Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET népújság.isez.júniusi».,siómba E héten Irodalom-művészet oldalainkon a vidéken szerkesztett folyóiratok közül a pécsi jelenkort mutatjuk be. Valljuk, Hogy társaival együtt olyan dologra vállalkozik a lap szerkesztő bizottsága, amely méltó figyelmünkre: felmutatja a tájegység értékeit és állást foglal az egész országot foglalkoztató kérdésekben. Egyszóval küzd azért, amiért minden „vidéki” értelmiségi, hogy ne csak Budapesten, de bármely más városban is lehessen rangos szellemi életet élni. Jelenkor: hagyományok és jövő A Jelenkor a vidéken szerkesztett, országos terjesztésű és jelentőségű folyóiratok közé tartozik. Hasonló helyzetű társaival — Alföld, Életünk, Forrás, Napjaink, Tiszatáj — együtt feladata tájegysége irodalmának integrálása, bekapcsolása az ország kulturális életébe. E régió a Jelenkor esetében a Dél-Dunántúl. A lap vállalja, folytatja és ápolja e terület irodalmi hagyományait; e tekintetben egyébként viszonylag gazdag örökség birtokosa. Pécs és Baranya irodalmának kezdetei ugyanis a magyar irodalom első emlékeivel egyidősek. Pécs ''hódoltsági területen feküdt, s később sem kímélte a történelem, kulturális életét a legújabb időkig rövid felvirágzások jellemezték. Közülük a legjelentősebb, legnevezetesebb Janus Pannonius nevéhez fűződik. A város folyamatos, folyóiratokban is intézményesült irodalmi élete 1941-ig vezethető vissza. Az 1931-ben alapított Janus Pannonius Társaságban összegyűlt írókra, irodalombarátokra támaszkodva ekkor indult a Sorsunk című folyóirat. Fő- szerkesztője Várkonyi Nándor volt, szerkesztői, rovatvezetői közt találjuk Csorba Győzőt, Weöres Sándort, Bárdost Németh Jánost, Martyn Ferencet. A csak 1944-ben elhallgató Sorsunk, elsősorban a népi írók bevonásával, a német kulturális terjeszkedéssel szembe- szállva haladó, nemzetiantifasiszta programot valósított meg. A felszabadulás után néhány évig az ekkor megalakuló Batsányi J ános Társaság folyóirataként működött tovább. Utóda, a Dunántúl, melynek első száma 1952-ben jelent meg, már a Magyar Írók Szövetsége pécsi csoportjának fóruma volt. Impresszumán Szántó Tibor, Csorba Győző és Galsai Pongrác neve olvasható. Ilyen előzmények után került az utcára 1958 októberében a Jelenkor első száma. Kezdeti, átmeneti időszak után Tüskés Tibor, majd mindmostanáig Szederkényi Ervin főszerkesztősége alatt igyekezett — sikerrel — maga köré gyűjteni a régió irodalmi nemzedékeit. A Sorsunk és a Dunántúl utódaként számíthatott a Pécsről elszármazott, vagy életük egy szakaszával a városhoz kötődő írók, költők — Weöres Sándor, Tatay Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil, Mészöly Miklós, Gáli István és mások — közreműködésére. Megléte elősegítette a régióban felbukkanó fiatal tehetségek meggyökerezését. Így került Pécsre — többek között — a somogyi születésű Berták László. De a rövidebb-hosszabb itt-tar- tózkodás után Budapestre telepedő Bertha Bulcsú, Lázár Ervin, Thiery Árpád, A szerkesztő asztalánál Kalász Márton kapcsolatai sem szakadtak meg a Jelenkorral. A lap úgynevezett „stabil szerzőgárdájának” körülbelül kétharmada e szerves fejlődés folyamán alakult ki. Csorba Győző főmunkatársként, Hallama Erzsébet, Berták László, Pá- kolitz István a szerkesztő bizottság tagjaként segíti a háromszemélyes szűkebb szerkesztőség munkáját. Hagyományosan jó kapcsolata van a szerkesztőségnek az írók helyi szervezetével, a Magyar Írók Szövetsége dél-dunántúli csoportjával is. A Jelenkor a többi vidéken szerkesztett folyóirattal közös feladatait sajátos módon látja el. A lassan huszonöt éves együttfej lődés folyamán a vezető vidéki folyóiratok között kialakult bizonyos munkamegosztás, mely egyrészt az eltérő hagyományokkal, az irodalom helyi erőinek összetételében mutatkozó különbségekkel, másrészt a különbségek fel- halmozódásából származó eltérő választási lehetőségekkel magyarázható. A lap regionális, hagyományos szerzokörét szinte kizárólag költők alkotják, akik országosan is számottevő minőséget képviselnek. (A legfrissebb Szép versekben szereplő tizennégy vidéki költő közül öt Pécsett, egy Kaposváron él!) Ez a magyarázata a versközlések minden más laphoz képest magas arányának. A háború után Pécsnek a legújabb időkig nem volt tudományegyeteme. Ebből következően az irodalom- kritikát nem lehetett teljes egészében helyi erőkre alapozni. E hátrányt úgyszólván előnyére fordította a szerkesztőség azáltal, hogy a szélesebb, országos választékból egy irodalomtörténeti szempontú, értékorientált iskola képviselőit nyerte meg a maga számára. Részben ugyancsak az országos kínálatból való válogatás kényszerével és lehetőségével, részben a régióból elszármazott Mészöly Miklós hangsúlyos jelenlétével magyarázható, hogy prózarovatunkra is az iro- dalomközpontúbb, Mészölyön kívül Nádas Péter, Esterházy Péter nevével ; fémjelezhető modern epikai törekvések jellemzők. Természetesen ugyanez az értékközpontú szerkesztési alapelv a hagyományosabb prózai irányzatok időálló alkotásainak bemutatásában is tükröződik. Tatay Sándor, Bertha Bulcsú, Gáli István, a fiatalabbak közül Bere- ményt Géza, Békés Pál nevét említhetem itt. A- Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat. A budapesti és pécsi színházi előadások figyelemmel kísérése, újabban filmkritikák közlése mellett elsősorban a képzőművészet regionális és országos értékeinek bemutatására törekszünk. Ennek magyarázata is a helyi adottságokban keresendő: Pécs „képzőművészeti nagyhatalom”. Modern gyűjteményei vidéken egyedülállóak; a régióban két nemzetközi hírű szobrász-alkotótelep is működik (Nagyatád, Villány), és a városban utánpótlásban bővelkedő, értékes képzőművészeti alkotómunka folyik ma is. A legutóbbi évfolyam illusztrációs anyaga a modern magyar grafika fiatalabb nemzedékét bemutató sorozattá áll össze. A régió, s ezen belül Pécs irodalmi életére fél évszázada a folyamatosság, a nemzedékek természetes összekapcsolódása jellemző. E hagyománynak köszönhetően a Jelenkor a legtöbb folyóirathoz képest kedvezőbb helyzetben szembesül a „nemzedéki kérdés” péven emlegetett problémakörrel. Igyekszünk elősegíteni, hogy az újonnan jelentkező generációk sajátos szemléletiesztétikai különbözőségüket is érvényesítve illeszkedhessenek bele a magyar irodalom folyamatába. Megköny- nyíti ezt az a körülmény, hogy a szerkesztőség főállású munkatársai közül ketten (Parti Nagy Lajos és Csordás Gábor) ebbe a korosztályba tartoznak. Meliorisz Bélával, Pálinkás György- gyel, a tizenéves Szilágyi Eszter Annával és a Kaposváron élő Kelemen Lajossal együtt az Írószövetség József Attila Körének legnépesebb vidéki csoportosulását alkotják. E helyi szerzőkön kívül a fiatalok szerepeltetésének is fő szempontja a megvalósult esztétikai érték. Így kap helyet leggyakrabban közölt szerzőink között Tóth Erzsébet és Esterházy Péter. A többi országos folyóirattal együtt részt vállalunk a határainkon túli magyar irodalom megismertetésében, újabban elemző értékelésében is. Elsősorban a közeli vajdasági irodalomról közlünk rendszeres tudósításokat az újvidéki Bori Imre tollából. A szombathelyi Életünk mellett a Jelenkor * vállalkozott a leggyakrabban a nyugaton élő magyar írók bemutatására is. A szó szoros értelmében szépirodalmi művek kínálatának bősége magyarázza, hogy a Jelenkor számonkénti hat ívén kevés helyet kap a tényirodalom. A Bertha Bulcsu íróportréiban megteremtett esztétikus riport hagyományát az utóbbi évfolyamokban Hallama Erzsébet Tudósportrék-sorozata folytatja. A rádióban, televízióban elhangzó irodalmi viták, portréműsorok, verselemzések közlésével számot tartó, dokumentum-értékű anyagokat tesz később is hozzáférhetővé. Cordás Gábor Rékassy Csaba alkotása Banga Ferenc grafikája 1 • í W , „A legutóbbi évfolyam illusztrációs anyaga a modern magyar grafika fiatalabb nemzedékét bemutató sorozattá áll össze” ... Gellér B. István munkája ss Mészöly Miklós Egy délelőtt az ősházban — részlet egy regényes eposzból — ______________________________________________ Iddi megnézte szokása szerint, hogy Emil bácsi ajtaján a kulcslyuk ismét be van-e tömve; s miután hajtűjével kipiszkálta a galacsint, lement a hallba, anélkül, hogy benézett volna a lyukon. A nagyasztal rendetlensége — mint dagály után a part — még szívszorítóbbá tette a ház soha meg nem szűnő otthoniasságát; a szó nem rossz értelmében, sőt. Elsöprő otthonosság volt ez, amiből józan ésszel ki kellett volna törnie, de egyre elveszettebben kötődött hozzá. Kiment a kertbe lehevert a fűbe. Két nap szabadság, és semmi hír, semmi életjel. Este telefonált, de Dávid helyett Ágota vette fel a kagylót: s ő nem is zavarában, inkább zavaros makacssággal Atyának egy elévült üzenetét adta át, amit egyszer már átadott. Ágota joggal kacagott fel — ..Miket tanulsz te Júliától, Diddi! 0 szokott háromszor biztosítani valamit, amikor egyszer se szükséges.” — „Lehet, de ezt mi a műtőben szokjuk meg. Ott mi mindig vérre megyünk tudod.” — S itt jött egy kis szünet, béleletlen hézag. Gyorsan elbúcsúzott és letette a kagylót. Elhatározta, hogy délután fodrászhoz megy, este szabadtéri kamarakoncert, pesti gordonkás a vendég. Előtte a Harangi cukrászdában fogyaszt majd; az új felszolgáló fiú albán, azt beszélik, családi vérbosszú elől szökött meg, s már elég jól gagyog magyarul. Ügy menekült az ilyen fodrozódásokba, mint aki nemcsak érzi a vesztét, de keresi is. Nem vette észre, hogy a Döntés Házából közben erősen figyelik. Ambrus ült odafent, aki ezen a nyáron Jóidő közhuszár rangját és nevét birtokolta (választott és kijelölt felesége, Aniska, alias Forgó Piros); és már több mint egy órája, hogy a magasba visz- szavonult. A gesztenyefa lombsűrűjében keskeny alagút biztosította a zavartalan szemlét. Jólismert test feküdt a zöld félhomályból kiszabadult fénymezőben, s Ambrus most minden idegszálával erre koncentrált. A legféktelenebb drámák és kavarodások játszódtak versenyt a pusztán, s mikor észbe kaptak, hogy nincs célszalag, vagy legalábbis eltűnt a szemük elől, s csak a még beláthatatlanabbnak tűnő pusztaság maradt körülöttük, nyerítve habosra marták egymást. Ezeknek a drámáknak nem volt határozott értelmük, csupán kézzelfoghatók voltak, s rendkívül készségesnek mutatkoztak, hogy vonatkozásuk legyen. Iddi történetesen a puszta egyik oázisában feküdt, és rejtélyes álomkór szállta meg. Ambrust lenyűgözték az alvó testek. A Döntés Házában többször megesett, hogy saját magát látta alva, s ez a látvány olyan büszkeséggel töltötte el, mintha egy nagy értékű vagyontárgy birtokában vobia. „Itt vagyok én, és nézem őt. Ez kettő. És mégsem kettő. Itt tehát titok van. Lehet, hogy a gondolattal is ez a helyzet. A gondolat van, és gondolom, ha akarom.” Iddi melle között volt egy körömnyi anyajegy, Ambrus tudott erről (fürdőszobai történet). A borrévi gázlónál később nagy juh- nyájat hajtottak keresztül, köztük volt egy feketefoltos bárány, s mire átértek, a foltját elvesztette — a meglepő csak az volt, hogy most ott hevert a pusztán a folt, és Iddi fel fogja fedezni, ha az oázisban felébred. De ennek egyelőre semmi jele. Jó körülmények között azonban lehet befolyásolni az ébredést, nem a szokásos módpn. Ezt nevezte Ambrus (négyszemközt, maga és saját maga között) beleköltözésnek. Lényegében közölhetetlen módszer, s igazában még körülírni is nehéz. Leginkább még ahhoz hasonlít, mint mikor egy jó hceszú kötelű hintán nagy lendületben vagyunk, s az egyik legmagasabb pontról — ahol mindig adódik egy másodperc, amelyik sokkal hosz- szabb az egyébkénti másodperceknél, sőt, nem is lehet úgy mérni, mint a közönséges időt, mert annyira mozdulatlan, hogy abban nem is tudna mozogni az idő; tehát, ez történik az egyik legmagasabb ponton, majd egy alig követhető, átmeneti hányinger után (amibe akár egy egész hét eseménye képes beleprése- lődni), máris másutt va_
