Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-29 / 150. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. június 29., kedd Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT , A Budapest Táncegyüttes egri estjéről Távol a valóságtól Az újabb elbeszélő nemzedék egyik tagjaként tartják számon azt a Császár Istvánt, akinek egyik pedagógus témájú művéből készített tévéjátékot Dömölky János rendező. Az ember ezzel a nagy sebével című produkció forgatókönyvét a szerző írta, így lehetősége volt arra, hogy \ gondolatait hiánytalanul, átértelmezés nélkül tolmácsolja. Más szóval: felvillantsa erényeit, s javítsa esetleges hibáit, tévedéséit. Sajnos, nem ezt tette- Munkájának alapvető baja az, hogy felszínesen érint egy izgalmas témakört, olyannyira, hogy néha makó—jeru- zsálemnyi távolságra szökik a valóságtól. Nem ismeri azt, vagy csak riadozik tőle? Felesleges a válaszon töprengeni, mert az egyértelmű sikertelenséget még a látványosnak szánt formai megoldások sem enyhítik. Senki sem tagadja azt, hogy iskoláinkban még nem mindenütt formálódott életképessé a demokratizmus. Valamennyien tudjuk: akad. nak még zsamoktípusú, uralkodó hajlamú, ellentmondást nem tűrő igazgatók, akik tantestületekben csak bólogatójánosokat szeretnének látni, akik élvezik nem létező erényeik tömjé- nezését, akik szakmai zsargonnal leplezik tirannusi indulataikat. Ezt senki sem vitatja, ám az is tény, hogy nem ez a jellemző, mert az öntudatos pályakezdők nem könnyen hajtják fejüket az igába, s rendszerint fellázadnak az önkényeskedés ellen, vállal, va az ezzel járó pillanatnyi kellemetlenségeket, a kétségtelen hátrányokat. Az író hőse azonban betegesen gyáva, kissé ütődött figura aki mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a felnövekvő nemzedékek szel. lemét és jellemét pallérozza. „Gerince” kórosan képlékeny, igazságérzete rég el- satnyult, csúszó-mászása, megalkuvása még szánalmat se kelt Elrajzoltak, íróasztal mellett kiötlöttek a mellékalakok, a bárgyú kollégák, .a pitiáner szörnnyé mintázott direktorral együtt. Ez a tévéjáték — akárcsak az alapmű írója — a valóságtól idegen általánosítás mellett semmit sem sugall, még arra sem döbbenti rá a snv nézőt hogyha elvétve léteznek is hasonló helyzetek, azért mindig az érintettek, a modern „rabszolgasorsot” szelíden tűrök a felelősek, mert a demokratizmus nem szájba repülő sültgalamb, a jó, az egészséges vitáktól áthatott légkörért meg kell küzdeni, olykor kényelmetlenségek árán is. Aki nem teszi, az vessen magára. Sablonos látásmóddal fűszerezett, idejét múlt szemlélet terméke ez a mű, s ezt sajnos, a rendező sem vette észre. Ráadásul a sokszor lassított tempó még unalmassá is tette a bemutatót. A nézőt közönyéből az sem lendítette ki, hogy amolyan frissítőként csipetnyi szatírát, egy kis groteszket is kapottHiába volt a tiszteletre méltó igyekezet, a csömörön már ez sem segíthetett... Pécsi István Veszprém tanulságai Június 21-től 26-ig rendezték meg a már hagyományossá vált veszprémi tévétalálkozót A versenyprogram drámai és opera kategóriájában 21 korábban bemutatott művet vetítettek. Dolgozhatott a hazai és a külföldi szakemberekből to. borzódott zsűri, s leköthette szabad idejét, az a néző, aki az elmúlt év során nem tekintette meg az egyes alkotásokat. Egy biztos, élmények sorával gazdagodott, s meggyőződhetett arról, hogy a televízió olyan alkotóműhellyé formálódott, amelyből rangos produkciók kerülnek ki. Így vélekedett a bíráló bizottság is, amelynek elnöki tisztét Ancsel Éva tanszék- vezető egyetemi tanár látta el. Elismerő szavai helytálló, ak voltak, hiszen különösképp a zenés műsorok arattak jogos tetszést. A közreműködők bizonyították, hogy magas szinten művelik mesterségüket, s maradandó értékekkel ajándékozzák meg a közönséget. Magvas tanulság az is, hogy a tévéjátékok minden igyekezet ellenére sem min- tázódtak remekbe. Ennek alapvető oka az hogy a szerzők nem kötődnek ezer szállal hétköznapjaink konfliktusokban bővelkedő megírásra, serkentő valóságához, így aztán hiába a szó jobbik értelmében vett tisztes rutin, az esetenkénti formai tökély, a várt elismerés mégis elmarad. (-pán) Egy pisztoly — még ha gyöngyháznyelű is Kedvenc olvasmányaim közé tartozott gyermekkoromban. A dzsungel könyve- Emlékezetes epizód, mikor a felnőtté serdült Maugli felderíti barátja, Ká társaságában, egy romváros kincstárát. Az őrkobra intése ellenére nem állja meg a farkasok közt felcserepedett fiatalember, hogy ne hozzon el egy gyémánttal, rubinttal ékesített fegyvert a kincsek közül. Amikor — mint számára értéktelent — elhajítja a fák közé, ám egy idő után elhatározza, hogy mégis megkeresi a gyönyörű szerszámot. Ekkor jön rá, hogy igaz amit a kobra állított: a fegyver a halált hordozza magában, hiszen megszerzéséért halomra ölték egymás az emberek. Hogy miért mesélem el ezt a történetet? Ügy látszik a San Francisco utcáin című amerikai, bűnügyi tévésorozat írói is voltak gyerekek, s olvasták ezt a remekművet. Ugyanis a csütörtöki rész bizonyos szempontból kísértetiesen emlékeztetett erre a dzsungelbeli epizódra. Itt is egy „elszabadult” szép kis jószág végzett az emberekkel, bár itt nem önértéke miatt, hanem mert lehetőséget adott a gyilkolásra. Átgondolatlannak tűnt a történet. Hiszen nem a pisztolyok tehetnek arról, hogy valaki elhúzza a ravaszt... Ez ki is derült a gyöngyháznyelű kis szerszám sorsából: előbb sarokba szorított, rettegett adós, majd háborúsdit játszó gyerek, majd sorsa elől menekülő szeméttelepi munkás használja a revolvert. Leegyszerűsítés volt tehát, amikor a film végén a fegyverek nyakába varrták a bűnözést- Míg A dzsungel könyvében valóban a fegyver a „gonosztevő” — pontosabban az emberek mérhetetlen birtoklási vágya —, addig San Franciscóban a mérhetetlen társadalmi ellentétek. S akárhány revolvert is pusztítanak el, ezek megmaradnak. S ha nem golyóval, késsel, bottal, kézzel esnek egymásnak az emberek, akiket ennyi minden hajt egymás ellen. (gábor) Kutyavilág, Csak hallgatom a rádióban, tévében, újságokban rendszeresen ismétlődő „ku. tyavitát”, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy kétfelé osztódott az emberiség, kutyásokra és „kutya- I ütőkre” — ez utóbbiak természetesen a kutya nélküliek —, következésképpen a vita az idő végtelenségéig tart. Pláne, ha hozzáteszem, hogy Magyarországon 1 millió 108 ezer kutyát tartanak nyilván, és ha minden ebre — óvatos becsléssel — három kutyaszerető embert számitok, kiderül, valóságos tömeggel állunk szemben, il. letve én nem állok: sehova- tartozásom felment az állás- foglalástól, aminek fölöttébb örülök A .,kutyaütők" összehúzzák szemöldöküket, amikor azt látják, hogy ezek a derék háziállatkák parkokban, játszótereken, kapualjakban hagyják a névjegyüket, amikor látják, hogy némely úrikutya kis kötött otthonkában, nyakba kötött selyemszalaggal bámészkodik az erkélyről ki a nagyvilágba (láttam farmernadrágos szobakutyát is!), s pirulva fordulnak el a bérházak között sebtiben összehozott ku- tyaszexpartik láttán. „Micsoda világot élünk!” — kiáltanak fel, amikor a kutyás hölgy kiló marhamájat vásárol, de „a közepét vágja ki, mert a Buksi nem szereti ... ”, figyelmezteti a hentest. Bérházi lakók a falat vakarják kínjukban, amikor a kutyás bérházi lapkők lakásán a „házőrző" éjjel is vonít, főleg szép telihold idején. Vakaróznak a liftben is, ahol föl van írva: „Liftbe kutyát bevinni tilos!”. Lehülyézík a göndör- szőrű kis foxit, „aki” csupán pajkosságból gyűjti ősz. sze és szedi szét a ház valamennyi lábtörlőjét„Borzalmas időket élünk!” — mondják a „kutyaütők”. „Borzalmas időket élünk bizony! — sóhajtanak fel a •kutyások —, ha már a huszadik század embere leghűségesebb társát sem túri meg maga mellett!". Mert tessék csak nézni. Ezt a gyönyörű, fekete gombszemét, azt az okos kis pofikáját, amint fejét kissé félrefordítja és pislog fel a gazdájára: már-már szinte megszólal oly sok esze van! Hát kinek árt ez a kutya? Magányos emberek. főleg idősebbek egyetlen támasza, barátja, társa partnere! Kérem, ez a kutya éjjel meg sem mukkan, nemhogy zavarná a ház csendjét. Mi az, hogy telihold idején üvölt?! És amikor az izé... tudja kicsoda ... részegen jön haza, és ordít? A látványon háborognak, amikor a kutyafiú . -. nna ... szóval találkozik a kutyalánnyal... Istenem, ez van. A buszon is smárolnak a mai fiúk lányok, azon nem háborog senki? Kutyát liften utaztatni tilos, de vödörből szemetet elhullajtani ugyanott szabad?! A kutyának is ennie kell — történetesen éppen marhamájat — hát miért baj az? Lám a kutyá. nak, elnézést, de néha több esze van; reggel és este szinte kényszeríti sétára a gazdáját is, el nem mulasztana egyetlen napot sem, hogy ki ne ugrálja magát a parkokban, utcákon, tereken. Hát így zajlik a kutyavita szerte szép hazánkban. Nekem nincs kutyám, de ha lenne, bizony minden reggel és este levihetne egy kis sétára, szaladgálásra. Rám férne. Rab Ferenc A szép látvány derűje Folklór ’82 címmel hirdette meg a Budapest Tánc- együttes szombat esti műsorát a Gárdonyi Géza Színházban, az Agria Játékszín: népi táncokból összeállított csokor volt ez, népi zenével kísért életképek, táncelemek, játékok sorozata. A végén nyilvánvalóvá vált, hogy a -szép látvány derűje, taspra ragadtatta azokat is, akik csupán kíváncsiságból ültek be a színház nézőterére. Erre a látványosságra az Eger környéki falvakból hozták be busszal legalább a közönség felét. Azokat, akiknek ez a népi dallam- és táncvilág nem tegnapi, feledésre ítélt múlt, mint a városiaknál, hanem eleven valóság ma is. Falun, a kisebb közösségekben él a népi tánc; ahogyan évtizedekkel ezelőtt még az egri hóstyákon is, rezes, meg cigánybanda mellett rendezték meg a bálokat, amikor a sokszoknyás lányok és a legények járták a táncokat A Budapest Táncegyüttes az eltűnő világot kelti életre. Elsősorban azoknak, akik értik és tudják, hogy ami ma a színpadon látszik, az a nép lelkének egy részét mutatja meg. Színesen és gazdagon! Lehetetlen volt észre nem vennünk, az egyes táncszámok a magyar, a német, a szláv, a tisza- vidéki, az erdélyi falvak történetére is utaltak. Vav- rinecz Béla és Simon Antal — az együttes zenei és koreográfiái gazdája, vezetője — gyűjtötték-gyűjtik azokat a népi megmentenivalókat, amikben most gyönyörködhettünk: a Csárdás csapást, a juhászt elénk állító szólótáncot, a Felső-Tisza vidéki cigánybotolót, a Türei legényest, vagy a Kricskovics Antal koreográfiájává vált magyarországi német táncokat, vagy a bácskai táncemlékeket- Bennük felfedezhető, mennyire került a magyar környezet hatása alá az ideszármazó nemzetiség a nehézjárású századok alatt. Jakab Zoltán és Simon Antal közös munkája a Somogyi tükrös, amelyben a Dunántúl adta színét — ehhez a népi tarkasághoz. A Magyar képeskönyv címet viselő táncegyveleg — Vavri. necz és Molnár közös munkája — remekül felépített kompozíció, a befejező fergetegest meg kellett ismételnie a tánckamak. A fiatal táncosok jókedvű, önfeledt játéka-táncolása — nem egy kompozíció messze több volt, mint csak jól felépített táncszám! — magával ragadta a közönséget. A népviseletek csillogása, a fergeteges forgatag és a megjelenítés művészi szintje. bája emlékezetessé teszi ezt az egyébként is forró kánikulai vasárnap estét az egri színházban. (farkas) JÁSZKUNSÁG A FŐVÁROSBAN. A Fővárosi Művelődési Házban a Jászság népművészete mutatkozik be a közönségnek. Két szövetkezet alkotásait és a Holló család bútorait tekinthetik meg a látogatók (MTI fotó — E. Várkonyi Péter felvétele — KS) Kultúrházak támogatása Az idei első félévben — túlnyomóan az elmúlt héten — további kisebb-nagyobb pénzösszegekkel, használati tárgyaikkal gyarapította a Megyei Művelődési Központ a községi kultúrházakat. Ennek során az andornaktá- lyaihoz hasonlóan 15—15 ezer forintos támogatásban részesült Besenyőtelek, Gyöngyöshalász, Mezőtárkány és Visznek, Novajra pedig 20 ezer forint jutott. Átány, Kápolna, a recski bányászotthon és Poroszló 10—10, Mát. raderecske 8, Feldebrő 7 ezer forintot kapott különböző kultúrházi felszerelésre. Hatvani Galéria-naptár Színháztörténeti kiállítás — Lukács Margit és Harsányi Gábor előadóestje — Galériabusz a Dél-Alföldre A Hatvani Galéria júliusi programját „A magyar színház” című kiállítóssorozat első bemutatója vezeti be. A téma kapcsán villáminterjút készítettünk dr.< Cenner Mihály színháztörténésszel, aki a vállalkozásról a következőt mondotta: — Messzi múltban gyökerezik a művészetek különböző formáinak kapcsolata, összefonódása. Így van ez a képzőművészet és a színház esetében is. Ezért kiemelkedően érdekes, izgalmas vállalkozásnak tartom, hogy a Hatvani Galéria, három egymást követő esztendő nyarán-őszén a magyar színjátszás történetét bemutató kiállítással lép a közönség elé. Mint színháztörténész hasonló ívű tárlatsorozatról nem tudók, éppen ezért örömmel készítettem el a három részre tagolt kiállítás forgatókönyvét, vállaltam a bemutató megrendezését. — Milyen felosztásban tárgyalja a kiállítási anyag színjátszásunk történetét? — Az első, az idei bemutató, amelyet július 9-én, este nyitunk meg, 1792-től 1896-ig foglalkozik a témával. Színészportrék, múlt századi színelőadások, színházak makettjei, a kor legsikeresebb darabjaiban „játszó” jelmezek és egyéb dokumentumok tartják közönség elé a nemzeti színjátszás hőskorát. Látni majd Madách fő műve az Ember tragédiája egyiptomi jelenetének rekonstruált színpadképét, az Kelemen László, az első magyar színigazgató. első pesti Lohengrin jelmezét, Jászai Mari, Blaha Lujza, Szacsvay Imre és számtalan művész korabeli portréját, az előadások színlapjait, egyéb relikviáit. Jövőre az 1896-tól a felszabadulásig eltelt időszak, az azt követő esztendőben pedig a kortárs színház jelenik meg a galéria termeiben, színes és eleven tálalásban, bizonyára nagy érdeklődés közepette. — Honnan kaptak segítség get a látványos kiállítássorozathoz? — Magángyűjtemények mellett kiemelkedő a Magyar Színházi Intézet múzeumából származó, felbecsülhetetlen értékű anyag, amely dr. Elbert János igazgató támogató készségét tanúsítja. A tárlat kapcsán megjelenő katalógus kép- és szöveganyaga pedig a látogatók tájékozódását segíti majd elő. Hadd mondjam még el, hogy a galéria vezetés szervező munkája kiegészítő programokról is gondoskodik. Az első, az idei kiállítás nyitva tartása alatt három olyan pódiumest is lesz, amelyek mindegyike a múlt századi drámairodalomból merít. Ezek közül kiemelkedik Lukács Margit, Kossuth-díjas művésznőnk előadóestje, amelyet augusztusban hallhatnak a hatvaniak. ★ Interjúnkat követően, a Hatvani Galéria további programját illetően Harsányi Gábor pódiumestjére hívjuk fel a figyelmet. A népszerű művész „Egy óra múlva itt vagyok” című zenés összeállításával lép közönség elé július második felében, műsorának zongorakísérője pedig Puskás Sándor lesz. Július 31-én, szombaton rés- gél 6 órakór kétnapo? délalföldi útra indul a galéria- busz. Az első napon Hódmezővásárhely képzőművészeti életével, az ott élő művészekkel ismerkedhetnek meg az utasok, délben részt vesznek a Tornyai Múzeumban rendezett „Hatvaniak” című tárlat megnyitóján, délután ellátogatnak Mónus Sándor fazekas népművészhez, este pedig már a szegedi szabadtéri színpadon láthatják Kodály Zoltán „Háry János” című dalművét. A busz utasai a kirándulás második napján megtekintik Szeged közgyűjteményeit, az Ópusztaszeri Nemzeti Parkot, szegedi művészekkel találkoznak és az esti órákban indulnak majd vissza Hatvanba.
