Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-26 / 148. szám

A kis aranyosak, vagy — még inkább — éde- Kaptárközeiben, füstölővel, hálós kalapban — sek... így biztosan nem éri baj a méhészt

Az akácerdő és a búzatábla közötti kies tisztáson minden előkészület megtörtént, kezdődhet a pergetés

Dúsan, sűrűn folyik a napfénytiszta méz

(Fotó: Szántó György)

Annyi bizonyos, hogy manapság, e mámorító illatokkal ránk köszöntő kora nyári napokon sokkal könnyebb méhekkel találkozni, semmint méhészekkel. Szerencsére eleve számítottunk arra, hogy így lesz valahogy, nem adtuk fel tehát a reményt, és az első öt-hat sikertelen kísérlet után jelen pillanatban is kitartóan üldözzük a Méhészt. Muszáj megtennünk, ha egyszer már feltett célunk és feladatunk, hogy az „édes élet" titkáról fellebbentjük a fátylat.

— Csak aztán meg ne bánják — mosolyog enyhe malíciával Háger László, amikor végre az egykori szatmári püspöki birtok Já- nosi-tanyáján Németi Béla segítségével rátalálunk. Nevezett helyről tudni kell, hogy mindenféle lakott településtől meglehetősen távol esik, valahol a sarudi határ közelében, de még komlói „felségterületen”, egy teljes erővel illatozó kis akácerdő és egy szép reményekre jogosító búzatábla találkozásánál. A fák alatt, szélárnyékba fordítva tízegynéhány méhkaptár. Előttük — pontosabban, esetünkben: mögöttük —, a keskeny tisztáson pergető, füstölő, viaszkeretek, mézesbö- dön, miegyéb, megannyi kelléke a méhészetnek.

De térjünk vissza a „tetten ért” mézmesterhez:

— Miért bánhatnánk meg, hogy idetaláltunk?

— Annak bizony több oka is van. Kezdjük mindjárt azzal — hangzik akkurátusán a válasz —, hogy édes is, ragadós is ez a mesterség: ha valaki nagyon belekóstol, nagyon hozzáközelít, bizony, könnyen odaragadhat. Mármint a méhészmesterséghez, amitől én ugyan nem féltem magukat, mert — ha meg nem haragusznak —, nem úgy néznek ki, mint aki méhésznek akar felcsapni. Megjegyzem, ha már itt tartunk, ez elég nagy baj, mert itt minálunk. Komlón kezdünk kikopni, kiöregedni, a fiatalja nem nagyon töri magát a mézért, igaz-e, Béla bátyám?

— Igaz — feleli amaz, s közben o fátylas kalapot a fejére illeszti. Mindketten nyugdíjasok, de ő az idősebb, így hát megilleti a „bátyám” vagy a „bácsi” titulus, amire ő ugyan most nem sokat ad, serényen foglalkozik a viaszkeretekkel, segíteni kívánván egy kis afféle bemutató pergetéshez. Közben o kis szorgos méhek jönnek-mennek, röpködnek, egynémelyik túlságosan is közel a fejünkhöz. Ijedten húzódunk odébb — kapkodni, csapkodni nem szabad, erre már előre figyelmeztettek —, ők pedig mosolyognak, azután megint Háger László következik.

— Hát ez az, ugye, előre

szóltam, megbánhatják,

hogy idetaláltak: rossz házigazdák ezek a kis bogarak,

könnyen beledöfik fullánkjukat a váratlan vendégbe, kivált, ha támadástól tartanak.

— Ha már így kihozta a szó: igaz-e a mendemonda, hogy halálos a méh szúrása?

— Igaz bizony, halálos. Legalábbis — a méhnek. Tudnivaló ugyanis, hogy fegyverük, a horogban végződő, dárdaszerű fullánk bennakad a megszúrt testrészben, és amikor a méh ki akarja húzni, mindenestől kiszakad belőle, ami természetesen a pusztulását okozza.

— Így van, erről már sokat hallottunk, de olyanról is, hogy emberek haltak bele a méhcsípésbe.

— Igen, beszélik, és régebben meg is történhetett egykét esetben, főleg, ha egy egész felbőszült csapat támadt rá valakire. Ez azonban ritkaság. Gyakrabban előfordul viszont, hogy egyetlen szúrás is komoly bajt okozhat. Nemrég történt: megcsípett valakit a méh, történetesen kocsis volt az illető, ült a bakon, és nem sokat törődött az egésszel, megvakarta, és ment tovább. Aztán megállt — és elájult. Szerencséjére, éppen a kórház előtt, így aztán komolyabb baj nem lett a dologból.

Itt elnézést kér a mester, szakítsuk félbe kicsit a beszélgetést, segítenie kell Béla bácsinak a pergetés

előkészítésében. „Lőtávolon” kívül húzódunk hát, és utánagondolunk, milyen ősi mesterség a méhészet. A lexikon szerint már az egyiptomi hieroglifák is említik, és Arisztotelész, aki csaknem négyszáz esztendővel időszámításunk előtt született, szintén említi, Később, a középkorban általában kolostorokban foglalkoztak vele, nálunk is a szerzetes- rendek meghonosodása óta ismeretes. A mézen kívüli másik terméke, a viasz évszázadokon át versenytárs nélküli gyertyaalapanyag volt.

Tudvalevő az is a méhek- ről, hogy korábban — illetve, ma is, vadon — odúkban éltek, a háziméh lakóhelye, a kas szintén kiszorult a divatból, ma a kaptáruk adnak lakó- és munkahelyet a méhcsaládoknak, amelyek közül egy-egy létszáma elérheti a nyolcvanezret is. A rengeteget dolgozó és a szintén számos here mellett minden családban egyetlen anyaméh (királynő) található, ezt termékenyítik meg a hím ivarú herék, amely után, tavasztól őszig naponta ezer-kétezer petét rak le az anyaméh. A munka „érdemi” részét, o mézkészitést végző dolgozók lényegében csökevényesen fejlett nőstények, és rövid életűek: a téli hónapokban 5—6 hónapig, nyáron, dologidőben csak néhány hétig élnek.

— Miért? — kérdezzük a szakembereket, ez utóbbi felvilágosítást ugyanis már Németi Bélától kaptuk.

— Agyondolgozzák magukat. Képesek akár kilométereket is elrepülni egy-egy jó lelőhely — virágzó akácerdő, rét, gyümölcsös (egyben be is porozzák) stb. — kedvéért. Tavasztól nincs megállás, éjjel-nappal megy a munka, amíg csak bírják. Szerencsére, jó az utánpótlás, az elpusztultak helyét átveszik az újak ...

— ... és jó hasznot hoznak a méhésznek.

— Változó — feleli Németi Béla —, de általában nem panaszkodhatunk. Tavaly például én jól megfogtam az akácot, aztán a lucernát, meg a vadvirágot. Tavaly hét családom volt, és három mázsát pergettem.

De most félre a szóval, kezdődik a pergetés: a füstölővel kicsit elkábított mé- hektől elorzott, mézzel teli

lépeskeretet — egyszerre négyet — a centrifuga-elv alapján működő pergetőbe helyezik, és Háger László forgatni kezdi a hajtókart. Nem telik bele sok idő, és az alsó nyíláson dúsan, sűrűn folyik ki a jó előre odakészített bödönibe a drága nedű. Színe: mint a napfény, az íze — méz...

Valóban, valami nagyszerű dolog ez, szívesen itt maradnánk még sokáig, de a méhek türelmével nem érdemes visszaélni — erre intenek a „szédületes” és halálos” példák. Hazafelé nem győzik hangsúlyozni a gazdák: az igazi méhész vándorol, még idejekorán a legjobb helyekre .telepíti családjait, amikor azután ott mindent letaroltak, jöhet az újabb költözés, amit azonban nem lehet unos-untig- lan ismételgetni, mert a megmozgatás töri, fárasztja a méh eket.

— Mit kell még feltétlen

tudnunk a mézről? — kérdezzük egy kis pompás kóstoló után, amelyben — már otthon — Hágerné asszony részesített bennünket.

— Hát azt már biztosan tudják, tapasztalhatták is, hogy nagyon finom. Ezenfelül tápláló, kisgyerekek fejlődését nagyon segíti, egészséges, a felnőtteknek is igen jót tesz, ha egy-két kanálnyit „bevesznek” belőle. Azonfelül — a nők a tudói —1,1 szépít is, fiatalít is, és ugye': ez sem utolsó Szempont. ..-Ri.portutunk végén, hazafelé, kénytelen-kelletlen a Hágerné által hangoztatott bölcsességet gyakoroljuk: itó- ka helyett mézes ujjainkat szopogatjuk. Sört ugyanis, ezen a tikkasztó napon, végig az úton — sehol sem totálunk. Ez azonban már más kérdés, nem is azért mondjuk. ..

B. Kun Tibor

GYÖNGYÖSÖN KEVESEBB

Emberélet — ezrelékekben

Vannak ilyen groteszk dolgai az életünknek. Azt mondjuk: emberélet és azt válaszolja rá a statisztika: ezrelék. Mármint úgy, hogy mindig azt mutatják ki a számokkal operálók, ezer emberre mennyi születés jut. Akár ezrelék, akár százalék, mögöttük mindig ott az ember, az élet, ami messze több minden kalku- láns által jelzett adatnál.

De hát... mi sem vonhatjuk ki magunkat az általánosan elfogadott szabályok alól, és kénytelenek vadunk ezrelékeket is említeni, pedig mindig az életről beszélünk ilyenkor is.

Nemcsak törvény

Zord hivataloskodással

hivatkozhatunk most az 1972. évi egészségügyi törvényre is, ha akarunk.

— Az állam korszerű egészségügyi ellátással is biztosítja az anyaság és a magzat védelmét, valamint a terhes nő felkészülését az anyaságra.

Így hangzik az idézet. Jó ez a törvény, állapíthatjuk meg azonnal, nem kis megnyugvással. Tárgya és célja

az ember. Vagyis — az élet.

De honatyák bármely döntése csak betűkbe foglalható. Ezeket a betűket kell mindennapi tettekre váltaniuk, azoknak, akik fehér köpenyes egyenruhájukban az egészségügyi dolgozók fogalmát testesítik meg.

— Városunkban a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályával működik együtt a család- és nővédelmi tanácsadó valamint a mozgó szakorvosi szolgálat. Az intézet csecsemő- és gyermek- osztályához kapcsolódik a hét körzeti gyermekorvos, a tizennégy körzeti védőnő, valamint a? iskolai és a vezető védőnő — halljuk a tájékoztatást dr. Thuróczy János városi főorvostól.

Ha úgy tetszik, egyetlen központi törekvés érvényesül ebben a munkában, ami biztosítók arra is, hogy az ellátás színvonala is azonos városszerte.

Azok a körülmények

Sokat mondtunk már, a gyöngyösi kórház épülete elérte aggkorát. Ez meghatározó tény. Az intézmény jövője azonban biztató: ismertek az évek és költségek, amelyek elhozzák a megoldást. Addig pedig ... ? Marad az ember, a maga képességeivel és lelkiismeretességével. Pótolni mindazt, ami a külső körülményekből hiányzik.

— Nem panasz, tény: a gyermekosztályon ezer lakosra csak fele annyi ágy jut, mint országosan. Az átlagos ápolási idő azonban megfelel az országos adatnak.

Mindezt kevesebb ággyal? Hogyan?

— Körültekintő szervezés, odaadó munka, az egészség- ügyiek maximális leterhelése, ezzel a fogalmi felsorolással lehet válaszolni.

Csak elismerés járhat mindezért. A kisördög azonban incselkedik bennem, hiszen tudjuk, hogy a jó szándék önmagában még...

— Igaz, tehát hadd említsek egyetlen adatot. Az utóbbi tizenöt év során a szülés miatt egyetlen anya sem halt meg a kórházban.

Ne okvetetlenkedjünk tovább. Hajtsuk meg a fejünket.

Az első nap

Azok a bizonyos statisztikai ezrelékek azt jelzik,

hogy nehéz küzdelmet kell folytatni a csecsemőkért. A legkritikusabb az első huszonnégy óra. A koraszülöttek száma sem akar csökkenni, sőt. Márpedig az ő életerejük ... ! Mennyi átvirrasztott éjszaka kell ahhoz, hogy a remény ne törjön meg.

— Sajnos az is tény — közölte a városi főorvos —, hogy Gyöngyösön a szülések szálma is csökkent tavaly az előző évhez képest.

Országos jelenség? Kit vigasztal, ha így is van?

Mint ahogy az sem, hogy nálunk kevesebb csecsemő veszti el az életét, mint amennyi „statisztikailag” megtörténik a határainkon belül. Viszolyogva használom ezt a kifejezést, mert van abban valami riasztó, hogy az emberről, az életről statisztikáiban kell beszélnünk. De — elkerülhetetlen.

— A város környéki községekben a születési szám nem csökkent, de a csecsemőhalandóság magas arányú.

Hagyjuk az ezreléket. A tény riasszon mindenkit Mindenkit aki tehet a jobbításért.

Hol kezdődik?

— A csecsemő- és gyermekvédelem tulajdonképpen a nővédelemmel kezdődik — halljuk a választ. — Erre a munkára nagyon nagy gondot fordítunk. A születés után pedig a gyermek, akkor is, ha egészséges, folyamatos és aktív egészségügyi megfigyelés alatt áll.

Megfigyelés? Helyes, kell. De csak figyelni a gyerekre, az mégsem a „minden”.

— ötéves korukig a gyermekeket hetente egy-két alkalommal bemutatják a szülők. A gyermekorvos megvizsgálja, ellenőrzi a kis emberke fejlődését, tanácsot ad a táplálására, gondozására, nevelésére, elvégzi az előírt védőoltásokat, tehát teljes értékű gondozást nyújt.

Itt a lényeg.

És még valami. A gyermekszakorvosok munkája mellett nélkülözhetetlen a körzeti védőnők tevékenysége. ök az orvos legfőbb munkatársai. Az orvos jobbkeze mind.

Az ötéves kor után folytatódik mindez az iskolában. Persze, akkor már nemcsak a körülmények változnak.

A kórház bábáskodik

Integráció: említi a hivatalos fogalmazás. Mi mondjuk úgy, hogy együttműködés.

— A kórház 1968-ban három korszerűtlen bölcsődét vett át, így kezdődött — tudjuk meg. — Azóta sok minden változott a tárgyi feltételekben is.

A gyermekek érdekében és előnyére.

Az intézetnek akkora apparátusa van, hogy a bölcsődékben el tudja végezni a szükséges javításokat, felújításokat. A konyhája küldi a bölcsődékbe a főzéshez való nyersanyagokat és a félkész ételeket is.

— Mindez nagyon fontos, és jelentős, de ne feledkezzünk meg a munkát végzőkről, az emberekről sem — hangsúlyozza a városi főorvos. — A kórház irányítja a bölcsődei alkalmazottak képzését és továbbképzését. Segít betölteni a megüresedett munkahelyeket. Javította a bölcsődében dolgozók kulturális és szociális körülményeit üdülési lehetőségeit.

Gondoskodnak tehát azokról is, akik viszont másokat gondoznak, másokról, a kicsikről gondoskodnak.

— Tennivalónk még van, éppen a tényekből fakadóan. Tovább kell javítani a terhes gond ozás színvonalát Meg kell teremteni az intenzív újszülöttellátás személyi és tárgyi feltételeit és főként az egészségnevelési munka hatékonyságának fokozásával elő kell segíteni a minél egészségesebb, edzettebb új generáció fejlődését — fejezte be válaszát dr. Thuróczy János, Gyöngyös városi főorvosa.

Ebben a summázásban hosszú-hosszú évek programja megtalálható. A „fehér köpenyesek” és segítségükkel mindannyiunk tevékenysége az emberért — az életért.

G. Molnár Ferenc- Édes élet- Erő, szépség, egészség- Halálos szúrás