Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

4 NÉPÚJSÁG, 1982. július 17., szombat Thália „szekerén 99 Mint a londoni hordószó­nokokat, vagy a rég eltűnt vá­sári kikiáltókat veszi körül őket a tömeg. Egyenruhások és civilek, asszonyok, lá­nyok, fiúk és férfiak vegye­sen hol nevetve, hol pedig a háború abszurd tragédiá­ját átérezve hallgatják az „előadást”. Hasek, Karinthy, Rejtő maró sorait, harctéri és hátország! jelentéseit a XX. század két feneketlen bendőjű embernyelőjéről az első és a második világhá­borúról. Még nem lehet tudni, va­jon közöttük van-e a jövő színészik irály a. Még a nevü­ket sem ismerjük, arcukkal is most találkozha­tunk először egy-két kivé­tellel. Amióta az Agria Já­tékszín a köpenicki kapi­tány meséjét játssza a líce­um udvarán, ők az előadás előtt a Széchenyi utcában és a Dobó téren Thália új­módi szekerén egy kis kato­násan zöld teherautó plató­ján sok színből keverik ki a mi litar izmus szürkéjét — és játszanak, játszanak a leg­jobb értelemben: kedvvel és szívvel, önfeledten. Próbál­gatják „oroszlánkörmeiket”, tehetségüket. Hogyan lehet egy hirtelen szituációt — egy babakocsit toló öreg­asszonyt, vagy egy vitatkozó kedvű borgőzös gazda fele­selését — beépíteni az elő­adásba. Nyoma sincs a feszültség­nek, a drukknak, inkább a próbák felhőtlen kedélye kí­séri a műsort. Néha egy-egy jobban sikerült magánszám után felcsattan a taps és egy-egy mozdulatban már ott sejlik a végleges karak­ter. Ki tudja, hogyan sikerül a pálya, kit vár siker és kit csalódás? Ki szerez magá­nak művészi rangot, nevet és ki marad le az induló vo­natokról? Nem tudni. Most még együtt vannak, mérege­tik egymást, ahogy rnind- annyiójukat méregeti a kö­zönség. Jó lenne a lehetet­len: kimerevíteni a gyorsfo- tót, ahogy ott játszanak a .te­herautón egymásnak és a né­zőiknek, ahogy még őszintén tudnak örülni egymás sike­rének és a kudarcban segí­tő kezet nyújtani. Jó len­ne, de hiábavaló is, hiszen akkor soha nem tudnánk meg ki kicsoda és ugyanúgy tanácstalanul próbálnánk az arcokhoz a plakátokon ol­vasható neveket egyeztetni: Bardóczy Attila, Eszenyi Enikő, Kaszás Attila, Mé­hes László, Nagy Miklós, Pathó István, Rácz Géza, Rátóti Zoltán, Rudolf Péter, Szerémi Zoltán, Töreky Zsu­zsa. A hosszú, a göndör, a baj­szos és a többiek... A Szín- művészeti Főiskola harmad­éves hallgatói. (szilágyi) A töprengés nem elég... A népművelők és a szabad szombat Nagy vívmány az, hogy las­san általánossá válik a he­tenkénti szabad szombat. Ez akkor is igaz, ha — ki tud­ja miért — elfeledkezünk e nagyszerű lehetőség méltatá­sáról. Ugyanakkor az is tény, hogy egyesek számá­ra — legalábbis pillanatnyi­lag — gondok sorát jelenti. A legtöbbet a közművelődés­ben tevékenykedők panasz­kodnak, ez érthető is, hiszen ők ma még csak a nehézsé­geket érzékelik. Új helyzet Mi tagadás: töprengésre van ok bőven. Tulajdonkép­pen új helyzet formálódott, s nekik — ha tetszik, ha nem — ehhez kell alkalmaz­kodniuk. Méghozzá áldozat- vállalás árán is. Megnövekedett az embe­rek szabad ideje, nyilvánva­ló, hogy a többletórákat mindenki szeretné nemcsak kellemesen, hanem haszno­san is tölteni. Az ajánlat- listát tehát mindenütt vár­ják. Ez az, ami gondolko­dásra készteti a művelődési házakban dolgozókat Egyál­talán nem mindegy ugyan­is, hogy mit kínálnak. A ré­gi, a megszokott sokak szá­mára — teljesen indokoltan — sablonosának tűnik, ezért újítani kell, s ez nem megy csak azoknak, akik nem szűkölködnek sem va- láságérzékben. sem jobbító ötletekben. Az első és a legfontosabb az igények felmérése. Ezzel a feladattal mindenkinek meg kell birkóznia a maga frontján. Nincs és nem lé­tezhet olyan szabályokba rögzített útmutató, amely bárhol beválna, hiszen a helyi sajátosságok figye­lembevétele a siker egyik feltétele. Okos irányelvek Néhány mozzanat azonban nyilvánvaló. Az értelmisé­giek, a kétkezi munkások felfedezték a hobbitelkek nyújtotta örömöket. Ezzel illik számolni, hiszen az egy­re népesebbé váló réteg szí­vesen veszi, ha tippeket kap a szőlőműveléshez, a gyü­mölcstermesztéshez, a mező- gazdasági kisgépek haszná­latához, a permetezéshez. Az ilyen jellegű programok vonzzák az érdeklődőket. Az is jó, hogy mind többen ala­poznak leleményességükre, kézügyességükre, azaz bar­kácsolnak. Rájuk is gondol­ni kelL Az efféle szakkörök­be könnyen toborzódik a tagság, különösképp, ha a2 egyes rendezvények sokszí­nűvé, változatossá, élményt adóvá formálódnak. Csak néhány példát emlí­tettünk, lehetne még foly­tatni a sort. Ügy véljük, ennyi elég annak jelzésére, hogy új irányban érdemes elindulni. Ez kezdetben nem egyszerű, de az egészséges rutin menet közben kiala­kul, s annyira óhajtott ered­mény sem várat sokáig ma­gára. Megnyugtató, hogy a Mű­velődési Minisztérium tisz­tában van az aggályokkal, épp ezért — ajánlásként—, „iránytűt” juttatott el az érintettekhez. Ez a megfon­toltan összeállított anyag va­lóságos kincsesbánya. Lehet, hogy nem mindenki véleke­dik így, azt azonban a ta- máskozóknak is el kell ismer­niük, hogy gondolatébresz­tő javaslatok tárháza. Alapelv a rugalmasság Kétségkívül szemléletvál­tozásra van szükség, s ez, ha nem is máról holnapra, de csak bekövetkezik majd, hiszen a közművelődés mun­kásainak zömét hivatássze­retet vezérli, s arra törek­szenek, hogy sokoldalúan se­gítsék a szabad idő hasznos eltöltését. Ez örvendetes, ám az is igaz, hogy az átmeneti ter­heket vállalniuk kell. Ami­kor pályát választottak, tud­ták: akkor kell helytállniuk, amikor más pihen, amikor a többiek családjuk körében töltik estéiket. Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy for­dított életrendre esküdtek. Ha ezt elfogadták, akkor a jövőben meg kell tenniük á következő lépést is. Szá­mukra zsúfolt lesz minden hét vége, nekik szombaton­ként és vasárnaponként is fogadniuk kell a művelődni vágyókat Ez bizony nem szívderítő, de mást nem te­hetnek. A vigasz csak az, hogy élhetnek a rugalmas munkaidő-beosztás _ lehető­ségeivel. Nincs szükség ar­ra. hogy délelőttönként hi­vatalnokként üldögéljenek — szenvedve a tétlenkedés­től — a kulturális intézmé­nyekben. Jelenlétükre első­sorban a késő délutáni, s az azt követő órákban van szükség. Ráadásul nem is minden hétköznapon. Ebből következik, hogy akkor le­gyenek őrhelyükön, amikor jönnek a felnőttek, az isko­lások, s nekik válogassanak össze ötletes programokat Így aztán ők is kivehetik szabadnapjaikat, akkor is, ha némileg kedvezőtlenebb helyzetben, mint azok, aki­ket szórakoztatni, szellemi­leg pallérozni akarnak. Mindez nem megy pa­rancsszóra, felesleges ilyen hangnemű rendeleteket meg­fogalmazni. Az azonban cél, hogy a népművelők vala­mennyi poszton mérlegel­jék a sajátos körülménye­ket, ezekhez igazodva ala­kítsanak ki olyan „haditer­vet”, amely nemcsak az is­meretgyarapítást szolgálja, hanem őket is az alkotó munka mással aligha pótol­ható felemelő érzésével ajándékozza meg. Ehhez per­sze nem elég a töprengés, az öncélú panaszáradat, a ki­utat egyedül a cselekvés mu­tatja. Minden városban, va­lamennyi községben... Pécsi István HOGYAN KELL JÁTSZÓTERET BERENDEZNI? A Utal városi tanács kezdeményezésére a Komárom megyei Mű­velődési Központ szervezésében 12 napos alkotó táborozá­son vesznek részt a megye legjobb fafaragói. A fafaragók a város legújabban felépült óvodájának készítenek udva­ron felállítható fajátékokat Készül a libikóka (fölül). Fa- paripa-fogat Gent) (MTI fotó — Jusztin Tibor felvételei — KS) Több néző a mozikban A milliós Mephisto — a Ballagáson hatszázezren Az idei első félévben is folytatódott a nézőszám ­emelkedés a mozikban. Az elmúlt hat hónapban 34 milliónál több látogatója volt a filmszínházaknak, s a tavalyi hasonló időszak­hoz viszonyítva ez 2,1 mil­lióval több nézőt jelent. Több mint másfél milióval nőtt a magyar filmek láto­gatottsága. Kiugró sikert ért el Mé­száros Gyula Pogány Ma­donna című műve, amely tavaly május óta több mint egymillió 300 ezer látogatót vonzott. Szabó István film­jét, a Mephistot, amely kül­földön, s filmfesztiválokon is kiemelkedő sikert aratott, szeptemberi bemutatása óta egymilliónál többen tekin­tették meg a hazai mozik­ban. A nézőszám szerinti sorrend a továbbikban: a Ballagás-t 600 ezren, a Kon­certet 570 ezren, a Kopasz kutyát 450 ezren, a Szele- burdi családot 420 ezren lát­ták a bemutatás óta. Veronika Bertoli: — Halló, tessék... Igen, ez az építőraktár... Hogy hogy talál ránk? ... Pofon­egyszerű. .. Kettes autóbusz- szál egészen a hídig jön... Aztán leszáll és jobbra fordul... Mit mond? Ez nem érdekes?... Hát mire kí­váncsi? ... Na de ki hallott ilyet? Hogy van-e nálunk kerítés?... Persze, hogy van... Igen, jó magas. Az az igazság, hogy pontosan nem tudom megmondani, de van vagy másfél mé­ter. .. Mit kérdezett? Tüskés drót? Ne vicceljen! Hol van az már? ... Rég megette a rozsda, a földön hever... Halló, mit kérdezett? ... Hogy van-e nálunk cement? Persze hogy van. Ma hoz­ták. .. Hol van?... Mi hol van?... A cementet kér­di?... Közvetlenül a kerítés mellett, egy nagy fóliával van letakarva... Elnézést, de milyen őrt kérdez? ... Hogy van-e nálunk éjjeli­őr? ... Hát persze hogy van, de egy kicsit idős a bácsi... Nem, hallani jól hall, csak járni nem tűd rendesen, mert reumás szegény... Mi köze van ennek az esős időhöz? ... Azt kérdi mi­lyen hatással tmn a nagya­póra? Milyen nagyapóra? ... Szóval az éjjeliőrre? Esős időben ki sem dugja az or­rát a bódéjából. Ne hara­gudjon, nem értem, amit kérdez, recseg a készülék... Micsoda? Kutya?... Már miért ne volna, de szerin­tem öregebb, mint az éjje­liőr. .. Hogy ugat? Minek ugasson? ... örül, ha leve­gőt kap eleget, nemhogy még ugasson is ... Téved, uram. Magának rossz vé­leménye van a kutyákról... Még senkit sem harapott meg... Békés jószág a mi­énk. .. Az emberek? Mifé­le emberek? ... Munka után nincs itt egy teremtett lé­teik se... Pláne, ha rossz az idő, és mondjuk, zuhog az eső... Mi vagyok én? Egy tündér? Nevetnem kell... Ne fűzzön!... Pláne telefo­non ne... Hogy hány éves vagyok?... De belelendült uraságod!... Hogy képzeli, hogy telefonon egy ismeret­len pacáknak majd mindent elárulok magamról? ... Mi­nek néz engem? ... Halló, azt kérdem, minek néz en­gem?!? . -.. Halló!!! — Letette... Na végre... Jó ég, hogy egyesek milyen marhaságokat kérdezgetnek az embertől... Még jó, hogy nem árultam el semmit... Megáll az eszem!!! (Fordította: Kiss György Mihály) A hónap műtárgya Francia kováspisztolyok Francia kovás pisztoly XVII—XVIII. század (Fotó: Lónyainé Nagy Éva) Mongol vagy arab közve­títéssel került Európába a lőporkészítés tudománya, s a XIV. században már réz­csövű lőfegyvereket készítet­tek. A legrégibb európai lő­fegyver ábrázolás 1326-ból, Angliából származik. A XV. században ai mechanikai gyújtási, a lakatszerkezet be­vezetése nagy lendületet adott a lőfegyverek fejlődé­sének. A kézi lőfegyverek elter­jedése a huszita háborúk eredménye. Az új haircmo- dort képviselő husziták kézi ágyúval és puskával indul­tak harcba. A pisztoly elne­vezése is ekkor született. A husziták, könnyű kis pus­káikat „pistala”-nak nevez­ték. A szó valószínűleg a la­tin „fistula”=cső, síp, furu­lya szóból származik. Bár emellett a németek a „pisc- hozalu” német szóban, az olaszok az itáliai Pistola vá­ros nevében szeretnék e ki­fejezés eredetét meglelni. A kézi lőfegyverek elterje­dését nagyban segítette, hogy a kamócos lakatszerke­zetű puska és pisztoly ol­csón előállítható volt, s hosszabb ideig megbízható könnyű lőfegyvernek bizo­nyult. Az 1500-as években a fegyverkészítés tudománya újabb fontos találmánnyal, a keréklakattal gazdagodott. Szemben az izzó kanóccal, mely a kanócos puskánál elég biztosan gyújtotta a lő­port, de nehézkes kezelésű maradt, a keréklakatnál acél és pirít (tűzkő) összedörzsö- lésekor keletkezett szikra adta a gyújtószikrát. Ha meghúzták a ravaszt, a ro­vátkolt élű acélszerkezetet egy felhúzott rugó, lánc se­gítségével forgatta meg. A kerék recés éléhez pirít da­rabokat feszítettek. A forgás hatására keletkező súrlódás szikrát csiholt, mint a mai napig is használt öngyújtók­nál. E találmánnyal sike­rült a lőfegyverek súlyát any- nyira lecsökkenteni, hogy a fegyver súlya 4—5 kilo­grammos lett, s lötávolsága elérte a 200—300 métert. A fejlődés eredményeként 1640-ben megjelent a fran­cia kovás lakatszerkezet. E megoldásnál elhagyták a vi­szonylag bonyolult rugós szerkezetet és a kakasra erősítették a kovakövet, amely a ravasz meghúzása­kor, az acéllaphoz ütődve szikrát pattantott a gyújtó lőporra. E lakatszerkezet annyira egyszerűnek és megbízhatónak bizonyult, hogy a puskáknál és a pisz­tolyoknál a XIX. század kö­zepéig egyeduralkodóvá vált. Az egri múzeum fegyver­gyűjteményében néhány igen gazdag kiállítású, francia gyártmányú XVII.—XVIII. századi fcováspisrtolyt talá­lunk. Az ezüstlemez borítá­sú csővel ellátott, párizsi mes térj egyes darabok mar­kolatát sodrott, ezüst fonal­lal készült végtelen növényi minták teszik ékessé. A markolatgombok ezüst dí­szeit, nielló, s ezüstbe ágya­zott piros koraitok ékesítik. A pisztolycsöveken még fel­ismerhetők az egykori ezüst és arany tausirozás nyomai. A bemutatott francia ko­váspisztolyok úgynevezett párbajpisztolyok, s párban készültek. Dr. Csiffáry Gergely

Next

/
Thumbnails
Contents