Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
Nem szeretem, de megértem a piti áruházi tolvajt, mert ha lop, vagy „kleptomániás” (?) tette azt, vagy azért, mert szüksége volt a lopott tárgyra, élelemre, italra. Nem szeretem, de megértem azt, aki lelopja a visszapillantó tükröt az autómról, avagy aki még ennél is merészebben elviszi mind a négy kereket a kocsi alól, úgy, ahogy van. Nem szeretem, mit is szeretnék rajta, de valahogyan mégis megértem: szüksége volt rá. Nem szeretem az üzemi szarkát, aki szerszámot, alkatrészt ugraszt -meg az üzeméből, mit is szerethetnék rajta, de mégis megértem. Kellett neki vagy a szerszám, hogy otthon barkácsoljon, másütt ezzel folytasson „magánvállalkozást”, vagy az alkatrész kellett, amit nem tudott esetleg az üzletben megvenni törvényesen, avagy egyszerűen így mégiscsak „olcsóbb” a számára szükséges csavar, drót, lemez, faanyag, a jó ég tudja még mi... Nem szeretem, de megértem. Kellett neki. Használni fogja. Nem. szeretem a mezei tolvajokat sem, bár személyi tulajdonomban vagy bérletemben egy buk- fencnyi föld sincs, mégsem szeretem őket, a tücsköket, akik egész nyáron „muzsikálnak”, s aztán megjelennek a hangyák termésének elorozásáért. Mégis megértem őket is, mert meg tudom érteni: így könnyebb, olcsóbb, gyorsabb. És kell nekik. Megeszik, megfőzik, saját testük gyarapítására fordítják e mezei szarkák a más munkájának gyümölcsét. Mindez persze egy meglehetősen sajátos, társadalmon belüli újrafelosztása a társadalmi javaknak. Ami az egyik helyen volt, az átkerült a társadalom ... hm ... egy másik szférájába, ám egészében véve mégis a társadalom értéke marad. Felhasználható és felhasználtatik, még egy ilyen nem szeretem módon is, de hasznosít- tatik. A bosszúságról, a kárvallottak zsebéről, idejéről most — szándékosan — ne essék megjegyzés. Egyszóval mindezeket nem szeretem, miért is szeretném, hiszen ki szeret áldozat lenni —, ám mégis megértem. Kellett nekik, pont az enyém kellett, pont így kellett, és az ember által termelt érték — hogy marxista módon fejezzem ki magam — hasznosul. De mit értsek meg azokon, akik a társadalmon kívül társadalomellenesek? Mit azokon, akiknek kezén, szó szerint is értéktelenné válik az érték, semmivé az emberi munka, akiknek nem is kell az, amit eloroztak, tönkretettek, megsemmisítettek? Hogy nem szeretem őket — azt hiszem, ez nem is tökéletes kifejezés e bennem munkáló taszító érzésre irányukban. Mert a lelopott visszapillantó tükröt lám megtaposva a szomszédos bokor aljára dobják. A letört rádióantennát karóként a földbe szúrják. A kerti padot nem hazaviszik, de a patakba dobják. A baráti közreműködéssel, sok kedvvel és verítékkel felépített kis víkendház ajtaját nem elviszik, de baltával szétverik azt... A dinnye a földekről arra jó, hogy szétpuffogtas- sák vöröslő belüket, mintha a teherautók járta út áldozatai lennének. És az áruházból ellopott csokoládéval összemázolják a frissen festett házfalat. Van egy rendőri, de a szakmai zsargonból a polgári életben is önálló jogot kapott kifejezés: garázda. ...... durván, erőszakosan v iselkedő, mások jogait semmibe sem vevő és duhajságában gyakran romboló, kárt okozó személy ...” határoz az Értelmező Szótár. így igaz, a szótárkészítők tudták és értették a dolgukat, amikor a garázda precíz meghatározását megfogalmazták. Egy szó azonban szerintem hiányzik még a garázda disciplinájához: a gyáva. Az alamuszi. Gyáva, vagy alamuszi. Lehet választani. Tudniillik a garázdák egy jelentős része — igaz: még ez a szerencse — nem nyíltan, bátran, a társadalommal, az áldozattal szemtől szembe duhajkodik, hanem az éj leple alatt. Az elhagyatottság sikátor spanyolfala mögött. A pillanatnyi lehetőséget fel- és kihasználva. Kimész a vasúti fülkéből, amely véletlenül most üres, "Tie mire visszamész, valaki késsel már belehasított az ülés huzatába. Leverte az égőt a kupé mennyezetéről. Kimész reggel a kocsidhoz, indulnál a munkába, mind a négy kereked pengével szabdalva. Tegnap este lettél kész a kerítésed festésével. Jószerint még módod sem volt, hogy kedvet leljen benne a szemed, reggelre már összevissza mázolva. Ezek a szellem nélküli szellemek azok, akiket — amelyeket! — nemcsak hogy nem szeretek, de nem is értek meg. A pusztítás önmagában is értelmetlen, mert ellentétes az építéssel, az alkotással. Mégis — s úgy látszik, jó oka van ennek a szónak, hogy pusztítás, súlyosbító, fokozó erejű jelzője is van: értelmetlen. Ez a nyomatékos jelző egyfajta kénytelen belenyugvást, belefáradást látszik igazolni: hiába, már csak ilyen és olyan az ember, hogy nemcsak értelmesen építeni, de immár értelmesen pusztítani is tud. Tudományos eszközökkel. Megfontoltan és célratörően. Hálózati diagram szerint. Mintegy felelős munkát végezve, megragadó feladatot végrehajtva. És bocsátassék meg az embernek az ember által, de gyakran még elismerés is jár a pusztításért. És még ezt is meg tudom érteni. Ha viszolygok is a megértéstől. Ha riaszt és lehangol is, sőt .a kilá- tástalanság érzetét is kelti bennem az értelmes pusztítás lehetősége és adott esetben a tudományos megalapozottsága. Mert valahogyan és valamiért mégis — emberi. Mert tervezett, mert átgondolt, mert munkát, idegi, fizikai, szellemi erőfeszítést igényel. A hóhér „kegyetlen”, de van arca. De aki puszta időtöltésből pusztít? Akinek olyan szórakozás a vandalizmus, mint egy jól-rosszul sikerült kártyaparti? ;gflö Akinek mindegy, hogy gyereket csinál, vagy halottat? Karinthy Frigyes írta egy helyütt, a maga kegyetlenül realisztikus abszurd humorával, hogy amíg először hálás volt, mert szólt neki az illető ... uram, kiszakadt hátul a kabátja... utóbb már azon gyanakodott: maga az illető szakította ki, hogy szólhasson. Hogy megjátszhassa a jószívűt. A humanistát. A mindenkor és mindenkin segítő kiscserkészt. És, ha valóban úgy lett volna, ahogyan az embereket oly nagyon jól ismerő író megalkotta e furcsa hősét a kis karcolaténak? Még mindig szimpatikusabb lett volna és lenne ma is a számomra: rosz- szat tett, hogy jót tegyen. Mert tehette volna úgy is, hogy előbb szól, s aztán a megnyugodott tulajdonost újfent becsapva, vágott volna léket a kabáton. Mert ez a sunyi garázda igazi lélektana. ° Az arctalané. Akit soha nem lehet megérteni, és ne bocsátassék meg a bűnünk, ha valaha is megértenénk egyet is közülük. Embere)! és méretek— a Gagarin Hőerőműben (Kőhidi Imre képriportja)
