Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. június 26., szombat A kezek is segítenek... Egy kis „bemelegítő”: csoportos beszámoló dr. Molnár József irányításával (Fotó: Szántó György) Az első próbatétel Helytálltak és folytatni akarják Vizsgák a nyugdíjasok főiskoláján A folyosókon komoly, ünneplőbe öltözött, könyveket szorongató diákok. Járkál- ; nák föl-alá, vagy ülnek az ablakmélyedésben, meredt szemmel figyelve az ajtót, ahová rövidesen be kell lépniük; arcukon egyformán látszik az izgalom. A főiskolai vizsga, a számadás ideje ez ilyenkor, a tanév végén. Akiknél megállunk az egyik szögletben, ugyanilyen izgalommal várják, hogy sorra kerüljenek. Öltözetük is hasonlóképpen ünnepélyes. Amiben különböznek: az életkoruk. Igencsak elmúlt már az idő, amikor ők az iskolapadokat koptatták, s talán nem is gondoltak már arra, hogy •.„ezt még egyszer megtehetik. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán szervezett nyugdíjasok főiskolájának hallgatói ők, akik most, az első tanévük végén igyekeznek bizonyítani, hogy szorgalmasan tanultak az elmúlt hónapokban. Beszámoltunk már az országban egyedülálló iskolaforma kialakításáról, kísérletéről. Természetesen nagy volt a kezdeményezők várakozása is: vajon kitartanak-e a jelentkezők a vizsgákig? Sok múlik ezen. Itt derül ki, ér- demes-e, lehet-e folytatni tovább? fi ] , A történelem szakosok vizsgáznak. Az övék a legnagyobb csoport. Magyar történetből dr. Bohony Nándor adjunktus, egyetemesből pedig dr. Molnár József főiskolai tanár előtt számolnak be. Csak éppen bepillantunk, nem illik ilyenkor hosszasan zavarni sem a tanárt, sem a hallgatókat; az egyik szobában a magyar középkorról beszél a vizsgázó, a másikban pedig kollektív számonkérés formájában a hódító törökök hadseregének felépítése a téma. Akik már túljutottak mindkettőn, szívesebben beszélgetnek. — Nem félt a vizsgától? — Én egyáltalán nem — válaszolja a 67 éves Berta László. — A foglalkozásokon olyan jól összejöttünk, ösz- szebarátkoztunk, a tanárok is nagyon kedvesek, nem hiszem, hogy félni kellett volna bármelyikünknek is. Régen volt már amikor én tanultam, másképpen is szólt a tananyag annak idején, de nem bántam meg, hogy beiratkoztam. Én szeretnék diplomát kapni, bár különösebb célom már nem lehet vele. Tanítóképzőt végeztem, tanítottam is sokáig, aztán leszázalékoltak. Most fürdőgondnok vagyok a Thorez-bányánál. Fiata- labbnak érzem magam, amióta tanulok. Erre buzgón bólogatnak a többiek is. Az indokek, az érvek különbözőek, de a cél ugyanaz: szeretnének együtt maradni, egymást lelkesíteni. Szántó Sándor technikus, aki műszaki revizor volt a közúti igazgatóságnál, azt mondja, minden álma az volt, hogy továbbtanulhasson. Bársony Béla hivatásos katona volt, hadtörténettel korábban is foglalkozott, kapóra jött neki ez a lehetőség. Zsákai István idegen- vezetést vállal, szintén igen hasznos így neki az iskola. Bárdos Józsefné most készül nyugdíjba, s az iskolával párhuzamosan máris idegen- vezetői tanfolyamra megy. Bóta Klára arról beszél, hogy ha a történelemmel végez, a német nyelvvel folytatja. Lelkesek, fiatalosak, a terveikről beszélnek. Életkedvük megváltozott. Hogyne vállalnák a vizsgák izgalmát! Pedig az első órákra eljönni is alig mertek az elfogódottságtól. Ide, a húszévesek közé? Hogyan néznek majd rájuk? Hát, ami azt illeti, szorgalmukról, kitartásukról példát is vehetne nem egy fiatal. Dr. Szabados Lajos, a neveléstudományi tanszék adjunktusa is a jövőről beszél: — Elkezdeni sem volt könnyű, s most, a kísérletek után megtalálni a végső formát. ugyanolyan nehéz feladat. Mit oktassunk, mivel terhelhetjük még az idős hallgatókat, hogyan vizsgázzanak, mire jogosít majd a diploma — eldöntendő kérdések. Nagy az érdeklődés, és biztató az a kitartás is, amit tapasztaltunk. Még Pécsről is kaptunk jelentkezőlevelet; az illető vállalná a hetenkénti ideutazást. Minisztériumunk közművelődési főosztályával megegyezve, jövőre még nem indítunk újabb évfolyamot, majd csak akkor, ha ezt a két évet az első csoportokkal befejeztük. Történelem, német, angol szakon oktatunk, az angolosok nem vizsgáznak még, a többiek viszont mind vállalták. Sikerrel le is vizsgáztak. Az ötlet szülőatyja, dr. Szegő Imre főorvos szintén tartott néhány nagy érdeklődést kiváltó előadást a hallgatóknak a gerontológiáról, az időskorúak problémáiról. — Mindenképpen határozottabb profilt kell adni az iskolának — mondja — a kezdet eddigi eredményeire nyugodtan támaszkodhatunk. Külföldön vannak már hagyományai az ilyen képzésnek, s talán ki lehetne egyéb oktatásokra is terjeszteni... ★ A kezdet biztató — hangoztatják azok, akik nagy hittel hozzáfogtak ehhez a vállalkozáshoz. Hagyományt teremtettek, úttörőmunkát végeztek; hogyan lehet az időskorúak szellemi frisseségét megtartani, miképp lehet évtizedek alatt felhalmozott tapasztalatokat tovább hasznosítani. Sok szakember vélekedik még ma is úgy erről az akcióról, hogy inkább könnyű játék, semmint hasznos vállalkozás hatékonyságot hajszoló korunkban. Vajon nem elég haszon-e az, ha egyébként veszendőbe menő értékeket igyekszünk megőrizni? Hekeli Sándor Több lehetőség lányoknak — Új szakközépiskolai osztályok — Több esztergályos kellene — 4300 gyermekre számítanak Milyen szakmát tanulnak gyermekeink 1983-ban? Még értékelik az idei jelentkezéseket, még napok kérdése, kit vettek fel az áhított szakmára, még előttünk a nyár, de már folynak a tervezgetések, tanácskozások arról, hogy a bekövetkező, 1983—84-es tanévben hol tanulhatnak és milyen szakmát a tizenévesek. Erről tárgyaltak csütörtökön Egerben az illetékes iskolaigazgatók, a megyei, városi tanácsok, valamint a társadalmi szervek képviselői. A felmérések szerint az 1983-ban kezdődő tanévben 4300 gyermek, az akkor végzős nyolcadikosok megközelítően 53 százaléka tanulhat tovább a szakmunkásképző intézetekben, illetve a szakmát nyújtó szakközépiskolákban. Elvben minden gyermek részére lesz hely. Azt azonban — mint a korábbi években sem —■ nem garantálhatjuk, hogy ki-ki a kiválasztott szakmában tanulhat feltétlenül tovább. Ezután is lesznek olyanok, akik rokon szakmák ismereteit sajátíthatják el. Csökkent az igény ugyanis az eddig nagyon divatos autómotorszerelő, vagy tv-rádió- műszerészek iránt. Telítődik lassan a szakma. De változatlanul nagy szükség van esztergályosokra, köszörűsökre, marósokra. Kellenek a kőművesek, burkoló szakmunkások, várják továbbra is a jelentkezőket az üvegfúvó, üvegcsiszoló szakmára. Külön hangsúlyt kapott ezen a megbeszélésen is, hogy nagyobb lehetőséget kell biztosítani a lányok! számára. Róluk van szó elsősorban, amikor tervezik a szakközépiskolákban gép- szerkesztői osztály létesítését, ahol érettségi mellett szakmát szerezhetnek. Nagy lenne az igény a ruhaipari szakközépiskolai osztály szervezésére, ennek feltételeit megvizsgálják. Főképp lányokra számítanak, amikor szó került a dohányipari szakközépiskolai osztály esetleges szervezéséről. Várják a lányokat a szakközép- iskola esztergályos osztályaiba is. Lányokra számítanak elsősorban a gyöngyösi mezőgazdasági szakmunkás- képző iskola sertés-, illetve szarvasmarha-tenyésztői szakmunkásokat képező osztályaiban. Szó esett a kollégiumi ellátások biztosításáról, amely alapja a lányok szakképzésének is. Az iskolák tervein túlmenően azonban a vállalatok részéről is nagyobb felelősséget várnak, ugyanis még mindig jellemzőbb, hogy fiúk beiskolázását várják és kérik. Abban is egyetértettek a résztvevők, hogy a következő években is szükség lesz az igények és az óhajok1 ésszerű egyeztetésére. — deák — XIX. biológiai tantárgypedagógiai napok Egerben (Tudósítónktól) Idén Eger ad otthont annak a vándorgyűlésnek, amelyre majd száz általános és középiskolai biológia- tanár kapott meeghívót a2 ország tanintézeteiből. A június 28-tól 30Hg tartó rendezvény szervezői a Magyar Biológiai Társaság, az egri Ho Si Minh Tanár-, képző Főiskola, valamint a megyei tanács művelődésügyi osztálya. A megjelent pedagógusok hétfőn az általános iskolában folyó biológiaoktatás helyzetéről mondhatják el véleményüket, értékelhetik majd a VII. osztályos kísérleti tankönyv tapasztalatait, és ekkor kerül sor az ehhez kapcsolódó munkafüzet elemzésére is. A második napon, kedden a tantárgy gimnáziumi tanításáról és problémáiról hangzanak el előadások és hozzászólások. Szerdán „divatos” kérdésekben fejthetik ki véleményüket a gyakorló tanárok. A kérdés, legyen-e téma az általános iskolákban a szexualitás, de beszélnek majd arról is, hogy milyen fontos teendőik vannak a szakembereknek a környezet védelmére való nevelés területén. (Sugár István) Apuka szabadságon X. Másképp kérdezek: hiba az, ha valaki, egy parancsnok, azért enged, sőt segít ilyen berendezkedést, hogy az emberek cserébe jól dolgozzanak? Egyáltalán nem hiba. Sőt nagyon is emberi dolog. A valóságos emberi természet okos tudomásulvétele. Reálpolitika, ha úgy tetszik. Csakhogy ennél azért lényegesen szebb a leányzó. Ugyanis tisztességesen dolgozni kizárólag ilyen szituációban lehet. Ilyen szituban a munka magától értetődő kötelesség, amit az is elvégez, akinek halvány fogalma sincs magasabb értelméről és mélyebb összefüggéseiről. Sőt, mit tesz Isten, néha még büszke is arra, amit végzett. Tudom, mit gondol. Azt gondolja: elvtelen és veszélyes érdekjáték ez. Olyan szellem, amit nem szabad kiereszteni a palackból, mert azt a kevés embert is elzüL leszti, aki mindentől függetlenül, a szó — maga szerinti r- teljes értelmében öntudatos. Tegyük fel: valóban így van. De akkor kérdem én: mi jobb? Három öntudatos ember és körötte negyven letargikus, cinikus, sodródó, kiszámíthatatlanul passzív, afféle időzítettakna figura, vagy... de nincs vagy. Mert nincs igaza. Az öntudatot nem ez sorvasztja el. Mert a jó — az én értelmezésem szerinti jó — öntudat éppen abból indul ki, azt vállalja, azzal operál a közösségi célok érdekében, ami van. És nem azzaL, amit ő szeretne, hogy legyen. A jó öntudatot az sorvasztja, ami engem is sorvasztott újonckoromban. De az a szellem, az a berendezkedés, ami nálunk volt, éppen hogy segíti a jó öntudat kibontakozását. Azáltal, hogy kétirányú alkalmazkodáson alapszik. A sereg nemcsak tőlem követel alkalmazkodást, ő is alkalmazkodik hozzám. Megengedi, hogy a saját szellemiségemmel vegyek részt a buliban, és ne csupán személytelen, rósz- szabb esetben előítélet-kalodába zárt feladatvégrehajtó automataként. Megengedi tehát, hogy valamit én is beletegyek a közösbe. És minél többet teszek be, annál inkább a sajátomnak érzem azt a közöst. És minél inkább sajátomnak érzem, annál többre vagyok képes érte. Hány lépés innen az a bizonyos öntudat, tisztelt őrnagy elvtárs?” „Türelmesen végighallgattam. Végtére is szabadságon vagyok. Sőt még figyeltem is. Nagyon figyeltem. Az ember ismerje csak pontosan ellenfele gontolatait. Leírtam, hogy majd gondosan tanulmányozhassam. Izeire szedhessem. Ravasz eszmefuttatás, nem lehet csak úgy ripsz-ropsz lekaszabolni. Veszedelmeit érzem inkább, mint értem. Az ösztöneim súgják: vigyázz,a fickó az alapjaidat támadja. Vigyázz... Kiváló katona. Kiváló volt a raja, a szakasza. A kőmívesei másfél nap alatt rendbe vágták az IBUSZ-házat. Tanácstag, akihez mindenki bizalommal fordulhat. Bejött hozzám bocsánatot kérni.. . mert megtudta, ki vagyok, és megrémült, hogy oda a szépen induló... ha bántani akarna, ha valóban csak önző szándékai volnának, ködösítene. De nem ködösít... Nyíltan és őszintén... az őszinteséggel, mondják ... 12. (Telefon június 25-én.) — Halló! Apuka? — Gács doktor. Kivel beszélek? — Darida János. Mi van apukával? — Ne tessék megijedni, a mentő még idejében... — A mentő? Uram, egek! — Darida úr megivott egy üveg kisüstit. És a sok nyugtatóra ez az alkoholmennyiség ... — Megitta? De hiszen soha életében.,. — Egy pillanat, átadom a kagylót. — Halló! Doktor úr! — Dajka Zsolt, jó napot kívánok. Iszonyúan sajnálom, de alighanem én vagyok a hibás. A kisüstit én hoztam az őrnagy elvtársnak. — Mi van vele? Mit mondtak a mentők? — Eszméletlen állapotban vitték el. Azt mondták, a szívén múlik. Ha a szíve bírja... — A szíve! Épp a szíve! — Sajnos, fogalmam se volt, egy szóval se említette, most tudtam meg Gács doktor úrtól... — Hová vitték? — Ide a B-i kórházba. Igazán nem tudom mit mondjak, rettenetesen el vagyok keseredve. Ha tudtam volna, ha csak sejtettem volna... 13. Azt mondtam neki: ne emészd magad. Azt mondtam: te nem tehetsz semmiről. Azt mondtam: hagyjatok mindent úgy, ahogy van, zárjátok be a házat, a kulcsot vagy a szomszéd, vagy Gács doktor vegye magához. Hívtam a kórházat. Apukát, az intenzív osztályra vitték. Még eszméletlen, mondták, de nincs életveszélyben a szíve meglepően jól tartja magát. Ezt mondták másnap is. harmadnap is. 29-én, hogy öcsivel személyesen is meglátogattuk, a helyzet még mit sem változott. Szívszorító volt látni beesett arcát, lesoványodott testét a vezetékek és tömlők áttekinthetetlen hálójában, nem is bírtuk két percnél tovább. (Vége)
