Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-28 / 175. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. július 28., szerda 3 A jó munkás TELKEK, HÁZAK, LAKÁSIGÉNYLŐK Lakni — Egerben — öt év alatt 3760 tervezett lakás — Használhatatlanná vált tervek, áhított építők — Almagyar-domb vagy Tihamér Két városkép: Felnémet és Lajosváros — a kettő között tíz kilométer... (Fotó: Perl Márton) „Milyen ember Tóth Máté János?” — kérdezem a köröttem álló öntőbrigád tagjait Egymásra néznek, aztán egyszerre ketten is válaszolnak: „Jó munkás”. Ügy mondják „jó munkás”, hogy ebben a két szóban benne van minden, amit Tóth Máté Jánosról tarta-1 nak. Jó munkás, tehát jó ember, becsületes, tisztességes ember. Nem is tesznek hozzá többet. Minek? Aki akarja, ebből a két szóból is tudhatja az emberről a véleményüket. Azt hiszem, igazuk van. Mégis eltöprengek kissé ezen a minősítésen. Mert minősítés ez a két szó. T. Máté Jánosról. Minősítés a javából, még akkor is, ha noha nem kerül bele a káderjellemzésébe. Bár jó volna, ha bekerülne, mert nincs magasabb értékű dicséret egy dolgozó minősítésére, mint az: „Jó munkás ember”. A „jó munkás” minősítésnek akkor is értéke volt, amikor még Horthyék Magyarországán százezrek kínálták munkaerejüket az emberpiacon. És ma is érték, még azokban a kapitalista országokban is, ahol a munkaadók válogathatnak a munkanélküliek milliói között. Eszembe jutottak Kádát János szavai, amelyeket a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén mondott „Most arra van szükség, hogy mindenki jól dolgozzon, hogy mindenki jobban dolgozzon: az ország irányítását, a vállalatok vezetését végző emberek is, meg a gépeken, az íróasztalok mellett és a munkapadok mellett dolgozó emberek is.” Talán sohasem volt még olyan nagy szükség e hazában a jó munkára, mint most, amikor a munkánk minőségétől függ, hogyan alakul az ország gazdasági, kereskedelmi mérlege; s tudjuk-e tartani elért élet- színvonalunkat. Némely vállalatnál, gazdaságban még- sincs elég becsülete, nincs kellő értéke a jó munkásnak. Mondani ugyan mindenki mondhatja, hogy a jó munkásokat meg kell becsülni, mégis gyakran előfordul, hogy éppen a kellő megbecsülés hiányában kérik ki a munkakönyvüket — tíz-tizenöt éves munkaviszony után — kiváló munkások. Távozásukat azzal indokolják, hogy többet fizetnek egy újonnan felvett, kétes képességű szakinak, mint nekik, akik már sokszorosan bebizonyították megbízhatóságukat. Az is előfordul, hogy a jutalmazásnál nagyobbra értékelik azt, aki „megjavult”, mini azt, aki soha nem „romlott el”, aki mindig jól dolgozott, csendben, szerényen végezte a munkáját. Pedig mindenütt magasabbra kellene emelni a jó munkás értékét. És ahol elhomályosodott, vagy elveszett, csökkent a jó munkás becsülete, ott sürgős teendők vannak. A kollégák, a szaktársak mindenütt tudják, ki a jó munkás. El is ismerik, fel is néznek rá. Tisztelettel és becsülettel emlegetik a nevét. De sajnos a munkaügyi osztályokon és személyzeti osztályokon nem mindenütt ismerik eléggé. A minősítésekben sokszor nagyobb hangsúlyt kap a „jó modor”, a „hajlékonyság”, a formális „képzettség”, mint a jól végzett munka. Pedig a jó munkást nem nehéz felismerni. Mindennél fényesebben világítja meg az ember értékét a teljesítménye. Lehet valaki vezető vagy beosztott; ülhet íróasztal mellett, állhat a munkapadnál; irányíthat gépet, forgathat kézi szerszámokat; kutathat, tervezhet, taníthat, gyógyíthat; szolgálhat az utcán, árulhat a pultnál — a munkája elárulja, milyen ember. A jó munkás nem tud, nem hajlandó rosszul dolgozni ! Mondom a kisiparos autószerelőnek: csinálja meg gyorsan a szervizt, mert sietek. „Akkor vigye, uram, máshová a kocsiját, mert én gyorsan, kapkodva nem tudok dolgozni, csak jól!” Húsz éve járok hozzá — valóban, mindig jól dolgozott. Sohasem siet, de amit csinál, az meg van csinálva. Most már a munkaversenynek sem az a célja, hogy siessünk, kapkodjunk, hanem az, hogy okosabban, takarékosabban, gazdaságosabban, tehát jobban dolgozzunk. Népgazdasági terveink sem a mennyiséget szorgalmazzák, hanem a gazdaságosságot, az eladhatóságot, a hazai és nemzetközi piaci értéket — tehát a jobb munkát. Ehhez pedig jó munkások kellenek! Kellenek a vezetői, irányítói, szervezői, tervezői munkakörökbe is, meg a végrehajtói, gyakorlati megvalósítást kívánó munkakörökbe is. Egyesek azt mondják: a jó munka drága, a jó munkást meg kell fizetni. Valóban, a jó munka értéke nagyobb, a jó munkás többet érdemel. De nem a jó munka a drága, hanem a rossz. Mert a rossz munka terméke vagy eladhatatlan, vagy újra kell vele dolgozni, a hibát ki kell javítani, és így dupla időbe, dupla munkába, dupla pénzbe kerül. A rossz munkást hiába fizetik jobban, az akkor is rossz- munkát csinál. A jó munkás viszont — ha pénzt kér is —, nemcsak a pénzért dolgozik, nála számít a becsület: ha a nevét adja a munkához, akkor az olyan lesz, amiért vállalja a felelősséget. És ez mindennél több! Ha a jó munkának az országban mindenütt nagyobb lesz a becsülete, az a mi, szocializmust építő hazánk becsületét is növelni fogja a világban. Gerencsér! Jenő A lakáshelyzetről szót ejteni, vitázni Egerben is — örökzöld téma. Már csak azért is, mert a városi tanács hirdetőtáblája elé időről időre elzarándokolnak a lakásigénylők. Egy fél évvel ezelőtt 2750-et tartottak nyilván a megyeszékhelyen de a számuk hónapról hónapra növekedik. S azoknak a száma is, akik a peremvárosi részeken, a megüresedett telkeken óhajtanak kertes családi házat építeni. Lakáshoz jutni azonban nem könnyű dolog ... Amikor tegnap délelőtt a megyei tanács végrehajtó bizottsága napirendre tűzte Eger kiemelt társadalompolitikai programjának elemzését, a megvalósítás üteméről szóló beszámolót, egyértelmű volt: a lakásépítés és a lakásgazdálkodás helyzete kerül majd az érdeklődés előterébe. Erre az adott továbbá alapot, hogy a városi tanács elnöke elmondotta: gondok vannak az OTP-s, illetve a szövetkezeti lakásépítés előkészítésével. A tervezett tihaméri szomszédság (lakótelep) építési előkészítésére a tanácsnak nincs elegendő pénze, s vita van az Almagyar-dombra tervezett lakónegyed ügyében is. A lakásépítéssel kapcsolatos vitában a végrehajtó bi(Fotó: Perl Márton) — Egészen pontosan: hatvanhárom éve vagyok nyom_ dász! Akkoriban nagyon szigorúan vették a szabályt, a szakszervezetnek inasok — 'vagy aihogy ma mondják —, tanulók, nem lehettek a tagjai. Gyöngy Sándort szinte mindenki ismeri Egerben. Itt született Úgy mondja, nyolcvanegy és fél éves. 1— Amikor 17 éves voltam, addig azt mondtam, hogy tizennyolc leszek. Most inkább lefelé kerekít az ember ... A derű, a mosoly egyik jellemzője. Kellemes beszélgetőpartner. Nemcsak szellemi frissesége szembetűnő, zottság tagjai közül nyolcán mondták el a véleményüket Elhangzott egyebek között hogy a városi tanács a lakásépítésre biztosított pénz felhasználásakor arra törekszik: minél több lakás épüljön. Az elképzelések megvalósítását azonban lelassították különböző akadályok: a kivitelezői lemaradások valamint az áremelkedések, továbbá az, hogy az állami építők technológiai váltása miatt több százezer forint értékű terv vált használhatatlanná. Felhívták az illetékesek a végrehajtó bizottság figyelmét arra is, hogy az erdőgazdaságtól átvett terület kisajátítása megtörtént, de a területen építendő 240 lakás sorsa (M—8—9 —10 jelű házak) bizonytalan, ugyanis az állami építők a kapacitáshiányra hivatkozva nem vállalták a munkálatokat. Ezzel kapcsolatban állapította meg Schmidt Rezső, a városi pártbizottság első titkára: „a lakásépítési terv megvalósítása nem időarányos, de ez nem a tanács hibája, hanem az építők kapacitáshiánya az alapvető ok”. Dr. Jenes Pál ezt azzal egészítette ki, hogy felül kell vizsgálni: mire képes a megye építőipara, s ennek ismeretében kellene máshonnan biztosítani a lakásokai felépítő vállalatok munkáját. hanem a fizikai ereje is. Hiszen még ma is dolgozik. — Engem aztán nemigen látott orvos! Felőlem tönkre mehettek volna. Van egy kis reumám, de nem veszélyes. Időnként elővesz, de ahogy jön, úgy el is múlik. Ahogy a régi időket emlegetjük • mintha csak tegnap történt volna, úgy sorolja az eseményeket, az élményeket. Esetleg néhány részletnél többször is megigazítja kockás, siltes sapkáját, ami nélkül szinte elképzelhetetlen. — Hadd csodálkozzanak: ilyen régi szakszervezet is létezik! — mondja nem titkolt büszkeséggel. — Nekem jól ment abban az időben is. Jól megfizettek. Egy héten 100 pengő volt a fizetésem. Egy tehén pedig 80 pengőbe került. Igaz, minden fizetéskor, kínos perceket éltünk át. Mint a kártyások, amikor széthúzzák a lapokat, úgy nyitottuk ki mi is mindig a borítékot. Attól féltünk, hogy a pénz mellett van benne egy kis fehér cédula is, ami azt jelenti, hogy nem tartanak igényt tovább a munkánkra. Ez gyakran, s nagyon sokunkkal előfordult A jó fizetés ellenére volt mit tenni a szakszervezetnek. Kivívtuk azt is, hogy megünnepelhessük a ■május elsejét. A 26—28-as években még működött a líceumi nyomda. Az ünnep előtt elmentünk leitattuk a gépmestert, mert nem akart felvonulni. Ügy voltunk veSzó esett a további lakás- építési előkészületekről: dr. Varga János szerint rendkívül fontos a VI. további, valamint a VII. ötéves tervi építési előkészületek megalapozása, s a városkép megőrzése. Többen elismerően beszéltek a vitában arról, hogy a megyeszékhely patinájának megvédésére példás törekvések vannak, de az eddiginél jobban kell figyelni ; milyen házak épüljenek például a belvárosi foghíjakon, vagy a külső peremeken. A leendő új lakótelepekkel kapcsolatban a városi tanács a tihaméri rész fejlesztését szorgalmazza, mert ott olcsóbban lehet kiépíteni a közműhálózatot. Az OTP megyei vezetése — mint dr. Balogh Zoltán igazgató, vb-tag elmondta — rendkívül nagy az érdeklődés az Almagyar-domb telkei iránt is. De — emelte ki — még a mai napig sincs eldöntve, hogy milyen építési módot írnak elő ide, s hiányzanak az OTP-lakások építéséhez alapvetően szükséges dokumentációk is, amelyek a tanács hatáskörébe tartoznak. A hosszúra nyúlt vitából érdemes leszűrni néhány következtetést. Például azt. hogy a városi vezetésnek az eddigieknél határozottabban le, ha már nem is áll be közénk, akkor legalább ő, és az emberei se dolgozzanak. Hál’ istennek szerette a piát, nem volt nehéz dolgunk. — A jegyosztálynak voltam a vezetője. Havonta öt pengőt fizettem szakszervezeti tagdíjként. Ennek a fele fedezte a nyugdíjat. Aki nyugdíjas lett, az 78 pengőt kapott, ez jobb volt mini egy hivatalnok fizetése. — König kemény ember volt. övé volt a nyomda. Bizony, ha valóban nem szerettem volna a mesterségemet, akkor elmegyek máshová a boldogulásomat keresni. Később aztán — 1956-ban — amikor a Népújság napilap lett, én voltam az egyik első öntője a lap. nak. Akkoriban éjjel kettőre kellett elkészülnünk, akkor vitte a posta az újságot. Igyekeznünk kellett. A rossz, régi gépekkel állandóan baj volt, különösen a prés vacakolt sokat. Szóval oda kellett figyelni. — Volt egy kis szőlőm. Amikor 1961-ben nyugdíjba mentem azzal foglalkoztam. A pincében kaphattam a reumámat is. Aztán eladtam, gondoltam, nem kínló- dok én vele. Igaz, azóta se ittam jó bort. De valahogy nem is hiányzik. Elszívok vagy negyven szál Kossuthot naponta, zsörtölődik is az asszony, hogy telefüstölöm a szobát. Pedig már megszokhatta volna 40 éves há. kell törekednie arra, hogy a településfejlesztést ne az egyes tervezőintézetek befolyásolják — távolról. A döntések, a fontos alapelvek itt szülessenek: erre már egyre több példa van Egerben. Másrészt: a területelőkészítés ügyében jobb összhangot kell találniuk az érintett feleknek — a tanácsnak, a tervezőknek, az építőknek, s nem utolsósorban a jelentős anyagi háttérrel rendelkező OTP- nek. Végül: újból meg kell vizsgálni a magánerőből építeni szándékozók igényeit, s a helyi lehetőségeket, mert a tapasztalatok szerint a kettő közötti nagy „távolság” sokakat késztetett az építési tervének elejtésére, megváltoztatására. Nem véletlenül hangzott el az egyik hozzászólásban, hogy ezek és egyéb más okok miatt nehéz lesz felépíteni a városban annyi korszerű családi házat, mint amennyit terveznek. A vita kapcsán a végrehajtó bizottság tagjai úgy döntöttek, hogy a jövőben az eddiginél gyakrabban térnek majd vissza a lakásépítés helyzetére, az otthont teremteni kívánók támogatásának vizsgálatára, elemzésére. Szilvás István zások vagyunk. Annak idején őt is a nyomdában ismertem meg. — Amikor eladtam a szőlőt, nagyon dolog nélkül maradtam. Segítettem ugyan ezt-azt a környékbelieknek, fizetség nélkül, csakhogy lekössem magam. Ügy jó hét évvel ezelőtt aztán mégis elmentem a rokonszakmába, a lapkiadó vállalathoz dolgozni. Küldönc vagyok, elvégzem a munkát, mikor, mi adódik. Az ünnepségen, amit a Nyomdaipari és a Sajtódolgozók Szakszervezete rendezett nemrég, mondták is: minden öreg nyomdász a kiadóiba megy dolgozni a nyugdíj után. Ma is szeretem a szakmát és ■itt figyelemmel kísérhetem. Elmondhatom, hogy Egerben én vagyok a legöregebb nyomdász. No, meg persze a legöregebb kritikus is. Sanyi bácsi hozza minden reggel a szerkesztőségbe a nyomdából az újságot. Először megnézi küllemre, aztán következik a tartalmi bírálat — Valahogy mi jobban csináltuk — mormolja. — No, de nem .baj mire ti is hatvanéves szakszervezeti tagok, öreg nyomdászok, újságírók lesztek, majd belejöttök!! Reméljük, még akkor is tőle hallhatjuk majd a bírálatot ... Kis Szabó Ervin ötszázmilliós többlet Exportfejlesztő hitelek terven felül A Magyar Nemzeti Bank 1982-ben, a beruházási hitelkereten belül, de a tervezettnél több kölcsönt nyújt a vállalatok és szövetkezetek exportfejlesztő beruházásainak finanszírozásához. A korábban számításba vett 9,7 milliárd forinttal szemben a bank ebben a? évben várhatóan 10,2 milli- árdot bocsát a vállalatok, szövetkezetek rendelkezésére, hogy megvalósíthassák exportárualap-bővítő fejlesztéseiket. Az 500 milliós többletet azok a vállalatok és szövetkezetek kapják, amelyek igen rövid idő alatt megtérülő beruházásokra vállalkoznak. Olyanokra, amelyek építés nélkül, első- * sorban új gépek üzembe helyezésével — többnyire már hazai raktáron levő berendezések, gépek magvásárlásával és üzembe állításával — növelik a termelést és bővítik az exportot. Cél az is, hogy a fejlesztések már a jövő évben a ráfordításokat meghaladó devizabevételt eredményezzenek. Ezeknek a szigorú követelményeknek jelenleg elsősorban a mezőgazdasági szövetkezetek, az állami gazdaságok, az élelmiszer-gazdaságban dolgozó egységek tesznek eleget. A közelmúltban szántóföldi növénytermesztés korszerűsítéséhez — 400 millió forint értékben nyújtott hitelt. A következő hónapokban a bank további jelentős hiteleket folyósít hasonló fejlesztésekhez mezőgazdasági üzemeknek. Hatvan éve tagja a szakszervezetnek Sanyi bácsi:a legrégibb egri nyomdász
