Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1982. június 12., szombat ÁRNYÉK AZ ÜVEGPALOTÁN A fegyverkezési cápák busás üzlete Előreláthatóan egy hónapig tart az ENSZ második, rend­kívüli leszerelési ülésszaka. Az első 1978 nyarán zajlott le. E fontos nemzetközi fó­rumon, az első időszakban, számos ország állam- és kormányfőjével vagy kül­ügyminiszterével képviselteti magát. A többi között Ro­nald Reagan, az Egyesült Államok elnöke is fel kí­ván szólalni a világszervezet New York-i üvegpalotájá­ban. A vitákon ott lesznek a béke- és leszereléskutató in­tézetek neves szakértői, de nem lesznek ott — legalább fizikailag nem — a fegyver­kezés közvetlen haszonélve­zői, a katonai-hadiipari kö­rök „üzletkötői”, s maguk a halálgyárosok. Árnyékuk azonban rávetődik az ülés­terem falaira... Kidobott milliárdok A hetvenes évek végén a világon 500 milliárd dollárt költöttek katonai célokra. Ez a csillagászati összeg tavaly 600 milliárdra emelkedett. Ha nem sikerül gátat vetni ennek a folyamatnak, a fegyverkezési kiadások az ezredfordulóig elérhetik az évi 820 milliárd dollárt. A szakemberek szerint a hadi- technikai eszközök minden újabb nemzedéke 3—5-ször annyiba kerül, mint a meg­előző generáció. Hogy némi fogalmunk le­gyen arról, mi, mibe kerül a külföldi vevőnek, íme, egy­két adat. A második világ­háború idején a korszerű va­dászgépek darabonkénti ára 55—90 ezer dollár volt. Nap­jainkban az amerikai gyá­rak egy F—14-esért t.öbb mint 20 millió dollárt kér­nek. Valaha egy-egy tengeri rombolóért 6,5—8,7 millió dollárt fizetett a vevő, ma már 200 milliót számláznak érte. Ha valamely ország kormánya repülőgép-anya- hajót akar beszerezni az Egyesült Államokból, ezért nem kevesebb, mint kétmil­liárd dollárt fizethet, vagyis annyit, amiből nem oly rég tekintélyes flottát építhetett magának. „Gigantok” profitja Ma az USA a világ első számú fegyverexportőre. 1980-ban mintegy 15 milli­árd dollárt kitevő üzletet bonyolított le külföldön. A Christian Science^Monitor cí­mű amerikai lap beszámolt arról, hogy 1965 és 1980 kö­zött a 42 fejlődő országba irányuló amerikai fegyver- kivitel 50 százalékkal volt nagyobb, mint az 1950—1965 közötti periódusban. A szál­lítmányok túlnyomó része a Közel-Keletre áramlott. Az exportban elsősorban nyolc konszern érdekelt: a Boeing, a General Dinamics, a Grumman, a Lockheed, a McDonnel—Douglas, a Nor­throp, a Rockwell Interna­tional és a United Technolo­gies. A békés iparágakban átlagos 8—12 százalékos nyereség a hadiiparban elér­heti a 30—40 százalékot. Egy amerikai szenátusi vizs­gálat szerint a felmérésbe bevont és katonai megrende­lésekre dolgozó 169 nagyvál­lalat közül 94 megközelítően 50 százalékos tiszta nyere­ségre tett szert, 49 vállalat 100, 22 több mint 200, három 500, egy konszern pedig 2000 százalékos profitot könyvel­hetett el. Az említett nyolc „gigantnak” természetesen szava van a hivatalos ame­rikai _ kül- és katonapolitika alakításában. Válaszúthoz érkeztünk Az ENSZ második rendkí­vüli leszerelési ülésszakán ott vannak a kárvallottak — a fejlődő országok — kép­viselői is. A fokozott fegy­verkezés őket sújtja a leg­érzékenyebben. Ez az állam­csoport jelenti a hadiipari monopóliumok piacának há­romnegyedét. És hozzá olyan régióról van szó, ahol az egy főre eső nemzeti jövedelem még az évi 200 dollárt sem éri el... Az eladósodásuk 1960 és 1976 között még „csak” 160 milliárd dollár volt, 1980-ra azonban már csaknem elérte a 400 mil- liárdot. A fegyverkezés — bármi­lyen oldalról vizsgáljuk — roppant tehertétel a népekre, mérgezi a nemzetközi kap­csolatokat, s azzal a reális veszéllyel járhat, hogy az „ágyúk szinte önmaguktól megszólalnak”. Ebben a helyzetben, amikor a háború és a béke kérdésében az em­beriség válaszúthoz érkezett, az ENSZ rendkívüli leszere­lési ülésszakának felelősség- teljes és konstruktív választ kell adnia korunk legégetőbb problémáira. A magyar ál­láspont szerint hasznos lenne egy átfogó leszerelési prog­ram kidolgozása, különös te­kintettel a rakéta-nukleáris háború fenyegetésének elhá­rítására. Serfőző László alezredes Hamburgi közjáték Cseppben a tenger — így jellemezhetjük a hamburgi választásokat. Más körülmé­nyek között legfeljebb né­hány soros hírt hoznának a lapok erről az eseményről, most azonban nemcsak az egész NSZK kísérte érdeklő­déssel a kikötővárosban fo­lyó politikai csatát, a kül­földi megfigyelők is ezt tet­ték: ebből akarnak követ­keztetéseket levonni a nyu­gatnémet kormányzat, a szociáldemokrata—szabadde­mokrata koalíció sorsát, jö­vőjét illetően. Hamburgban ugyanazok a pártok mérkőz­tek kicsiben, amelyek a bonni parlamentben is kép­viselve vannak, politikusok, hírmagyarázók egyaránt ba­rométernek tekintik tehát a tartományi* választást: kinek merre vezet az útja, fel vagy lefelé? Az eredmény a Bonnban kormányzó kettős, a Német Szociáldemokrata Párt és a Szabaddemokrata Párt szem­pontjából lehangoló, az el­lenzéki kereszténydemokra­ták számára örvendetes. Ed­dig a szociáldemokraták ab­szolút többséggel irányítot­tak a várost (amelynek tar­tományi rangja, tehát ön­álló parlamentje és szená­tusnak nevezett kormánya van), most ötvenöt képvise­lővel, — az NSZK történel­mében először —, a második helyre kerültek. A szabadde­mokraták be sem jutottak a helyi parlamentbe, míg a jobboldal 56 képviselővel az első helyre tört. S itt is meg­jelent az új ismeretlen: a környezetvédő „zöld párt” kilenc mandátumot kapott. Mindez arra mutat, hogy folytatódik a szociáldemok­raták hanyatlása: az 1980-as általános választásokon ara­tott győzelmük óta eddig minden helyi mérkőzésen csökkent szavazataik száma, még pedig nem is csak egy­két százalékkal. E tizenhar­madik éve kormányzó pártot belső viták mardossák. A balszárny álláspontja — mindenekelőtt a rakétafegy­verkezést illetően — eltér a zömétől. Tiszteletreméltóan következetes és rokonszenves leszerelési politikát képvisel a balszárny, de ki-kirobbanó nézeteltérései a kancellárral nem tesznek jót a párt egy­ségének és tekintélyének. Megkoptatta a szociáldemok­raták régi fényét állandó torzsalkodásaik a kis liberá­lis partnerrel: nem értenek ma már egyet a gazdaság- politika sok vonatkozásában,' a szociális juttatások kérdé­sében, mostanában több bí­rálatot küldenek egymás, mint a jobboldal címére. A liberálisok mind többször határolják el magukat egy- egy kérdésben a szociálde­mokratáktól, de úgy látszik, ez a jobbfelé tekingetés nem fizetődik ki: hamburgi buká­suk legalább is erre utal. A kereszténydemokraták szerették volna Hamburgban átvenni a kormányzást. Ez nem sikerült ugyan nekik, de azért elégedettek: bonni központjuk a sikert már ki is használta, és „Helmut Schmidt vereségének” minő­sítette az eredményt. Végül a „zöldek.” Nevük ellenére meglehetősen tarka, sokszí­nű együttest alkotnak, a környezetvédő polgárjogi el­lenállóktól baloldali, tüntet­ni mindig kész fiatalokig. Több helyi választás arra utal, hogy 1984-ben talán a bonni parlamentbe is bevo­nulnak, megtörve ezzel az eddigi négypárti játékszabá­lyokat. Kérdés most már: mennyi­re fejeznek ki valóságos or­szágos állapotokat a hambur­gi választások? Bizonyos irányzatot feltétlenül tükröz­nek. A szociáldemokraták hí-N veinek száma valóban, orszá­gos méretekben és tartósan csökken. Bár Schmidt kancel­lár tekintélye még mindig nagy, pártjáé elmarad mö­götte. Kevésbé lehet általá­nos következtetéseket levon­ni a hamburgi szabaddemok­raták sorsáról: országos mé­retekben nem esnének ki a rostán. Ami pedig a jobbol­dalt illeti, nem teljesen ok nélkül az az érzése támad­hat, hogy nem kell mást ten­nie, mint türelmesen várnia, a koalíció magától is szét­esik, legalább is „elhasználó­dik.” Hamburg közjáték volt, még komolyabb mérkőzésre kerül sor szeptemberben, Hessen tartományban. Itt ugyancsak a szociáldemokra­ták kormányoznak, még pe­dig — bonni tükörképként — a szabaddemokratákkal együtt. Ha itt is vereséget szenvednek, ennek már dön­tő hatása lehet az NSZK belső politikai viszonyaira. TATÁR IMRE A zimbabwei kormány az ország fővárosának nevét Salis- bury-ről Harare-re változtatta. Harare szó shona nyelvjárásban annyit jelent: férfi, aki sohasem alszik. Azt a helyet, ahol 1890-ben a város megépült, az afrikaiak már régen ezen a néven ismerték, ugyanis azon a magas­laton, mely a fehér telepeseket is idecsábította, korábban egy idős, „sohasem alvó”, híres varázsló élt. S a domb előtt elhaladó afrikaiak üdvözölték így neves varázslójukat. Az 1890-es években, Dél-Afrikából bevándorló fehér tele­pesek alapították a várost, és Lord Salisbury miniszterelnök tiszteletére, Fort Salisburynák nevezték el. 1935-ben, a tele­pülés városi rangot kapott. A második világháború évei alatt indult jelentős fejlődésnék az ipar (élelmiszer, textil, arany), mert a háborús körülmények akadályozták az anya­országból — Nagy Britanniából — származó behozatalt. Az iparosítással párhuzamosan növekedett a lakosság is, az 1960-as években meghaladta a háromszázezret (ebből 90 ezer európai), 1970-re megközelítette a félmilliót, napjaink­ra pedig túlhaladta a hatszázezret. Újfajta játékgömbök Angol kihívás a Rubik-kocka ellen Rubik-féle gömbök fogják elárasztani a világot. Nos, nem egészen. Ezek a gömbök Rubik híres kockájának új, idegtépő változatai. Az Ori­gin Products állítja elő, egy kis dél-londoni vállalat, amelynek egyetlen „küldeté­se” az életben olyan új, „kézzel fogható” rejtvény ki­találása, amely a Rubik-koc- kához hasonlóan megragad­ja a képzelőerőt és elnyomo­rítja az ujjakat. Gömbökkel próbálkozik: az Origin 100 000 gömböt csi­nált. Ezek — három nagy já­tékkereskedő céggel kötött megállapodás alapján idén nyáron piacra kerülnek az Egyesült Államokban és Európában. A gömbök két, elforgatha­tó félgömbből állnak, ötven­hat különböző színű (négy színt alkalmaztak) golyót le­het elmozdítani a gömb fe­lületén lévő pályákon. A já­ték kezdetén a pályák négy csinos kis koncentrikus kört alkotnak a gömb körül, ame­lyek mindegyike keresztezi a két félgömb csatlakozását. Így tehát, ha elforgatjuk a félgömböket, a pályák új módon csatlakoznak egymás­hoz. Néhány újabb csavarás­sal a koncentrikus rendszer teljesen összezavarodik. A feladat az, hogy a pályákat visszarendezzék koncentrikus körökké, a golyóknak pedig vissza kell kerülniük az ere­deti helyükre. Ez pedig Chris Wiggs és Chris Taylor vállalatvezetők szerint, nem könnyű feladat, ök két perc alatt meg tud­ják oldani a feladványt és azt állítják, hogy 592 000 000 000 000 000 000 000 000 külön­böző módon lehet elrendezni a golyókat. Bűvös gömbjüket kb. 5 fontért fogják árulni Angliá­ban Orb-it néven. Az ame­rikaiaknak The Orb néven fogják árulni, Franciaország­ban L’Orbe lesz a neve, az NSZK-ban pedig Zauber Ku­gel (varázsgömb). Taylor és Wiggs nem sok­ra tartják az angol ipar in­novációs képességeit, ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy mindvégig kezükben tartsák ötleteik megvalósítását. A bűvös gömb esetében egy Tom Kramer nevű üzletem­ber szállt be 200 000 fonttal, hogy megindulhasson a gyár­tás: most már országszerte számos kis vállalat gyártja a gömböt, ezzel 150 új mun­kahelyet teremtettek. (Ford: Zentai Dénes) MARTIN MAIER: Férfiaknak—a Mundiál előtt Már csak pár nap, és ki­szolgáltatjuk magunkat a képernyőknek, Spanyolor­szág bejön a szobánkba, a tv-közvetítések megváltoz­tatják egész életritmusunkat. Hogyan hozzuk asszonya­ink tudomására, hogy nehéz időszak következik számunk­ra? Hogyan vívjuk ki megér­tésüket-, hogyan tanítsuk őket jóságra és belátásra? Mindegy, hogy feleség vagy barátnő, hogy a szere­lem most virágzott ki, vagy már egy megszilárdult ér­zés —, mindenképpen gyen­gédséggel kell kezdenünk. Barátaim, férfiak, tartsa­tok ilyesféle beszédet: — Gondold csak meg, kin­csem, hogy Futball isten négyévenként csupán egyszer tör ránk. Hu behódolok ne­ki, fel leszek vértezve min­den egyéb kísértés ellen, ami naponta a közelemben som­fordál, és kalandra és férfi­ra les. Erre minden nő azt fogja megállapítani, hogy a futball a kisebbik rossz. Barátaim, a nagy világese­mény előtti napokban legye­tek különösen figyelmesek a hölgyek iránt, segítsetek a háztartásban és az isten sze­relmére, nehogy elfeledkez­zetek a név- vagy születés­napokról, a házassági évfor­dulóról. Ne próbáljátok meg rá­tukmálni a nőkre a futballt, ha hallani sem akarnak ró­la. De azért azt se mondjá­tok: „Mit értetek ti ahhoz, a futball férfidolog, tehát a tv-közvetítések idején leg­jobb lesz, ha békén hagy­tok.” Ez végzetes hiba len­ne. Ha az ember a nők sze­mére hányja, hogy nem ér­tenek valamihez, egy pilla­nat alatt szakértőkké vál­nak, és kellemetlen kérdé­sekkel blamáinak: — Nem tudod véletlenül, hogy 1924-ben a Franciaor­szág elleni mérkőzésen kit cseréltek le a 71. percben? És ki állt be a helyére? Képesek arra hogy min­dent kiássanak a lexikonok­ból, csakhogy aláássák a te­kintélyünket. Ne legyintsetek erre, mint­ha nem volna fontos, hogy ki kit váltott fel. A futballban minden fon­tos. Játsszátok a megszégye- nültet, alázkodjatok meg és kiáltsátok: — Lefogadom, hogy ha egy nő komolyan művelné a fo­cit, mint profi, magán Bec- kenbaueren is túltenne tak­tikában! Így fejezzétek ki finoman, hogy a női futballnak a szellem ad szárnyakat és nem a közönséges bicepsz. Esdekelve kérjetek a höl­gyektől szabadságot a (v- készülékek előtt töltött VB- éjszakák idejére. Mondjatok nekik példáza­tokat az elválásról és az egy- másratalálásról, meg arról, hogy az ölelés édes voltát csak egy hosszabb cölibátus után tudja igazán értékelni az ember. Veszély csupán azoknak a harcias amazdnoknak a ré­széről fenyeget, akik maguk is szenvedélyes szurkolók. Azok akkor is a képernyő elé vonszolnak bennünket, amikor már halálosan kime­rültünk az örömtől vagy a csalódástól, és a leghalvá­nyabb közeledésünket is vissza fogják utasítani, mondván: — Inkább figyelj, lehet, hogy lesz még egy gól! (A nürnbergi Kickerből fordította: Zahemszky László) összeállította: Pilisy.Elemér * OPEC Az OPEC gondja: Csökken a nyugati igény (Chicago Sun - Times - KS)

Next

/
Thumbnails
Contents