Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-06 / 131. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1982. június 6., vasárnap Külpolitikai összefoglalónk A HÉT 3 Mitterrand referátuma a versailles-i csúcstalálkozón A válság túlnőtt az egyes országok keretein Szombaton délelőtt Mitterrand francia köztársasági elnök kétórás referátumával kezdte meg hivatalos tár­gyalóülését a hét vezető tőkésország versailles-i csúcs- értekezlete. A csúcskonferencia résztvevői pénteken este „mun- kavacsorával” kezdték meg vasárnap estig tartó ta­nácskozásukat. A gazdasági problémák a szombaton kezdődött plenáris üléseken kerültek terítékre. O Mit jelent a tárgyalások felélénkülése? A most záruló hetet, min­den túlzás nélkül, a tárgya­lások hetének is nevezhet­nénk. A jelentések sokféle diplomáciai tevékenységről tudósítottak: nyugat—nyu­gati, kelet—keleti és kelet— nyugati eszmecserékről. Kezdetét vette a nyugati csúcstalálkozó-sorozat. Ver- sailles-ban, valóban pompás keretek között, prózaibb té­máról, a világgazdaság gond­jairól cserélték ki vélemé­nyüket hét vezető tőkés or­szág vezetői, s aligha lehet kétséges: szóba kerültek a kelet—nyugati kapcsolatok, valamint a Falkland- (Mal­vin-) válság kérdései. Ez volt a nyitány, amelyet nemsoká­ra NATO-csúcs követ Bonn­ban, s egy rövid Reagan-láto- gatás Londonban és Rómában. Egyelőre korai lenne értéke­lést adni, de mégis fontosnak tarthatjuk, hogy amikor — különböző okok következté­ben — Washingtonnak leg­alább szavakban már hajla- nia kell a tárgyalásokra, most ismét találkozhat leg­fontosabb szövetségeseinek realistább, mérsékeltebb po­litikájával. A Varsói Szerződés orszá­gai között három kétoldalú eszmecsere zajlott a legma­gasabb szinten. Budapesten a magyar—NDK, Moszkvában a szovjet—csehszlovák és Bukarestben a román—len­gyel találkozó. (A hetedik VSZ-ország legfelső párt- és állami vezetője, Todor Zsiv- kov is utazott, Ausztriában tett rövid munkalátogatást.) A szocialista országok meg­beszélésein kifejeződött az óhaj a komoly nemzetközi párbeszédre, hogy a konfron­tációt és feszültséget egy enyhültebb állapot válthassa fel. A világgazdaság, az együttműködés, ugyancsak téma volt minden esetben, s az erre vonatkozó, kétoldalú megbeszélések sokoldalúvá alakulnak majd a KGST kö­vetkező, kormányfői üléssza­kán, amelyre a napokban kerül sor hazánk fővárosá­ban. A két oldalon történő „ala­pozás” összefügg azzal, hogy június végén, esetleg előtte, fontos összejövetelek várha­tók a kelet—nyugati viszony­latban is. Június- 29-én star­tol a START, a hadászati fegyverrendszerek csökkenté­sét célzó szovjet—amerikai tárgyalássorozat, előtte New Yorkban, az ENSZ-közgyű- lés rendkívüli leszerelési ülésszakának tanácskozása során, lehetséges egy Gromi- ko—Haig-találkozó, s meg­növekedett a valószínűsége egy őszi, Brezsnyev—Reagan- csúcsértekezletnek. A tárgyalás felélénkülése mindenképpen jó dolog, no­ha nem lehetnek illúzióink és túlzott várakozásaink. Ami a fegyverzetcsökkentés lénye­gi-tartalmi kérdéseit illeti, egyelőre széles a szakadék a szovjet és az amerikai ál­láspont között. Moszkvában három követelményt támasz­tottak: X. A tárgyalás nem szolgálhat a fegyverkezési verseny álcázására, ezért hangzott el a fegyverzet je­lenlegi szinten történő be­fagyasztását célzó indítvány; 2. A tárgyalásnak becsületes, kiegyensúlyozott korlátozás­ra és csökkentésre ' kell tö­rekednie, kizárva az egyol­dalú előnyöket; 3. A tárgya­lásnak támaszkodnia kell a már eddig elért eredmények­re. (Ez utóbbi, jogos kíván­ság részben teljesült, amikor Reagan bejelentette, hogy az Egyesült Államok az aláírt szerződés ratifikálása nélkül is megtartja majd a SALT— 2. megállapodást.) Nem várhatók könnyű és rövid tárgyalási fordulók, de éppen a Falkland- (Malvin-) válság ügyében közzétett TASZSZ-nyilatkozat vetette fel: jobb a leghosszabb tár­gyalás, mint a legrövidebb háború. Ami az északi fél­tekére méginkább érvényes lehet... O M1 a helyzet a Falkland- (Malvln-)szigetek körül? Lassan több mint húszezer katona néz már egymással farkasszemet a kétnevű szi­getek kétnevű fővárosa kö­rül. Kölcsönösen nagy kato­nai előkészületeket tettek a Port Stanley — Puerto Ar- gentino birtoklásáért vívott csatára. A mindössze hat aszfaltozott utcával és „bé­keidőben” 1080 lakossal ren­delkező település a hadije­lentések középpontjába ke­rült. Londoni kommentátorok­nak az a véleménye, hogy ezúttal nem valószínű „ví- kendroham”, mert Thatcher asszony ez esetben kellemet­len helyzetbe kerülne Ver- sailles-ban, ahol kollégái szeretnék a kizárólagos ka­tonai megoldástól eltanácsol­ni. Tartanak ugyanis Argen­tína és Latin-Amerika nehe­zen kiszámítható reakciói­tól... De hát ki tudja? — Lehet, hogy a nyugtató je­lentések csupán ködfüggö­nyül szolgálnak, hogy vasár­nap az argentinok „lazítsa­nak” ... A katonai lépés növekvő valószínűségére utal, hogy a Biztonsági Tanácsban nem koronázta siker az erőfeszí­téseket. Panama és Spanyol- ország indítványát, amely a tűzszünetet (eredetileg csak erről volt szó) összekapcsol­ta a korábbi határozatok sürgős teljesítésével (argen­tin és brit visszavonulás, tárgyalások) kilencen meg­szavazták. Határozattá azon­ban nem emelkedhetett, mert London és Washington elle­ne szavazott: kettős vétó történt. Ügy tűnik, a brit konzer­vatív háborús kabinet vál­tozatlanul hajthatatlan és Argentínától csak megadást fogad el; ezzel viszont a ki­bontakozás mindkét ország­ban érzékeny területre ke­rült, belpolitikai kérdéssé vált. a kormányok sorsa függhet tőle. Annál inkább, mert hagyományos értelem­ben vett győzelmet említeni egyre nehezebb. A jelenlegi számítás szerint, ha történe­tesen ismét a brit zászló len­gene a Falklandokon, leg­alább háromszor annyi kato­nát kellene ott állomásoztat- ni, mint az összlakosság, s egy-egy szigeti polgár meg­tartása egymillió-hatszázezer dollárba kerülne évenként. Ml történt Libanonban? Alig fejezte be vitáját a Biztonsági Tanács a dél-at­lanti krízisről, amikor Liba­non újra sürgős összehívását kérte — az országot ért rendkívül súlyos bombatá- madás-sorozat miatt. Az előzmények: a londoni Dorchester Hotel előtt, egy diplomáciai fogadást köve­tően, merénylet áldozata lett pz izraeli nagykövet. Álla­pota válságos. A PFSZ egy­értelműen elhatárolta magát a terrorista cselekménytől, amelyet méltán ítél el a nem­zetközi közvélemény. Még­is, a londoni géppisztolysoro­zatot használta fel ürügyként az izraeli vezetés arra, hogy a tavaly júniusi „hatodik há­ború” óta a legsúlyosabb lé­gitámadást intézze Bejrút és az ország déli része, palesz­tin és libanoni célpontok el­len. A palesztin tüzérség vá­laszképpen észak-izraeli tele­püléseket lőtt. Ezzel a tavaly óta érvényben levő tűzszü­netet az eddigi legsúlyosabb csapás érte, jövője bizonyta­lanná vált. Bonyolítja a helyzetet, hogy Izraelben a belpolitikai helyzet meglehetősen inga­tag, azt követően is, hogy. a tizenkét hónap alatt lezaj­lott nyolcadik bizalmi sza­vazás során a Begin-kormány alig vitte át a lécet. Már­pedig az ország belpolitikai viharai rendszerint a hatá­rokon túl is érződnek, rend­szerint bombák robbanásá­nak formájában. Tavaly jú­niusban, a nagy Bejrút elle­ni légitámadás, éppen egy rendkívüli választásokat elő­zött meg... Réti Ervin A korszerű műszaki eljá­rásokra épülő kereslet nö­velésével, a nemzetközi ke­reskedelem és pénzügyi rendszer összehangolásával a világgazdaság új alapokra helyezését, javasolta Mitter­rand köztársasági elnök az amerikai elnöknek s a leg­fejlettebb tőkés ipari or­szágok kormányfőinek a versailles-i csúcsértekezle­ten. Mitterrand elnök szomba­ton délelőtt a csúcskonferen­cia plenáris tanácskozásait megnyitó referátumában mindenekelőtt rámutatott ar­ra, hogy a konferencián kép­viselt országokat mély vál­ság sújtja, s egyelőre nincs jel a javulásra. A válság túlnőtt az egyes; országok ke­retein s csak közös erőfeszá­Nioaragua és Guatemala pénteken katonai segítséget ajánlott fel Argentínának az Ostromlott Falkland- (Mal- vin)-szigetek megvédéséhez. „Nicaragua kész megadni bármely segítséget, amit Ar­gentína kér, beleértve csa­patokat is” — mondotta saj­tóértekezletén Hugo Tinoco, a haladó kormány külügymi­niszter-helyettese, aki egy­ben bírálta az Egyesült Ál­lamokat, amiért Anglia ol­dalára állt a konfliktusban. Közben az argentin junta guatemalái jelentés szerint már el is fogadta Guate­mala katonai segítség-aján­latát. Efrain Rios Monti el­nök szerdán közölte, hogy 350 főnyi elit egységet bo­csátanak Argentína rendel­kezésére, köztük ejtőernyő­söket, tengerészgyalogoso­kat. Brazília, Venezuela és Ekuador nem vesz részt az idei Amerika-közi hadgyakor­latokon, köztük az „Unitas BUDAPEST A Kölcsönös Gazdasági Segítség-Tanácsának XXXVI. ülésszakára szombaton Bu­dapestre* • érkezett Nyikolaj Faggyejti); 'a KGST titkára. A vendéget a Ferihegyi re­pülőtéren Nagy János kül- ügyminisztériumi államtitkár fogadta. OTTAWA Púja Frigyes külügymi- nisizter ötnapos kanadai hi­vatalos látogatásának befe­jeztével szombaton az Al­berta tartománybeli Calgary - ból New Yorkba utazott. A külügyminiszter részt vesz az BNSZ-közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülés­szakán. ROMA Reagan amerikai elnök hétfőre tervezett római lá­togatása alkalmából nagy tömegeket mozgósító felvo­nulásra és: gyűlésre kerül sor szombaton délután az olasz fővárosban. MADRID A spanyol kormány pén­tek esti ülése után utasította az államügyészt, hogy fel­lebbezzen a legfelsőbb bíró­sághoz a tavaly februári ka­tonai puccs sok részesének felmentése, mások enyhe íté­letei éllen. Az elítélt tisztek | hírek szerint szintén felleb- I bezni szándékoznak. téssel lehet kijutni abból. Ehhez azonban politikai aka­rat- szükséges, nem szabad végzetszerűnek elfogadni a válságot — mondotta a francia államfő. Mitterrand elnök nyoma­tékosan hangsúlyozta: a tu­domány teremtette új lehe­tőségeket azonban nem lehet kihasználni a tömeges mun­kanélküliség körülményei között s ezért elsőbbséget kell biztosítani a munkanél­küliség elleni küzdelemnek. Mitterrand néhány konkrét javaslatot tett partnereinek. 1. A gazdasági növekedést a legkorszerűbb műszaki el­járásokra kell építeni, a tu­dományos kutatás és mű­szaki fejlesztés összehango­lásával, az állami és magán­82” fedőnevű haditengerésze­ti gyakorlaton. Peru közöl­te, hogy szintén fontolóra veszi a távolmaradást a had­gyakorlatokról. ★ Az ENSZ Biztonsági Taná­csának szavazásán — ma­gyar idő szerint péntek éjfél után — Nagy-Britannia és az Egyesült Államok meg­vétózta azt a határozati ja­vaslatot, amely haladéktalan tűzszünetre és a korábbi ha­tározatok végrehajtására szó­lította volna a fel a Falkland (Malvin) -szigeteken hábo­rúban álló brit és argentin felet. Mint később kiderült, Reagan elnök és Haig kül­ügyminiszter Párizsban már mást gondolt és tartózko­dásra szólította fel az Egyesült Államok ENSZ- nagykövetét, de az utasítás Párizsból Washingtonon ke­resztül tíz perccel a szavazás után érkezett meg, s Jeane Kirkpatrick amerikai ENSZ­vállalkozások és cégek ösz- szeműködése útján. Az egyes országok közösen meghatá­rozott és megtervezett be­ruházási összegeket fordít­hatnának erre. Fontos, hogy az új eljárások hozzáférhe­tők legyenek a harmadik vi­lág számára is, például a Világbank fejlesztési prog­ramjai útján. 2. Fontos, hogy a fejlett műszaki eljárások és ipari termelés a munkahelyek szá­mát növelve honosodjanak meg, nyerjenek teret min­denütt. Ehhez szerinte első­sorban szervezett szakmai képzésre van szükség, szin­tén széles nemzetközi össze­fogás keretében, például igénybe véve a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalt vagy más nemzetközi szervezete­keit. Végül 3. Mitterrand na­gyon lényegesnek tartja az oktatás: az iskolarendszerek alkalmazását az új ipari kö­vetelményekhez, általában a kultúra elterjesztését Ezen közösen kellene munkálkod­niuk a vezető ipari orszá­goknak, nemzetközi szerve­zeteket igénybe véve. nagykövet már csupán ma­gyarázkodni tudott. A hatá­rozati' javaslat egyébként akkor sem emelkedhetett vol. na érvényre, ha az állandó tagok közül csak Nagy-Bri­tannia szavaz ellene. Az argentin képviselet a szavazás után kiadott nyilat­kozatában hangoztatta, a kettős vétó megakadályozta a BT-t abban hogy betöltse az alapokmányban ráruhá­zott feladatát a béke és nemzetközi biztonság fenn­tartásában. London látja, hogy saját katonai erejével nem tudja megvetni a lá­bát a szigeteken, most kö­zös angol—amerikai katonai támaszpontot akar létrehoz­ni rajta. Ez a térség és a világ békéjét és biztonságát veszélyeztető újabb-konflik­tusok tűzfészkévé változtat­ná. Argentína folytatni kí­vánja a tárgyalásokat a szi­getekre támasztott törté­nelmi igényének érvényesí­tésére. Tovább folytatódtak a harcok a Falkland-szlgeteken. Képünkön: érkezik az utánpótlás a brit hídfőálláson keresztül Izraeli agresszió Mintegy 60 halottja és több mint 200 sebesültje van a nyugat-bejrúti lakónegye­dek, palesztin menekülttá­borok, dél-libanoni települé­sek ellen végrehajtott pén­teki izraeli légitámadásnak. Az áldozatok többsége liba­noni és palesztin polgári személy. Izraeli katonai re­pülőgépek szombat reggel felderítést végeztek a pén­teki agresszió színhelye fö­lött — a palesztin légvéde­lem tüzet nyitott rájuk. NDK áruházi hét a SKÁLA-DUETT áruházban JÚNIUS 9-TŐL 16-IG- gyermekcipők, -papucsok,- férfiszandálok,- dekor sötétítő anyagok,- takarók,- velúr szőnyegpadló,- fonalak,- keksz- és édességáruk stb. NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. ÁFÉSZ EGER J Megvétózták a Biztonsági Tanács határozatát Guatemalái segítség Argentínának

Next

/
Thumbnails
Contents