Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

Fotó: Pilisy Elemér

VIHAR

A BALATONON

— ... és nyúlok a cukorért, hát nem halkonzerv akad a kezembe ... A sör helyén meg a kenyeret találom. Azazhogy, egy ideig nem is találom, mert, hogy a sör helyére került át, míg a kenyér helyén meg ott a szappan, a fogpaszta ... Sietős ember vagyok, most meg vagy negyedóráig tartott az, ami néhány nappal ezelőtt percekig ... Hát minek ez? — panaszkodik ismerősöm, a számára nagyon fontosnak, valójában egy nevetségesnek ható ügyben. Az történt ugyanis — miért, miért nem, az nem ide tartozik —, hogy a megszokott ABC-áruházba új vezetőt helyeztek, aki azzal kezdte a működését, hogy átszervezett. Úgy, ahogyan az fentebb elpanaszolta- tott ismerősöm által.

Eleddig, az évek múltával, hu- nyott szemmel is megtalálta a polcokon mindazt, amire szüksége volt, szinte beleröppent kosarába a „vásárfia”, most meg sehol semmi, illetőleg minden mindenütt és másutt, mint volt. Átszervezték. Az üzletet. Kicsinyben, egy üzlet szintjén valami olyas játszódott le, mint mikor egy gyárat, vagy egy iparágat szerveznek át. Dehát egy üzlet és egy egész iparág? Gyermeteg dolog bármiféle párhuzamot keresni és oktalanság, ha ilyenre találnánk is?

Nevetséges az egész ügy. Mondanám is, ha nem jutna eszembe hirtelen egy hajdan volt történet, amely ugyan, nem velem történt meg, de akár meg is történhetett volna, lóvén a színhely egy korabeli szerkesztőség. A főszereplő: a főszerkesztő. A mellékszereplők és egyben áldozatok is: a nem főszerkesztők. Szám szerint és összesen: hárman. Az egyetlen nagy és egy kisebb helyiségből álló szerkesztőség minden hétfő reggelét a háromszemélyes pánik öntötte el Mert minden hét első napján, már kora reggel megjelent a főszerkesztő és „a lap színvonalának emelése tárgyában” — átszervezett.

Nem, dehogyis a rovatokat, még kevésbé az oldalakat, s annál is kevésbé a témafelelősöket. A berendezést szervezte át. Amit az elmúlt héten szekrényt balról még jobbra tolt és tolatott át, azt most középre képzelte el és jobbra, a helyére, az egyik kopott íróasztalt, annak helyére meg azt a tárgyaló- asztalt, amely a minap még a kopott és zárhatatlan szekrény helyén szomorkodott. Délre az átszervezés, hála a koldus szegény bútorzaté akkori szerkesztőségnek, rendben befejeződött, a főszerkesztői szoba természetes érintetlen hagyásával. Valaminek mégis csak biztosítani és jelképeznie kellett a dolgok változásain belül a vezetés állandóságát és állhatatosságát is.

Nevetséges ügy volt.

De majd belediliztek már az érintettek.

Nevetséges ügy volt? De voltaképpen nagyon is komoly és jelentős ellentmondást takart: a tartalom helyett az üres forma előretörését a vezetésben. Nem azért került váltva az asztal a szekrény helyére és viszont, mert a változó munka ritmusa, mint valami jelentős ipari üzemben, megkövetelte a termelés folyamataihoz való rugalmas alkalmazkodást embernek, gépnek ... Szó sem volt erről. Arról sokkal inkább, hogy a gondolatokat, az emberi cselekvést helyesen, jól szervezni való képesség, az elvi magabiztosság hiánya miatt maradt hát a tárgyak fétise: a szekrény és az íróasztal viszonyának megváltoztatása.

Közben a szekrény természetesen szekrény, az asztal asztal, az újság meg gyönge maradt.

Sok éve már, hogy ezt a történetet hallottam és a sok-sok esztendő után valójában csak véletlenül jutott eszembe az „ABC-ügy” kapcsán. Lehet, sőt biztos, hogy a bolt belső átszervezésére igenis szükség volt. A korszerűbb, a valójában mégis gyorsabb, a vevőnek, eladónak kényelmesebb új változat mégis ellenérzést vált ki. A felpanaszolt üzletben is, egy gyárban' hivatalban, vagy akár

egy egész iparágban is. Ami tegnap még jó volt, helyesnek bizonyult, sőt eredményeivel önmagát tartósan fennmaradni igazolva látszott, az mára, vagy holnapra mégis túlhaladott lett Az igazolás csak a tegnapi igazságra volt érvényes és nem jogosítvány immár a holnaphoz. Így van ez életünk minden területén, sőt: így is kell lennie! Az állóvíz, ha friss belé sehonnan sem ömlik, pocsolyává sűrűsödik, amelyben már a békák sem érzik jól magukat

Ám mégsem tudok szabadulni sem a tapasztalatok emlékétől — a saját tapasztalataimétól sem —, sem a belőlük ki- és leszűrhető gondolattól: valóban minden elavult már, ami tegnapi, csak mert tegnapi? Mindent át kell szervezni csak azért, mert tegnap még úgy volt, hogy mára így legyen? Hogy a gyár, a hivatal, egy iparág, avagy akár csak egy ABC- üzlet, mert új vezetést kap, feltétlenül arra szorul, hirdetvén ezzel az új vezetés tényét, hogy az átszervezendő? Vajon hányszor és hány helyen „tologatták” már értelmetlenül és céltalanul azokat az asztalokat, szekrényeket, amelyeknek így az lett volna végül is a megtisztelő feladatuk, hogy bizonyítsák: igenis, fontos átszervezés történt.

Nevetséges ügyek?

Hát lehetne is derülni rajtuk és miattuk, ha olykor az ember nem inkább a mérgét nyelné kínjában. Hány ilyen látszat és céltalan átszervezés, osztályok és főosztályok összevonása, szétválasztása, üzemek trösztösítése és újfent való önállósítása, ajtók, ablakok és szobák áthelyezése, mennyi ember mozgatása, oktalan idegesítése jelezte és, jelzi még ma is, hogy szó sincs, szó sem volt értelmes és érdemi átszervezésről. A szappant tették a kenyér helyére csupán! Hogy ország világ, vevő és könyvelő lássa: „különb dolgok vannak égen és földön Horatio, mit bölcselmetek felfogni sem képes ...” Hogy nagy dolgok történtek, hogy ím új vezető, és így másfajta vezetés van.

... aki, amely kisöpörte a bevált régi jót is.

Hogy ez mibe került és kerül a kisebb, vagy nagyobb közösségnek, a vásárlónak és az eladónak, a népgazdaságnak, arranézve még kimutatás sincs. Mert kimutathatatlan. Ám mégis mindenki tudja, érzi, hogy mennyi ember és pénzt sért, társadalmat és gazdaságot károsít, nem is bagatelizálható mér- tékban, az effajta átszervezési mánia.

A vevő némi morgás után végül is megszokja, hogy a szappan immár az újfajta rend szerinti szappan helyén, a kenyér a kenyér helyén van, s el is felejti lassan, hogy ez a „helyén” a minap még egészen más helyet jelentett Nem is ez az aggasztó és ezért is nem nevetséges az ügy, nem kézlegyintéssel elintézendő panasz az ily- féle — hanem ami az idegesítő benne: és ha holnap új vezető jön az ABC-be, akkor minden kezdődik elölről, azazhogy folytatódik tovább?

Sic itur ad astra?

Nem, így nem jutunk a csillagokba. Legfeljebb a kórház idegosztályára, ha közben azt meg nem cserélték fel a sebészettel. Mert akkor nézünk csak igazán ki jói...!