Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-28 / 175. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Egy város és egy nagyközség tanácsának végrehajtó bizottsága számolt be a településfejlesztés eredményeiről és terveiről tegnap, kedden Egerben a megyei tanácson. Szőkébb hazánk parlamentjének végrehajtó bizottsága elsőként megvitatta dr. Varjú Vilmos tanácselnök előterjesztésében — Eger kiemelt társadalmi programja megvalósításának helyzetét, majd Molnár János, a kiskörei nagyközségi tanács elnöke adott számot a végrehajtó bizottság nevében a település lakóinak oktatási, közművelődési, egészségügyi és szociális, valamint a kommunális igényei kielégítéséről. A megyei tanács végrehajtó bizottsága Markovics Ferenc elnök vezetésével, a továbbiakban beszámolót hallgatott meg a Heves megyei Finommechanikai Vállalat által végzett lakossági szolgáltatásról, majd a megyei úttörőház tevékenységéről, valamint az i.fjúsági törvény végrehajtásának tanácsi eredményeiről tájékozódott. Az ülésen nagy vitát és érdeklődést váltott ki az egri városfejlesztési tapasztalatokról szóló előterjesztés, erről olvashatnak kommentárt lapunk 3. oldalán. JÓ MINŐSÉGŰ A KENYÉRNEKVALÓ Zökkenőmentes a gabonafelvásárlás Mór új búzát is őrölnek megyénkben A múlt heti kánikula után csapadékos napok következtek, amely megállította az aratást Heves megyében is. Noha a kalászosok nagy részét már levágták a szántóföldeken, az esőzés néhány nappal hátráltatja a betakarítás befejezését az üzemekben. A munka azonban így sem állt meg, hiszen több helyen szárítják a határból begyűjtött gabonát, s folyamatos az átvétel is. Fodor Sándor, a Heves megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója kedden délelőtt arról tájékoztatta lapunkat, hogy az aratás megkezdése óta nem volt különösebb zökkenő megyénkben a gabona- átvétellel. A nagyüzemek 17 helyre szállítják a terményt, melyet 110 átvevővonalon fogadnak. Egerben, Gyöngyösön, Selypen, Heve. sen és Kápolnán például még éjjel is várják a szállítmányokat. A korábbi szárazság miatt őszi árpából a vártnál kevesebb termett, így a fontos takarmánynövényből eddig 5 ezer tonnát vásároltak fel a gazdaságoktól. Jobb a helyzet tavaszi árpából, melyből 12 ezer tonna átvételét tervezik és 4 ezer tonna már a magtárakban van. Ami pedig a búzát illeti, az eddigi tapasztalatok szerint nincs különösebb gond a minőségével. A vállalat laboratóriumában végzett vizsgálatok szerint a kenyérnekvaló hektoliter súlya 80—83 kiló, amely jónak minősül. A bel- tartalmi értéke pedig meghaladja a közepest, hiszen a nedves sikértartalma 29— 32 százalék között van. Az igazgatótól azt is megtudtuk. hogy Heves megye közös gazdaságaiból . eddig kevés, úgynevezett „javító búza” érkezett, pedig ezért minőségi felárat is fizetnek! így a következő napokban, hetekben azoktól az üzemektől is átvesznek az említett búzákból, melyekkel nem kötöttek szerződést szállításra, ha minőségük megfelel a követelményeknek. A gabonaforgalminak az idei nyáron a nagyobb termés ellenére sincsenek raktározási gondjai, miután időben 40 ezer tonna kalászos elhelyezésére bértárolási szerződést kötöttek a szövetkezeteket. A többi pedig a vállalat saját raktáraiban ■helyezik el. Űjság, hogy néhány napja már az idei .búzából is őrölnek lisztet a selypi, a hevesi, az egri, a gyöngyösi és a pétervásári malmokban. A NAPIRENDEN: Eger és Kisköre településfejlesztése Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Rekord Ma már nem fogadjuk olyan egyértelműen nagy tisztelettel a rekordokat. No, nem a sportról van most szó, hanem a gazdálkodásról. A „ma töbt bet, mint tegnap, s holnap többet, mint ma” jelszóval már óvatosan bánunk. Tudjuk, nem dönthetünk rekordokat bármi áron, mert esetenként többet veszíthetünk, mint amit nyerünk. Most mégis hadd szóljunk, már előre, egy várható rekordról. Tisztelettel és elismeréssel. A mező- gazdaság nagy nyári munkája, az aratás ígéri ezt a csúcsteljesítményt. Nem a termésátlagokban, hiszen ■hetekkel ezelőtt látható volt, hogy jó közepesen fizet majd a búza. Az emberek) ~és gépek együttes teljesítményéről van most szó. Amilyen lendülettel és főleg szervezettséggel elkezdték a munkát az egész országban, naponta megmozgatva tonnák tízezreit, arra még nem volt példa. Egy jó hét alatt biztonságos helyre került a termés háromnegyed része. Vártuk — mert megszoktuk — a híreket arról, hof ikellett leállni alkatrészhiány miatt, hová nem jut elég gép, hol hiányos a karbantartók ügyelete vagy hiányzik az üzemanyag — alig kaptunk ilyeneket megyénkből is. Csendben, nyugalomban teltek az elmúlt hétköznapok. Természetesen nem teltek csendben, nyugalomban a kombájnon ülve éjsza- kázóknak, a magot fuvarozó teherautó-sofőröknek, 3' szerelő brigádoknak. Azoknak, akik várhatóan néhány nap múlva elmondhatják : hazánkban ilyen gyorsan nem végeztek még az aratással. Ne felejtsük el persze, a mezőgazdasági munkák fő „szervezőjét”, az időjárást sem. Való igaz, segített a jó idő. Az utóbbi egy-két napon torpant csak meg az aratók lendülete az eső miatt. Az eső meg jól jött a kapásoknak, használt a zöldségnek, gyümölcsnek. Egyedül az idő segítségé azonban, úgy hisszük, kevés lett volna a mostani gyors aratáshoz. Emlékszünk még arra, amikor a repülőtéren várták a rendkívüli helyzetben külföldről rendelt alkatrészeket, hogy azokat beépítve újra indulhassanak a lerobbant kombájnok. Vagy amikor teherautók szaladgáltak egyik telepről a másikra benzinért, gázolajért, s napokat kellett állni, amikor az órák is sokat számítottak. Mindez már a múlté? Reméljük! Létkérdés ma már a gazdaságban a szervezett, a jó előre programozott, fegyelmezett munka. Ezzel együtt is tisztelettel és elismeréssel kell szólnunk az aratókról, hiszen legyen bármilyen jé a felkészülés, mégiscsak kemény helytállást kíván ez az időben mind kurtább, de sohasem kisebb munka. Ez természetes, ez a dolguk nyáron — mondják sokan. Megérdemlik érte a fizetségüket. Meg bizony... Hekeli Sándor • • Üdülés A térítési díjak utóbbi években tapasztalt növekedése sem csökkentette az igényeket a SZOT-üdülések iránt, a szakszervezeti beutalók ma sem bizonyulnak elegendőnek. A lehetőségek bővítésére, a helyzet javítására kezdődött már jó ideje törekvés az üzemeknél, szövetkezeteknél, vállalatoknál, intézményeknél a pihenés, a nyaralás „házon belüli” megoldására. Az igyekezetnek ma már számottevőek az eredményei, hiszen Heves megyében csupán a 17 szak- szervezet, illetve a termelőszövetkezeti mozgalom területén —, hogy csupán a legfrissebb tapasztalatokra hivatkozzunk —, évente összesen mintegy 14 ezer felnőft. s csaknem fele ennyi gyermek élvezheti a munkahelyi gondoskodást belföldön, kétezernél többen pedig külföldre is eljutnak. Nem ritkaság — s ez alábbi összeállításunkból is kiderül —, hogy egész esztendőben igénylik, felhasználják a jegyeket. Tegnap csak úgy, találomra érdeklődtünk a saját üdültetésekről megyénk néhány helyén. Ennek során a Finomszerelvénygyárban arról értesültünk, hogy már két évtizede örülhetnek saját nyaralótelepüknek Zamárdi- Felsőn, ahol annak idején félkész épületet vettek a pihenés céljaira. Természetesen gyorsan befejezték rajta a még szükséges munkát, s javították, csinosították azóta is. Húsz szobája azonban sajnos már kevés, sokkal többen szeretnék igénybe venni az üdülőt, a közeli Muskátli Étterem által biztosított napi háromszori étkezést, az öt csónakot, a pecások stégjét, a színes tévét, a 200 kötetes könyvtárat és a különféle játékokat. Nem utolsósorban pedig az utazást megkönnyítő, olcsó vállalati buszt is. A gondok enyhítésére kötöttek szerződést a Volán TOURIST-tal az idén — jobb híján — hajdúszoboszlói üdülésre is, s ápolják kapcsolataikat már régóta két házon belül Víkendezöket vár a Dohánygyár felsőtárkányi pihenőháza szlovák, eperjesi céggel, amelyek a városban összesen 32, az Alacsony-Tátrában pedig 31 személy csereüdültetésére vállalkoznak évente Egyébként 1982-ben is több mint egymillió forintba kerül az üdültetés — amiből a dolgozó például a Balatonná] a 10 napos turnusban 600 forintot térít, gyermekéért pedig 200, illetve 240 forintot fizet. Az andor.naktályai „Eger- völgye” Tsz talán két évig használta a Zsóri-fürdő melletti üdülőjét, majd a másféle érdeklődés miatt Hajdúszoboszlón alakított ki újabbat. E? utóbbi 10 szobájában ma egyszerre 23-an helyezkedhetnek el egyhetes beutalóikkal, a SZOT által nyújtott étkezést, a fürdőjegyet és a bérelt kabin használatát is beszámítva összesen 315 forintért, ha a beutalt szövetkezeti tag. A Mátraalji Szénbányák — miután megyénk legnagyobb vállalata — üdülésre is a legtöbbet költi: a fenntart tásokkal, üzemeltetésekkel együtt jóval több, mint évi 6 millió forintot! Másokkal közösen használja a balaton- világosi, balatonfenyvesi, hévízi lehetőségeit, saját pihenőtelepe, a záhkai kizárólag a fiataloké. A távolabbi — ideértve az NDK-beli, illetve csehszlovákiai csereüdültetést is —, helyeken kívül Heves megyében szintén társult egyéb cégekkel, s így van módja Bükkszéken a bányászok gyógyházában évi 24 csoportban további összesen 240 dolgozót pihentetni, kezeltetni két hétre 630 forintért. Nyáridőben gyermekek társaságában, családosán is — persze, külön térítéssel. A Mátravidéki Építő- és Szakipari Szövetkezet évekkel ezelőtt két OKISZ-üdülő kivitelezéséért „cserébe”, jutányosán kapta az országos szövetségtől balatonberényi kétszintes nyaralóját, ahol egyszerre 34-en kaphatnak elhelyezést, zömmel családosán. Aki pedig a hegyvidékre vágyik, igénybe veheti a mátrafüredi ház nyolc ágyának valamelyikét, illetve a csehszlovákiai cserekapcsolat előnyeit élvezheti, hogy mást ne említsünk. Az Egri Dohánygyár felsőtárkányi gyermeküdülője nyáron jó darabig a vállalati óvoda kis lakóié, óvodai térítés mellett, máskor pedig — többnyire a hétvégeken —• üzemi kollektíváké, szocialista brigádoké, víkendre. Balatonszabadiban azonban „igazi” nyaralója van a gyáriaknak is, akik 1—2 hetes váltásokkal használják, napi 50 forintért. így telik-múlik a vakáció, a fizetett szabadság — csupán a jó időt nem tudják mindig garantálni. Gyóni Gyula Vasárnap — vásárnap Megyeszerte híresek, régi hagyományai vannak a Lőrinciben megrendezett Anna- napi vásároknak. Ctra kelnek ilyenkor az innét elszármazott családtagok, rokonok,! a meghívott barátok és ismerősök, hogy a helybéliekkel együtt ünnepeljenek, szórakozzanak a vidám vásári forgatagban. Látnivaló akad bőven Melyiket válasszam? (Fotó: Szabó Sándor) Cserepek, korsók, tányérok között Hazafelé, vonatra várva (jobbra) XXXIII. évfolyam, 175. szám ARA: 1982. július 28., szerda 1,40 FORINT