Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-28 / 175. szám

1. NÉPÚJSÁG, 1982. július 28., szerda IMMÁR HARMADSZOR Bejrút víz és villany nélkül Megnyílt a JKP kongresszusa Az Izu-íéiszigeti Atami város pártiskolájának nagy­termében kedden délelőtt, megnyílt a Japán Kommu­nista Párt XVI. kongresszusa. A fennállásának 60. évfor­dulóját ünneplő JKP Legfel­sőbb Fórumának tanácskozá­sán megvitatják a jövőre esedékes szenátusi és helyi törvényhatósági választá­sokra való felkészülés fel­adatait, az alapszervezetek­ben már korábban vitára bocsátott határozattervezet tét. A négyszáznyolcvanezer japán kommunista képvise­letében jelenlevő 1047 kül­döttet a kilencvenéves No- szaka Szanzo, a JKP KB elnöke köszöntötte. Először Miamoto Kendzsi, a KB el­nökségének elnöke tartott bevezető referátumot, majd a délutáni órákban Fuva Tecuzo, a KB főtitkára ter­jesztette elő a Központi Bi­zottság jelentését. ★ A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága táviratban üdvözölte a Japán Kommunista Párt XVI. kongresszusát. Meghosszabbítják a szállítási egyezményt Amerikai gabona a Szovjetuniónak Az amerikai kormány egy évvel meg fogja hosszabbí­tani a Szovjetunióval kö­tött gabonaszállítási egyez­ményt — jelentette hétfőn este fehér házi forrásokra hivatkozva a CBS tv. Reagan elnök döntése minden bizonnyal tovább él­vezi majd az ellentéteket Washington és nyugat-euró­pai szövetségesei között, akik már ismételten felrót­ták Washingtonnak: miköz­ben meg akarja tiltani szö­vetségeseinek a Szovjetunió és Nyugat-Európa között lé­tesítendő gázvezeték építésé­ben való részvételt, az Egyesült Államok maga milliárdos üzleteket köt a Szovjetunióval. A két ország közötti szep­tember 30-án lejáró szerző­dés alapján a Szovjetunió évente legkevesebb hatmil­lió tonna gabonát és kuko­ricát vásárolt, takarmányo­zási célra. Az amerikai me­zőgazdaság idei rekordter­mésének következtében a mezőgazdasági termékek belföldi árai olyan mély­ponton vannak, amilyenre utoljára a harmincas évek válsága idején volt példa. Az izraeli megszálló had­sereg a hónap eleje óta harmadszor fosztotta meg* a bekerített Nyugat-Bejrút 600 ezernyi lakosát az áram­szolgáltatástól és vízellátás­tól. Hétfő délután izraeli ka­tonatisztek behatoltak a li­banoni elektromos művek és a vízművek kelet-bejrúti, falangista ellenőrzés alatt álló központjába, és meg­szakították a blokád alá helyezett városrész ellátását. Az első alkalommal Fahd szaúd-arábiai király és Rea­gan amerikai elnök közben­járására állították helyre a háborús károk miatt amúgy A lengyel tervbizottság a kormány elé terjesztette az 1983—85-ös hároméves sza­nálási terv fő pontjait. A kormány megvizsgálta a do­kumentumokat, és ezzel el­kezdődött a terv kidolgozá­sának folyamata. A hároméves tervnek az lesz a célja, hogy 1985-ig átalakítsák a lengyel gazda­ság szerkezetét úgy, hogy csökkenjen a termelés anyag- és energiaszükség­lete, s létrejöjjenek a felté­telei annak, hogy 1986-tól már normálisan és kiegyen­súlyozottan fejlődhessen a népgazdaság. A hároméves időszakban a gazdasági te­vékenység három fő társa­dalmi cél köré fog összpon­tosulni: az élelmiszer-ellátás biztosítása, a lakásszükség­letek lehetőség szerinti ma­ximális kielégítése, és a leg­rosszabb anyagi helyzetben levő rétegek védelme. E cé­lok szem előtt tartásával fogják majd meghatározni a fogyasztás és felhalmozás arányát. Az életszínvonal védelmét feltehetően előny­ben fogják részesíteni a be­ruházásokkal szemben, bár Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök kedden híva. talos látogatásra utazott az Egyesült Államokba. Tár­gyalásokat folytat majd Ronald Reagan elnökkel, George Shultz külügyminisz­terrel és a kongresszus ve­zetőivel. is egyenetlen, például napi hatórás áramszünetekre kényszerülő közszolgálta­tást. Az illetékes szakminisz­ter rámutatott, hogy a pol­gári lakosságot sújtó intéz­kedés egyaránt ellentétes a genfi konvenciókkal és az emberiesség alapvető köve­telményeivel. Safik El-Vaz- zan miniszterelnök az Egye­sült Államok bejrúti nagy­követe útján Washington is­mételt közbenjárását kérte az izraeli blokád enyhítésé­hez. Az izraeli hadvezetés egyébként azért folyamodott újból a polgári lakosság kollektív büntetéséhez, mert ezen a téren is vannak ége­tő szükségletek. Három ideiglenes tervvál­tozatot dolgoznak ki, ezeket társadalmi vitára fogják bo­csátani, s a közvélemény ál­tal kiválasztott variáns alapján fogják megfogal­mazni a tényleges tervezetet, amely azután a parlament elé kerül. Mint a keddi'varsói lapok beszámolnak róla, a kor­mány a hétfői ülésen a há­roméves terv alapelveinek megvizsgálása után rendelet­tel módosította a nyugdíja­zásokkal kapcsolatos előírá­sokat. Az új rendelet azt cé­lozza, hogy nyugdíjkorhatárt elérő vagy már nyugdíjas dolgozók továbbra is munka- viszonyban maradjanak vagy újból munkát vállaljanak. Ennek érdekében lehetővé tették, hogy a dolgozó két­évi pótlólagos munkaviszony alapján kérhesse nyugdíjá­nak újbóli megállapítását, vagy például egységesen évi 60 ezer zlotyban (nagyjából hathavi átlagbérnek megfe­lelő összegben) állapították meg azt a maximumot, ame­lyet valaki a nyugdíja mel­lett megkereshet. Az indiai sajtó a látoga­tással kapcsolatban rámu­tatott, hogy a kétoldalú kap­csolatokon kívül szó lesz több olyan nemzetközi kér­désről is, amelyben a két ország álláspontja jelentősen eltér egymástól. Ezek közé tartozik az Egyesült Álla­mok katonai-politikai irány­a fokozott katonai nyomás sem törte meg a Nyugat- Bejrútban bekerített palesz­tin harcosok ellenállását. Hétfőn, a rendszeresített lé­gitámadások ötödik napján az izraeli harci gépek nem csak délután, hanem késő este is bombázták a raké­tákkal megvilágított lakó­negyedeket, palesztin mene­külttáborokat. A légitáma­dást követő éjszakai órák­ban a szárazföldi és a ha­ditengerészeti tüzérség lé­pett akcióba. Kedd délelőtt folytatódott a tűzpárbaj az izraeli inváziós erők és a fővárost védő palesztin—li­banoni szövetségesek között. „Most az utánpótlás.. Ramadan­mérleg Két héttel a „Ramadan- offenzíva” megindítása után, Irán több mint 150 négyzet­kilométernyi iraki területet tart ellenőrzése alatt — ál­lította az iráni hírügynökség. Egyben, azt is közölte, hogy — Bagdad közléseivel ellen­tétben még mindig vannak iraki csapatok Irán terüle­tén. Ezek állítólag Ilam tar­tomány több stratégiai fon­tosságú magaslatán alakítot­ták ki állásaikat. Irak nem ismerte el terü­leti veszteségeit, de egy közleményben az iráni tü­zérség elhelyezkedési helye­ként nem „a határ túlsó ol­dalán”, hanem a „Basrától keletre” kifejezést használta. Amerikai hírszerző forrá­sok szerint az utóbbi napok­ban Irán csak kisebb — és rendre visszavert — támadá­sokat indított az iraki erők ellen Basrától keletre. En­nek oka állítólag az, hogy Irán jelenleg az utánpótlás biztosításával, a harci egy­ségek fel töltésével van el­foglalva. vonala egyebek között az Indiai-óceán és a dél-ázsiai térség vonatkozásában. Vár­hatóan megtárgyalják majd az Egyesült Államoknak a fejlődő országokkal szemben folytatott pénzügyi-gazda­sági diszkriminációs poli­tikáját. Tervek, célok három évre Lengyel kormányülés Indira Gandhi az Egyesült Államokban Fidel Castro beszéde az évfordulón Kuba nem hátrál meg Kubának alkalmazkodnia kell az egyre romló világ- gazdasági helyzethez, és fel kell készülnie arra, hogy az ország gazdasági növeke­désének üteme minimális lesz, esetleg tovább csökken az elkövetkező években — jelentette ki hétfőn Baya- moban Fidel Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára az Államtanács elnöke, miniszterelnök. Fidel Castro, a kubai forradalom kezdetét jelentő akció, a Moncada-laktanya elleni tá­madás 29. évfordulója alkal­mából mondott beszédet. Az évforduló központi ün­nepségét az idén Bayamo- ban, az ország keleti részén fekvő Granma tartomány fővárosában rendezték meg. A mintegy 100 ezer ember részvételével tartott nagy­gyűlésen a kubai vezető el­sősorban az ország jelenlegi gazdasági helyzetével és a közeljövőre vonatkozó gaz­dasági kilátásokkal foglalko­zott. Az 1982-re szóló népgaz­dasági tervet a gazdaság legtöbb ágazatában eddig megfelelően teljesítették — mondta Fidel Castro. Külö­nösen jó eredményt értek el a cukornád betakarításá­ban. Az idei „zafra” ered­ményeként a cukortermelés meg fogja haladni a 8,2 millió tonnát, ez pedig Ku­ba történelmében az egyik legjobb cukorhozamot je­lenti. A kimagaslóan jó termés ellenére az ország gazdasá­gi problémái a közeljövőben nehezebbek lesznek. A kubai cukor 80 százalékát a Szov­jetunió és a többi szocia­lista ország veszi meg hosz- szú távra rögzített kedvező áron, a fennmaradó 20 szá­zalék kerül tőkés piacra és belső fogyasztásra. A cukor jelenti Kuba számára a leg­fontosabb devizabevételi for­rást, és világpiaci árának szinte példátlan mértékű csökkenése miatt az ebből származó bevételek is jelen­tősen csökkenni fognak. Az ország gazdasági ne­hézségeit fokozza a tőkés világgazdaság súlyos válsá­ga, a cserearányok romlása. A kubai vezetés mindent megtesz azért, hogy a gaz­dasági gondok minél kisebb mértékben hassanak a ku­bai dolgozók életszínvona­lára, de valószínűleg szá­molni kell azzal, hogy a tőkés piacokról származó nyersanyagokkal dolgozó üzemekben csökkenteni fog­ják a munkaidőt, ami az ott dolgozó munkások fize­tésének bizonyos mérvű csökkenésével járhat együtt — jelentette ki Ftdel Cast­ro. Külpolitikai kérdésekről szólva Fidel Castro Angolá­val és az élet-halál harcát vívó palesztin nép sorsával foglalkozott részletesebben. A kubai csapatok angolai jelenlétével kapcsolatban kijelentette: a kubai és az angolai kormány megállapo­dást kötött a kubai csapa­tok fokozatos kivonásáról. A csapatok teljes kivonásá­nak végső határidejét később állapítják meg. Az angolai kormány véleménye szerint a kubai fegyveres jelenlét megszüntetése akkor lesz időszerű, ha Namíbiából ki­vonják a megszálló dél-afri­kai hadsereget, ha szavatol­ják angola biztonságát és megszűnik a különböző el­lenforradalmi csoportok kül­ső támogatása. A kubai vezetés teljes mértékben egyetért ezzel a véleménnyel és nem hát­rál meg semmiféle fenye­getés elől. Ha az Angola el­leni fegyveres provokációk elérik a kubai alakulatok vonalait, Kuba kész határo­zott választ adni az agresz- szornak — jelentette ki Fi­del Castro. A kubai államfő beszé­dének végén a körülzárt Bejrútban harcoló paleszti­nok és a libanoni hazafias erők hősiességét méltatta. Libanon példája is igazol­ja, hogy az igazságos ügyért küzdő népek elszánt­ságát semmilyen eszközzel nem lehet megtörni — mondta Fidel Castro.-( Külpolitikai kommentárunk )— Kit döf meg Afrika szarvai A TÖRTÉNELEM ismételni látszik önmagát. Ez jut az ember eszébe, ha az Afrika szarvából érkező híreket hallja. Vannak persze lényeges különbségek az 1977—78-as, illetve a jelenlegi helyzet között, hi­szen akkor a forradalmi Etiópia vívta élet-halál har-‘ cát a rátámadó szomszéddal, Szomáliával, most vi­szont az utóbbi kormánya — úgy tűnik — képtelen megbirkózni a fegyveres felkelőkkel. Ami mégis a hasonlóság érzetét erősíti: öt évvel ezelőtt önös ér­dekből ugyanaz a nagyhatalom állt a soviniszta, te­rületfoglaló terveket melengető Sziad Barré mellé, amely most a bukástól igyekszik megmenteni, az Egyesült Államok, Washington olvastuk a lapokban —, légiihídon szállít fegyvert Szomáliába. NEM APRÓ GESZTUSRÓL vagy szívességről van szó. Sziad Barré rendszere komoly szolgálatot tett az USA-nak. Nyilvánvalóan építenek, pontosabban építeni szeretnének rá a jövőben is, ki kell hát húzni a kátyúból. 1977-ben Szomália amerikai sugallatra támadta meg az 1974-ben forradalmi útra tért Etió­piát. Bár az agresszor az Etióp hadsereg és a har­cok döntő szakaszában annak segítségére siető kubai reguláris alakulatok csapásai elől 1978 nyarán meg­futamodott, a kudarc jól jött az amerikai politika számára. Szomália ugyanis 1977 végén felmondta a Szovjetunióval három évvel korábban kötött barátsá­gi és együttműködési szerződését, és kiutasította a szovjet és kubai szakértőket, mivel Moszkva nem volt hajlandó támogatni Sziad Barré területi igénye­it. Egy 180 fokos fordulat logikájával ezután Szomá­lia kizárólag az Egyesült Államokra épített. 1980- ban szerződésben engedélyezte a berberai és a mo- gadishui kikötő használatát az amerikai hadiflottának. Ezért az USA kormánya kötelezettséget vállalt 20 millió dollár értékű amerikai fegyver szállítására. Az amerikai törvényhozásban ugyan még vitatkoznak ezen, az erkölcsi szempontokat oly gyakran emlege­tő Reagan-csapatnak ezúttal nincsenek gátlásai. Hi­szen ha Sziad Barré helyett a mostani felkelés élén álló „Szomália megmentésének demokratikus frontja” kerül hatalomra, megeshet, hogy az amerikai flotta hajóinak távozniuk kell a szomáli kikötőkből... AZ OLAJUTAK MELLETT és a Közel-Kelet tő- szomszédságában ezt a fejleményt mindenképpen el akarja kerülni az Egyesült Államok. Kérdés viszont, hogy mit tehet? Sziad Barré rendszerét ugyanis, amelyet sem a szükségállapot sem a többszöri kor­mányátalakítás, sem a zendülő katonatisztek kivég­zése nem vezetett ki a belső válságból, aligha védik meg hosszabb időre a „Made in USA” fegyverek. Megeshet, hogy a történelem ezúttal nem ismétli meg önmagát. Kürti Gábor Értesítjük a lakosságot, hogy a mai naptól Eger, Kistályai út és szennyvízderítő telep közötti 20 kV'os hálózat feszültség alá kerül. A vezeték megközelítése életveszélyes! £MÁSZ. Egri üzemigazgatóság A VÁROSI KÖJÁL szerződéssel felvesz gépírónőt és mikrobuszra gépkocsivezetőt. Eger, Dobó tér 2. A HEVES MEGYEI TANÁCS V. B. MUNKAÜGYI OSZTÁLYA az 1982-83. tanévre középfokú munkaügyi tanfolyamot szervez. Jelentkezés: MT V. B. munkaügyi osztálya. Eger, Kossuth L. u. 9. Telefon: 10-245. Jelentkezési határidő: 1982. augusztus 16. MÁTRA FUSZÉRT EGRI RAKTÁRHÁZA felvesz szakképzett és szakképzetlen női, férfi dolgozókat, targoncavezetőt. Alkalmazási feltételek: erkölcsi bizonyítvány, érvényes egészségügyi könyv. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Eger, Lenin út 198.

Next

/
Thumbnails
Contents