Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-12 / 136. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. június 12., szombat GONDOLATOK DARGAY LAJOS KIÁLLÍTÁSA ÜRÜGYÉN A Mona Lisa és a Rubik-kocka között 1982/83.: AUGUSZTUS 30. Az új tanév munkarendjéről Dargay Lajos kiállítása június 5—16. között látható Egerben, a Gárdonyi Géza Színház aulájában. Ilyen figyelmesen és szakavatottan megrendezett tárlatot az utóbbi időben keveset láttunk Egerben. A megkülönböztetett figyelem nyilván Dargay Lajosnak, a kinetikus művészetben magasan jegyzett munkásságának is szól. Ezen a művészi tárlaton műtárgyak, különféle mobilok, grafikák, tervek, tervdokumentációk és néhány korábbi Dargay-kiállí- tásról értesítők, meghívók tájékoztatják a közönséget az egri szobrász művészetéről. A vitrinből nemcsak Dargay Lajos személyes nyilatkozata köszön ránk, de Major Máténak, az akadémikusnak az értékítélete is. Az akadémikus idézem, amikor is azt az állítást ismétlem meg, hogy Dargay Lajos „a kinetikus művészet művelői közül az egyik legkiválóbb". Gondolom, nemcsak hazai viszonylatban, hiszen a szobrász művei nemzetközileg is jegyzett gyűjteményekben találhatók már. Major azt is érdemként jegyzi fel Dar- gayról, hogy „a mozgásnak, a plasztikának-színnek, a fénynek-árnyéknak közvetlen valóságát viszi be a képzőművészeti alkotásba”. Ha egy akadémikus állítja ezt — el kell hinnünk. Ha szembesítjük állítását a látottakkal, nem is mehetünk tagadásba, mert az Idődinamikus térmodulátor elképzelése, a Relief, a Lumino, az Építészet, a Térdinamikus relief, a Színdinamikus relief, a Luminoscope, a Lumino I. — II. — III., a fémtükrökkel felszerelt forgótengelyek — a Fémmodulátorok — felfoghatók indokolásként is ehhez a tömör megállapításhoz. Az elmélethez, a gyakorlathoz tartozó fogódzónak értelmezzük mi is a Repülés dinamizmusa, a Kölcsönhatás, az Emelkedés, a Szerkezet, a Mozgás címet viselő rajzolatokat is, amiket színes grafikákként is igyekszünk élvezni-értelmezni. Évtizedek óta tudjuk, hogy a technikai forradalom nemcsak új anyagokat teremtett, azok új felhasználási alkalmazási módját is kikényszerítette. Nemcsak az iparban, a művészetben is. Az az érzésünk, hogy a fentiek következtében újra kell gondolnunk a művészet némely fogalmait is, főként azt a szóhasználatot, ahogyan élményeinkről szoktunk beszámolni. Minden újdonság újság, és azzal a szokatlan, olykor szédítő érzéssel is jár, mintha kizökkentünk volna megfigyelési helyünkről. Nem úgy látjuk, főleg nem azt látjuk a jelenségekben, mint amire eddig be- idegződtünk, amire az eddigi tapasztalataink irányítottak. Amíg mi kiállításokra jártunk, vitatkoztunk figuratív, nonfiguratív festészetről, ilyen vagy olyan szobrászatról, addig a „nagyvilágban” egy új fogalom is meghonosodott, s ez a kinetikus művészet. A kinetika (a mechanikának, a mozgásokat a testekre ható erőkkel kapcsolatban vizsgáló ága) jelzős szerkezetbe került a művészettel, amely az értelmező szótár szerint „a valóságnak bizonyos esztétikai elvek szerinti, a lényeget kiemelő tükrözése, megjelenítése, mint a társadalmi tudat egyik formája. A haladó művészet még azzal a megtoldással is érvényes, hogy a társadalmi tudat tükrözésére irányuló, „a művész egyéniségét is kifejező alkotó tevékenység”. Mindezt azért igyekeztünk végiggondolni, had- és sorrendbe állítani magunkban is, mert a művészet — ha mindent egybeolvasunk ezen a tárlaton — szükségképpen kell, hogy megfeleljen ezeknek az értelmező szótárban szereplő definícióknak is. És maradéktalanul, mert egy definíció csak akkor jó, ha minden alkotóeleme szerves összefüggésben pontosan, hibátlanul körülhatárolja azt a fogalmat, amit használok, amit érteni, mi több, hinni és megszeretni szeretnék. És csakis azért, hogy a valóságot úgy lássuk, annak fogadjuk el, amit, és ahogyan az elébünk tárja magát. Sokan mondják, hogy csak szemlélet dolga az egész. Vagy inkább így: magyarázd meg magadnak az okokat, máris kész a rend! Nem egészen így van. Azt elhisszük, hogy a mába, a mai rendbe, a köznapokba és az ünnepeinkbe betört, és gyorsan otthonra talált az ilyenolyan motor; hogy az erőről új fogalmaink vannak: hogy a mozgás, mint végtelen folyamat tudatunkra is másfajta nyomást gyakorol, mint eddig. Üj anyagainkat, új anyagfelhasználási módjainkat le sem tagadhatnánk. De ... A régi formák, a régi anyagok, a régi eljárási módok is jelen vannak még! És ezeket azért említjük fel, mert ezekben a régi formákban, régi anyagokban eligazodva korábban a művészek már úgy voltak jártasak, (olykor még a maiak is), hogy nemcsak céljaikat tudták elérni a megszokott anyaggal, de közben azt úgy is tették, hogy egyéniségüket rajtahagyták az anyagon. Nem lehetett soha senki máséval összetéveszteni azt a stílust, mondanivalót, amit és ahogyan a kor egy pillanatában jelként a közösség, a társadalom elé állítottak. Mona Lisa úgy vallomás az asszonyról, mint Leonardo egyéniségéről, a korról és a társadalomról, amelyben keletkezett. És mi, nézők, értettük ezt a formát, tartalmat, művészi vallomást! S mindjárt hozzátesz- szük, a beugró .ötlet és szélsőség felvillantásával: a Rubik-kocka csak ma születhetett, ebben a játékos, olykor kegyetlen korban, mert a homo ludens, a játékos ember mindent meg akar tapasztalni. A Rubik-kocka nem villanyárammal mozgatott és vezérelt szerkezet, de szerkezet, míg a Mona Lisa egy vászon, rajta ennyi meg ennyi felhasznált festékkel. Az egyik „csak” zseniális szerkezet, az alkotás próbája, a másik azonban az ALKOTÁS. Szerintünk a Dargay Lajos által létrehozott és kiállított műtárgyak, grafikák és dokumentációk, szellemes tervek, fogalmazványok, amelyek a Mona Lisa és a Rubik-kocka közötti minőségi térségben valahol, köztesen helyezkednek el. Művészetnek hívják, mert nincs jobb szó, jobb megközelítési mód rá, nincs más, amellyel ezt a játékos foglalatosságot, magatartást ki lehetne fejezni. Másrészt igencsak gondunk támad ezek miatt az alkotói útvonalat, a művészi gondolkodás irányát jelző grafikák miatt is, mert a jelzésükre használt fogalmak, Repülés dinamizmusa, Kölcsönhatás, Emelkedés, Kitörés, Szerkezet, Mozgás, nem igazítanak el egyértelműen abban, amit látunk. Ha ugyanis ezeket az elvont — bár minden alkalommal — valami haladást, mozgást jelölő fogalmakat, mint képaláírásokat felcseréljük, élményünk egyáltalán nem változik meg. Nem alakulunk át, nem rendülünk meg, hitünkben nem leszünk gazdagabbak, sem szegényebbek. Vagy ki tudja? A színekben, az árnyékokban, a talányokban, a mozgás sok-sok részletszépségében el-elgyönyörködünk itt, a színház aulájában, de nem tudjuk a kiállítás beható vizsgálata után sem sokkal közelebb magunkhoz azt a Dargay Lajost, aki ezeket a műveket létrehozta. Hiány ez vagy csak hiányérzés? Farkas András A Művelődési Minisztérium közzétette az 1982—83- as tanév munkarendjére vonatkozó utasítását, amely az óvodákban, az alsó- és a középfokú nevelési-oktatási istézményekben, továbbá az állami zeneiskolákban szabályozza az oktatómunkával kapcsolatos kérdéseket. Eszerint idén az általános iskolákban és a középfokú tanintézetekben, augusztus 30-án, az első tanítási nappal kezdődik meg az új tanév. A tanévnyitó ünnepélyt — a nevelőtestületek döntése alapján — az első tanítási napot megelőzően, 28-án, vagy 29-én, illetve a 30-i munkakezdés reggelén lehet megtartani. Az első félév 1983. január 30-ig tart, az utolsó tanítási nap január 28- ra esik. A diákok és szüleik február 4-én kapják meg az addigi munka minősítését tartalmazó értesítést. Az utolsó tanítási nap az alsófokú oktatási intézményekben, a középiskolák I.— III. osztályaiban, a gép- és gyorsíróiskolákban, valamint az egészségügyi szakközép- iskolások I—II. osztályaiban 1983. június 17-én lesz. A szakmunkásképző intézetekben — az utolsó évfolyamok kivételével — június 10-ig tart a szorgalmi időszak. A végzős középiskolások, illetve egészségügyi szakiskolások 1983. május 13-ig a szakmunkásképző intézetek végzős növendékei máA napokban tartották meg Egerben, a Gárdonyi Géza Társaság megismételt tisztújító közgyűlését. A vártnál kisebb részvétellel megrendezett eseményen megválasztották a társaság elnökségét, amelynek elnöke, Csiffáry Gergely lett, két alelnöke jus 27-ig, a nemzetiségi gimnáziumok negyedikes tanulói pedig május 12-ig járnak iskolába. A téli szünet 1982. decem- ben 23-tól, 1983. január 3’ig tart, s 4-én folytatódik a tanítás. A tavaszi szünet első napja, április 5-e, az utolsó pedig április 8-a lesz. Azt, hogy az új tanévtől általánossá váló heti ötnapos tanítási munkarendben is maradéktalanul teljesíthessék a nevelési-oktatási tervekben előírt feladatokat az iskolák, elsősorban jobb szervezéssel, a tanórák tartalmasabb kihasználásával kell elérniük. így az évközi vakációkra, s a különböző célokra — honvédelmi napra, kirándulásokra, üzemlátogatásokra, pedagógus-továbbképzésre — fordítható idő a korábbihoz képest, csak kismértékben rövidül meg. Az érettségi írásbeli vizsgák a nemzetiségi gimnáziumokban május 13-án, a többi gimnáziumban és szak- középiskolában május 16-án, az esti és levelező tagozatokon pedig május 30-án kezdődnek. A közös érettségi-felvételi dolgozatokat, május 23-tól írják a diákok. A szakmunkásvizsgákra június 16-tól, illetve a középiskolát végzettek számára indított másfél éves tanfolyamok zárásaként február 17- től kerül sor. (MTI) pedig Dobóné, dr. Berencsi Margit és Farkas András. Titkár Lénárt Andor, az elnökség tagja még Nagy Mik. lós. Megválasztották az ellenőrző bizottságot is, amelynek tagjai: Abrakovics Endre, Korompai János és Szecs- kó Károly. Tisztújító közgyűlés a Gárdonyi Társaságnál Pelbárt és Kicsi János szabómester megismerkedése a következőképpen történt: Pelbárt az Akácfa utcai kocsmában ült tisztelői körében, és bort ivott. Ott volt: Gezemice, az iparos, akinek beosztott kőművesei azért dolgoztak szerte a városban, hogy a főnök „Pelbi”-re költhesse a pénzét; G. Maja, egy irodalmi kurva, enyhén kopaszodó szőke nő, züllöttségét pletykákkal takargatta; Zebulon, az alanyi költő, aki halhatatlanul szerelmes volt bizonyos Évába, és négysorosok tömegét írta hozzá; Kiss Emese, a kiadó léktomő, aki gyermekekét szeretne Pelbárttal, ahogy ő mondta, „kis Pelbár- tot;” Korom Béla, a belvárosi strici, veszedelmes férfi, minden írót megbánt, s ezért tisztelik; Izabel, a lapálymarha bambaságú színésznő, aki naprakész Pel- bártból, minden művét kívülről tudja ... A fűzér közepén ül P., a népszerű író, aki szereti, ha szeretik, de senkinek sem vallja meg, hogy ő bizony csak halott embereket tisztel, közöttük is leginkább Krúdy Gyulát és a dúshajú Elvist; hogy ő, Pelbárt, esténként, mikor lakókörnyezetébe érkezik, a párnát tapossa dühében, amiért minden szerelmét elkergette, s a népszerűség kedvéért lemondott az egyedi életről; hogy írói vénája egyre szakadozik, reggelente véresre rágja a tollát, mire előömlik belőle a nemes narráció; hogy döglött halakkal és lassan mászó iguá- nákkal álmodik, mint amikor delíriumban feküdt a „Jó közérzet” elmeosztályon ... ... G. Maja felvisított, Pelbárt türelmetlen mozdulattal odébb ült a széken ... Alattomos reccsenés hallatszott. — „Te jó ég, a gatyám” — rémült meg Pelbárt. Ujjai jókora hasadást tapintottak a nadrág fenekén. Most mi lesz? — Az irodalom szent, mint Sebestyén, az egykori cen- turió — mondta Pelbárt, hogy zavarát leplezze (soha, semmikor nem adhatja ki • magát tisztelőinek, hiszen megölik, ha csalódnak benne). — Ügy van! — zúgta Gezemice, az iparos. — Szeretlek — mondta Emese, a lektomő. — Még ma összeolvaslak egy kézirattal. — Sebestyén, keresztyén, toportyán — szavalta Zebulon, — Éljen Pelbárt! — kiáltotta a színésznő, és megmarkolta Pelbárt térdét... Pelbárt felállt, igyekezett hátat fordítani a társaságnak, kezét a hasadásra szorította. — Most elmegyek — mondta. — Mulassatok, érezzétek jól' egymást, hamarosan visszatérek, ígérem... — Hogyhogy?! — Hová mész? — Itt maradsz, de azonnal! — Szeress, Pelbárt! Pelbárt kihátrált a kocsmából, megnyugtatóan integetett. o Tudta, jól tudta, hogy nem messze, az Erzsébetváros közepén lapul egy apró üzlethelyiség, Kicsi János szabómester üzlete. Sokszor elhúzott mellette, néha meg is állt a kirakat előtt (talán ittas is volt, talán csak fáradt, mindenesetre káprázott a szeme), az üveg mögött feszes ruha tapadt a babára, „fazonár 2600 Ft,” ott a másik táblácska, „javítást vállalok," s odébb egy magános kék húzózár, ki tudja, mit bizonyít, nyilván azt, hogy a világ bármikor kétfelé osztható ... Benyitott. Harangot kondí- tott meg az ajtó. — Jöjjön föl! — szólt egy mély hang fentről, a galériáról... A helyiség végében apró lépcső indult felfelé. — Jó napot — szusszantott Pelbárt, mikor felért... Hatalmas kövér ember ült a szabóasztal mellett; térdén férceit ruha, orrán szemüveg, kíváncsian néz Peljártra, öltözéke: trikó, sortnadrág. Sonkái elődagadnak. Körülötte ruhák, fényes bélések, páratlan szárú nadrágok, zsebek, tekergő cérnák, ósdi varrógép, ijesztő olló s a fegyelmezett zsírkréta... — Tessék — fordult P. felé Kicsi János malacarca. — A nadrágomat hoztam. — Hol van? — Rajtam. — Haha, hát vegye le. Mi a baj? — Elszakadt a varrásnál, kedves mester,. Hasadt, akár a lelkem. — Igazán? Maga költő? — Honnan gondolja? — Furcsákat mond. Na, adja ide. Pelbárt — egy szál alsónadrágban — letelepedett a feketére öregedett zsámolyra. — Micsoda szar munka — dörmögte Kicsi János. — Alig van összevarrva. Hol vette? — Áruházban. — A költők ott vásárolnak. Ugye, maga költő? Látom a szakállán. * — író vagyok. Tudja, János bátyám, az irodalom szent, mint Sebestyén, az egykori centurió ... — Haha, ne mondja! — De mondom. — Járt hozzám egy író, bizonyos Teleki Gergely... Egyszer azt mondta a zakóra, hogy béna a karja. Kidobtam. Alig tudtam eladni a kiszabott ruhát. Az írók göthösek, meft nem esznek rendesen. — Az írók szentek. — Én inkább ördög maradok — mondta Kicsi János, fordított egyet Pelbárt nadrágján. — Szeretek inni, sokat eszem, kedvencem a birka, annak is a hátulja, mindig itt van az asztal alatt egy demizson, a reggelt kisüstivel kezdem, hogy egész nap kemény legyen a gyomrom... A nők még ma sem panaszkodnak alattam, pedig elmúltam ötven ... Sok barátom van, soha nem csapom be a kuncsaftjaimat, sokat és mélyen alszom, és soha nem gondolkozom feleslegesen. — De János bátyám, én már megjártam a „Jó közérzet” elmeosztályt. Az írók mások, mint maga. Az írókat a művük emeli magasra ... (Folytatjuk)
