Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. július 24., szombat Viszontlátásra, agriásokl Búcsúzik a köpenicki kapitány Egy színház nagyon elhagyatott tud lenni. Az üres széksorok között, a színpadon senki. Csak annak idéződik föl egy-egy mozdulat, egy tűnő érzés, egy hangulat, aki látott itt előadásokat. Igen, a színház az egyik legsebezhetőbb, legérzékenyebb művészeti ág. Azért, mert minden este megszületik, felsír a mindig más „fiatal lélek". Mert törékenységében az emberre hasonlít, hiszen itt a színészek világot teremtenek, indulataikból alkotnak, hitelesítik a díszleteket, a jelmezeket. Ha elmennek, újra kellékké válik a jogar, s papírmasévá a korona. Csak azok őrizhetik meg az általuk létrehozott csodát, akik estéről estére végigkövetik a folyamatot. Egyenrangú társ a közönség, minden színész tudja. Részvétele, figyelme, sőt azonosulása nélkül elképzelhetetlen a jó előadás. S emlékezete lehet a színház „örökkévalósága". Az idén két bemutatója volt az Agria Játékszínnek. Előbb az lphigeneia a Tauruszok földjén című darabot játszották Ruttkai Éva főszereplésével, majd A köpenicki kapitány következett. A mai utolsó előadásig teljes erőbedobással, egyáltalán nem „nyári módon” játszajttak a színészek. S még ezen a héten is akadt kellemetlen meglepetés: Blaskó Péter megbetegedett, ezért szerepeit két főiskolás hallgató vette át. Akadt hát izgalom, különösen azok számára, akik talán először birkóznak ekkora feladattal. Nagy Miklós és Rácz Géza számára valószínűleg ezért felejthetetlen lesz az egri nyár. De reméljük a színészek és a többi főiskolás számára is, akiknek nevét itt most nem tudjuk felsorolni. Azt kérjük tőlük, hogy őrizzék meg Egert \ jó emlékezetükben — ahogy mi is őket. Vár- ’ juk vissza valamennyiőjüket nagyon sok szeretettel, s köszönünk mindent. Viszontlátásra, agriások! (gábor) Smink nélkül Székhelyi József (Fotó: Kőhidi Imre) Annyi mindent elmon“ dott magáról Birkafirka című műsorában, hogy alig lehet valamit kérdezni. Beszélt származásáról, családjáról, hivatásáról. Mielőtt szót váltunk, ezért megállapodunk a játékszabályokban: hagyjuk a múltat, inkább vegyük számba, hogy mi lesz ezután. — Tizedik éve vagyok színész. Ez olyan jubileumiéle. S egyik napról a másikra arra- ébredtem, hogy a Nemzeti Színház tagja vagyok. Bár adminisztratív úton kerültem a Várszínház volt tagjaként a Nemzetibe, mégis kötelez ez a váltás. Nem üres név, forma ez, fontos kérdés számomra, hogy valóban a „nemzet színésze” legyek. Megállapodás ide vagy odá: ismerni kell azt is, hogy mi történt eddig velem, hogy meg lehessen érteni ezt az örömet. Harmadjára vettek föl a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, előtte nyomdásznak tanultam. Amikor felszabadultam, jött a papír, hogy sikerült. A diploma megszerzése után négy évig Kecskeméten játszottam, itt szép szerepek sorát kaptam, még Hamlet „bőrébe is belebújtam”. Ezután a Madách Színház következett, majd a Várszínház. Szerintem a főiskola után tíz-tizenöt évvel dől el, hogy valaki színész lesz-e vagy sem. Ekkor kap „fazont” a személysége... Érdekes módon önkéntelenül is szerepének szakszavát használja. Nagyon is azonosult Wabschekével, a szabásszal. írásai, önvallomásai alapján is úgy tűnik, hogy jellemző rá az ironikus látásmód. — Vati egy velünk született szemléletmód, s valóban rám az irónia a legjellemzőbb. Nem tudnék, s nem is lenne jó másként gondolkodnom a szerepeimben sem, hiszen ilyen a világképem, s mindig jelen kell lennem a színpadon. Meghatározza egyéniségemet, hogy szeretem fonákjáról is látni a dolgokat. Szerintem ez gazdagítja — ha gazdagítja — az általam megformált alakokat, De még most sem, hogy egy évtized áll mögöttem, sincs szándékomban leltározni. Voltak sikereim, voltak bukásaim, mindegyiknek tudom a helyét az életemben. Az derük ki számomra előadóestjéből, hogy nagyon kötődik a családhoz, nagyon fontos számára az otthon... A család és a baráti társaság a hátországa az életemnek. A régi lakáshoz, szeretteimhez való ragaszkodás meghatározó számomra. Második feleségemmel élek, egy kislányom van: Fruzsina. Így alakult. Első társam színésznő volt, nem váltunk el haraggal, ma is barátok vagyunk. Ami pedig a régi lakást illeti, amelyről műsoromban többször szóltam: különböző okoknál fogva már nem ott lakom. Az a hatodik kerületben volt, később az ötödikbe költöztem. De még feleségem nagy csodálkozására — aki balett-táncosnő —, ott is udvarinak hívom az egyik szobát, s utcainak a másikat. Az elnevezésektől nem váltam meg Mit tart hivatásáról, s melyik ágát szereti jobban Székhelyi József... — Gyermekkorom óta színésznek készülök, hogy miért, azt igazán nem is tudom megmondani. Amatőrként játszottam az Egyetemi Színpadon. Ha nem vettek volna fel, biztos, hogy a hátsó ajtón kerülök a pályára, vagyis elmegyek segédszínésznek, aztán lesz. ami lesz. Régen a film, a mozi, sztárt csinált a színészekből. A televízió családtaggá formál bennünket Ügy érzem — mivel sokat szerepelek a képernyőn —, körül vesz egy kedves, nagyszerű meleg. Szinte rokonunkká fogadnak az emberek. Ezet szeretném megőrizni, rendkívül fontos, hogy megismernek, rám mosolyognak. — Először szerepel Egerben. Hogy tetszik a város, hogy érzi magát szerepében, mit jelent az itt töltött idő... — Nagyon kedves ez a hely, gyermekkori kirándulások ízét idézi. Jó itt lenni, ezelőtt többször játszottam Szentendrén, s most örülök annak, hogy megismerhettem ilyen módon Egert is. Helyesnek tartom, hogy nem „zöldséget” mutattunk be. s szépnek találom szerepemet. Úgy érzem, igazi kőszínházi siker is lehetne A köpenicki kapitány, ha valahol idényben bemutathatnánk. Ezután filmforgatás következik, 9 készülök egy nehéz őszre, a Nemzetiben. Hirtelenjében megakadunk. Annyi mindent föltár magából első szóra, faggatás nélkül is, hogy nem is tudom, mit kérdezhetnék még. Barátként búcsúzom már, s barátok kevés szóból megértik egymást. Elég, ha tudom: ő az, aki mindig önmaga, aki igyekszik, hogy megmutassa életét, hogy „látva lássák". Egy a szerepben és az életben. Gábor'László Az összefogás nem volt hiába... Beszélgetés műemlékvédelmünk jelenéről és jövőjéről Az újjávarázsolt fel- debrői templom (Fotó: Perl Márton) Az elmúlt esztendők során örvendetesen nőtt azok tábora, akik különböző fórumokon egyre erőteljesebben sürgették a múlt értékes hagyatékának óvását, mentését. A sok lelkes ember buzgalma, összefogása nem volt hiába, hiszen számos tisztázatlan kérdés rendeződött, s a kincses örökség jövője már megnyugtatónak tűnik. Erről a közérdeklődésre számot tartó témakörről, valamint a vele összefüggő Heves megyei eredményekről és gondokról beszélgetett munkatársunk dr. Barcza Gézával, az Országos Műemléki Felügyelőség osztályvezetőjével'. Új lehetőségek — Véleménye szerint mi a biztosíték arra, hogy a hajdani aggasztó nehézségek felszámolhatók? — Mi már 1968-ban elkezdtük a veszélyeztetett kastélyok felmérését, s ezt követően folyvást szorgalmaztuk a gyors segítség- nyújtást. A kedvező társadalmi visszhang is hozzájárult ahhoz, hogy az illetékesek mind komolyabban vegyék a dolgot. Törekvéseink számára lényegében zöld jelzést biztosított az 1978 októberében megszületett építésügyi párthatározat, amely — többek között — a meglevő épületvagyon védelmek fontosságát hangsúlyozta. 1981 szeptemberében előterjesztésünket megtárgyalta a Gazdasági Bizottság. A megértéssel magyarázható, hogy érdemi határozatok formálódtak ezek végre — méghozzá hosszú távra — biztosították azt az anyagi fedezetet, amely a megnyugtató megoldás alapfeltétele. 1982-re, a legsürgősebb állagvédelmi munkálatok elvégzésére negyvenmillió forintot adtak. A beruházási támogatást jelentő pályázati rendszer révén ez a tekintélyes summa még ötvenmillióval megtol- dódik. Az esztendőnként 110 millióra növő összeg a VIII. ötéves terv végéig minden feladatra elég. Más szóval: 1985-ben elmondhatjuk: teljesítettük eleink iránti kötelezettségeinket, s az erre a célra szánt 1,2 milliárd a legjobb helyre került. Az első lépések — Hogyan alakult a rajt, meddig jutottak pillanatnyilag? — A rendelkezéseket hamar megismerték az érintettek, s éltek is velük. Arra törekedtek, hogy funkcióváltás révén hasznosítsák a már említett kúriákat, illetve középületeket. Felügyelőségünk természetesen felkarolta az ígéretes kezdeményezéseket, Nemcsak a különböző vállalatok, a termelőszövetkezetek és a tanácsok jelentkeztek ilyen jellegű igényeikkel, hanem — mert erre is mód van — a magánszemélyek és gazdasági társulások is. A Pest megyei Váchartyánban levő Rudnay-kastélyt például egy munkaközösség hozatja rendbe. Nyilvánvaló, hogy nem hagyjuk magukra őket, számíthatnak ránk. Egyébként Vas megyében bontottak először zászlót, s ezt az egészséges lendületet vették át a többiek. Hadd jegyezzem meg: még nagyon a kezdeteknél tartunk, ám a sokakban fellobbanó cselekvésvágy, mindenképpen biztató jel. Megvalósult óhajok — E sorok írója többször emelt szót jó néhány Heves megyei műemlék érdekében, tolmácsolva ezzel sok ezer lokálpatrióta kívánságát. Megérte-e továbbítani az SOS-jelzéseket? — Feltétlenül, hiszen az indokolt igényeket teljesítjük. Az idén a megszokott 150 helyett 500 ezer forintot adtunk a boconádi Szele czky-kastély felújítására, honorálva ezzel a helybeliek korábbi áldozatkészségét. A Grassalkovieh hercegek egykori otthona 1,5 milliót kapott, a gyöngyös- halászi Hanisz-kúriának félmillió jutott. Azt is ígérhetjük, hogy a következő esztendőkben sem feledkezünk még róluk. Ráadásul élhetnek a pályázat révén — ezeket október elsejéig kell elküldeni az Állami Fejlesztési Bankhoz —a beruházási támogatás kínálta lehetőségekkel is. ígéretes egyezség — Nyilvánvalóan tudják, hogy a helyi panaszlista ezzel még egyáltalán nem zárult. Valóra válnak-e, s ha igen, akkor mikorra a jogos kívánságok? — Jó hírekkel rukkolhatok ki ezekkel kapcsolatban is. A megyei vezetéssel — s ez már hagyomány — gyümölcsöző együttműködést alakítottunk ki. Ennek értelmében rendszeresen konzultálunk, s megvitatjuk a legsürgetőbb megoldást igénylő témákat. Legutóbb április 12-én találkoztunk s az összejövetelen szó esett minden fontos kérdésről. Ezek sorából most csak a leglényegesebbeket emelném ki. A már jelzett segítség megkönnyíti, hogy a VII. ötéves tervben díszes köntösével bűvölje el a látogatókat Egerben a Dobó tér 6. szám alatti hajdani rendház. Ide az elképzelések szerint, a Heves megyei Múzeumi Szervezet költözik majd. Hasonlóan jó sors vár a Pana- koszta-házra, Gyöngyösön a Nemecz téri kollégiumra, a Szent Erzsébet templomra, a zsinagógára. Az OMF és az egri Érsekség elvégzi a bélapátfalvi cisztertemp- lom és környékének helyre- állítását. A megyeszékhelyen 1983 tavaszán megkezdődik Valide szultána híres fürdőjének feltárása, s ezt követően újjávarázslása. Az idén befejeződik a feldeb- rői és a tamaszentmáriai templomok renoválása, s ezután a nagyközönség is megcsodálhatja e két építészeti ékességet. — Sokan — s nem is alaptalanul — nehezményezik azt, hogy a várban igen lassan haladnak a feltárási és egyéb munkálatok. Felszámolják-e a nem mindig szívderítő állapotokat? — Erről is tárgyaltunk, s megállapodtunk abban, hogy közös összefogással az eddiginél jóval lendületesebb tempót diktálunk s a részletek tisztázása érdekében évente két-három egyeztető megbeszélést tartunk a helyszínen. Azt hiszem, ezek az adalékok igazolják: rangjának megfelelően foglalkozunk szűkebb pátriájuk műemlékeivel. Annál is inkább, mert ezek százezreiket nevelnek a múlt örökségének megbecsülésére, a nemzeti história megbecsülésére, a Szép iránti fogékonyságra ... (pécsi) BÁRÁNY TAMÁS ' 4 FÉSŰK Uh m CÉ £ III. — Van valami itala is, kedves Kovács? Vagy megint csak a francia impresz- szionisták albumát akarja megmutatni? Tibor a kis bárszekrényhez lép, ajtaját kinyitja. — Asszonyom, mit óhajt? Konyak? Whisky? Kubai rum? Kata odamegy. Előbb a száját nyújtja, s csak a csők utón feiet. — Talán egy csepp száraz Martinit... A férfi kiemel egy vermu- tosüveget, a feleségéhez lép, belekarol, és vomni kezdi a szobája felé. Közben duruzsol. — Túl sok kényelmet ne várjon! Egy keskeny kis dívány. .. Csak amúgy aggle- gényesen... Kaita rátapad a szájára. — Nincsenek igényeim! — mondja aztán szendén, s húz a vermutosüvegtoől. — Ez irányomban nem éppen hízelgő... — nevet fel hirtelen Tibor. — Az igényes nőkhöz van szokva? — kérdi Kaita kacé- rast. — Próbáljuk ki — súgja a férfi s magához rántja. Az asszony elandalogva lépked mellette; szorosan összebújnak. S ott vannak már a két szobát elválasztó ajtónál, amikor Kata hirtelen megbotlik az ajtó mellett heverő, összegöngyölt torontáli szőnyegben. Felnyitja szemét, körülnéz, aztán kirántja magát Tibor öleléséből, és kemény léptekkel elindul visszafelé— Kati! — kiáltja Tibor kétségbeesve. — Ilyesmivel nem veszel le a lábamról, öregem! Az az idő elmúlt. Nyolcéves aszszony vagyok, ha netán megfeledkeztél volna róla! És főképp: válófélben levő asszony! Akit a férje elüldözött magától! — Mivel, az isten szerelmére? — mered rá Tibor. Az üveg ott van a kezében; lecsapja az italszekrényke tetejére, és farkasszemet néz az asszonnyal. — Mivel? Kata leveti magát a karosszékbe. — Azzal, hogy ellenem fordult! — Nem ellened! Az apám mellé álltam. Kata ajka lebiggyed. — És? Kinek használsz vele? Nekem? Magadnak? Vagy az apádnak? — Jogom volt hozzá! — A világ ellenében kétségkívül! — bólogat gúnyosan Kata. — Egy fiúgyerek álljon az apja mellé... De hogy a felesége ellen szövetkezzék vele?!... Tibor sóhajt. — Szép álom volt, de nem ment... Tudomásul kell venni! És neked is jobb így, hidd el! Kata kegyetlenül nevet. — Te csak ne védd az én érdekeimet, igen? Erre itt vagyok magam! — Nem kell összehúzódnunk, nem kell felborítanod a megszokott életrendedet — erre gondolj! — Boldogan vállaltam volna, százszor, tisztáztuk! Hogy öregkorára meglegyen a kényelme, a nyugalma! Tibor elégedetten bólogat. — Remekül bírja magát! — Most! — toppant Kata. — De mi lesz tíz év múlva? Főzni, mosni rá ... Ha beteg, ápolni... Ez eszetekbe se jut? — Hosszú évek óta egyedül él, megszokta. És félti a függetlenségét. — Mikor itt mindene megvolna! — csap a szék karfájára Kata. — A kényelem, a szeretet, a családi élet melege, ami után szegény anyád halála után annyit sóhajtozott! Tibor tűnődik. Aztán halkan azt mondja: — Kímélni akar ... Nyilván ez van a dolog mögött... Világéletében tapintatos ember volt, soha nem akart senkinek a terhére lenni... És nem olyan nehéz kiszámolni, hogy egy háztartásban két ember, az két ember, három ember meg három ... Pláne egy másik generáció! Amikor ő ki akarja nyitni a tévét, mi el akarjuk zárni... Amikor vendéget hívunk, ő korán szeretne lefeküdni ... Amikor fürödni szeretnénk, ő nagymosást rendez a fürdőkádban ... Képzeld csak el! (Folytatjuk)
