk tartani a mai nehéz világpiaci helyzetben, amit elértünk. Következetesen érvényesíteni akarjuk a munka szerinti elosztás elvét. de ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki többet dolgozik, tanul, kezdeményez, töri a fejét a maga hasznára, s a társadalom boldogulására. Amikor azt mondjuk, hogy kiemelkedő újítók és alkotók keressenek akár milliókat, ezt nagyon komolyan gondoljuk, sőt köszönetét mondunk nekik. Biztosak vagyunk benne, hogy ezektől a nagy jövedelmektől nem áll elő a „burzsoá restauráció veszélye”. A szocialista ipar és mezőgazdaság sokkal szilárdabb annál, semhogy megrendüljön a személyi tulajdon jobb hasznosításától. De akkor sem viccelődünk, amikor azt mondjuk, hogy szellemi vagy fizikai munka nélkül egyetlen fillért se vághasson zsebre senki. Kinek mi fáj, azt emlegeti. Amíg némelyek a gyarapodás láttán esetleg bizonyos kispolgáriság fölébredésétől tartanak, eközben a vállalkozó szellemű emberek az ösztönzést keveslik. A mezőgazdasági kistermelők, a háztáji kertekben munkálkodók közül az alacsony fölvásárlási árra és a lassú átvételre panaszkodnak. S bizony jogos az olyan észrevétel, hogy az állami, társadalmi funkciókban is lehet ártani a közösség ügyének. Még az úgynevezett közéleti tevékenység is privatizálód- hat, alárendelődhet szűk körű érdekeknek. Mihelyt valaki kiskirályoskodik, s a pozíciójával járó hatalmat nem a köz szolgálatában használja föl, aktivitása rögtön értéktelenné válik, illetve csak árt a társadalomnak. Ellentmondásoktól is terhes, alakuló társadalmunk szinte naponta vethet föl effajta kérdéseket. A fontos csak az, hogy mindig kellő időben figyeljünk rájuk, s a „hozzáállásnak” a helytállás legyen az alapja. (F. N. I.) A megyei elnökség ülésén A népfront a környezetvédelemért Túlnyomórészt eredményes és hasznos munkát végzett a másfél esztendővel ezelőtt a Hazafias Népfront megyei küldöttértkezletén megválasztott környezet és természetvédelmi munkabizottság. Sikeres .tevékenységüket jelzi, .hogy ez alatt az .idő alatt a testület két .tagja kapta meg a HNF Országos Tanácsának titkársága által alapított Széchenyi István em_ lékplaketett, négyen pedig a Környezetünk védelméért, fejlesztéséért kitüntető jelvényben részesültek. A környezetvédelmi munka színvonalának emelése érdekében a munkabizottság tagjai gyakran tartottak úgynevezett kihelyezett ülést, így a helyszínen győződtek meg a valós helyzetről. Ezeken számos figyelemre méltó javaslatát tettek például a mátrai régió ivóvízellátásában, felszíni és szennyvízelvezetésének megoldására, illetve a vízvédelem időszerű feladatainak minél gyorsabb elvégzése -érdekében. A helyi népfrontbizottságok munkáját segítették tavaly és az idén a környezetvédelem társadalmi programjának kidolgozásával, a különböző szervek, intézmények tevékenységének összehangolásával. Számos akció is igazolja a testület erőfeszítéseit: a tavaszi-őszi lomtalanítási, fásítási, környezetvédelmi társadalmi munkaakciók, a a Tiszta udvar — rendes ház mozgalom, a madarak, fák napja. Segítettek a bizottság tagijai környezetvédelmi előadások, vetélkedők, ankétok, kiállítások szervezésében, s aktívan részt vettek a megye hosszú távú környezetvédelmi koncepciójának kidolgozásában is. További teendőik közé tartozik a még jobb, hatékonyabb szervező munka és a segítség a hulladékok gyűjtésében, elhelyezésében, valamint a környezetvédelmi társadalmi őrség munkájának tartalmi erősítésében. A többi között így összegezték a Hazafias Népfront Heves megyei Elnökségének tegnapi ülésén — amelyet dr. Végh Miklós elnök vezetésével .tartottak — a környezet- és természetvédelmi munkabizottság másfél esztendei munkáját. A tanácskozáson emellett szó volt az 1981—82. évi tömegpropa- ganda-munika értékeléséről, valamint az elnökség második félévi üléstervéről. A résztvevők megvitatták és évre szóló politikai ismeret- terjesztő és tömegpropagan- da-maink a intézkedési tervét. Bővülő KGST- együttműködés Tudományos kutatás a statisztika tükrében A hazánkban kutató-fejlesztő munkát végző 1300 intézmény, vállalat az elmúlt évben 20,7 milliárd forintot költött kutatásra, fejlesztésre; e költségek és beruházások a népgazdasági beruházásoknak mintegy másfél százalékát tették ki. — állapítja meg egyebek mellett a Központi Statisztikai Hivatalnak a tudományos kutatás és fejlesztés 1981-es helyzetéről most közzétett jelentése. Tavaly 1980-hoz képest mintegy 10 százalékkal több volt a KGST más tagállamaival közösen végzett kutatás. A legtöbb témával — az összesnek több mint a felével — az ipari ágazathoz tartozó kutatóintézetekben, vállalatoknál, üzemekben foglalkoznak. A kutató-fejlesztők 1981- ben csaknem 21 ezer könyvet, cikket publikáltak, majd 6500 újítást és belföldön ezer, külföldön 1600 találmányt jelentettek be. JOBB, ÜZEMKÉPESEBB LESZ... A Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutató Intézetének szabadalma alapján tíz éve kezdtek hozzá a hatvani Lenin Termelőszövetkezetnél az AKUVIT gyártásához. Az ólom akkumulátort regeneráló adalékból az idén csaknem százezer flakonnal készítenek. Felvételünkön Kispál Béláné és munkatársnői az AKUVIT kiszerelését végzik (Fotó: Szabó Sándor) EGY KÖZSÉGBEN KÉTFELÉ Párttitkár - a végeken Két pártalapszervezethez tartoznak a gyöngyös tar járnak. Akik a tsz-ben dolgoznak, annak az alapszervezetéhez, akik nem — a községihez. Néhány évvel ezelőtt váltak szét. Addig a tanár és a traktoros egymás mellett ült a taggyűlésen és egyazon napirendet hallgatott. Mi tagadás, az érdeklődési körük nem volt azonos. Ezért is hangzott el a javaslat: a munkahelyük szerint alakítsanak közösséget. A községi pártalapszerve- zet titkárának Szénási Sándort választották meg Nem ugyanaz A párttitkár húsz éve vette át a piros könyvecskéjét. Akkor még a tsz tagja volt. Majd a pártvezetőségbe is beválasztották. Egy időben az egyik pártcsoport irányításával bízták meg. — Nagy a különbség egy üzemi és egy területi párt- alapszervezet között több szempontból is — jegyzi meg. — Az üzem szervezeti kerete sok mindent megszab. A pártélet lehetőségeit is megteremti. Nem panaszként mondta. De a tény — tény. A területi alapszervezetben elég sok az idős ember. Lehet-e tőlünk ugyanazt elvárni, mint a fiatalabbaktól? — Ezért van az, hogy a különböző rendezvényeinken szinte mindig ugyanazok az arcok láthatók. Ha valamit tenni kell, ha a pártmunka újabb feladatokat állít elénk, szinte mindig ugyanazokra támaszkodhatunk. Mindent elvégeznek, amit kell, tehát nem kifogás és magyarázkodás az, amit a párttitkár hangoztat. A valóság. Márpedig ennek tényszerű értékelése alapfeltétel. Párhuzamok nélkül Nem tartozik a nagy települések sorába Gyöngyöstarján, El lehet képzelni azt, hogy ugyanazt a rendezvényt megszervezzék a tsz- beliek és a községiek is? — Erről szó sincs. Nagyon jó a kapcsolat a két alapszervezet között. A tsz párttitkárával, Kovács Jánossal és a kerület vezetőjével, özse Jánossal is. Egyeztetjük a tennivalókat és elkerüljük a párhuzamos rendezvényeket. — Mondjuk, valljuk: a párt irányít és ellenőriz. Nincs hátrányosabb helyzet(Fotó: Kőhidi Imre) ben a községi szervezet a tsz-belivei szemben? — Nincs. A pártvezetőség tagjainak munkaköre olyan, hogy szinte az egész község életét át tudja tekinteni a testület. Ezt nagyon fontosnak tartom. Mindent megbeszélünk, mindent egyeztetünk. — Nincs ebben a gyakorlatban egy olyan részlet, amely szerint a párttitkér mindenről tud, mindennel egyetért — utólag? — Az természetes, hogy a község vezetőinek mondjuk az ő példájukat, közben is kell intézkedniük. Nem várhatnak arra, hogy leüljünk tárgyalni. Az élet nem állhat meg azért, mert a párt-titkár éppen nincs „kéznél”. Mindenki ismerős Mintha valahol az isten háta mögött húzódna meg Gyöngyöstarjáin és nem nyolc kilométerre Gyöngyöstől, lehet-e hát a „végekről” beszélni? — Véleményem szerint — igen. Mert mégiscsak a „nagy” tsz-közösség mögött léteák. Ott nagyobbak az erők minden vonalon. De sajátos körülmények is jellemzik a községet. Még ma is erőteljes a hagyományok tiszteleté, ami gyakran a „tegnapi” gondolkodáshoz, viselkedéshez gyakorlathoz kötöz mozdulni akaró elméket is. A pártnak tehát itt nehezebb a dolga. — Ne érezzük hátrányos helyzetben magunkat, Van ugyanis jelentős előnye is annak, hogy aránylag kis község a miénk. Itt mindenki ismeri egymást. Mindenki tud mindenkiről mindent. És változnak, alakulnak az emberek is a kor követelményed szerint. Kétségtelen. Ha nem is mindig úgy, ahogy szeretnénk, ahogy kívánatos lenne, mozdul a tudat is, a magatartásforma is. Egy legényke elindult Az a vékonyka, kevés kenyeret látó legényke más megyéből indult el annak idején, hogy Gyöngyöstar- jániban kössön ki a kis cselédet fogadó gazdánál. És dolgozott mindent, amit kellett a ház körül és a határban, — A játszópajtásom útján ismerkedtem meg Dobre Andrással, András bácsival. Ma is él az öreg ... Nem tudom, milyen szervezetnek volt a tagja, de azt tudom, hogy a csendőrök sokszor keresték. Elvitték Kistarcsá- ra is. ö tőle hallottam nagyon SQkat annak idején. Tőle és az ugyancsak a Szabadság utcában lakó Mészáros Pétertől. Ö is itt van még közöttünk. A legénykének tehát két tapasztalt ember fogta meg a kezét. „Meséltek” neki. Az életről. — Természetesnek tartottam annak idején, hogy mindjárt a „kis tsz”-be belépjek, illetve a feleségem írja alá a nyilatkozatot. De én is kijártam dolgozni, amíg az egészségem engedte. Aztán a hatvanas évek kezdetén beléptem a pártba is. Jött a műtét, leszázalékolták. Hány éve? Miért csinálja mégis? — Pénzért? Lehet ezt pénzért csinálni? A fia, Mihály szintén párttag. Már a honvédséghez úgy vonult be. — Én nem beszéltem rá. de elvártam tőle, hogy kövesse az apját. Követte. Még a választott szakmájában is. Könnyen nyílik A legényke, aki hajdanán messzi vidékről indult el, most párttitkár. Igazi gyön- gyöstarjáni lett, amikor „benősült”. — A csatád ... ? Annak idején, kezdetben még csak megkérdezték az öregek, minek csinálom. De itthon már tudják, hogy ha tennivalóm van, akkor megyek. Nincs is ebből semmi nézet- eltérés. Sokan laknak egy fedél alatt. Jó is ez, de olykor nehézséget is okoz. A kórház, a betegség sem kerüli el őket. Nem élnek ők sem gond nélkül. — De ha valaki azt mondta volna nekem gyerrekko- romban, hogy valamikor ilyen életem lesz, nem hittem volna el. Azt hiszem, ez a kulcsmondat. Az emberivé lett körülmények adták az indítékát mindannak, amit a felszabadulás után tett és tesz ma is a párttitkár. Eny- nyi a „titok”. Hosszú volt az út idáig. G. Molnár Ferenc
