Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-22 / 170. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. július 22., csütörtök 4. Egy furcsa (?) térkép A térkép furcsasága nem abban van, hogy külön mutatja be hazánkat, Európát és a világ többi kontinenseit, hanem abban, hogy bár földrajzi értelmezésű, mégis kulturális jellegű. Nem a hencegés készítette ezt a térképet, nem az indokolatlan köz^ pontba helyezése hazánk kulturális életének az egész világot illetően, — hanem a tények realitása volt a térképszerkesztő. Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából a világ ennyi pontján emlékeznek meg a nagy zeneszerzőről, aki magyar volt és a világ zenekultúrájának kiemelkedő egyéniségét is jelentette egyben. Művei, zenepedagógiája, mint a térképünk is igazolja, mind az öt kontinensen a legnagyobb elismerést váltotta ki. Dán énekkar a Kodály Intézetben Nemzetközi Kodály-szeminárium Kecskeméten Több kontinensről érkeztek a vendégek (MTI fotó — Molnár Edit felv. — KS) A Győri Leánykar Kodály-évforduló a rádióban Ebben az évben ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 100. évfordulóját. Az évforduló méltó rádiós megünnepléséről, előkészületeiről Szirónyi Jánost, a rádió zenei főosztályának szerkeszitőségvezetőjét kérdeztük meg. — A Bartók-évfordulót követően -ebben az évben Kodály Zoltán születésének évfordulóját ünnepli a magyar zenei élet. Kodály Zoltán művész és tudós, költő és nevelő egy személyben, alkotóművész, aki a magateremtette szókinccsel beszél a magateremtette világról. Európai távlatokat nyitott meg zenei gondolkodó-' sunk és tanításunk számára Magyarországon, s ezt a gondolkodásmódot ma már a világ minden pontján követik és megbecsülik. — A Magyar Rádió sokrétűen és színesen állította össze Kodály-programjait. Műsorsorozatok, speciális rádiós programok és rendszeres hangverseny-közvetítések teszik teljessé a rádiós Kodály-évet. A délidei hangversenysorozat keretében már elhangzott Kodály Székely fonó című műve. A Magyar Nemzeti Galéria kupolatermében — a debreceni muzsikusgárda nagy sikerrel tolmácsolta Kodály e remekművét. A centenárium körüli december 20-án felhangzó másik jelentős önálló rádiós programnak a Ganticum Ráko- cziánum bemutatása ígérkezik. Bárdos Lajos és Nádas- dy Kálmán kantátája Kodály Zoltánnak, a kuruc kort idéző Cinka Panna zenéjéből készült. A rádió hangarchívumának felbecsülhetetlen értékét, Kodály 1950—55. között elmondott és hangszalagon is megőrzött öt tudományos értekezését — Magyar táncok 1729-ből, Arany János nép- dalgyűjteménye a A „kultúr” A szó elterjedéséről, A folklorista Bartók, Szenti r- maytól Bartókig — decemberben a Kossuth adón hallhatják. A kutató tudós műhelymunkájába nyújthat bepillantást a Nópdalgyűjtő úton Kodály Zoltán nyomában című, 15 részes, ismétlésben elhangzó sorozat. A tíz éve sugárzottakhoz most újabb felvételek is társulnak. (Az adások szeptembertől hallhatók a Kossuth adón.) Akár ehhez a témakörhöz is kapcsolható a nagyszabású, nemrég indult Pátria népzenei hanglemezsorozat, amely utolsó tanúként mentette és tette közkinccsé pótolhatatlan népzenei értékeinket. Érdekesnek ígérkezik az ifjúsági osztály nagy lélegzetű sorozata Bónis Ferenc szerkesztésében: Így láttam Kodályt címmel. Kodály Zoltánról, az emberről magyar pályatársai, barátai és tisztelői — többek között Doráti Antal, Ferencsiki János, Illyés Gyula, Szokolay Sándor — ötvenhét adásban emlékeznek személyiségére, különös pedagógiai varázsára, s teszik élővé az arcképet. Szabolcsi Bence, Kodály egyik legközelebbi munkatársa 1972-ben — utolsó rádiós munkájaként — hat, felejthetetlenül szép előadásban emlékezett meg Kodály életéről és művészetéről „Úton Kodályhoz” címmel. A sorozat a Kossuth adón jelentkezik július 18-tól augusztus 22-ig, vasárnaponként a kora délutáni órákban. Kodály zeneművei rendszeres hangverseny-közvé- títések és -rendezések mellett felhangzanak majd a 15 részes Kodály-művek legszebb felvételei című sorozat, valamint Kodály kórusművészete című rádiós program keretében is. Bodor Éva %LEK MELEGE í. H a a képet viszed, a lámpa marad! — si- koltja hirtelen támadt indulattal az asszony. A férfi keze megáll a levegőben. Ujjai utálkozva szorítják a poros képkeretet, maga tűnődve nézi a falat, ahol egy élénk-üde folt virító négyszöge mutatja, hol függött még az imént is a hangulatos festmény. — Légy vele boldog! — sóhajtja aztán megadón. Visszaakasztja szögére a képet, s az állólámpa felé bök. — De én csak ez alatt tudok olvasni... Az asszony legyint. — Nohisz! — Arca egy merő szándékolt gúny. — Amennyit te olvasol! — Mostantól jobban ráérek — dünnyögi a férfi. Az asszony arcán nyájas mosoly, ahogy egyetértőn bólogat. — Annál is inkább, hisz a tévé is az enyém marad! — Meg vagy őrülve! — ugrik oda a férfi a kecses, fehér készülékhez, s kezét óvón végigsimitja rajta. — Ezt egyedül az én fizetésemből nyögtem ki! — Nyögtük ki, fiacskám — helyesbíti nyomban többesre az egyes számot az asszony. — Te fizetted, igaz, de sokkal kevesebb kosztpénzt adtál! „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” — mondotta Tolsztoj Leó vagy száztíz esztendeje, e szavakkal kezdvén híres regényét, az Anng Kareninát. Négy emberöltő alatt azonban, úgy rémlik, gyökeresen megváltozott az emberélet, mert ma sokkal inkább a boldog családok (ha ugyan vannak!) boldogak a maguk agyafúrtan ügyes, titkos egyéni módján — viszont annál jobban hasonlítanak egymáshoz az élni nem tudó, ügye- fogyott boldogtalanok ... Hiszen hát hol nem úgy megy végbe manap egy válás előtti osztozkodás, Stockholmtól Fokvárosig, Los An- gelestől Vlagyivosztokig, mint ahogy e percekben Kovács Tiboréknál zajlik barátságos, kétszoba-hallos villalakásukban, Budapesten? Most ott tartanak éppen, hogy a ház ifjú urának keze újból végigsimítja a hófehér tévékészüléket, kis hatásszünetet tart, majd hosz- szú, merengő pillantást vetvén feleségére, szívszorító bánattal fölsóhajt. — Emlékszel, Katikám? Ez volt az első közös szerzeményünk ... Nyolc éve vettük. — No látod! — ránt a vállán józanul az asszony. — Közös szerzemény ez is, tehát felosztásra kerül! — Vágjuk ketté? — ve- resedik el megint a férfi arca, részint a szégyentől, hogy közeledése kudarcot vallott, részint a dühtől, hogy erre a piszkos alkudozásra kényszeríti az élet. Hülye! — feleli tárgyilagos kurtasággal az asz- szony. — De viheted helyette a filmfelvevőt! A férje ránéz. Hiába, most már benne vannak — itt bizony licitálni kell!... — Csakugyan hülyének nézel? — kérdi csúfondáro- san. — A tévé hétezer volt, a filmfelvevő kettő és fél! — Tiéd a vetítő is! — int nagyvonalúan az asszony. — És a frizsider! — mondja a férfi gyorsan. — A konyhai? — mered rá a felesége. — Minek az neked? — Ugyan! Nekem is van stílusérzékem! — Kis bárszekrény áll itt a sarokban, a férfi rámutat. — Ez! Ebben úgyis csak italokat tart az ember. Az asszony arca újból csupa merő gúny. — Kellene mi? Itatni a kis nőcskéket... A férfi udvariasan meghajol. — Még mindig stílusosabb, mint ha ön itatná a férfivendégeit, tisztelt asszonyom ... Ez kissé korai volna az ön korában ... Most az asszony arca borul lángba a homlokáig. — Szégyellő magad! — Szinte elsüllyedek — hajol meg újból kínai udvariassággal a férfi, majd üzleti hangon megkérdi. — Szóval? — Vidd a bárszekrényt — bólint az asszony. A férfi máris taszítja térdével a készséget a maga szobája felé, s közben le is hajol, hogy a villanyzsinórt kihúzza a falból. Ott van már a két szobát elválasztó ajtónál, amikor felesége utánaszól. — Viszont marad a magnó! — Azt nem adom! — fordul vissza villámgyorsan a férfi. — Megőrültél? Tudod, hogy menyire szeretem! — Tudom! Éppen ezért tiéd érte a nagy torontáli! És a kis konyhai bojler! — Hahal Az továbbra is közös! — És ha egyszer mégiscsak sikerül különköltöznünk? A fiatalasszony legyint. — Az új helyzet lesz, fiacskám. Akkor majd azon is megosztozunk! — A hideg víz lesz az enyém, a meleg a tiéd, mi? — A férfi fintorog. Az asszony odalép hozzá; most az ő hangja válik bársonyossá. — Tibikém ... Eddig olyan okosan csináltuk ... Igazán európai hangnemben..'. A férfi felsóhajt. — Hallod: két felnőtt, intelligens ember... — Elré- ved a pillantása. — A kis bojler ... Emlékszel? Az asszony mosolyogva bólogat. — Megláttam a kirakatban, berohantam, el akartam vinni, de nem adták, mert ez volt az egyetlen darabjuk ... Éppen hiánycikk volt a kedves ... — Még jó, hogy a foglalót elfogadták! — Az volt a szerencsénk, hogy csak a foglalót! Ha ki lehetett volna fizetnem az egészet, ott kellett volna hagynom ... Nem volt rá pénzünk! Nem emlékszel? — Dehogynem — sejlik fel a mosoly a férfi szája körül. — Ha apám akkor nem segít, őbojlerségére ráment volna az első külföldi utunk ... — Segített... — biggyedt el az asszony ajka. — Kölcsönt adott! — Jó, ne kezdjük elölről — sóhajt keserveset a férfi. — A magnónál tartottunk. Kérj érte bármit, de a magnó az egyem! Az asszony felkapja a készüléket. — Szó sincs róla! Dehogy adom! — Te nem adod? — kiáltja a férfif — Én nem adom! — És a maginó után kap. — El a kezekkel! — si- koltja az asszony. — A saját tulajdonomtól? — zihálja a férfi. — Ne röhögtess! — lihegi az asszony. — Azonnal add ide! — ordít a férfi. — Azért se! — visít az asszony, s a magnót magához szorítja. A férfi most vad erővel kirántja kezéből a készüléket, de megnyomhatta valamelyik gombját, mert hirtelen elindul a szalag, s egy behízelgő női hang csicsergi: — Önök, kedves ifjú pár, azért állanak itt előttem, hogy örök hűséget esküdjenek egymásnak... Némaság. A férfi dühösen elzárta a készüléket. Ám az asszony, aki elandaiodva hallgatta a fenmkölt típusszöveget, most visszarántja magához a magnetofont, és mohón bekapcsolja. A nyolc esztendeje felvett hang tovább csicsereg. (Folytatjuk)
