Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
t Nagyvadak Fehér Miklós vér nélküli vadászatainak „trófeáit” mutatjuk be most képeinken. A nyárs- agancsú szarvast, amelynek fotója azért ritkaság, mert az ilyen állatot ki kell selejtezni, a félénk muflont, a rohanó szarvascsapatot. Az őket megörökítő képek a körülöttünk élő, mégis a városi ember számára ritkán látott ismerősök életébe nyújtanak bepillantást. Értekezésem arról szól, mi lett, s ami lett, az mivé lett: az értekezlet helyett. Be kell vallanom, sokszor éreztem a nem éppen rövid újságírói pályafutásom alatt, hogy a falra való borsóhányásból akár eminens is lehetnék, de írásaim jó része pusztába kiáltó szó maradt csupán — bukás volt jószerint az osztályrészem. És nemcsak az enyém. Szakmai közérzet, hogy időnként csüggeteg reménytelenséggel nézzük a papírt az írógépben, lapozgatjuk gyűrött és már-már ellenségesen visszanéző lapjait a jegyzetfüzetnek: miért és kinek és minek? Ám néha-néha felvillan az 'éltető reménysugár, érdemes akár értekezést is írni a téma győzelméről, arról, hogy nem hiába fáradtunk, írtunk, harcoltunk, mert pennánk nyomán ím bekövetkezett az olyannyira áhított előrelépés. Mint az értekezletek tárgyában és ügyében például. A kedves olvasó bizonyára jól emlékszik még arra, hogy vezér- cikkírónak és humoristának állandóan újra rágható csontként, állt rendelkezésére a téma: az értekezlet. Amely sok. Mármint az értekezlet. Amely elveszi az időt az érdemi munkától. Amely alibi, igazolás a cselekvés helyett. Amely arra hivatott, hogy egy régebbi értekezleten készült munkatervből kipipálják az egyik pontot, mondván: ez is megvolt. És amely „amellyé” teszi az embert, az „aki” helyett, mert ezek. az értekezletek személytelenek, érdektelenek, s az ott ülő emberek voltaképpen díszlettárgyak csupán, hiszen semmi szerepük, szavuk nincs, s még ők se akarják, hogy legyen, ök azok, „amelyek” kitöltik a termet. Mert kongó teremben mégsem lehet értekezletet tartani az értekezletek sokaságát bírálandón. Nos, az effajta sirámok, vezércikkek, glosszák, riportok manapság már a múltéi, nem is emlékszem, mikor olvastam e tárgyban bármit is hazai sajtónk hasábjain. A rádió is hallgat erről, a televízió sem hadakozik már ellene, mert... ... mert egyszerűen már nincs miért hadakozni. Manapság már alig-alig tartanak értekezletet. Először arra gyanakodtam, hogy gazdaságunk és életünk reformja volt az, amely közéletünkből, következésképpen a magyar sajtóból, mint témát legalábbis, száműzte az értekezletesdit. Gyanakvásomnak reális alapja volt és van. Egy olyan gazdasági, politikai környezetben, ahol a szó könnyen és főleg eredménytelenül elszáll, míg a tett megmarad; ahol a tetteké a szó immár, és talán nem a szavaké a tett, kihulltak az idők rostáján az értekezletek. Mint az ocsú a búza közül. Aztán tovább gondoltam a dolgot, és változatlanul elismerve a formálódó világnak a szerepét az értekezlet- dömping felszámolásában, eljutottam odáig, hogy félretoljam az álszerénység ezüstösre fényezett ónkupáját. Miért ne vindikálhatna magának mindebben jelentős érdemeket a magyar sajtó is. A magyar sajtó munkásai között miért ne kanyaríthat- nék le egy vékonyka szeletet is akár a magam számára a dicsőség és az eredmény kalácsából? Meg is tettem, meg is teszem, ím most éppen e sorok által kihangsúlyozván, hogy harcunk végül is nem lett sikertelen. Csodák csodája, a kudarcra jövő kudarcokból, ezek mennyiségéből egy merőben más, újfajta minőség jött létre, a dialektika legnagyobb diadalára: sok kudarcból lett a siker. Az enyém is. A mienk is. Mindvalamennyiünk sikere. Ügy bizony! Mondtam is a barátomnak, hogy miért vagyok olyan megelégedett, mikor efelől érdeklődött, és örömtelin mondtam, hadd lássa, az ő barátja lám olyan ember, akinek társadalmi méretű sikerei vannak. Ha ritkán is vannak. Ám barátom szánakozva csóválta meg a fejét, mintegy jelezve, hogy menthetetlenül naivnak tart és egyben reménytelen esetnek is, ami a dolgok tiszta megértésélj, felfogható valóságuk józan megítélését illeti. — ... mert most tanácskoznak — jegyezte meg tömör egyszerűséggel. — Hogy mit csinálnak? — Mondom, tanácskoznak... Ez előkelőbb és kevésbé lejáratott, mint az értekezlet. Manapság nem értekezletre kapsz meghívót, hanem tanácskozásra. Tanácskozik az országgyűlés, a Tudományos Akadémia, innen aztán a népfront helyi szervezetének tisztasági őrjárata is tanácskozik. ... Manapság ez a divat... — tette hozzá, nem is tudom, hogy nyoma- tékul-e, avagy csak azért, hogy érzékeltesse — a tanácskozások végének is eljön az ideje. Szomorú lettem, mint ama mesebéli holló, akinek kiénekeltette a róka a sajtot a szájából, azazhogy a csőréből. Hát mégsem én, mégsem mi, sőt még a megváltozott gazdasági, társadalmi körülmények se ... Maradt minden a régiben?! A köntös változott, a lényeg maradt, mindössze most tanácskozásnak nevezik azt, ami minap még értekezlet volt. És már-már újra a csüg- gedés és a reménytelenség vett volna rajtam erőt, barátom szavait végiggondolván, amikor mégis felpislákolt bennem a remény: megy előre fajzatom, __ újságíró küzdj, s bízva bízzál. Mert ízlelgessük csak e szót, éljük át, érezzük meg e fogalom mélységét — tanácskozás. Mégis csak más ez, mint egy értekezlet. Azzal a sok „e”-vel, hogy mekegésnek hat a szó. Míg emennél az „a” és az „á” dallamos váltakozásába belekomolykodik egy mélyen zengő és felkiáltásnak is beillő no". És ott középen, az a „cs”, valósággal csattanva jelzi, hogy az „a”, az „á” és az „o” milyen komoly dolog, hogy oda kell figyelni rájuk, és miután egy messze surranó „s” zárja e szót, — hát igen, mégiscsak más dolog egy tanácskozás, mint egy elkoptatott értekezlet. Kimondottan megnyugtatott e végiggondolása a dolgoknak, sőt egyfajta ösztönzést is adott az egyéb ügyeim sikerébe vetett remények gyarapodását illetően. Értekezlet — tanácskozás: igenis más és más e két fogalom, és más az, amit e kettő takar és kifejez. Meghalt a király, akarom mondani az értekezlet, éljen a tanácskozás... ... e sorokat különben egy értekezlet alatt vetem papírra, d'e most már abba is hagyom, mert sietnem kell egy tanácskozásra. a á o cs s A sok mekegő „e” után tiszta felüdülés lesz. Heuréka!
