Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. június 26., szombat Vegyi-, atom- és biológiai háború... Földgolyónk „nehéz csatája” (The Times — KS) Hányszor lehet meghalni? Fegyverkezés és túlfegyverkezés A Szovjetunió és az Egyesült Államok közti genfi tárgyalások kapcsán (kezdete: június 29.) érdemes átgondolni egy veszélyes jelenség, a „túlfegyverkezés” kérdését. Világunkban törékeny béke uralkodik. Olyan béke, amelyben az egykori hirosi- mai bomba szinte játékszernek számít. Napjaink interkontinentális rakétái már 20 megatonna TNT, azaz 20 millió tonna trinitrotoluol robbanóerejű töltetet hordoznak: a hirosimai bomba ezerszeresét. A nukleáris és hagyományos robbanóanyagkészlet összmennyiségét 60 ezer megatonnára becsülik, (összehasonlításul: a második világháborúban a harci cselekmények során felhasznált összes lőszer robbanóereje mindössze 6 megatonna volt.) A különböző becslések szerint évente több mint 500 milliárd dollárt emészt fel a fegyverkezés — miközben a másik oldalon sorakoznak az ismert adatok a munkanélküliségről, a nyomorról, a járványokról, az éhségről, arról, hogy az emberiség egyharmada alultáplált. S az ENSZ adatai szerint az évi hadikiadások 10 százaléka elég lenne az éhező gyerekek sorsának gyökeres átalakításához. Az ENSZ-közgyűlés mostani rendkívüli, leszerelési ülésszaka elé tűzött feladat logikusan következik tehát az ellentétpárokból: meg kellene szakítani a fegyverkezési spirált, a hatalmas kiadásokat más, értelmes célokra kellene fordítani, az élet, nem pedig a pusztítás szolgálatában. E cél érthető és indokolt — a siker lehetőségével kapcsolatos kételyek mégis jogosak. Hisz már 1978-han, az első leszerelési ülésszakon is megfogalmazta a zárónyilatkozat: „Elérkezett az idő, hogy véget vessen a világ annak a helyzetnek, amelyben a fegyverek, főképpen pedig a nukleáris fegyverek felhalmozása sokkal inkább fenyegetés, mint védelmet jelent az emberiség számára.” És mégis: e felismerés ellenére a múlt évtized fegyverkezési kiadásai minden korábbi rekordot megdöntötték. Alig múlik el hónap, hogy ne kapnánk híreket a hadi- technika területén kidolgozott új találmányokról. A hadiiparban tevékenykedik a tudósok és mérnökök tekintélyes része. A ballisztikus rakéták új generációja, számítógépvezérlésű szárnyas rakéták, korlátlan hatótávolságú óriási tengeralattjárók, sugárfegyverek, aerosolos bombák, tömegpusztító vegyi harci eszközök, új repesz- gránátok, mind nagyobb teljesítőképességű harckocsik és páncélelhárító fegyverek, versenyfutás az elektronikus hadviselésben... A sor színA vizsgaidőszak Japánban pokoli kínokat jelent ■*ki iá - r Japánban a vizsgaidőszakban kisiskolások és középiskolás diákok százezrei aggódnak amiatt, hogy felvették-e őket az „igazi egyetemre”, ami meghatározza további életútjukat. Korrepetáló és előkészítő iskolákban éveken keresztül magoltak azért, hogy néhány órán belül kitölthessenek egy igen-nem kérdőívet. A vizsga a japán fiatalok számára egyenlő a pokollal, és ezért is az idegösszeomlások és az öngyilkosságok időszaka. A b^ás ugyanis azt jelenti, hogy egy évvel tovább kell magolniuk vagy ha újból megbuknak, szégyent hoznak az egész családra A félelem és a reménység a japán fiatalok ezreit hajtja a sinto vallás szentélyeibe és a buddhista templomokba, ahol a sikerért imádkoznak. Tokióban kedvébe „zarándokhely” a Jusi- 6ZD1Í ma szentély, amelyet egy kilencedik századbeli tudós szelleméhez szenteltek. A fiatalok imádságaikat áldozati falitáblácskákra, az „emákra” írják feL A Jusi- maszentélyben már 50 ezer ilyen táblácska van kifüggesztve. Ezek darabja átszámítva 5 DM-ba kerül —, nem rossz üzlet a papioknak. Japánban már az óvoda megválasztása meghatározhatja azt, hogy a négyéves emberke előtt majdan melyik nagy tekintélyű egyetem kapui tárulnak ki. Ez odavezet, hogy a 3 éveseket előkészítő óvodába dugják, hogy az „igazi óvodába” való felvételi vizsgán megállják helyüket. A legtöbb japán 12 évig jár iskolába, kilenc év kötelező. Jelentkezhetnek az állami és az ezekkel versengő magán-tanintézményekbe, amelyek részben igen drágák. Annak érdekében, hogy egy jó középiskolába kerüljenek a nagyvárosokban a gyerekeknek mintegy a fele előkészítő iskolákba jár. Ez azt jelenti, hogy miután 17 órakor vége van a rendes tanításnak, további két órát kell eltölteniük az előkészítő iskolában és ezután mindkét iskola részére el kell készíteniük a házi feladatot. És mivel az előkészítő iskolák között is van színvonalbeli különbség, sok japán azért iratkozik be előkészítő iskolába, hogy letehesse a felvételi vizsgát az „igazi előkészítő iskolába... ” A vizsga többnyire kérdőívek kitöltéséből áll. A középiskolákban a tanároknak az a becsvágya, hogy sok gyereket juttassanak be a jónevű egyetemekre. Ez növeli az iskola tekintélyét. A gyermekekbe főleg azt sulykolják be, hogyan kell kérdőíveket kitölteni, azaz a keresztet a megfelelő helyre tenni. A felsőoktatási intézmények rangsorában egészen felül helyezkedik el a tokiói Állami Todai Egyetem, ahonnan a minisztériumok tisztviselőik utánpótTökmbndegy, mire ülök az atombunkerban — tiltakozom —, feltéve, ha egyáltalán időben lejutok! Hango- sítsd csak föl a rádiót! Semmi reakció. Valószínűleg a bőr színéről elmélkedik. Tehát még egyszer kiáltok, ezúttal hangosabban és nyomatékosabban. A hírek után azt mondja a feleségem: — A feketét nem találom szépnek, a világos viszont olyan kényes. Azt hiszem, a régi heverő is megteszi még egy darabig. Üjból megúsztak. De hatvan perc múlva újból jönnek a hírek, addig rég kitörhet a háború! Vagy pedig a feleségemnek az jut az eszébe, hogy ezentúl nem ő ma- ga fogja csinálni a gombócot. A katasztrófa elkerülhetetlen. (Stem — Hamburg) Zahemszky László fordítása enlov-saot — Kapcsold be a rádiót — szólok ki a konyhába. — Mindjárt híreket mondanak. — Már megint? — kiabál vissza a feleségem. — Alig egy órája hallgattuk! Alig egy órája! Istenem, hát nem tudja, mi minden törtéfnhet egy óra alatt? Egy SS—20-asnak csak néhány percre van szüksége Kijevtől a rajna síkságon álló szerény dácsámig. Egy olyan ember, mint Reagan elnök eyg óra alatt a feje tetejére állítja az egész külpolitikáját, és húsz hollywoodi filmet sóz a mozijainkra. Egy órábqn hatvan perc van, ez hatvan Rajna menti vegyi- gyárinak ad alkalmat arra, hogy hatvan köbcentiméter savanyú esőt permetezzen hatvani négyzetméteres kertemre. Egy óra alatt kitörhet egy háború, elpusztulhat a világ. Hát szabad ezt elpasszolnom? Wolfram Siebeck: Van még hatvan perced, várj! A feleségem bekapcsolja a rádiót. Túl halk. — Hangosabban! — ordítom a konyha felé. Ugyan mi más módon, ha nem a rádión keresztül figyelmeztetik a lakosságot, ha felrobban egy atomreaktor? yrA bőrhuzatú bútorok esetében is érvényesül az idők szám — hallok egy lágyfér- fiha(ngot. — Mi lehet tehát szebb és értékesebb egy bőrhuzatú garnitúránál? Vásároljon. .. ” Az asszony lehalkítja a rádiót. — Egy bőrhuzatú heverő jól illene a szobába — kiabálja át nekem, mivel sejtelme sincs róla, mi minden történhet egy óra alatt. te végtelen, ám a lényeg annál tömörebben összefoglalható: az erőegyensúly egyré magasabb szinten valósul meg. Hiba azonban (és ez olyan hiba, amelybe a legtöbb nyugati elemző szívesen beleesik), ha nem próbáljuk meg az események miértjét, az okokat kutatni. Nem lehet elégszer leírni az alapigazságot: azt, hogy a szocialista országok társadalmi és gazdasági rendszerétől idegen a fegyverkezési hajsza kezdeményezése. Itt senki nem vág zsebre szuperprofitot a fegyverkezésből, viszont ezek az összegek jól lennének hasznosíthatók más, békés területeken. Nem vitatható, hogy valamennyi országnak szüksége van a biztonságra. De ugyanígy nyilvánvaló, hogy ezt nem a fegyverkezési programokban, hanem a leszerelésben kell keresni. A számítás egyszerű: a mai 60 ezer megatonnával hárommillió Hirosimát lehet előidézni. Ez elméletileg 390 milliárd áldozatot jelent, vagyis az emberiség csaknem nyolcvanszorosát! De hát hányszor lehet meghalni? A londoni Stratégiai Intézet egyik tanulmányából tudjuk, hogy az USA jelenleg a Szovjetunió hússzoros elpusztítására képes, míg . az tízszeresen tudná megsemmisíteni az Egyesült Államokat. Nyilván lehet ezen ezzel vitatkozni : lehet, hogy az arány „csak” tizenötszörös, illetve nyolcszoros. De a következtetés elvitathatatlan: a védelem a fegyverzeteknek a jelenleginél jóval alacsonyabb szintjén is lehetséges. Halász György lását biztosítják. Itt a jelentkezők 71 százaléka megbukik. Öngyilkosság és gyomorfekély A vizsgaláz oly nagy, hogy már sok gyermek szenved gyomorfekélyben. Játékra és hobbikra alig marad idejük. A lapok minden vizsgaszezonban beszámolnak fiatalok öngyilkosságairól, akik a vizsgán nem állták meg a helyüket és azért inkább a halált választották, semmint hogy „szégyenben” éljenek. A vizsgáztatási rendszer megváltoztatására nincs remény. Az államnak nem érdeke a magániskolák megszüntetése, amelyek versengenek saját tanintézményeivel. Megszüntetésük ugyanis azt jelentené, hogy az oktatásra több pénzt kellene kiadni. Oktatásügyi kiadásokat az állami költségvetésben épp>en tavaly csökkentették-10,6-ról 10,1 százalékra. (Der Tagesspiegel) összeállította: Pilisy Elemér „Vihar előtti mennydörgésnek” nevezte nemrégiben vezércikkében a New York Times az amerikaiak atomfegyverellenes tiltakozó moz- • galmát. Mind több jel mutat arra, hogy az eddig főleg Európában kibontakozó mozgalom mind nagyobb tömegeket mozgat meg az Egyesült Államokban. „Eredményeink láttán valóban optimizmus tölt el” — nyilatkozta Jane Midgley, a „Women’s International League for Peace and Freedom”, az egyik legrégibb nőmozgalom vezetője. Robert Musil, a Sane elnevezésű atomfegyverellenes mozgalom philadelphiai szekciójának munkatársa arról számolt be, hogy az egész országban béke- és leszerelési csoportokat alapítottak. A legtevékenyebbnek a „Freeze Campaign” (Befagyasztási kampány) bizonyult, amely az atomfegyverek előállításának azonnali befagyasztása követelésével valóságos tömeg- mozgalmat indított. Jim Rise, a mozgalom végrehajtó bizottságának a tagja arról számolt be, hogy az 50 szövetségi államból 43-ban folyik aláírásgyűjtés egy , «Befagy asztási” határozatért, Hatfield és Kennedy Kaliforniában, az Egyesült Államok legnépesebb államában 1982 novemberében — a kongresszusi választásokkal egy időben — népszavazást készülnek tartani a „Freeze-hadjáratról”. A követelést eddig több mint félmillióan írták alá. Ron Del- lums, az állam demokrata- párti képviselője Washingtonban , nem kételkedik az akció sikerében. „Ügy vélem — jelentette ki —, hogy Kalifornia lakossága nagy hangsúllyal fogja kifejezni akaratát a fegyverkezési verseny befagyasztására”. A határozat felszólítja az USA kormányát, .javasolja a Szovjetunió kormányának, hogy mindkét állam — ellenőrizhető módon — szüntesse be az atomfegyverki-, sédeteket, a nukleáris fegyverek előállítását, továbbá az atomfegyverek, rakéták és a kilövő állomások telepítését.” Hasonló határozatot szavaztak meg Vermont szövetségi állam 155 helységében. Eddig kilenc szövetségi államban sikerült az atomfegyverek ellenzőinek ilyen határozatot a parlament elé terjeszteniük. Connecticut, Maine, Massachusetts!, Minnesota, Oregon és Vermont állam mindkét kamarájában, New York, Kansas és Wissonsin pedig egy-egy kamarájában fogadtatták el a határozatot. Mark Hatfield, Oregon állam köztársaságpárti és Edward Kennedy Massachusetts állam demokratapárti szenátora együttesen terjesztette az amerikai kongresszus elé a nukleáris fegyverkezés befagyasztását indítványozó javaslatukat. — A Freeze- határozatnak napról napra több a támogatója — jelentette ki a mozgalom St. Louis-i vezetője, Randy Kehler. Jelenleg a 435 képviselőből 150, a 100 szenátor közül 21 támogatja, de számuk egyre nő. Nő a veszély Az atomfegyverek betiltását követelő mozgalom a társadalom minden rétegében mind mélyebb gyökereket ver. A helyi kezdeményezéseket választott küldöttek juttatják el az országos egyeztető ülésekhez. Egyikük, a mélységesen vallásos Jim Rise így beszél: „A mai békemozgalom más, mint a korábbiak, s nemcsak a fiatalok vesznek részt benne. A mostdftiinak a gyökerei az egyházakba és a községi gyűlésekbe nyúlnak, az Egyesült Államok lakosságának tényleges keresztmetszetét mutatják, az „átlagamerikaiakét”. Legtöbbjük nem' Amerika-, vagy kormányellenes. De sürgetőnek tartják kimondani: „A helyzet romlik, nő az atomháború veszélye. Gyermekeinkért és az ő gyermekeikért nem engedhetjük meg, hogy ez elkezdődjék”. Terjed a félelem „Az emberek nálunk kezdenek félni az atomháborútól — mondja a Jane Midgley nőmozgalmi vezető. — Ügy gondolom, azért, mert még egyetlen kormányunk sem nyilatkozott úgy az atomháború lehetőségéről, mint a mostani. Reaganék kijelentették, hogy igenis lehetőnek tartják az atomháborút és holmi figyelmeztető csapásról beszélnek,.. És az emberek elkezdenek gondolkodni: „Űristen, miről is beszélnek itt egyáltalán?” Gáti István Tárgyalásra készen... (A Weltwoche karikatúrája — KS)
