Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1982. július 17., szombat Mexikó Beprogramozott utódlás A mexikói elnökválasztás eredménye, Miguel de la Madrid győzelme senki szá­mára nem jelentett meglepe­tést. Mexikó politikai rend­szerét egészen sajátos és Latin-Amerikában egyedül­álló stabilitás jellemzi. Elnöki hatalom Már a harmincas évek elején kialakult egy egység­párt, az Intézményes For­radalmi Párt (PRI). A név valójában azt fejezi ki, hogy e párt, amely „elméletében” egyaránt képviseli a föld nélküli tengődő parasztok, a 14 milliós mexikói főváros nyomortelepeinek lakóit, meg az amerikaiakkal szoros életközösségben működő „nemzeti tőke” érdekeit — immár e sajátos osztálybé­két konzerváló intézmények pártja. A mexikói politikai me­chanizmus legfontosabb jel­legzetessége az, hogy az el­nök hat esztendeig abszolút úr az országban. Akarata gyakorlatilag korlátlanul ér­vényesül, még utódját is ma­ga választhatja ki. Az alkot­mány. szerint azonban ő maga nem választható újra. E szisztéma lehetővé tette, hogy Mexikó elkerülje a la­tin-amerikai országokban oly gyakori parancsuralom csapdáit. Igaz, e stabilitás egyben konzerválta egy vi­szonylag széles uralkodó kaszt hatalmát. „Hossz” a tőzsdén Lényeges változást aligha lehet várni Mexikó belső életében. Portillo, aki de­cemberben adja át hivata­lát, az előző elnök pénz­ügyminisztere volt. Miguel de la Madrid költségvetési, majd tervezési miniszterként ugyancsak az ország gazda­sági életének irányításában játszott szerepet. Portillo minédn jel szerint az üzleti körök legbefolyásosabb kép­viselőinek meghallgatása után jelölte őt utódjául. Ért­hető, hogy győzelmét nagy „hossz” fogadta a mexikói tőzsdén. Végeredményben Mexikó az új elnök alatt tovább játsz- hatja azt a sok szempontból pozitív, független külpoliti­kai szerepet, amelyet López Portillo elnöksége alatt si­került betöltenie. A mexikói közhangulat hagyományo­san Washington-ellenes. Ezt minden elnöknek bizonyos mértékig tudomásul kell vennie. Mexikó tehát to­vábbra is a washingtoni vo­naltól lényeges árnyalatok­ban eltérő, önálló politikát folytat majd mind latin­amerikai kérdésekben, mind pedig a fejlődő országok mozgalmában. És Washington? j De ne felelőjük, hogy en­nek az elhatárolódásnak — bármily értékes — megvan­nak a maga korlátái. Hiába jválí például Mexikó viharos sebességgel a világ első ve­zető olajhatalmává, olajának elsőrendű természetes piaca jaz Egyesült Államok maradt. Es -g semmi nem változott jabban sem, hogy a 70 milliós ^Mexikóban az aktív népes­ség ’! egyharmada munkanél­küli. Minden esztendőben ill millió mexikói igyekszik iaz USA-ba, hogy — legáli­san — némi anyagi bizton­ságot kínáló mezőgazdasági munkát szerezzen. Mindehhez ma hozzá kell számítani, hogy az olajpiac immár tartós pangása kö­vetkeztében Mexikó gazda­sági nehézségei fokozódtak. Így Mexikó Latin-Amerika és a harmadik világ jelentős szerepet játszó tényezője le­het, tompíthatja az ameri­kai hatalmi törekvések élét a térségben, de stratégiai alapkérdésekben Washing­tonnal nem fordulhat szembe. (— i — e—) Anglia Falkland után Meddig tart a győzelmi mámor? Kihalt pályaudvarok, üres vágányok... — a londoni Wa­terloo pályaudvar a vasúti sztrájk idején „Ha hazatérnek a Port StarJey-i győztesek, nem lesznek vonatok, hogy haza­vigyék őket, s a sebesültek nem remélhetnek túl gon­dos ápolást a kórházi sztrájk miatt” — írta nemrég az Economist. A londoni heti­lap jóslata egybevágott az­zal a figyelmeztetéssel, hogy Nagy-Britanniában — nohá a dél-atlanti háború alapo­san átrajzolta a belpolitikai összképet — számos prob­léma Falkland után is meg­maradt. Nemzeti egyetértés? Igaz, Argentína térdre- kényszerítése alapvetően megerősítette a konzervatív kormányt. A közvélemény­kutatás, amely Tatcher asz- szonyt még néhány hónapja az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűtlenebb kormány­főjének mutatta, a konflik­tus lázában gyökeresen más eredményt jelzett. A britek döntő többsége támogatta a miniszterelnök lépéseit, a katonai . intézkedéseket, s most is helyesli a távoli szi­getek jövőjéről alkotott hi­vatalos döntést. (A sajtóból — „Falkland-erőd” néven — ismert elmélet szerint ott akár nagyobb csapat- és har diflottaegység állomásoztatá- sával is biztosítani kell a brit fennhatóságot) A Tha- tcher-kabinetnek a jelek sze­rint nem kell komolyan tar­tania a sziget elégtelen vé­delme miatti esetleges ki­vizsgálástól sem. A valóságban a kormány- politika iránt tanúsított bi­zalom persze nem jelent ál­talános konzervatív erősö­dést, de a hirtelen létrejött nemzeti egyetértés és lelke­sedés hullámán a toryk ma még biztos választási győzel­met remélhetnek. Az április elejéig nagyjából fej-fej mellett álló három párt —a konzervatívok, a Munkás­párt, illetve a liberálisokkal szövetségben levő szociálde­mokraták — egyensúlya megbomlott, s a toryk támo­gatóinak száma ötven száza­lék fölé ugrott. A falklandi siker azonban múlandó. A győzelmi má­mor után már visszatértek a hétköznapok gondjai. A figyelem ismét a gazda­sági problémákra, valamint a szakszervezetek harcára összpontosul. Mindez pedig sok jóval nem kecsegtet. Az inflációt tíz százalék alá szorították ugyan, ám a munkanélküliek száma vál­tozatlanul hárommillió fe­lett jár, s különösen magas a fiatalok között. Szaporodó sztrájkok Thatcher asszonynak ne­hezebb lesz megnyernie a békét, mint a háborút — összegezte a helyzetet a na­pokban a Times. A legutóbbi fejlemények valóban alátá­masztják: mólóban a győzel­mi hangulat. Az átmeneti­leg mindent háttérbe szorí­tó falklandi kérdéskör most maga szorult hátrább. A kórházi alkalmazottak sztrájkja után leállt a vasút és a londoni metró. A for­galom megbénításának oka az volt, hogy az igazgatóság mindössze az inflációs ráta felét hajlandó béremeléssel A harmadik nagy politikai erőt képviselő szociáldemok­raták túljutottak a vezető- választáson. Képünkön: Roy Jenkins, az SDP új vezére Fotó:—AP—MTI—KS ellensúlyozni, ráadásul lét­számcsökkentést és munka­idő-módosítást tervez. Köz­vetlen kenyértörésre — épp a nyomasztó munkanélküli­ség miatt — végtére nem ke­rült sor. A munkabeszünte­tést felfügesztették, a vitás kérdéseket döntőbíróság elé viszik, de a helyzet megol­datlanságát jelzi a mozdony- vezetők önálló szakszerve­zetének újabb sztrájkja. Ál­landó a sztrájkfenyegetés né­mely bányászszakszervezetek köréből, és fennáll az a ve­szély, — figyelmeztetnek rá politikai megfigyelők —, hogy a konzervatív kormány a szaporodó munkaügyi ösz- szecsapásokat a szakszerve­zetekkel rég tervezett leszá­molásra, a sztrájkokat meg­szorító, büntető rendelkezé­sek érvényesítésére akarja felhasználni Bonyolult helyzetbe került tehát Thatcher asszony. Ar­gentína fenntartja igényét a Falklandokra, a kérdés így nem kerülhet végleg a sül­lyesztőbe. A dél-atlanti fej­lemények megtorpedózták a Gibraltárról tervezett spa­nyol—brit tárgyalást, „Tata- rozniok” kellene a kapcsola­tokat a latin-amerikai orszá­gokkal. Hazai porondon pe­dig tudnia kell, hogy őt se­gítik ugyan a Munkáspárt belharcai, de a nemzeti egy­ség csak átmeneti, a sztráj­kok, a gazdasági gondok ha­mar eltüntethetik a toryk iránt megnövekedett rokori- szenvet. A következő parla­menti választást csak 1984- re tervezik, s a kormányfő mostani, megjavult pozíciója ellenére kérdéses, kitart-e ad­dig Falkland hajtása. NATO Spanyol belépő Miután az atlanti tömb tagállamainak törvényhozó szer­vei — több hónapos előkészületek után —, gyorsított eljá­rással jóváhagyták Madrid csatlakozását a NATO-hoz, Spa­nyolország ügyvivője az amerikai külügyminisztériumban letétbe helyezte a belépésről szóló jegyzőkönyv ratifikációs okmányait. Ezzel a május végi aktussal a szövetség tagjainak száma 16-ra emelkedett. Leopoldo Calvo Sotelo spanyol mi­niszterelnök a június 10-i bonni csúcstalálkozón már teljes jogú résztvevőként képviselhette kormányát, és ezt a tényt Ronald Reagan amerikai elnök — furcsa módon — a „nyu­gati demokrácia diadalának” nevezte. Történt mindez annak ellenére, hogy a Varsói Szerződés­hez tartozó szocialista országok jó ideje kitartóan szorgal­mazták: ne bővítsék az Európában szemben álló két politi­kai-katonai koalíció egyikét sem, mert minden, a hadászati egyensúly megbontására alkalmas lépésnek súlyos követ­kezményei lehetnek. A vezető tőkés hatalmak részéről leg­utoljára 27 esztendővel ezelőtt, 1955 májusában került sor ilyen fenyegető intézkedésre, amikor az NSZK-t vették fel a NATO-ba. Ez akkoriban rendkívüli módon kiélezte a fe­szültséget földrészünkön. Tekintettel a háborús veszélyre, az európai béke és biztonság fenntartásában érdekelt szo­cialista országok kénytelenek voltak életre hívni az erőiket egyesítő közös védelmi szervezetüket. Azóta többszörösen beigazolódott ennek a válaszintézkedésnek a szükségessége és helyessége. Spanyolországnak az atlanti szövetség politikai szerveze­téhez történt csatlakozását (egyelőre erről van szó, mert a NATO integrált katonai szerveibe és a hadszíntéri struktú­rába való beépítése még bizonyos időt vesz igénybe) ön­magában, csupán nemzeti keretekben nemigen vizsgálhat­nánk anélkül, hogy ki ne tekintenénk a tömb déli szárnyára. Ez a zóna, amely katonaföldrajzilag Olaszországot, Török- és Görögországot fogja át, elsőrendű szerepet játszik a Var­sói Szerződés tagállamai elleni nyugati hadászati elképzelé­sekben. A mintegy 1,2 millió négyzetkilométernyi térséget (itt cirkál a földközi-tengeri 6. amerikai flotta is) a NATO- vezérkarok ideális hídfőnek, ugródeszkának tartják a ter­vezett légi- és haditengerészeti hadműveletek végrehajtásá­hoz nemcsak a szocialista, hanem az észak-afrikai haladó országok ellen is. Minthogy a Földközi-tenger medencéje egyúttal fontos összekötő láncszem az Atlanti- és az Indiai-óceán között, tehát nélkülözhetetlen megközelítési útvonal a Perzsa(Arab)- öbölhöz, a Közel- és a Közép-Kelet „olajbirodalmához”, ez az övezet minden szempontból kiemelkedő stratégiai jelen­tőségű a NATO katonai vezetésének elgondolásaiban. Ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy a déli szárnyon egy­millió katonát, több mint 1000 repülőgépet és 500 hadihajót összpontosítottak, könnyű megérteni, hogy a nyugatnémet Die Welt miért írhatta azt, miszerint „a mellékhadszintér voltaképpen máris elsőrendű frontvonallá alakult át”. (Ez persze, a legkevésbé sem csökkenti a közép-európai had­színtér szerepét.) Noha Franciaország 1966 óta nem vesz részt a NATO ka­tonai szerveinek tevékenységében, a brüsszeli főparancs­nokság a francia flotta földközi-tengeri erőit mégis poten­ciális „tartalékként” tartja számon. Az ország területén azonban jelenleg nincsenek NATO-támaszpoutok, az integ­rált parancsnokságok ellenőrzése alatt álló utánszállítási vo­nalak, Spanyolország viszont — mint a Pentagonban latol­gatják — pótolhatná és kiegészíthetné a déli szárny felvo­nulási mélységét. Az amerikai elképzelés nyilvánvaló: az országban már évtizedek óta működő négy katonai bázishoz most hozzáadhatják majd az Ibériai-félsziget hadászati le­hetőségeit, Európa és Afrika találkozási pontján igen elő­nyös földrajzi fekvését, a több mint félmillió négyeztkilo- méternyi kiterjedésű, és a NATO támadóerőinek felvonul­tatásához nehezen nélkülözhető „hátországot”. Érthető, hogy a Szovjetunió és szövetségesei nem nézhetik tétlenül a legújabb fejleményeket. Világosan utalt erre a spanyol külügyminisztériumba 1981 szeptemberében eljut­tatott szovjet memorandum. A moszkvai Pravda félreérthe­tetlenül leszögezte: Spanyolország NATO-belépése közvetle­nül „érinti az európai és az Európa határain kívüli béke, biztonság és együttműködés széles körű érdekeit, s a Szov­jetunió ezek iránt nem maradhat közömbös”. Hogy a kilá­tásba helyezett „megfelelő intézkedések” milyen jellegűek és földrajzilag egyáltalán meghatározhatók lesznek-e, ennek találgatásába bocsátkozni puszta spekuláció lenne. Szegő Gábor Serfőző László alezredes Útikép Nicaraguából Tartalékok a törésvonal fölött Furcsa város Managua, Nicaragua fővárosa. Talán nem is város. A Managua-tó partján, a lagúnák, dombok, hegyek között szétszórt ne­gyedekben autózva nehéz el­képzelni, hogy itt valamikor eleven élet zajlott. A városközpontat az 1972- es földrengés szinte letöröl­te a térképről. Azaz, a tér­képe megmaradt. Zöld me­zők megannyi négyszöge, s az úthálózat jelzi, mekkora lehetett . Csupán az Inter- contineltal luxusszálloda rombuszépülete élte túl sér­tetlenül a pusztító rengése­ket. A földrengés árnyékában Így most valahogy minden ideiglenesnek tűnik. Persze itt, a földkéreg törésvonalá­ban, ahol gyakran mozdul meg a föld, nem érdemes magas épületeket emelni. Azaz, földrengésbiztos há­zakra lenne • szükség, de er­re jó ideig még aligha futja. A sandinista vezetés lehe­tőségeihez képest megpró­bál enyhíteni a súlyos la­kásgondon. Deszkát, szöget adnak a rászorulóknak, a kartonvárosok helyén leg­alább fabarakkok épülnek. Azonnal közművesítik ezeket a negyedeket, egészséges vi­zet, villanyt vezetnek a há­zikókba. S itt-ott akad egy- egy trópusi luxusvilla. A városközpontban, a ro­mok helyén alakították ki a forradalom győzelméről el­nevezett Július 19. teret, ahol az ünnepi megmozdu­lásokat szervezik. A tribünök falépcsői ottjártamkor üre­sek voltak, ám hamarosan benépesülnek: Somoza el­űzésének harmadik évfordu­lóját megünnepli a nép. A „plasztikfiúk” eltűntek Ideiglenesnek tűnik, s ta­lán egy vásárváros pavilon­jaihoz hasonlítható a szára koztató negyed, a Ciudad Plastico, a plasztikváros. „Plasztikfiúknak” nevezték Managua egykori aranyif­júságát. Közülük sokan már Miamiban folytatják az aranyéletet. Ma Managuában egészen másfajta láz fűti a fiatalokat. Saját vállukon érzik az országépítés, egy új társadalom formálásának felelősségét. Nicaragua lakosságának fele húsz év alatti fiatal. Itt a legmagasabb posztokon is csupa-csupa ifjú ember dolgozik. Én pedig újra és újra meglepődtem, amikor leültem beszélgetni egy 28 éves gyárigazgatóval, egy 25 éves szakszervezeti főtitkár­ral, egy harmincas minisz­terrel. A „muchachók”, a fiúk (ahogy aZ idősebbek nevezik őket) óriási munkabírással, hatalmas felelősségtudattal vezetik az országot. S ne feledkezzünk meg a lányok­ról sem, akik annak idején a harcokból, s most a köz­életből egyenlően veszik ki részüket.­Az indiánpiac él A két nagy managuai be­vásárlóközpontban, s a su- permercadókban — az itteni ABC-áruházakban .— sok olcsó áru van. Igaz, a tehe­tősebbek kezdenek panasz­kodni: nem kapható egy sor luxuscikk, élelmiszer, amely a Somozáék idején bőségesen áramlott az észak-amerikai piacról az országba. Ruhát, cipőt azonban a managuaiak szívesebben vásárolnak Ma- sayában, az indián piacon. Masaya autóval talán fél­óra járásra lehet a főváros­tól, kedves indián kisváros. Egyik negyede, Monimbo hősi hirnevet szerzett a for­radalmi harcokban. Itt szü­letett Rubén Dário, a költő, a nicaraguai, s talán az egész spanyol nyelvű iroda­lom meghatározó egyénisége. Masayában, az indián bó­désorok között nemcsak a turista bóklászik kedvtelve, kerámiák, pompás bőráruk, óraszámra válogatva a népi szőttesek, fonott kosarak, gyönyörű hímzett ingek, ru­hák között. A managuaiak- nak is megéri megtenni ezt az utat a 100—200 córdobás különbségért, amit némi al­kudozás után így megspórol­hatnak. A fizetések egyéb­ként 1500 córdobától tíz­ezerig ingadoznak. (Egy cor­doba körülbelül egy forint.) Nicaragua gazdag termé­szeti lehetőségekkel megál­dott ország. Hárommillió polgárának zöme jórészt a csendes-óceáni oldalon lakik. Az atlanti part bekapcsolása a gazdasági vérkeringésbe hosszú évtizedek feladata lesz. A két nagy tó, a Mana- gua-tó és a Nicaragua-tó partjára üdülőközpontokat lehetne telepíteni. A vulka­nikus talaj a geotermikus energia hatalmas tartalékait rejti. Ezek azonban egyelőre csak lehetőségek, tervek — a sandinista forradalom ma még a megélhetés, a túlélés problémáival küszködik. Elekes Éva összeállította: Pilisy Elemér

Next

/
Thumbnails
Contents