Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-29 / 150. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 29., kedd 3. A valóságra építve Nem lehet kiszámítani A Mátrán innen és a Mátrán túl Illúziókat oszlató, következtésen valóságfeltáró az a közlemény, amely az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi üléséről a lapokban a közvélemény elé került. A párt vezető testületé az időszerű nemzetközi kérdések áttekintése után azokat a tapasztalatokat tárgyalta meg, amelyek az idei népgazdasági terv eddigi teljesítéséből levonhatók, valamint külgazdasági kapcsolataink alakulását, fejlesztését illetik. Szembe kell néznünk mindazzal, ami ezt a szorgos munkát leronthatja vagy legalábbis befolyásolhatja. Még jó egy évtizede ugyanis élt a közhangulatban, hogy a szocialista népgazdaságot nem érintik a világpiaci változások, s mi ezektől függetlenül is mehetünk a magunk útján. Időközben aztán kiderült, hogy sem tőkés, sem szocialista országban nincs mód az ilyesmit figyelmen kívül hagyni, mivel ezek a gazdáL kodás külső feltételeit jelentik. Arról lehet ugyan vitatkozni, hogy kellő időben észleltük-e a gyökeres világ- gazdasági változásokat, késtünk-e vagy sem, de annyi bizonyos: a teendők irányát fölismerve ma már népgaz. dasági terveink jobban szá. mításba veszik a gazdálkodás változó körülményeit- Mégpedig úgy — és ez a legfontosabb —, hogy gazdaságpolitikánk hosszú távra szóló céljai változatlanok maradnak. Nem kevesebbet jelent ez — mint amit a XII. pártkongresszus kimondott —, hogy megőrizzük életszínvonalunkat, s megteremtjük a további fejlődés feltételeit ebben a szakaszban. Ehhez azonban elengedhetetlenül társul a gazdasági tevékenység harmadik kiemelt feladata: a külgazdasági egyensúly helyreállítása. A kongresszus óta ebben is sikerült előrelépnünk: már tavaly az egyensúlyt megközelítő helyzet alakult ki, ám belátható ideig meghatározó követelmény marad gazdaságpolitikánkban ennek az egyensúlynak az elérése és stabilizálása. Nem legyinthetünk tehát a világpiacra, de nem is vagyunk kiszolgáltatottjai — ez nagyon lényeges tanulság, amelyre a Központi Bizottság e közleményének szelleme újólag ráirányítja gondolatainkat. A mi kezünkben van a termelés alkalmazkodó képességének fokozása és ennek: megfelelő gazdálkodás kialakítása. Miként növekszik fejlődésünk, milyen szintet ér el élet- színvonalunk — nagymértékben azon múlik, hogy jól tudunk-e alkalmazkodni a külgazdasági környezethez, vagyis egészen hétköznapi konkrétsággal szólva, menynyiben tudjuk például javítani az export gazdaságosságát, piacot biztosítani mindenütt, szocialista és tőkés országokban s ellátva a hazai igényeket is. Mit tehetünk? A párt vezető testületé a legfontosabb teendőket a gazdálkodás hatékonyságának és a külpiaci értékesítésnek a javításában határozta meg, ezenkívül takarékoskodásban energiával, és anyagokkal, a beruházási tevékenység mérséklésében, a teljesítmények és a bérek összehangoltabb alakításában, a jobb szervezettségben, a nagyobb kezdeményezőkészségben, a kereslethez való jobb alkalmaz. mazkodásban. Ha jól meggondoljuk: ezek a legfontosabb követelmények kinek*, kinek szólnak a maga posztján, legyen akár a gazdasági irányítás, akár a közvetlen termelés részese, magyarán szólva legyen igazgató vagy kétkezi munkás, egyaránt nyújtanak alkalmat a közös cselekvésre. S ehhez csak biztatóan járul hozzá és a közös erőfeszítések értelmét húzza alá a Központi Bizottságnak az a kifejezett meggyőződése, hogy „Az 1982. évi tervben foglalt feladatok népünk egységes akartával, cselekvő összefogásával, jobb munkával az adott feltételek mellett is teljesíthetők”Nagy jelentőségű megállapítás és perspektíva ez mindannyiunk számára. Különösen oly korban, amikor — mint a közleményben a külpolitikai fejezete megállapítja — a nemzetközi helyzet változatlanul feszült. Alapvetően azért, mert az imperializmus szélsőséges körei agresszív politikát folytatnak, s katonai erőfölényre törekszenek. A mi oldalunkon viszont — azon túlmenően, hogy a Szovjetunió, a szocialista közösség újabb és újabb kezdeményezéseket tesz az enyhülés eredményeinek a megőrzésére, a fegyverkezési verseny megállapítására — az a törekvés mutatkozik meg: építsük tovább a nemzetek között a békés gazdasági kapcsolatokat Hazánk, s a szocialista országok többsége kiváló példáját adta, e szándék gyakorlati megnyilvánulásának a KGST legutóbbi, Budapesten lezajlott ülésszakán. Mintegy bizonyítva is azt, miként összpontosítjuk erőfeszítéseinket a közös békés építésre, szemben az imperializmus legreakciósabb köreinek nyomásával, mellyel befagyasztani szeretnék a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatokat. A mi politikánk viszont a békés egymás mellett élés jegyében társadalmi rendszertől függetlenül, változatlanul kész az együttműködés szélesítésére, ha az partnereink és népünk érdekeinek egyaránt megfelel. Kitűnik ez az elmúlt hetek diplomáciai mozgásaiból éppúgy, mint a közeli hetek már jórészt bejelentett, várható államközi eseeményeiből, a baráti látogatások, tárgyalások sorából. A Központi Bizottság értékelésének szellemében mindent egybevetve a valóság erős talaján — jóllehet illúziók nélkül, de a külső és a belső feltételekhez biztosabban alkalmazkodva — haladhatunk tovább céljaink felé. Lőkös Zoltán Sajátos helyzetben van a Mátra. Hazánk minden más hegye ezt uralja. Hiszen valamennyi fölé magasodik szerényke 1014 méteres csúcsával. Uralkodik tehát a többi fölött. Nekünk1 „a hegy.” El is zarándokol hozzá kivétel nélkül szinte mindenki, aki életében legalább egyszer kimozdul otthonról. De inkább csak „meglátogatják.” Ebből a sajátos tényből adódik minden gond. Az ellátás gondja is. Lássuk csak! Ha jön a vendég Gyöngyös és környéke a Mátra központja. Szokás mondani azt is, hogy ez a település a Mátra kapuja. Szépen hangzik. Ad egy kis büszkeséget azoknak, akik a kapun belül vannak. De a romantikából megélni nem lehet. Akkor...? Következzék egy kis számvetés. Például az, hogy csupán élelmiszert és bizonyos háztartási vegyi cikket majdnem hatvan boltban árulnak ezen a tájon. Több mint kétszázötven kereskedő igyekszik kedvére lenni a vevőnek. El is adnak évente mintegy négyszázmillió forint értékben tejet, kenyeret, húst, konzervet, papírszalvétát és még ezer más egyebet. Nincs a tájnak olyan része, ahol ne várná az arra járót valamilyen üzlet, benne enni- és innivalóval. A nyári időszakban naponta kétszer is fordul az árut szállító gépkocsi a Mátrában is. A hétvégeken pedig külön teherautó áll a rendelkezésre, ha valahová utánpótlást kell vinni. Mindez így, együtt: nagyon megnyugtatónak tetszik. Lám, végzi mindenki a munkáját, alkinek kötelessége az emberekről való gondoskodás. Mégsem ilyen egyszerű az egész. Időnként panaszkodnak a turisták, panaszkodnak a helybeliek, de panaszkodnak a kereskedők1 Tarnamérán, a Zaránkkal közös tanács elnöki szobájában ezen a hétfőn kicsit várnunk kellett Mór József elnökre. Az ügyintéző szabadsága miatt neki kellett kiugrania a Mátyás király utcába, hogy egy nénike birtokvitájában dűlőre vigye a dolgokat. Megtörtént, mint ahogyan Varga Béla polgári védelmi tűzoltó parancsnokkal is sikerült menet közben szót váltania az őszre tervezett törzsgyakorlat előkészületeiről. Aztán, ahogy kifújja egy kicsit magát, mindjárt a község legégetőbb gondjának közepébe vág. — Minden percben várom a megyei vezetők telefonját, hogy a hét melyik napján utazunk fel Budapestre iskolánk, illetve az Almássy- kastély bővítése, rendbetétele dolgában. Csaknem kétszáz gyermek normális iskolai elhelyezése, valamint az 1700 lelkes település köz- művelődésének jövője függ utunktól. A megyei tanács kilencmillió forintot biztosított tanintézetünk bővítésére. Ehhez pályázat útján hárommilliót kaptunk az Országos Művelődési Alapból, bő másfél millió forintot pedig saját felújítási alapunkból biztosítottunk. Ez éppen nem futott volna minden és a szállítók is. Senki sem elégedett. Hogy lehet ez? Mert naponta más A Mátrában ugyan soha sincs uborkaszezon, de nagyon sok függ attól, hány különjárat érkezik naponta Gyöngyösre, vagy — mondjuk — Galyatetőre. Ezt nem lehet megtervezni. Még az „átlagforgalmat” sem. A következménye pedig? Vagy a vendég marad hoppon, vagy a kereskedő, illetve: a vendéglátó. Vagy csalódottan jön ki az üzletből a turista, vagy a boltos nem tud mit kezdeni a „nyakán maradt” áruval. Mit is mond Szabó Lősz_ ló, a Heves megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója? — A Mátra területén lévő boltjaink többsége veszteséges. Tavaly több mint háromszázezer forintot fizettünk rá ezekre az üzletekre. Furcsa ezt hallani? Pedig igaz. Hogy miért tesznek meg mégis mindent a vevők kedvére? A kulcsszó: kötelesség. Emiatt fogtak össze hét állami gazdasággal és együtt igyekeznek elegendő mennyiségű és jó minőségű árut adni. Az eredmény: négy falatozó kínál ízletes enni- és innivalót a Mátrában ott, ahol azelőtt szinte semmi sem volt. Néhány üzletet pedig szerződésben adták át olyanoknak1, akik — ha kell — az egész országot bejárják, csakhogy a vevő elégedett legyen. Mátrafüreden, Mátraházán és Kékestetőn vannak ilyen boltok. Ezek szinte teljesen megváltoztak a korábbi önmagukhoz képest. Csoda? Nem. Anyagi érdekeltség. Az írás megmarad Sokan el sem tudják képzelni, hányán és hányszor költséget, de megrendeltük az iskolabővítés, a kastély- felújítás terveit, elgondolásunkat annak rendje-módja szerint egyeztetve az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőséggel. Szeptemberben már akár indulhatna az alapozás, amelyre a Lenin Termelőszövetkezet építőivel kötöttünk egyezséget. De mit ad az isten?! A második egyeztetéskor a „műemlékiek” belekötöttek a tervbe. Olyan követelményeket támasztottak az Almássy-kas- tély kapcsán, amelyek csaknem hárommillió forinttal tovább növelnék a kivitelezés költségét. Sem mi, sem a megyei vezetők nem értenek egyet, és most a mi igazunkról szeretnénk meggyőzni a műemlékvédelmi felügyelőséget. Reméljük: sikerrel. Ez egyben annyit jelent, hogy a kastély mellett 1984 végéig új, négytantermes iskolát nyithatunk, nevelői szobával, szertárral, az igen rossz állapotban levő kastélyt pedig 1985-re kívül-belül rendbe tétethetjük, teljességgel a művelődés szolgálatába állítva. Beszélgetésünk során szót ejtett Mór József tanácselnök a Lenin Termelőszövetkezet száznál több, csökkent ülnek le a tárgyalóasztalhoz azért, hogy az üzletben legyen tej, kenyér, konzerv és gyufa. Ilyen és olyan szerződések1 köttetnek, mert a szó elszáll, összesen ötven céggel készített a kiskereskedelmi vállalat írásbeli megállapodást. Aztán ...? Mégsem küld a BARNEVÁL annyi baromfi- aprólékot, amennyit megvennének a vásárlók. Úgynevezett száraz tésztából, étkezési szalonnából és növény-olajból is akadozik az éllátás. Mit tehetnek? Üjabb és újabb gyártót és szállítót keresnek. Dunántúl, Békés, Nyírség: mind beszerzési lehetőség. Bár a fuvar...! De ha nincs más megoldás? Még arra is kell vigyázni, hogy az egyes partnerek ne méltatlankodjanak' az ilyen „kiruccanásokért.” Mert mindenki érzékeny. Akkor is, ha a rendelésnek nem tud eleget tenni. Fura dolog ez. És még azt mondjuk: kereskedelem, ahol a piaci viszonyok a döntőek. Ügy tetszik, időnként a presztízs is szerephez jut. Forintra megy Mi, vásárlók, hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a saját érdekéinket nézzük. Például úgy, hogy mindent meg tudjak, venni bármikor és lehetőleg olcsón. Ez rendjén is van. De ki tud arról, hogy a kiskereskedelmi vállalatnak évente majdnem egymillió forint értékű kára származik ebből a „biztonságból”? A nyakán maradt áru miatt. A tejipar bizonyos termékek selejtezésekor átvállalja a kiskereskedelem kárának1 a felét. Az úgynevezett visszáru esetében. A kockázat így megoszlik. Azt mondjuk ilyenkor mi, a vevők: ez már együtt jár a kereskedelemmel. Igaz. De a pultok mögött is bérből élő emberek dolgoznak, őket pedig csak a jövedelemből tudja fizetni a vállalat. Az ő munkaképességű tagjáról, akiknek a foglalkoztatása a tanácsi testületre is feladatot ró. Kínálkozik lehetőség. A zaránki gyerekek immár valamennyien Tarnamérán, vagy Hevesen járnak iskolába, ott az üresen maradt intézmény, amelyet valamilyen melléküzemágként hasznosíthatnának, akár Boco- nádról, Zsadányból is ide- autóztatva az embereket. Csakhogy az eddigi próbálkozások nem vezettek sikerre. Jelenleg a Budapesti Műanyagipari Vállalattal folynak tárgyalások. Ez a cég hajlandó arra, hogy a közös tanács által felajánlott zaránki iskolaépületben fröccsöntő üzemet indítson be, itt juttatván megélhetéshez a csökkent munkaképességűeket. Csakhogy elvárja, miszerint a kis telep teljes gépi berendezését megváltja majd a Lenin Termelőszövetkezet. Kurunczi István tsz-elnök azonban eleddig olyan véleményen van, hogy a terheket nem vállalhatja magára a közös gazdaság. A tanácsi vezetők számára marad tehát a további útkeresés. — Egy másik égető ügy kapcsán is csak feltételes módban beszélhetek — fűzi dolguk, intézhetnénk el egyetlen vállrándítással. De mi megszoktuk1 már, hogy ne csak magunkkal törődjünk. Az ésszerűség nálunk mindenben alapkövetelmény. Jó volna erre építeni. Például úgy is, hogy a Fel- ső-Mátráhan ne akarjunk olyan üzletet, mint amilyen az egri belvárosi új ÁBC- áruház. De úgy is, hogy ne kelljen hüledeznünk, ha azt halljuk, hogy tejipar majdnem száz féle terméket állít elő és küld a boltokba. Hová, mikor? És ne érezzük lelkileg ösz- szetörtnek1 magunkat, ha időnként nem kapunk túró- rudit, vagy habosított joghurtot. Törődnek vele Hány és hány üzem, vállalat, szövetkezet és gazdaság fáradozik azon, hogy a Mátrán innen és a Mátrán túl, minden időben jó legyen az ellátás? Nagyon sok. Gyöngyösön pedig a városi tanács és végrehajtó bizottsága néhány napon belül külön-külön is megvizsgálta ezeknek a feladatoknak a teljesítését. Egy biztos: a Mátra különleges helyet foglal el. Miután nagyon kevés a szálláslehetőség az üdülőhelyeken, az egy-két órára oda látogatók száma határoz meg mindent. Nagyon „könnyen” meg lehetne oldani mégis minden gondot. Megfelelő raktárak kellenének. Például. És any_ nyi eladó, pincér, szakács és konyhalány, hogy soha ne legyenek kevesen és soha ne legyenek fölös számban. Mondjunk le tehát eleve arról, hogy közmegelégedésre legyen minden és legyen jól a Mátrában és a környékén? De hogy még sok a tennivalónk azért, hogy a Mátra ne csak „a hegy” legyen, hanem igazi üdülőterület is — az biztos. G, Molnár Ferenc tovább mondandóját a tanácselnök. — Ez a téma a lassan tíz esztendeje itt működő járási ifjúsági tábor, amelynek tárgyi, személyi helyzetéről most készült jelentés. Nagy László gondnok beszámolóját jövő heti vb-ülésünk tárgyalja meg, összhangban egy tavaly kezdeményezett akciónkkal. A dolog lényege: az annak idején Felsőtár- kánytól örökölt húsz kis faház, amely évente ezerkétszáz úttörő üdültetését szolgálja, igencsak elavult, korszerűtlen, ki kellene cserélnünk. Az előző évben feji lesztettük mi a telepet saját erőből, egy 250 négyzetméter alapterületű, télen is használható faház megépítésével. Ez azonban csak részben pótolja a gyerekek elhelyezését, illetve az eddig hiányzó foglalkoztatótermet. összefogást tervezünk az ügy érdekében, ugyanolyan alapon, ahogyan annak idején az egész dolog elindult. A járás gazdasági egységeitől várunk részben pénztámogatást, részben gépeket, illetve társadalmi munkát. Bevallom, az indulás nem sokkal kecsegtetett. Megalakult ugyan tavaly egy intéző bizottság, de kiviteli tervünk mindmáig nincs. Ha csak meg nem lep bennünket vele rövidesen Özsvári László főmérnök, akinek már igen sokat köszönhetünk. Ez esetben jobban bíznék benne, hogy az idén ezt a szociálpolitikai kezdeményezést is beteljesülés reményében helyezhetjük sínre... (moldvay) KOHÁSZATI KUTATÖMÜSZEREK. A Vasipari Kutató Intézetben 1970-ben kezdtek foglalkozni a kohászati kutatási feladatokat segítő műszerek létrehozásával. A képen: A VI- DIMET II. képelemző berendezés (MTI fotó: Fehér József felvétele — KSj A hét öröme-gondja Tarnamérán Iskolabővítés, akadállyal — Nincs lehetőség a csökkent munkaképességűek foglalkoztatására — Napirenden az ifjúsági tábor felújítása
